A bérlő kötelezettségei. 10.1. A Bérlő a bérleti jogviszony fennállása alatt köteles: 10.1.1. a bérleti díjat és egyéb a szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségét a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel és határidőben megfizetni a Bérbeadónak, illetve a jogosult(ak) részére, 10.1.2. a Bérlemény, továbbá annak központi gépészeti, illetve egyéb berendezésének kialakítása a Bérlőt terhelik a saját költségén bérbeszámítási igény nélkül, ennek értelmében azok karbantartása, valamint javítása ugyancsak a Bérlő feladata a saját költségén bérbeszámítási igény nélkül (Pl.: csapok csepegése, izzók cseréje, kapcsolók meghibásodása stb.). 10.1.3. a Bérbeadó részére lehetővé tenni, hogy előzetes értesítés alapján a Bérlemény állagának ellenőrzése céljából, a Bérlemény területére bejuthasson; 10.1.4. tűrni, hogy a Bérbeadó sürgős szükség esetén - különösen tűz, vagy egyéb szükséghelyzet elhárítása céljából - a Bérlemény területére bemenjen és ott a szükséghelyzet elhárításához, vagy megelőzéséhez szükséges tevékenységeket megtegye, a Bérlő jelenlétének hiányában is; 10.1.5. tűrni, hogy a Bérbeadó a közösen egyeztetett időpontban az őt terhelő karbantartási, javítási munkákat a Bérlemény területén elvégezhesse; 10.1.6. a Bérbeadót értesíteni, ha a jelen szerződés alapján a Bérbeadót terhelő munkák elvégzése szükséges, vagy ha a Bérleményt súlyos károsodás veszélye fenyegeti. 10.2. A Bérlő a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem végezhet a Bérlemény és a Bérleményt magába foglaló Épület műszaki állapotát befolyásoló építőipari jellegű munkálatokat akkor sem, ha az egyébként nem építési engedély köteles munkálat (szerkezet átalakítás, állagváltoztatás stb.). 10.3. A Bérlő a Bérleményt albérletbe vagy harmadik személy használatába nem adhatja, és a Bérleményt nem terhelheti meg.
Appears in 4 contracts
Samples: Ingatlanbérleti Szerződés, Ingatlanbérleti Szerződés, Ingatlanbérleti Szerződés
A bérlő kötelezettségei. 10.1. A Bérlő a bérleti jogviszony fennállása alatt köteles:
10.1.1. a bérleti díjat és egyéb a szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségét a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel és határidőben megfizetni a Bérbeadónak, illetve a jogosult(ak) részére,
10.1.2. a Bérlemény, továbbá annak központi gépészeti, illetve egyéb berendezésének kialakítása a Bérlőt terhelik a saját költségén bérbeszámítási igény nélkül, ennek értelmében azok karbantartása, valamint javítása ugyancsak a Bérlő feladata a saját költségén bérbeszámítási igény nélkül (Pl.: csapok csepegése, izzók cseréje, kapcsolók meghibásodása stb.).
10.1.3. a Bérbeadó részére lehetővé tenni, hogy előzetes értesítés alapján a Bérlemény állagának ellenőrzése céljából, a Bérlemény területére bejuthasson;
10.1.4. tűrni, hogy a Bérbeadó sürgős szükség esetén - különösen tűz, vagy egyéb szükséghelyzet elhárítása céljából - a Bérlemény területére bemenjen és ott a szükséghelyzet elhárításához, vagy megelőzéséhez szükséges tevékenységeket megtegye, a Bérlő jelenlétének hiányában is;
10.1.5. tűrni, hogy a Bérbeadó a közösen egyeztetett időpontban az őt terhelő karbantartási, javítási munkákat a Bérlemény területén elvégezhesse;
10.1.6. a Bérbeadót értesíteni, ha a jelen szerződés alapján a Bérbeadót terhelő munkák elvégzése szükséges, vagy ha a Bérleményt súlyos károsodás veszélye fenyegeti.
10.2. A Bérbevevő tudomásul veszi, hogy jelen szerződés kizárólag üzleti célú tevékenység folytatásra/munkavégzésre vonatkozik. A Bérlő, illetve munkatársai a komáromi Brigetio Gyógyfürdő szolgáltatásait csak napi fürdőbelépővel vagy érvényes bérlettel vehetik igénybe, melyet Társaságunk munkatársai jogosultak bármikor ellenőrizni. Amennyiben a Bérbevevő jelen szerződés ezen pontját megszegi, úgy a Bérbeadó jogosult az igénybevett szolgáltatásokat kiszámlázni a Bérlő felé az éppen hatályban lévő árlista alapján.
10.3. A Bérlő a Bérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem végezhet a Bérlemény és a Bérleményt magába foglaló Épület műszaki állapotát befolyásoló építőipari jellegű munkálatokat akkor sem, ha az egyébként nem építési engedély köteles munkálat (szerkezet átalakítás, állagváltoztatás stb.).
10.310.4. A Bérlő Bérbevevő köteles jelenteni a Bérleményt albérletbe vagy harmadik személy használatába nem adhatjaBérbeadó felé, és hogy üzleti tevékenység végzése céljából, mely személyek jogosultak belépni a Bérleményt nem terhelheti meg.fürdő területére: …………………………………… …………………………………… …………………………………… …………………………………… …………………………………… …………………………………… …………………………………… …………………………………… A Bérbevevő köteles jelenteni a Bérbeadó felé azt is, hogy a Komthermál Kft. területére mely autó(k) jogosultak behajtani: Rendszám(ok): …………………………………………..
Appears in 1 contract
Samples: Ingatlanbérleti Szerződés