A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjének, illetve a biztosító felha- talmazása alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást követő nap. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 4 contracts
Samples: Otthoni Biztonsági Program, Otthoni Biztonsági Program, Insurance Policy
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában hiá- nyában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részletfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára számlá- jára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjénekképviselőjé- nek, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazása alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási biz- tosítási szerződés létrejött. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben fizetésében állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást megállapodást követő nap. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en eltérően is megállapodhatnak. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befize- tett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja visz- szautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 3 contracts
Samples: Lakóközösség Biztosítási Szerződés, Lakóközösség Biztosítási Szerződés, Lakóközösség Biztosítás
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. 4.1. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részletfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjénekképvi- selőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazása alapján a biztosítási bizto- sítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
4.2. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben fizeté- sében állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást megálla- podást követő nap.
4.3. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak.
4.4. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 2 contracts
Samples: Lakóközösség Biztosítási Szerződés, Lakóközösség Biztosítási Szerződés
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részlet- fizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizettebefizette, vagy a biztosító képviselőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazá- sa alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást követő nap. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befi- zetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 1 contract
Samples: Otthoni Biztonsági Program
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. 4.1. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő más megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részletfizetés esetén a teljes első díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazása alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
4.2. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben fizetésében állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást megállapodást követő nap.
4.3. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en eltérően is megállapodhatnak.
4.4. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befizetett összeget a beérkezésétől beérkezéstől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 1 contract
Samples: Társasházi Közös Képviselők És Társasházkezelők Felelősségbiztosítása
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. 4.1. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részletfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjénekképvi- selőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazása alapján a biztosítási biztosí- tási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
4.2. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást megállapo- dást követő nap.
4.3. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak.
4.4. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 1 contract
Samples: Lakóközösség Biztosítás
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részlet- fizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazá- sa alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást követő nap. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 1 contract
Samples: Otthoni Biztonsági Program
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. 4.1. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részletfizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjénekképvi- selőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazása alapján a biztosítási bizto- sítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött.
4.2. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást megállapo- dást követő nap.
4.3. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak.
4.4. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befizetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 1 contract
Samples: Lakóközösség Biztosítás
A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete. A biztosító kockázatviselése – ettől eltérő megállapodás hiányában – az azt követő napon 0 órakor veszi kezde- tétkezdetét, amikor a szerződő a biztosítás teljes első díját (rész- letfizetés részlet- fizetés esetén a teljes díjrészletet), illetve egyszeri díját a biztosító számlájára vagy pénztárába befizette, vagy a biztosító képviselőjének, illetve a biztosító felha- talmazása felhatalmazá- sa alapján a biztosítási alkusznak elismervény ellenében átadta, feltéve, hogy a biztosítási szerződés létrejött. Ha a biztosító és a szerződő az első díj halasztott fizetésé- ben állapodnak meg, a kockázatviselés kezdete a megál- lapodást követő nap. A felek a kockázatviselés kezdő időpontjában ettől eltérő- en is megállapodhatnak. Ha a biztosítási szerződés nem jön létre, a biztosító a be- fizetett befi- zetett összeget a beérkezésétől számított 15 napon belül visszautalja az ajánlattevőnek.
Appears in 1 contract
Samples: Otthoni Biztonsági Program