A biztosítás rendszeres díja mintaszakaszok

A biztosítás rendszeres díjaA szerződő – a 2.A. sz. melléklet 3. pontjában meghatározott keretek között – a biztosítási ajánlaton határozhatja meg, hogy a díj befektetésre kerülő részét mely eszközalap(ok)- hoz és milyen arányban rendeli.
A biztosítás rendszeres díja. A biztosítás rendszeres díja éves díj, de fizethető féléves, negyedéves vagy havi részletekben is. A biztosítási díjat a szerződés lejártáig vagy annak a biztosítási évnek a végéig kell megfizetni, amelyben a biztosított elhalálozik. A díjfizetés gyakoriságát a szerződő az ajánlattételkor ha- tározza meg, és bármelyik biztosítási évfordulón megvál- toztathatja, ha a változtatási szándékot a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal írásban közli a biztosítóval. A változtatás költségét a feltételek 3. melléklete tartalmazza. A díjfizetés technikai kezdete a biztosítási ajánlaton és a kötvényen szereplő, a biztosítás kezdetét megadó időpont (mindig a hónap elseje). A biztosítás első rendszeres díjával azonos összegű díj- előleg a szerződés létrejöttekor, minden későbbi díj pedig annak a díjfizetési időszaknak (biztosítási év, félév, negyed- év, hónap) az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. A szerződő a biztosítási díj fizetésére vonatkozó kötelezett- ségét abban az időpontban teljesíti, amikor a biztosítási díjat (díjrészletet) a biztosító pénztárába befizeti, vagy a biztosító számlájára átutalja. Az első díj jóváírására a szerződő számlájára csak akkor kerül sor, ha a biztosító az ajánlatot kötvényesítette, és a díj a biztosító számláján a helyes azonosítókkal (név, lakcím, kötvényszám) jóváírásra került. A szerződő számláján minden további díj jóváírására is csak akkor kerülhet sor, ha a díj a helyes azonosítókkal a biztosító számláján jóváírásra került. A szerződő számláján jóváírt díj befektetési egységekre váltására a díj jóváírását követő 1. vagy – az egyes alapok tulajdonságaiból és az egyes alapkezelők gyakorlatából következően – 2. értékelési napon érvényes belépési áron kerül sor. A biztosító a szerződő számláján jóváírt befektetési egysé- geket egész szám pontossággal tartja nyilván. Az első két biztosítási évben esedékes rendszeres díjat a biztosító kezdeti befektetési egységekbe, a 3. évtől fel- halmozási egységekbe helyezi el. A befizetett rendszeres díjakat a biztosító először az esedé- kes díjak fedezésére fordítja. A biztosító a szerződő befi- zetéséből tehát mindig a legkorábbi tartozásokat egyenlíti ki, azon belül először a költségeket, majd az életbiztosítási és a kiegészítő biztosítások díját és végül a megtakarítási díjrészt. Ha a szerződő több biztosítási időszakra vonatkozó rend- szeres biztosítási díjat előre vagy esedékes díjánál nagyobb összeget fizet be, a biztosító az esedékes díjakat és az esetlegesen elmaradt r...
A biztosítás rendszeres díjaA szerződő – a 2.A. sz. melléklet 3. pontjában meghatározott keretek között – a biztosítási ajánlaton határozhatja meg, hogy a díj befektetésre kerülő részét mely eszközalap(ok)- hoz és milyen arányban rendeli. A szerződésre a BRÁF VI.2. fejezet szerinti rendkívüli befi- zetések nem teljesíthetők.

Related to A biztosítás rendszeres díja

  • Befektetési egységekhez kötött rendszeres díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BRÁF”) ⏵„Life Planet Bonus” rendszeres díjas,

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 1.6.1. Érdekmúlás, lehetetlenné válás: ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítottnak a biztosítási érdeke megszűnik, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné válik, a szerződés - vagy annak érintett része - megszűnik az érdek megszűnésének, illetve a biztosítási esemény lehetetlenné válásának napjával. A Biztosítót ilyen esetben a biztosítási szerződés megszűnése napjáig számított díj illeti meg. A Biztosító kérésére az érdekmúlást igazoló dokumentumot a Biztosító részére be kell mutatni. A biztosítási érdek megszünéséhez fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a biztosított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következménye és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős, a szerződésre díjfizetési kötelezettség továbbra is fennáll a Biztosító kockázatviselésének megszüntéig. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja. 1.6.2. Rendes felmondás: a határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel felmondhatják. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik. 1.6.3. Díjnemfizetés: ha az esedékes biztosítási díj nem kerül megfizetésre, a biztosító díjfizetésre történő felszólítást küld, amelyben a díj megfizetésére vonatkozóan a felszólító elküldésétől számított legalább harminc napos póthatáridőt határoz meg. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a Biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A Biztosító jogosult a meg nem fizetett díj iránti igényét érvényesíteni. Abban az esetben, ha a szerződés a fentiekben írt módon (1.6.3. pont), a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt legkésőbb az adott biztosítási időszak végével megszűnik. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a Biztosító - a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával - eredménytelenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. 1.6.4. Közös megegyezés: a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntethetik. 1.6.5. A Biztosító az 1.6.3. pontban foglaltakon túlmenően a biztosítási szerződés megszűnésének egyéb eseteiben is az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért és köteles az esetleges díjkülönbözet visszatérítésére.

  • A biztosítási összeg 8.1. A Biztosító teljesítési kötelezettsége egy biztosítási esemény kapcsán legfeljebb a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra megkötött biztosítási szerződésben, illetve az annak alapján kiállított kötvényben meghatározott jármű(vek)re vonatkozóan a biztosítási eseményenként meghatározott legmagasabb összeg (biztosítási összeg) erejéig terjed, mely a kamattal és valamennyi a Biztosítottat terhelő járulékos költséggel együtt -beleértve az eljárási és jogi képviseleti költségeket is- a Biztosító szolgáltatásának felső határa,, és nem haladhatja meg az adott biztosítási szerződésben a károkozás időpontját magába foglaló biztosítási időszakra (általában 1 évre) meghatározott kártérítési limitet, továbbá nem haladhatja meg a fuvarozott áru minden bruttó kg-ja után a 8,33 SDR-t, ideértve az értékbevallással történő fuvarozás esetét is. 8.2. A Biztosító kockázatviselése a fuvarozott szállítmány tekintetében a biztosítási kötvényben megjelölt, EUR, USD vagy HUF-ban meghatározott biztosítási összegig áll fenn. Az árfolyamok átszámítására vonatkozóan a mindenkor érvényes MNB deviza árfolyam az irányadó. Az éves biztosítási összeg szintén a biztosítási kötvényben kerül meghatározásra. 8.3. A Biztosító a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) és/vagy Biztosítási Időszakonkénti biztosítási összegen belül nyújt fedezetet a kárigény érvényesítésével összefüggésben a károsult oldalán felmerülő költségekre. Ha a Biztosítási Esemény (káresemény) kapcsán érvényesített megalapozott kárigény teljes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) - biztosítási összeget, akkor a Biztosító szolgáltatása - az önrészesedésnek a kárösszegből való levonása után − legfeljebb a Biztosítási Szerződésben meghatározott biztosítási eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg mértékéig terjed. Ha azonban a Biztosítási Időszakra vonatkozó biztosítási összegből még rendelkezésre álló összeg a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összegnél kisebb, akkor a Biztosító ezen kisebb összeg erejéig áll helyt. Ha egy Biztosítási Eseménnyel kapcsolatban több károsult (jogosult) megalapozott kárigényeinek együttes összege meghaladja a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeget, akkor az egyes károsultak kárainak megtérítése olyan arányban történik, amilyen arányban a Biztosítási Eseményenkénti (káreseményenkénti) biztosítási összeg aránylik a megalapozott kárigények együttes összegéhez. 8.4. A Biztosító a kártérítési limit erejéig megtéríti: - a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, vám és egyéb költségek árukárral arányos részét, - a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak. 8.5. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a Szerződő Fél a Felek megállapodása alapján a biztosítási összeg helyreállítására vonatkozó pótdíjat megfizeti.

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.

  • A biztosító szolgáltatásai 1. A Biztosító – teljesítési kötelezettsége esetén – vállalja a biz- tosítási esemény megtörténte időpontjától a Biztosított jo- gainak védelmével összefüggésben felmerülő indokolt költ- ségeket az alábbiak szerint. 2. A biztosítási esemény bejelentése előtt keletkezett költsé- gekre csak akkor vonatkozik a biztosítási védelem, ha azok a biztosítási esemény bejelentése előtt 30 napnál nem koráb- ban a Biztosítottal jogvitában álló fél, a bíróság intézkedései vagy a Biztosított érdekében tett halaszthatatlan intézkedé- sek által merültek fel. 3. A Biztosító az alábbiakat téríti: a) a jogi képviselő számlával igazolt munkadíját és költsé- geit, b) a peres és nem peres bírósági eljárással összefüggő, jog- szabályon alapuló díjakat és illetékeket; valamennyi fokon, beleértve a tanúk és tolmácsok díját és költségeit, c) a bíróság által kirendelt szakértő előírt díját és költségeit; d) a Biztosító hozzájárulásával felkért független szakértő te- vékenységéért járó díjakat; e) Biztosítottat megillető végrehajtási jogcím meglétét köve- tően (például ítélet) a jogi érvényesítés költségeit legfel- jebb 2 végrehajtási kísérlet erejéig; f) jogerős bírósági határozat alapján a Biztosítottat terhelő, a Biztosítottal jogvitában álló fél vagy az állam oldalán felmerült díjakat és költségeket; g) utazási költségeket az illetékes bíróság székhelyére, ha a személyes megjelenést a bíróság rendeli el. A Biztosító ezen utazási költséget másodosztályú vasúti, vagy ezzel egyenrangú más közlekedési eszköz menetjegyének vé- teláráig vállalja megtéríteni. h) jogi tanácsadás költségét. A jogi tanácsadás egy biztosí- tási esemény megoldási lehetőségeivel kapcsolatos egy- szeri, szóban vagy írásban nyújtott alapvető állásfoglalás. i) Óvadék, biztosíték megelőlegezése: A Biztosító a kockázatviselése alatt bekövetkezett biztosí- tási eseménnyel összefüggésben arra vállal kötelezettsé- get, hogy a kötvényben az érintett biztosítási tárgyra meghatározott maximális biztosítási összeg erejéig meg- előlegezi az óvadékot vagy biztosítékot, amely a Biztosí- tottat érintő vizsgálati fogság vagy előzetes letartóztatás kiváltásának, illetve hatóságilag bevont útlevél kiadásá- nak célját szolgálja. A Biztosított köteles az óvadék vagy biztosíték összegét 15 napon belül visszafizetni, ha azt ré- szére a bíróság vagy más erre jogosult szerv visszaadja. Ha az ügyben más jogerős döntés születik, de legkésőbb az óvadék vagy biztosíték nyújtásától számított maximum 6 hónapon belül. 4. A Biztosító teljesítési kötelezettsége az alábbiak szerint áll fenn: a) A Biztosító által az egy biztosítási időszakban bekövetke- zett károkra a teljesítések felső határát az ajánlaton jelzett – a választott fedezettípusnak megfelelő – biztosítási összeg képezi, függetlenül attól, hogy az egy biztosítási esemény miatti igényérvényesítés milyen hosszú időn keresztül fo- lyik. b) Több biztosítási eseménynél, melyek okozatilag össze- függő egységes folyamatot alkotnak, a biztosítási összeg csak egyszer áll rendelkezésre. c) Perbeli egyezség esetén a Biztosító a bíróság által megál- lapított költségeket a pernyertességnek a pervesztesség- hez viszonyított, bíróság által megállapított arányában vi- seli. Peren kívüli egyezség esetén a költségeket a Bizto- sító viseli. d) A Biztosító fedezetet nyújt a folyamatban lévő bírósági, hatósági eljárásokban azok jogerős befejezéséig akkor is, ha a biztosítási szerződés időközben megszűnt, feltéve, hogy a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt kö- vetkezett be, és a biztosítási esemény a szerződés hatálya alatt a Biztosító részére bejelentésre került.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés határozat- lan tartamra köthető. 4.2. A biztosítási évforduló a kocká- zatviselés kezdetét követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a tárgyhó- nap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap. A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerződés tartalmazza. 4.3. A biztosítási időszak egy év.

