A biztosított illetőleg szerződő kárbejelentési kötelezettsége. 11.1.1. Bejelentési és felvilágosítás-adási kötelezettség: – A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított két munkanapon belül be kell jelenteni a biztosí- tónak. A bejelentés interneten (xxx.xxxxxxx.xx/ ugyfelszolgalat vagy Allianz Ügyfélportál), továbbá telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421- 1-421-es számokon), a biztosító szerződéses javító- partnereinél (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx/ gepjarmu-szerzodeses-javitok.html/ ), illetve a biztosító bármely ügyfélkapcsolati pontján (xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu/ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok. html/ ) is megtehető. – A járműben keletkezett tűz- vagy robbanáskárt a hatás- körrel és illetékességgel rendelkező tűzvédelmi ható- ságnak, a lopáskárt a lopás helyszíne szerint illetékes belföldi vagy külföldi rendőrhatóságnál minden esetben haladéktalanul be kell jelenteni. – A biztosított illetőleg szerződő köteles a biztosítási ese- mény bekövetkezésének körülményeit, időpontját és helyszínét a tőle elvárható pontossággal, a valóságnak megfelelően közölni a biztosítóval, köteles továbbá a szükséges felvilágosításokat megadni és lehetővé tenni a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. – A biztosítási esemény miatt megsérült járművet, illetve a jármű mindazon sérülését be kell mutatni a biztosítónak a kár felmérése céljából, amelyre a biztosított szolgál- tatást kíván igénybe venni. A biztosító helytállási köte- lezettsége csak azokra a károsodott vagyontárgyakra, vagyonelemekre (pl. alkatrészek, tartozékok) terjed ki, amelyeket – feltéve, hogy azok a biztosítási esemény során nem semmisültek meg, illetve lopáskár esetén azokat nem tulajdonították el – a biztosítási eseményt követően a biztosítónak bemutattak. – A biztosító Magyarországon a biztosított által megjelölt helyen végzi el a kárfelvételt. – A biztosított illetőleg szerződő a kárfelvételig, de leg- feljebb a bejelentéstől számított ötödik nap elteltéig köteles a sérült járművet változatlan állapotban tartani, illetőleg azon csak akkor változtathat, ha az a kárenyhí- téshez szükséges. – Amennyiben biztosítási esemény körülményeinek tisztá- zása érdekében feltétlenül szükséges vizsgálatok nem zárhatóak le 5 napon belül, úgy a biztosított illetőleg szerződő a biztosító erről szóló értesítése esetén, a szak- értői szemlét követően is köteles a járművet legfeljebb további 5 napig változatlan állapotban tartani, illetőleg azon csak akkor változtathat, ha az a kárenyhítéshez szükséges. – A jármű ellopását a forgalomból való kivonás céljából az erre jogosult hatóságnál is be kell jelenteni. – Töréskár esetén a rendőrséget csak akkor kell értesíteni, ha ezt jogszabály előírja. 11.1.2. A szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító rendel- kezésére bocsátandó adatok, dokumentumok 11.1.2.1. Kárbejelentés megtételéhez kérhető okiratok, dokumentumok, adatok: – baleseti bejelentő (Európai); – kiegészítő az Európai baleseti bejelentőhöz; – Gépjármű-kárbejelentési adatlap; – baleseti helyszíni szemle jegyzőkönyv; – kárbejelentési adatlap; – kárbejelentési lap teljes járműlopás esetén; – ügyfél neve, telefonszáma, e-mail címe, lakcíme; – ügyfél bankszámlaszáma; – gépjármű adatlap/típusbizonyítvány; – járművezető személy vezetői engedélye; – vezetői engedély adatairól készült kivonat, jegyzőkönyv; – jármű forgalmi engedélye; – jármű indítónaplója; – jármű ideiglenes forgalmi engedélye; – jármű útvonal engedélye; – meghatalmazás (járművezetésre, kárügyintézésre, kár- bejelentésre stb.); – kérelem (járulékos szolgáltatási igény esetében); – biztosítási ajánlat és/vagy a kötvény, valamint az utolsó díjfizetésről szóló igazolás. 11.1.2.2. A jogalap elbírálásának érdekében kérhető okiratok, dokumentumok: – károkozói nyilatkozat; – kiegészítő baleseti adatfelvételi lap összetett károkhoz; – tanúnyilatkozat; – rendőrségi igazolás; – rendőrségi feljelentési jegyzőkönyv; – rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyv; – rendőrségi határozat; – vádirat; – szakhatósági iratok; – igazságügyi szakértői vélemény; – orvos szakértői és orvos-szakértői bizottságok által kiál- lított szakvélemény; – nyilatkozat személyi sérült adatbekérésre vonatkozó hozzájárulásáról; – szakértői vélemény; – bírósági, ügyészi határozat; – tűzvédelmi hatósági bizonyítvány; – tűzvizsgálati jelentés; – katasztrófavédelmi hatóság igazolása; – ittassági nyilatkozat; – tachográf adatok, szalag, korong; – műholdas helymeghatározó rendszer és távfelügyeleti rendszer által gyűjtött adatok; – szerviz történeti dokumentumok (digitális szerviznyilván- tartás esetén); – xxxxxxx által végzett diagnosztikai vizsgálatok eredmény lapjai; – menetrögzítőkamerafelvételeiilletveegyébrögzítettadatai. 11.1.2.3. A tulajdonjog tisztázására, illetve a szolgálta- tásra való jogosultság igazolására szolgáló okiratok, dokumentumok: – törzskönyv; – adásvételi szerződés; – üzembentartói okirat vagy szerződés; – beszerzési számla, beszerzési bizonylat (pl. nyugta, raktárkivétjegy stb.); – bérleti-, vagy lízingszerződés; – kölcsönadási szerződés; – ingatlan bérleti, haszonbérleti szerződése; – pénzintézet nyilatkozata, meghatalmazása; – lemondó/átruházó nyilatkozat; – engedményezési szerződés; – meghatalmazás; – aláírási címpéldány; – azonosítási adatlap; – tulajdonjog bejegyzésével vagy törlésével kapcsolatos okiratok; – bontási igazolás; – a közlekedési hatóság alkalmassági igazolása a közúti közlekedésre vonatkozóan; – közjegyzői okirat; – vállalkozói vagy megbízási szerződés; – munkaszerződés; – munkaköri leírás; – munkáltatói igazolás/nyilatkozat; – vállalkozói igazolvány; – cégbejegyzést igazoló bírósági végzés; – adókártya (adószám); – adóazonosító jel; – útnyilvántartás; – menetlevél; – fuvarlevél; – hagyaték-átadó végzés; – öröklési bizonyítvány; – tulajdoni lap; – lakcímkártya; – orvosi dokumentáció, igazolás (pl. mozgáskorlátozott- ságra vonatkozóan); – háziorvosi igazolás a diagnózis megjelölésével; – ambuláns lap; – orvosi leletek, kontroll vizsgálatok dokumentációja; – orvosi zárójelentés; – teljes körű orvosi dokumentáció; – halott-vizsgálati, boncolási jegyzőkönyv; – a halotti anyakönyvi kivonat másolata; – a halál, illetve a baleset közelebbi körülményeinek tisz- tázásához szükséges egyéb irat; – gyámhatósági rendelkezés, határozat; – születési-, házassági anyakönyvi kivonat; – jegyző igazolása élettársi kapcsolatról; – a biztosítási esemény miatt cserére szoruló zárszerkeze- tek megsemmisítéséről szóló biztosítói jegyzőkönyv; – banki meghatalmazás a kárkifizetésre vonatkozóan; – előzménykárokkal és azok javításával kapcsolatos dokumentumok; – forgalmi engedély vagy annak adatairól készült kivonat, jegyzőkönyv; – igazolás a jármű forgalomból való ideiglenes vagy vég- leges kivonásáról; – járulékos szolgáltatási igény elbírálásához szükséges dokumentumok; – márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a jármű típusáról, felszereltségéről; – zálogkötelezetti nyilatkozat; – társbiztosítotti nyilatkozat; – engedményezési nyilatkozat; – megtalálási jegyzőkönyv; – lefoglalási jegyzőkönyv; – műholdas helymeghatározó rendszer adatai; – rendszámtáblát visszavonó határozat; – szervizkönyv; – szükségjavításról szóló számla; – vámkezeléssel kapcsolatos iratok; – bírósági ítélet; – árverési jegyzőkönyv; – indító kulcsban tárolt adatok (szakszerviz által lementve és kinyomtatva); – eredetiségvizsgálat dokumentumai és fotói; – a diagnosztikai vizsgálat eredmény lapja. 11.1.2.4. A kár mértékét, összegszerűségét igazoló okiratok, dokumentumok: – fotódokumentáció; – vásárlási számla; – javítási számla; – javítási költség-kalkuláció; – javítási árajánlat; – mentési, szállítási számla; – tárolási számla; – jármű bérleti szerződés és számla; – egyéb szolgáltatási igényt igazoló számla, bizonylat; – vállalkozói és megbízási szerződések számlái; – készpénz-befizetési pénztárbizonylat; – nyilatkozat előzménykárok bekéréséhez; – előzménykárok dokumentumai; – márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a jármű típusáról, felszereltségéről; – kárkori érték-meghatározás; – kereskedői ajánlat