Common use of a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén Clause in Contracts

a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén. 4.1.13.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő biztosítási szerződés fennállásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig már legalább 5 év eltelt. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülményekre vonatkozó változásbejelentési határidő leteltét követően legalább öt év eltelt. A biztosított köteles a szerződés tartama alatt az alábbi lényeges körülmények változását bejelenteni: lakcímváltozást, személyi adatainak és körülményeinek (foglalkozásá- nak, sporttevékenységének) változásait 30 napon belül a Biztosítónak bejelenteni.

Appears in 8 contracts

Samples: K&h Lakásbiztosítás Ügyfél Tájékoztató, K&h Lakásbiztosítás Ügyfél Tájékoztató, www.netrisk.hu

a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén. 4.1.13.13.5.12.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség kötele- zettség alól, ha az adott biztosítottra Biztosítottra vonatkozó kiegészítő biztosítási szerződés fennállásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig bekö- vetkezéséig már legalább 5 öt év eltelt. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási szolgálta- tási kötelezettség alól, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülményekre vonatkozó változásbejelentési határidő leteltét követően legalább öt év eltelt. A biztosított Biztosított köteles a szerződés tartama alatt az alábbi lényeges körülmények változását bejelenteni: lakcímváltozást, személyi adatainak és körülményeinek (foglalkozásá- nakfoglalkozásának, sporttevékenységének) változásait 30 napon harminc na- pon belül a Biztosítónak bejelenteni.

Appears in 5 contracts

Samples: www.netrisk.hu, www.netrisk.hu, www.netrisk.hu

a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén. 4.1.13.1. A a közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő biztosítási szerződés fennállásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig már legalább 5 év eltelt. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülményekre vonatkozó változásbejelentési határidő leteltét követően legalább öt év eltelt. A biztosított köteles a szerződés tartama alatt az alábbi lényeges körülmények változását bejelenteni: lakcímváltozást, személyi adatainak és körülményeinek (foglalkozásá- nakfoglalkozásának, sporttevékenységének) változásait 30 napon belül a Biztosítónak bejelenteni.

Appears in 2 contracts

Samples: www.netrisk.hu, www.netrisk.hu

a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén. 4.1.13.1. A közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő biztosítási szerződés fennállásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig már legalább 5 év eltelt. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülményekre vonatkozó változásbejelentési határidő leteltét követően legalább öt év eltelt. A biztosított köteles a szerződés tartama alatt az alábbi lényeges körülmények változását bejelenteni: lakcímváltozást, személyi adatainak és körülményeinek (foglalkozásá- nakfoglalkozásának, sporttevékenységének) változásait 30 napon belül a Biztosítónak bejelenteni.

Appears in 1 contract

Samples: Zálog Jogosulti Nyilatkozat

a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén. 4.1.13.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő biztosítási szerződés fennállásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig már legalább 5 év eltelt. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülményekre vonatkozó változásbejelentési határidő leteltét követően legalább öt év eltelt. A biztosított köteles a szerződés tartama alatt az alábbi lényeges körülmények változását bejelenteni: bekövetkezett lakcímváltozást, személyi adatainak és körülményeinek (foglalkozásá- nak, sporttevékenységének) változásait 30 napon belül a Biztosítónak bejelenteni.

Appears in 1 contract

Samples: Föld És Kőomlás

a Biztosító mentesülése a szolgáltatási kötelezettség alól közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése esetén. 4.1.13.1. A a közlési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha az adott biztosítottra vonatkozó kiegészítő biztosítási szerződés fennállásától a biztosítási esemény bekövetkezéséig már legalább 5 év eltelt. A változásbejelentési kötelezettség megsértése esetében a Biztosító nem mentesül jelen kiegészítő biztosítási szolgáltatási kötelezettség alól, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülményekre vonatkozó változásbejelentési határidő leteltét követően legalább öt év eltelt. A biztosított köteles a szerződés tartama alatt az alábbi lényeges körülmények változását bejelenteni: lakcímváltozást, személyi adatainak és körülményeinek (foglalkozásá- nak, sporttevékenységének) változásait 30 napon belül a Biztosítónak bejelenteni.

Appears in 1 contract

Samples: biztositasifeltetelek.hu