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.A. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási időszak 5.1. A biztosítás tartama a kockázatviselés kezdetétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időtartam, mely tartam biztosítási időszakokra oszlik. 5.2. A biztosítási időszak az alábbi eltérésekkel a naptári hónap. 5.2.1. Az első biztosítási időszak a Biztosítók kockázatviselésének kezdetétől annak a hónapnak az utolsó napjáig tart, amelyben az első törlesztőrészlet esedékes. Az első biztosítási időszak tartama legfeljebb 120 nap lehet. 5.2.2. Az utolsó biztosítási időszak annak a hónapnak az első napján kezdődik, amely hónapban az érintett Biztosító kockázatviselése megszűnik, és a kockázatviselés megszűnéséig tart.

  • A biztosítási szerződés megszűnése A biztosítási szerződés megszűnik: a) a biztosított halála esetén a biztosító szolgáltatásának kifizetésével,

  • A biztosítási események Z.10.6.1. Jelen feltételek szempontjából a baleset az a hirtelen fellépő, egyszeri, külső fizikai és/vagy kémiai behatás, amely a biztosítottat akaratától függetlenül a kockázat- viselés tartama alatt éri, és amellyel összefüggésben a biztosított egészségkárosodást szenved, illetve, amely a biztosított halálát okozza. Z.10.6.2. Jelen feltételek szempontjából balesetnek minősül továbbá: a) a gyermekbénulás és a kullancscsípés következtében kialakuló agyburok-, vagy/és agyvelőgyulladás, ha a betegséget szerológiai módszerrel megállapították, és az leg- korábban 15 nappal a kockázatviselés kezdete után, legkésőbb pedig 15 nappal annak befejeződése után jelentkezik. A betegség kezdetének az a nap tekintendő, amikor a gyermekbénulásként vagy agyburok- és/vagy agyvelőgyulladásként diagnosztizált betegség miatt először fordultak orvoshoz, b) a veszettség, ha a betegséget megállapították, és az legkorábban 60 nappal a kocká- zatviselés kezdete után, legkésőbb pedig 60 nappal annak befejeződése után jelent- kezik. A betegség kezdetének az a nap tekintendő, amikor a veszettségként diagnosz- tizált betegség miatt először fordultak orvoshoz, c) a tetanuszfertőzés, ha a betegséget megállapították, és az legkorábban 20 nappal a kockázatviselés kezdete után, legkésőbb pedig 20 nappal annak befejeződése után jelentkezik. A betegség kezdetének az a nap tekintendő, amikor a tetanuszfertőzés- ként diagnosztizált betegség miatt először fordultak orvoshoz. Z.10.6.3. Jelen feltételek szerint – a Z.10.6.1. és a Z.10.6.2. pontokban foglaltaktól elte- kintve – nem minősül balesetnek a) az élő kórokozók (baktérium, vírus, protozoon) emberi vagy állati gazdaszer- vezetből (hordozó) emberi fogadószervezetbe jutása/juttatása (továbbiakban együtt: átvitele) még abban az esetben sem, ha az átvitelt balesetszerű fizikális ok váltja ki kivéve, ha a különös feltételek ettől eltérően rendelkeznek, b) a foglalkozási betegség (ártalom), c) a biztosított öngyilkossága, öngyilkossági kísérlete, még abban az esetben sem, ha az a biztosított zavart tudatállapotában következett be, d) a csontok patológiás törései, a sokszor ismétlődő (habituális) ficam, e) a porckorongsérv kialakulása kivéve, ha a porckorongsérv az egyébként ép porckorongot kívülről közvetlenül érő, egyszeri, extrém, mechanikus behatás következménye,