maradványértékre; – bizonylat maradvány értékesítéséről; – jármű maradványának eladásáról szóló számla, adás- vételi szerződés; – garanciajegy; – munkalap; – vámkezeléssel kapcsolatos iratok; – tárgyi eszköz-nyilvántartás; – általános forgalmi adó nyilatkozat; – értéklista; – károsodott ingóságok jegyzéke; – bankszámlakivonat; – teljesítés- és költségigazolás; – orvosi kezelési költségek igazolása; – kórházi ellátással, gyógykezeléssel kapcsolatos költsé- gek igazolása; – gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök számlái; – temetéssel kapcsolatos költségek igazolása, számlái; – a járműbe beépített készülékek és tartozékainak vásár- lási számlája, garanciajegye; – a járműnek a közúti forgalomban való részvételéhez kötelezően előírt tartozékainak számlája, garanciajegye; – a testi épség védelmére gyártott felsőruházat (motoros- ruha), protektorok, kesztyű, bakancs, csizma vásárlási számlája; – alkatrész beszerzési bizonylat (cikkszámmal ellátott); – az egyes elemek pótlásával összefüggésben igazoltan felmerült költségekről szóló számla; – a jármű kulcsainak (beleértve a riasztó- és egyéb vagyonvédelmi berendezések kulcsait is), a lopásgátló berendezés (pl. indításgátló, riasztó) vásárlási/beépítési számlája, garanciajegye; – bukósisak(ok) vagy alkatrészének beszerzési számlája; – a diagnosztikai vizsgálat eredmény lapja. 11.1.2.5. A biztosító a következő dokumentumok benyújtá- sát is kérheti: – ha a törzskönyvet pénzügyi követelés biztosítékául jog- szerűen harmadik személy birtokolja (pl. hitel vagy lízing miatt), a törzskönyvnek a harmadik személy által hitele- sített másolatát; – a biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az adott biztosítási esemény kapcsán mással (biztosítóval vagy károkozóval) szemben, illetve más biztosítási szerződés alapján érvényesített-e igényt; – a biztosított, illetőleg a szerződő kármegelőzési, káreny- hítési kötelezettségének betartását, és annak költségeit igazoló dokumentumokat; – lopáskár vagy egyéb ok miatt indított büntetőeljárás vagy szabálysértési eljárás esetén a feljelentést, az eljá- rás megindításáról szóló jegyzőkönyv, igazolás benyúj- tását követően a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, meg- találási vagy lefoglalási jegyzőkönyvet, a nyomozást megszüntető vagy felfüggesztő (jogerős) határozatot vagy ítéletet, az indító kulcsban tárolt adatok, szakszer- viz által lementett és kinyomtatott formában, ha ezek a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához vagy a kár mértékének megállapításához szükségesek; – a biztosító felhívására a biztosított köteles megadni a további szükséges felvilágosításokat, és lehetővé kell tennie a bejelentés és a felvilágosítás tartalmának eset- leges ellenőrzését is; – tűz- vagy robbanáskár esetén az eljáró hatóság igazo- lását vagy az illetékes jegyző határozatát; – a jármű ellopása esetén át kell adni a biztosító részére a jármű összes olyan tartozékát, amelyek a jármű nyitásá- hoz és indításához szükségesek (kulcsokat, indítókártyá- kat, a riasztó- vagy lopásgátló berendezés működteté- séhez szükséges eszközöket stb.), és igazolni kell a jármű forgalomból történő kivonását hatósági határozattal vagy az érvénytelenített járműokmányokkal; – a járműbe utólag beépített vagyonvédelmi berende- zésre irányuló szolgáltatási igény esetén igazolni kell a berendezés gyártmányát, típusát, beépítését. A felsorolt dokumentumok és okiratok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a szerződőnek, illetőleg a biztosítottnak azt a jogát, hogy a – bizonyítás általá- nos szabályai szerint – a biztosítóval együttműködve a károkat és költségeket más módon is igazolhassa, mely azonban nem jelentheti a sérült alkatrészek biztosító általi szemlézésének lehetővé tételére vonatkozó, 11.1.1. pontban meghatározott kötelezettség megsértését. Egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei további kárbejelentéshez szükséges dokumentumokat tartalmazhatnak. Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról, annak tartalmáról a szolgáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E köte- lezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerződésben vállalt kötelezettségének már eleget tett. 11.1.3. A biztosított/szerződő kötelessége a jármű megke- rülése esetén A biztosított/szerződő köteles a tudomására jutástól számí- tott 15 napon belül bejelenteni, ha az eltulajdonított jármű, annak alkatrésze, illetve tartozéka az előleg folyósítása vagy a lopáskár megtérítése után megkerül, és egyidejűleg közölnie kell, hogy a megkerült vagyontárgyat meg akar- ja-e tartani, vagy nem. Ha a biztosított a megkerült járműre, annak alkatrészeire, tartozékaira igényt tart, akkor az ennek bejelentésétől szá- mított 15 napon belül köteles a biztosítónak visszafizetni a vagyontárgynak a visszavásárlásra felajánlás időpontjá- ban képviselt – a lopással összefüggésben keletkezett, kár összegével csökkentett – értékét. A visszafizetendő összeg nem haladhatja meg a kifizetett szolgáltatási összeget. Ha a biztosított az ellopott, megkerült járművet nem kívánja megtartani, köteles a biztosítóval együttműködni a jármű értékesítésében harmadik személy részére. A biztosító jogosult az együttműködés megtagadása miatt keletkező kárt és költséget a biztosítottra, illetőleg a szer- ződőre áthárítani.
Appears in 5 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement
A biztosított illetőleg szerződő kárbejelentési kötelezettsége. 11.1.1. Bejelentési és felvilágosítás-adási kötelezettség: – A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított két munkanapon belül be kell jelenteni a biztosí- tónak. A bejelentés interneten (xxx.xxxxxxx.xx/ ugyfelszolgalat vagy Allianz Ügyfélportál), továbbá telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421- 1-421-es számokon), a biztosító szerződéses javító- partnereinél (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx/ gepjarmu-szerzodeses-javitok.html/ ), illetve a biztosító bármely ügyfélkapcsolati pontján (xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu/ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok. html/ ) is megtehető. – A járműben keletkezett tűz- vagy robbanáskárt a hatás- körrel és illetékességgel rendelkező tűzvédelmi ható- ságnak, a lopáskárt a lopás helyszíne szerint illetékes belföldi vagy külföldi rendőrhatóságnál minden esetben haladéktalanul be kell jelenteni. – A biztosított illetőleg szerződő köteles a biztosítási ese- mény bekövetkezésének körülményeit, időpontját és helyszínét a tőle elvárható pontossággal, a valóságnak megfelelően közölni a biztosítóval, köteles továbbá a szükséges felvilágosításokat megadni és lehetővé tenni a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. – A biztosítási esemény miatt megsérült járművet, illetve a jármű mindazon sérülését be kell mutatni a biztosítónak a kár felmérése céljából, amelyre a biztosított szolgál- tatást kíván igénybe venni. A biztosító helytállási köte- lezettsége csak azokra a károsodott vagyontárgyakra, vagyonelemekre (pl. alkatrészek, tartozékok) terjed ki, amelyeket – feltéve, hogy azok a biztosítási esemény során nem semmisültek meg, illetve lopáskár esetén azokat nem tulajdonították el – a biztosítási eseményt követően a biztosítónak bemutattak. – A biztosító Magyarországon a biztosított által megjelölt helyen végzi el a kárfelvételt. – A biztosított illetőleg szerződő a kárfelvételig, de leg- feljebb legfeljebb a bejelentéstől számított ötödik nap elteltéig köteles a sérült járművet változatlan állapotban tartani, illetőleg azon csak akkor változtathat, ha az a kárenyhí- téshez szükséges. – Amennyiben biztosítási esemény körülményeinek tisztá- zása érdekében feltétlenül szükséges vizsgálatok nem zárhatóak le 5 napon belül, úgy a biztosított illetőleg szerződő a biztosító erről szóló értesítése esetén, a szak- értői szemlét követően is köteles a járművet legfeljebb további 5 napig változatlan állapotban tartani, illetőleg azon csak akkor változtathat, ha az a kárenyhítéshez szükséges. – A jármű ellopását a forgalomból való kivonás céljából az erre jogosult hatóságnál is be kell jelenteni. – Töréskár esetén a rendőrséget csak akkor kell értesíteni, ha ezt jogszabály előírja.
11.1.2. A szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító rendel- kezésére bocsátandó az alábbi adatok, dokumentumokdokumentumok rendelkezésére bocsátását kérheti
11.1.2.1. Kárbejelentés megtételéhez kérhető okiratok, dokumentumok, adatok: – baleseti bejelentő (Európai); – kiegészítő az Európai baleseti bejelentőhöz; – Gépjármű-kárbejelentési adatlap; – baleseti helyszíni szemle jegyzőkönyv; – kárbejelentési adatlap; – kárbejelentési lap teljes járműlopás esetén; – ügyfél neve, telefonszáma, e-mail címe, lakcíme; – ügyfél bankszámlaszáma; – gépjármű adatlap/típusbizonyítvány; – járművezető személy vezetői engedélye; – vezetői engedély adatairól készült kivonat, jegyzőkönyv; – jármű forgalmi engedélye; – jármű indítónaplója; – jármű ideiglenes forgalmi engedélye; – jármű útvonal engedélye; – meghatalmazás (járművezetésre, kárügyintézésre, kár- bejelentésre stb.); – kérelem (járulékos szolgáltatási igény esetében); – biztosítási ajánlat és/vagy a kötvény, valamint az utolsó díjfizetésről szóló igazolás.
11.1.2.2. A jogalap elbírálásának érdekében kérhető okiratok, dokumentumok: – károkozói nyilatkozat; – kiegészítő baleseti adatfelvételi lap összetett károkhoz; – tanúnyilatkozat; – rendőrségi igazolás; – rendőrségi feljelentési jegyzőkönyv; – rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyv; – rendőrségi határozat; – vádirat; – adásvételkor elvégzett állapotfelmérés dokumentációja – szakhatósági iratok; – igazságügyi szakértői vélemény; – orvos szakértői és orvos-szakértői bizottságok által kiál- lított szakvélemény; – nyilatkozat személyi sérült adatbekérésre vonatkozó hozzájárulásáról; – szakértői vélemény; – bírósági, ügyészi polgári bírósági határozat; – tűzvédelmi hatósági bizonyítvány; – tűzvizsgálati jelentés; – katasztrófavédelmi hatóság igazolása; – ittassági nyilatkozat; – tachográf adatok, szalag, korong; – műholdas helymeghatározó rendszer és távfelügyeleti rendszer által gyűjtött adatok; – szerviz történeti dokumentumok (digitális szerviznyilván- tartás esetén); – xxxxxxx által végzett diagnosztikai vizsgálatok eredmény lapjai; – menetrögzítőkamerafelvételeiilletveegyébrögzítettadatai.
11.1.2.3. A tulajdonjog tisztázására, illetve a szolgálta- tásra való jogosultság igazolására szolgáló okiratok, dokumentumok: – törzskönyv; – adásvételi szerződés; – üzembentartói okirat vagy szerződés; – beszerzési számla, beszerzési bizonylat (pl. nyugta, raktárkivétjegy stb.); – bérleti-, vagy lízingszerződés; – kölcsönadási szerződés; – ingatlan bérleti, haszonbérleti szerződése; – pénzintézet nyilatkozata, meghatalmazása; – lemondó/átruházó nyilatkozat; – engedményezési szerződés; – meghatalmazás; – aláírási címpéldány; – azonosítási adatlap; – tulajdonjog bejegyzésével vagy törlésével kapcsolatos okiratok; – bontási igazolás; – a közlekedési hatóság alkalmassági igazolása a közúti közlekedésre vonatkozóan; – közjegyzői okirat; – vállalkozói vagy megbízási szerződés; – munkaszerződés; – munkaköri leírás; – munkáltatói igazolás/nyilatkozat; – vállalkozói igazolvány; – cégbejegyzést igazoló bírósági végzés; – adókártya (adószám); – adóazonosító jel; – útnyilvántartás; – menetlevél; – fuvarlevél; – hagyaték-átadó végzés; – öröklési bizonyítvány; – tulajdoni lap; – lakcímkártya; – orvosi dokumentáció, igazolás (pl. mozgáskorlátozott- ságra vonatkozóan); – háziorvosi igazolás a diagnózis megjelölésével; – ambuláns lap; – orvosi leletek, kontroll vizsgálatok dokumentációja; – orvosi zárójelentés; – teljes körű orvosi dokumentáció; – halott-vizsgálati, boncolási jegyzőkönyv; – a halotti anyakönyvi kivonat másolata; – a halál, illetve a baleset közelebbi körülményeinek tisz- tázásához szükséges egyéb irat; – gyámhatósági rendelkezés, határozat; – születési-, házassági anyakönyvi kivonat; – jegyző igazolása élettársi kapcsolatról; – a biztosítási esemény miatt cserére szoruló zárszerkeze- tek megsemmisítéséről szóló biztosítói jegyzőkönyv; – banki meghatalmazás a kárkifizetésre vonatkozóan; – előzménykárokkal és azok javításával kapcsolatos dokumentumok; – forgalmi engedély vagy annak adatairól készült kivonat, jegyzőkönyv; – igazolás a jármű forgalomból való ideiglenes vagy vég- leges kivonásáról; – járulékos szolgáltatási igény elbírálásához szükséges dokumentumok; – márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a jármű típusáról, felszereltségéről; – zálogkötelezetti nyilatkozat; – társbiztosítotti nyilatkozat; – engedményezési nyilatkozat; – megtalálási jegyzőkönyv; – lefoglalási jegyzőkönyv; – műholdas helymeghatározó rendszer adatai; – rendszámtáblát visszavonó határozat; – szervizkönyv; – szükségjavításról szóló számla; – vámkezeléssel kapcsolatos iratok; – bírósági ítélet; – árverési jegyzőkönyv; – indító kulcsban tárolt adatok (szakszerviz által lementve és kinyomtatva); – eredetiségvizsgálat dokumentumai és fotói; – a diagnosztikai vizsgálat eredmény lapja.
11.1.2.4. A kár mértékét, összegszerűségét igazoló okiratok, dokumentumok: – fotódokumentáció; – vásárlási számla; – javítási számla; – javítási költség-kalkuláció; – javítási árajánlat; – mentési, szállítási számla; – tárolási számla; – jármű bérleti szerződés és számla; – egyéb szolgáltatási igényt igazoló számla, bizonylat; – vállalkozói és megbízási szerződések számlái; – készpénz-befizetési pénztárbizonylat; – nyilatkozat előzménykárok bekéréséhez; – előzménykárok dokumentumai; – márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a jármű típusáról, felszereltségéről; – kárkori érték-meghatározás; – kereskedői ajánlat maradványértékre; – bizonylat maradvány értékesítéséről; – jármű maradványának eladásáról szóló számla, adás- vételi szerződés; – garanciajegy; – munkalap; – vámkezeléssel kapcsolatos iratok; – tárgyi eszköz-nyilvántartás; nyilvántartás; – általános forgalmi adó nyilatkozat; – értéklista; – károsodott ingóságok jegyzéke; – bankszámlakivonat; – teljesítés- és költségigazolás; – orvosi kezelési költségek igazolása; – kórházi ellátással, gyógykezeléssel kapcsolatos költsé- gek igazolása; – gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök számlái; – temetéssel kapcsolatos költségek igazolása, számlái; – a járműbe beépített készülékek és tartozékainak vásár- lási számlája, garanciajegye; – a járműnek a közúti forgalomban való részvételéhez kötelezően előírt tartozékainak számlája, garanciajegye; – a testi épség védelmére gyártott felsőruházat (motoros- ruha), protektorok, kesztyű, bakancs, csizma vásárlási számlája; – alkatrész beszerzési bizonylat (cikkszámmal ellátott); – az egyes elemek pótlásával összefüggésben igazoltan felmerült költségekről szóló számla; – a jármű kulcsainak (beleértve a riasztó- és egyéb vagyonvédelmi berendezések kulcsait is), a lopásgátló berendezés (pl. indításgátló, riasztó) vásárlási/beépítési számlája, garanciajegye; – bukósisak(ok) vagy alkatrészének beszerzési számlája; – a diagnosztikai vizsgálat eredmény lapja.
11.1.2.5. A biztosító a következő dokumentumok benyújtá- sát is kérheti: – ha a törzskönyvet pénzügyi követelés biztosítékául jog- szerűen harmadik személy birtokolja (pl. hitel vagy lízing miatt), a törzskönyvnek a harmadik személy által hitele- sített másolatát; – a biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az adott biztosítási esemény kapcsán mással (biztosítóval vagy károkozóval) szemben, illetve más biztosítási szerződés alapján érvényesített-e igényt; – a biztosított, illetőleg a szerződő kármegelőzési, káreny- hítési kötelezettségének betartását, és annak költségeit igazoló dokumentumokat; – lopáskár vagy egyéb ok miatt indított büntetőeljárás vagy szabálysértési eljárás esetén a feljelentést, az eljá- rás eljárás megindításáról szóló jegyzőkönyv, igazolás benyúj- tását benyújtását követően a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, meg- találási megtalálási vagy lefoglalási jegyzőkönyvet, a nyomozást megszüntető vagy felfüggesztő (jogerős) határozatot vagy ítéletet, az indító kulcsban tárolt adatok, szakszer- viz szakszerviz által lementett és kinyomtatott formában, ha ezek a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához vagy a kár mértékének megállapításához szükségesek; – a biztosító felhívására a biztosított köteles megadni a további szükséges felvilágosításokat, és lehetővé kell tennie a bejelentés és a felvilágosítás tartalmának eset- leges ellenőrzését is; – tűz- vagy robbanáskár esetén az eljáró hatóság igazo- lását vagy az illetékes jegyző határozatát; – a jármű ellopása esetén át kell adni a biztosító részére a jármű összes olyan tartozékát, amelyek a jármű nyitásá- hoz és indításához szükségesek (kulcsokat, indítókártyá- kat, a riasztó- vagy lopásgátló berendezés működteté- séhez szükséges eszközöket stb.), és igazolni kell a jármű forgalomból történő kivonását hatósági határozattal vagy az érvénytelenített járműokmányokkal; – a járműbe utólag beépített vagyonvédelmi berende- zésre irányuló szolgáltatási igény esetén igazolni kell a berendezés gyártmányát, típusát, beépítését. A felsorolt dokumentumok és okiratok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a szerződőnek, illetőleg a biztosítottnak azt a jogát, hogy a – bizonyítás általá- nos szabályai szerint – a biztosítóval együttműködve a károkat és költségeket más módon is igazolhassa, mely azonban nem jelentheti a sérült alkatrészek biztosító általi szemlézésének lehetővé tételére vonatkozó, 11.1.1. pontban meghatározott kötelezettség megsértését. Egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei további kárbejelentéshez szükséges dokumentumokat tartalmazhatnak. Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról, annak tartalmáról a szolgáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E köte- lezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerződésben vállalt kötelezettségének már eleget tett.
11.1.3. A biztosított/szerződő kötelessége a jármű megke- rülése esetén A biztosított/szerződő köteles a tudomására jutástól számí- tott 15 napon belül bejelenteni, ha az eltulajdonított jármű, annak alkatrésze, illetve tartozéka az előleg folyósítása vagy a lopáskár megtérítése után megkerül, és egyidejűleg közölnie kell, hogy a megkerült vagyontárgyat meg akar- ja-e tartani, vagy nem. Ha a biztosított a megkerült járműre, annak alkatrészeire, tartozékaira igényt tart, akkor az ennek bejelentésétől szá- mított 15 napon belül köteles a biztosítónak visszafizetni a vagyontárgynak a visszavásárlásra felajánlás időpontjá- ban képviselt – a lopással összefüggésben keletkezett, kár összegével csökkentett – értékét. A visszafizetendő összeg nem haladhatja meg a kifizetett szolgáltatási összeget. Ha a biztosított az ellopott, megkerült járművet nem kívánja megtartani, köteles a biztosítóval együttműködni a jármű értékesítésében harmadik személy részére. A biztosító jogosult az együttműködés megtagadása miatt keletkező kárt és költséget a biztosítottra, illetőleg a szer- ződőre áthárítani.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement