Common use of A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása Clause in Contracts

A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. A biztosítási szerződést írásban bármelyik fél felmondhatja a biztosítási időszak végére, azt megelőzően legalább 30 nappal. A Szerződő a Vemoco PostaCasco (13503) szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatja, ha a Vemoco Telematics Kft. a Szerződőn kívül álló okból nem nyújtja a Vemoco kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatokat. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a jármű olyan mértékben károsodott, hogy a javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem indokolt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ezzel összefüggésben a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra (egész évre) járó díj megfizetését követelheti. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni. Ha a Szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. E díjat a biztosító 15 napon belül visszautalja, levonva belőle azt a díjrészt, amely a díj-nemfizetés miatti megszűnés előtti – díjjal fedezetlen – kockázatviselési időtartammal arányos. A 3.1.9. pont esetében a szankció, korlátozás, vagy a tilalom hatályba lépésének napjával. Megszűnik a biztosítási szerződés a jármű külföldi nyilvántartásba vételével. A biztosítási szerződés megszűnésével a biztosító kockázatviselése is megszűnik.

Appears in 3 contracts

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek

A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. A biztosítási szerződést írásban bármelyik fél felmondhatja a biztosítási időszak végére, azt megelőzően legalább 30 nappal. A Szerződő biztosító kockázatviselése a Vemoco PostaCasco (13503) szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatjabiztosítási szerződés megszűnéséig áll fenn, ha kivéve az érdekmúlást, mely esetben a Vemoco Telematics Kft. a Szerződőn kívül álló okból nem nyújtja a Vemoco kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatokatkockázatot érdekmúlás időpontjáig viseli. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a jármű olyan mértékben károsodott, hogy a javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem indokolt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ezzel összefüggésben a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra (egész évre) járó díj megfizetését követelheti. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni. Ha a Szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. E díjat a biztosító 15 napon belül visszautalja, levonva belőle azt a díjrészt, amely a díj-nemfizetés miatti megszűnés előtti – díjjal fedezetlen – kockázatviselési időtartammal arányos. A 3.1.9. pont esetében a szankció, korlátozás, vagy a tilalom hatályba lépésének napjával. Megszűnik a biztosítási szerződés a jármű külföldi nyilvántartásba vételével. A biztosítási szerződés megszűnésével a biztosító kockázatviselése is megszűnik.

Appears in 3 contracts

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, www.netrisk.hu

A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. A biztosítási szerződést írásban bármelyik fél felmondhatja a biztosítási időszak végére, azt megelőzően legalább 30 nappal. A Szerződő a Vemoco PostaCasco (13503) szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatja, ha a Vemoco Telematics Kft. a Szerződőn kívül álló okból nem nyújtja a Vemoco kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatokat. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a jármű olyan mértékben károsodott, hogy a javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem indokolt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ezzel összefüggésben a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra (egész évre) járó díj megfizetését követelheti. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni. Ha a Szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. E díjat a biztosító 15 napon belül visszautalja, levonva belőle azt a díjrészt, amely a díj-nemfizetés miatti megszűnés előtti – díjjal fedezetlen – kockázatviselési időtartammal arányos. A 3.1.9. pont esetében a szankció, korlátozás, vagy a tilalom hatályba lépésének napjával. Megszűnik a biztosítási szerződés a jármű külföldi nyilvántartásba vételével. A biztosítási szerződés megszűnésével a biztosító kockázatviselése is megszűnik.

Appears in 2 contracts

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, www.netrisk.hu

A biztosítási szerződés megszűnése, felmondása. A biztosítási szerződést írásban bármelyik fél felmondhatja a biztosítási időszak végére, azt megelőzően legalább 30 nappal. A Szerződő biztosító kockázatviselése a Vemoco PostaCasco (13503) szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal felmondhatjabiztosítási szerződés megszűnéséig áll fenn, ha kivéve az érdekmúlást, mely esetben a Vemoco Telematics Kft. a Szerződőn kívül álló okból nem nyújtja a Vemoco kedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatokatkockázatot érdekmúlás időpontjáig viseli. Ha a szerződés hatálya alatt a biztosítási érdek megszűnt, vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a jármű olyan mértékben károsodott, hogy a javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem indokolt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és ezzel összefüggésben a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra (egész évre) járó díj megfizetését követelheti. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatéríteni. Ha a Szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg, a biztosító a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a Szerződőt a felszólítás elküldésétől számított legalább 30 napos póthatáridő tűzésével – a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést. E díjat a biztosító 15 napon belül visszautalja, levonva belőle azt a díjrészt, amely a díj-nemfizetés miatti megszűnés előtti – díjjal fedezetlen – kockázatviselési időtartammal arányos. A 3.1.9. pont esetében a szankció, korlátozás, vagy a tilalom hatályba lépésének napjával. Megszűnik a biztosítási szerződés a jármű külföldi nyilvántartásba vételével. A biztosítási szerződés megszűnésével a biztosító kockázatviselése is megszűnik.

Appears in 2 contracts

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek, Ügyfél Tájékoztató És Biztosítási Feltételek