A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. 13.1. A Biztosító csak a jelen szerződés hatálya alatt álló, és a meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkra köteles szolgáltatást teljesíteni. 13.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéshez és elbíráláshoz szükséges utolsó igazoló irat benyújtásától számított 15. napon válik esedékessé. 13.3. A biztosítási szolgáltatás teljesítése nem vezethet gazdagodáshoz, azaz a biztosítási összeg nem haladhatja meg a vagyontárgy utánpótlási értékét (túlbiztosítás). A vagyontárgy utánpótlási értékét meghaladó biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis. 13.4. Az utánpótlási érték a különös feltételekben kerül megállapításra. 13.5. Többszörös biztosítás (a Szerződő a szerződéskötés pillanatában ugyanarra a vagyontárgyra, azonos kockázatokkal szemben fedezetet nyújtó vagyonbiztosítással már rendelkezik másik biztosítóintézetnél) esetén a Biztosító csak a korábbi biztosítási szerződéssel meg nem térült károkra nyújt biztosítási szolgáltatást, a különös feltételek vagy az egyedi Biztosítási szerződés szerint. 13.6. A Biztosító a kárt csak a biztosítási összeg utánpótlási értékhez viszonyított arányában téríti meg, amennyiben a biztosítási összeg alacsonyabb, mint az utánpótlási érték (alulbiztosítás). 13.7. A Biztosító kártérítési kötelezettsége nem terjed ki a vagyontárgy helyreállítását terhelő Általános Forgalmi Adó (a továbbiakban: ÁFA) összegére, ha a Biztosított jogosult az ÁFA összegét az adójából levonni, illetve azt visszaigényelni. 13.8. A Biztosítónak jogában áll a kártérítés kifizetését visszatartani, amennyiben: - Kétség merül fel a Biztosított/Szerződő/Kedvezményezett jogosultságának megállapítása során, a Biztosító által megkövetelt igazolás benyújtásáig, - Büntetőeljárás indult a káreseménnyel kapcsolatban, a büntetőeljárás végéig.
Appears in 4 contracts
Samples: Insurance Policy, Insurance Policy, Insurance Policy