A biztosító szolgáltatásának feltétele. 17.1 A biztosító a kárrendezéshez a következő okmányok biztosítóhoz történő benyújtását kérheti: kárbejelentő dokumentum bejelentő személy címe, elérhetősége, a felmerült költségek (pl. Orvosi-, kórházi ellátás költségei, szállodai számla, telefon stb.) névre szóló, részletes eredeti számlái, az ellátás sürgősségét igazoló teljes orvosi dokumentáció, diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés baleset, közlekedési baleset esetén a baleset körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. eredeti baleseti jegyzőkönyv, hatósági jegyzőkönyv, részletes helyszíni, rendőrségi jegyzőkönyv), a hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró határozat, ezen határozat rendelkezésre állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának esedékessé válását nem érinti. idő előtti hazautazás esetén mellékelni kell az eredetileg tervezett hazautazásra szóló menetjegyet is, „Segítségnyújtás a közlekedési balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított(ak) hazajutásához” szolgáltatás esetén csatolni kell továbbá a gépjármű forgalmi engedélyének másolati példányát, valamint a közlekedési balesetre vonatkozó részletes helyszíni jegyzőkönyvnek és a jármű üzemképtelenségére vonatkozó igazolásnak a másolati példányát. 17.2 Biztosított baleseti eredetű halála esetén a fentieken túl: halotti anyakönyvi kivonat, boncolási jegyzőkönyv, halottvizsgálati bizonyítvány, az elhunytat utolsóként kezelő orvostól, vagy a háziorvostól származó részletes orvosi bizonyítvány, vagy – ha ilyen kezelésre nem került sor – más olyan orvosi vagy hatósági bizonyítvány, mely tartalmazza a halál okát, valamint a halál időpontját és lefolyását, illetőleg a halál körülményeit, a baleset bekövetkezésétől a Biztosított haláláig történt orvosi kezelésekre vonatkozó összes orvosi irat másolata, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, kórbonctani lelet, stb.), külföldön bekövetkezett halál esetén az előző pontokban felsorolt iratok hitelesített magyar fordítása a légitársaság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi katasztrófa bekövetkezésének időpontjában a Biztosított utas minőségben a repülőgépen tartózkodott, az illetékes hatóság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi jármű balesetet szenvedett, és a Biztosított ennek következtében balesetet szenvedett és a baleset következtében meghalt temetői befogadó nyilatkozat a Biztosított halála esetén a Kedvezményezett jogosultságának és személyazonosságának igazolására alkalmas iratok: o jogerős hagyatékátadó végzés/öröklési bizonyítvány, o jogerős gyámhatósági határozat, o személyazonosító igazolványának másolata, vagy eredeti bemutatása (az érvényességet tartalmazó rész is) és – lakcímkártya,
Appears in 2 contracts
Samples: Traveller Insurance Policy, Traveller Insurance Terms and Conditions
A biztosító szolgáltatásának feltétele. 17.1 A biztosító a kárrendezéshez a következő okmányok biztosítóhoz történő benyújtását kérheti: ▶ kárbejelentő dokumentum ▶ bejelentő személy címe, elérhetősége, ▶ a felmerült költségek (pl. Orvosi-, kórházi ellátás költségei, szállodai számla, telefon stb.) névre szóló, részletes eredeti számlái, ▶ az ellátás sürgősségét igazoló teljes orvosi dokumentáció, diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés ▶ baleset, közlekedési baleset esetén a baleset körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. eredeti baleseti jegyzőkönyv, hatósági jegyzőkönyv, részletes helyszíni, rendőrségi jegyzőkönyv), ▶ a hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró határozat, ezen határozat rendelkezésre állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának esedékessé válását nem érinti. ▶ idő előtti hazautazás esetén mellékelni kell az eredetileg tervezett hazautazásra szóló menetjegyet is, ▶ „Segítségnyújtás a közlekedési balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított(ak) hazajutásához” szolgáltatás esetén csatolni kell továbbá a gépjármű forgalmi engedélyének másolati példányát, valamint a közlekedési balesetre vonatkozó részletes helyszíni jegyzőkönyvnek és a jármű üzemképtelenségére vonatkozó igazolásnak a másolati példányát.
17.2 Biztosított baleseti eredetű halála esetén a fentieken túl: ▶ halotti anyakönyvi kivonat, ▶ boncolási jegyzőkönyv, ▶ halottvizsgálati bizonyítvány, ▶ az elhunytat utolsóként kezelő orvostól, vagy a háziorvostól származó részletes orvosi bizonyítvány, vagy – ha ilyen kezelésre nem került sor – más olyan orvosi vagy hatósági bizonyítvány, mely tartalmazza a halál okát, valamint a halál időpontját és lefolyását, illetőleg a halál körülményeit, ▶ a baleset bekövetkezésétől a Biztosított haláláig történt orvosi kezelésekre vonatkozó összes orvosi irat másolata, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, kórbonctani lelet, stb.), ▶ külföldön bekövetkezett halál esetén az előző pontokban felsorolt iratok hitelesített magyar fordítása ▶ a légitársaság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi katasztrófa bekövetkezésének időpontjában a Biztosított utas minőségben a repülőgépen tartózkodott, ▶ az illetékes hatóság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi jármű balesetet szenvedett, és a Biztosított ennek következtében balesetet szenvedett és a baleset következtében meghalt ▶ temetői befogadó nyilatkozat ▶ a Biztosított halála esetén a Kedvezményezett jogosultságának és személyazonosságának igazolására alkalmas iratok: o jogerős hagyatékátadó végzés/öröklési bizonyítvány, o jogerős gyámhatósági határozat, o személyazonosító igazolványának másolata, vagy eredeti bemutatása (az érvényességet tartalmazó rész is) és – lakcímkártya,
Appears in 1 contract
Samples: Traveller Insurance Policy
A biztosító szolgáltatásának feltétele. 17.1 Amennyiben a káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele – a biztosítottnak felróható okból – nem a biztosító vagy segítségnyújtó partnere szervezésével vagy jóváhagyásával történt, abban az esetben a biztosító szolgáltatása az ebből eredő többletköltségek megtérítésére nem terjed ki.
17.2 A biztosító szolgáltatásának feltétele, hogy a Biztosított, illetve Kedvezményezett, amennyiben a mindenkori hatályos jogszabályok lehetővé teszik:
17.3 A biztosító a kárrendezéshez a következő okmányok biztosítóhoz történő benyújtását kérheti: kárbejelentő dokumentum bejelentő személy címe, elérhetősége, a felmerült költségek (pl. Orvosi-, kórházi ellátás költségei, szállodai számla, telefon stb.) névre szóló, részletes eredeti számlái, az ellátás sürgősségét igazoló teljes orvosi dokumentáció, diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés baleset, közlekedési baleset esetén a baleset körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. eredeti baleseti jegyzőkönyv, hatósági jegyzőkönyv, részletes helyszíni, rendőrségi jegyzőkönyv), a hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró határozat, ezen határozat rendelkezésre állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának esedékessé válását nem érinti. idő előtti hazautazás esetén mellékelni kell az eredetileg tervezett hazautazásra szóló menetjegyet is, „Segítségnyújtás a közlekedési balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított(ak) hazajutásához” szolgáltatás esetén csatolni kell továbbá a gépjármű forgalmi engedélyének másolati példányát, valamint a közlekedési balesetre vonatkozó részletes helyszíni jegyzőkönyvnek és a jármű üzemképtelenségére vonatkozó igazolásnak a másolati példányát.
17.2 17.4 Biztosított baleseti eredetű halála esetén a fentieken túl: halotti anyakönyvi kivonat, boncolási jegyzőkönyv, halottvizsgálati bizonyítvány, az elhunytat utolsóként kezelő orvostól, vagy a háziorvostól származó részletes orvosi bizonyítvány, vagy – ha ilyen kezelésre nem került sor – más olyan orvosi vagy hatósági bizonyítvány, mely tartalmazza a halál okát, valamint a halál időpontját és lefolyását, illetőleg a halál körülményeit, a baleset bekövetkezésétől a Biztosított haláláig történt orvosi kezelésekre vonatkozó összes orvosi irat másolata, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, kórbonctani lelet, stb.), külföldön bekövetkezett halál esetén az előző pontokban felsorolt iratok hitelesített magyar fordítása a légitársaság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi katasztrófa bekövetkezésének időpontjában a Biztosított utas minőségben a repülőgépen tartózkodott, az illetékes hatóság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi jármű balesetet szenvedett, és a Biztosított ennek következtében balesetet szenvedett és a baleset következtében meghalt temetői befogadó nyilatkozat a Biztosított halála esetén a Kedvezményezett jogosultságának és személyazonosságának igazolására alkalmas iratok: o jogerős hagyatékátadó végzés/öröklési bizonyítvány, o jogerős gyámhatósági határozat, o személyazonosító igazolványának másolata, vagy eredeti bemutatása (az érvényességet tartalmazó rész is) és – lakcímkártya,
Appears in 1 contract
Samples: Traveller Utasbiztosítás
A biztosító szolgáltatásának feltétele. 17.1 Amennyiben a káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele – a biztosítottnak felróható okból – nem a biztosító vagy segítségnyújtó partnere szervezésével vagy jóváhagyásával történt, abban az esetben a biztosító szolgáltatása az ebből eredő többletköltségek megtérítésére nem terjed ki.
17.2 A biztosító szolgáltatásának feltétele, hogy a Biztosított, illetve Kedvezményezett, amennyiben a mindenkori hatályos jogszabályok lehetővé teszik: – a kért felvilágosításokat, orvosi jelentéseket és dokumentumokat beszerezze, ellenőrizze,
17.3 A biztosító a kárrendezéshez a következő okmányok biztosítóhoz történő benyújtását kérheti: kárbejelentő dokumentum bejelentő személy címe, elérhetősége, a felmerült költségek (pl. Orvosi-, kórházi ellátás költségei, szállodai számla, telefon stb.) névre szóló, részletes eredeti számlái, az ellátás sürgősségét igazoló teljes orvosi dokumentáció, diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés baleset, közlekedési baleset esetén a baleset körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. eredeti baleseti jegyzőkönyv, hatósági jegyzőkönyv, részletes helyszíni, rendőrségi jegyzőkönyv), a hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró határozat, ezen határozat rendelkezésre állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának esedékessé válását nem érinti. idő előtti hazautazás esetén mellékelni kell az eredetileg tervezett hazautazásra szóló menetjegyet is, „Segítségnyújtás a közlekedési balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított(ak) hazajutásához” szolgáltatás esetén csatolni kell továbbá a gépjármű forgalmi engedélyének másolati példányát, valamint a közlekedési balesetre vonatkozó részletes helyszíni jegyzőkönyvnek és a jármű üzemképtelenségére vonatkozó igazolásnak a másolati példányát.
17.2 17.4 Biztosított baleseti eredetű halála esetén a fentieken túl: halotti anyakönyvi kivonat, boncolási jegyzőkönyv, halottvizsgálati bizonyítvány, az elhunytat utolsóként kezelő orvostól, vagy a háziorvostól származó részletes orvosi bizonyítvány, vagy – ha ilyen kezelésre nem került sor – más olyan orvosi vagy hatósági bizonyítvány, mely tartalmazza a halál okát, valamint a halál időpontját és lefolyását, illetőleg a halál körülményeit, a baleset bekövetkezésétől a Biztosított haláláig történt orvosi kezelésekre vonatkozó összes orvosi irat másolata, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, kórbonctani lelet, stb.), külföldön bekövetkezett halál esetén az előző pontokban felsorolt iratok hitelesített magyar fordítása a légitársaság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi katasztrófa bekövetkezésének időpontjában a Biztosított utas minőségben a repülőgépen tartózkodott, az illetékes hatóság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi jármű balesetet szenvedett, és a Biztosított ennek következtében balesetet szenvedett és a baleset következtében meghalt temetői befogadó nyilatkozat a Biztosított halála esetén a Kedvezményezett jogosultságának és személyazonosságának igazolására alkalmas iratok: o jogerős hagyatékátadó végzés/öröklési bizonyítvány, o jogerős gyámhatósági határozat, o személyazonosító igazolványának másolata, vagy eredeti bemutatása (az érvényességet tartalmazó rész is) és – lakcímkártya,
Appears in 1 contract
Samples: Postautasőr Utasbiztosítás
A biztosító szolgáltatásának feltétele. 17.1 Amennyiben a káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele – a biztosítottnak felróható okból – nem a biztosító vagy segítségnyújtó partnere szervezésével vagy jóváhagyásával történt, abban az esetben a biztosító szolgáltatása az ebből eredő többletköltségek megtérítésére nem terjed ki.
17.2 A biztosító a kárrendezéshez a következő okmányok biztosítóhoz történő benyújtását kérheti: kárbejelentő dokumentum bejelentő személy címe, elérhetősége, a felmerült költségek (pl. Orvosi-orvosi-, kórházi ellátás költségei, szállodai számla, telefon stb.) névre szóló, részletes eredeti számlái, az ellátás sürgősségét igazoló teljes orvosi dokumentáció, diagnózis, orvosi leírás, zárójelentés baleset, közlekedési baleset esetén a baleset körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. eredeti baleseti jegyzőkönyv, hatósági jegyzőkönyv, részletes helyszíni, rendőrségi jegyzőkönyv), a hatósági (szabálysértési vagy büntető) eljárás indulása esetén az eljárást lezáró határozat, ezen határozat rendelkezésre állásának hiánya azonban a biztosító szolgáltatásának esedékessé válását nem érinti. idő előtti hazautazás esetén mellékelni kell az eredetileg tervezett hazautazásra szóló menetjegyet is, „Segítségnyújtás a közlekedési balesetben sérült gépkocsiban utazó Biztosított(akbiztosított(ak) hazajutásához” szolgáltatás esetén csatolni kell továbbá a gépjármű forgalmi engedélyének másolati példányát, valamint a közlekedési balesetre vonatkozó részletes helyszíni jegyzőkönyvnek és a jármű üzemképtelenségére vonatkozó igazolásnak a másolati példányát. „Baleset, betegség esetén fennmaradó szállásköltség térítése” szolgáltatás esetén csatolni kell a szállást biztosító jegyzőkönyvét a szállás idő előtti elhagyásáról, amit a szállás üzemeltetőjének is alá kell írnia. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a szállásfoglalás főbb adatait (vendégek száma, foglalás időtartama, szállás díja), az előre fizetés tényét és a távozás dátumát.
17.2 17.3 Biztosított baleseti eredetű halála esetén a fentieken túl: halotti anyakönyvi kivonat, boncolási jegyzőkönyv, halottvizsgálati bizonyítvány, az elhunytat utolsóként kezelő orvostól, vagy a háziorvostól származó részletes orvosi bizonyítvány, vagy – ha ilyen kezelésre nem került sor – más olyan orvosi vagy hatósági bizonyítvány, mely tartalmazza a halál okát, valamint a halál időpontját és lefolyását, illetőleg a halál körülményeit, a baleset bekövetkezésétől a Biztosított biztosított haláláig történt orvosi kezelésekre vonatkozó összes orvosi irat másolata, valamint a halál közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges iratok (pl. kezelőorvosi igazolás, zárójelentés, kórbonctani lelet, stb.), külföldön bekövetkezett halál esetén az előző pontokban felsorolt iratok hitelesített magyar fordítása a légitársaság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi katasztrófa bekövetkezésének időpontjában a Biztosított biztosított utas minőségben a repülőgépen tartózkodott, az illetékes hatóság igazolása arra vonatkozólag, hogy a légi jármű balesetet szenvedett, és a Biztosított biztosított ennek következtében balesetet szenvedett és a baleset következtében meghalt temetői befogadó nyilatkozat a Biztosított biztosított halála esetén a Kedvezményezett kedvezményezett jogosultságának és személyazonosságának igazolására alkalmas iratok: o jogerős hagyatékátadó végzés/öröklési bizonyítvány, o jogerős gyámhatósági határozat, o személyazonosító igazolványának másolata, vagy eredeti bemutatása (az érvényességet tartalmazó rész is) és – lakcímkártya,
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítás