A Csoporton kívül mintaszakaszok

A Csoporton kívül. Személyes adatai a Csoporton kívül eső harmadik felek számára is továbbíthatók, ha ez jogszabályban előírt kötelezettségünk, vagy azért, mert azonosítanunk kell Önt, mielőtt szerződést kötnénk, vagy mert harmadik felet alkalmazunk ahhoz, hogy az Önnel kötött megállapodás kötelezettségeit teljesítsük. Személyes adatait továbbíthatjuk az adó- és felügyeleti hatóságoknak vagy adatvédelmi hatóságoknak is. Amennyiben Ön nem fizet időben, személyes adatait továbbíthatjuk olyan harmadik feleknek, akikre szolgáltatásainkkal összefüggésben szükségünk van (például végrehajtók és ügyvédek). Személyes adatait továbbíthatjuk partnereinknek az ügyféllehetőségek és/vagy remarketing stratégiák kidolgozása érdekében. Így például megoszthatjuk a partnereinkkel a szerződés kezdő és záró dátumát, vagy olyan releváns fejleményeket, amelyek a szerződés tartama alatt történnek. Önnel kötött szerződésünket átruházhatjuk másik pénzügyi vállalkozásra. A szerződések átruházását követően a személyes adatok kezelését is a másik fél végzi. A másik féllel megállapodunk, hogy meg kell felelnie az adatvédelmi jogszabályoknak és előírásoknak. Előfordulhat, hogy megosztunk személyes adatokat olyan harmadik felekkel (pl. marketing ügynökségek vagy beszállítóink), akik a mi nevünkben kezelnek kereskedelmi / marketing célokból személyes adatokat. Alkalmanként partnereket és harmadik feleket veszünk igénybe arra, hogy az utasításaink alapján személyes adatokat dolgozzanak fel, amennyiben az kapcsolódik ahhoz a célhoz, amiért eredetileg az Ön személyes adatait gyűjtöttük. Ez történik, mikor például egy partner támogat minket szolgáltatásaink biztosításában, vagy egy cég adatokat tárol nekünk. A személyes adatait az irányadó jogszabályok szerint törvényes jogok előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez szükséges mértékben közölhetjük az érintett felekkel, felperessel, panaszossal, kérelmezővel, bűnüldöző szervvel vagy bírósággal. Emellett bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, vádeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása, ideértve a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelem és e veszélyek megelőzése céljából az irányadó jogszabályoknak megfelelően bármely érintett féllel közölhetjük a személyes adatait. E harmadik feleket mindenekelőtt adatvédelmi szempontból megfelelően megbízhatónak kell minősíteni. Harmadik felet kizárólag akkor veszünk igénybe, ha ez megfelel azoknak a céloknak, amelyek miatt az Ön személyes adatait kezeljük. Ezenkívül e ...

Related to A Csoporton kívül

  • Mikortól meddig tart a kockázatviselés? A biztosító kockázatviselése (a biztosítási védelem) a biztosítási ajánlaton megjelölt napon veszi kezdetét és a szerződés megszűnéséig tart. A biztosítási ajánlaton feltüntetett kockázatviselési kezdő időpont nem lehet korábbi, mint az ajánlattételt követő nap 0. órája.

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

  • A kockázatviselés tárgya III.1. A biztosító vállalja, hogy – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítot- tat olyan a) tisztán vagyoni károk megtérítése alól, melyeket a biztosított, a biztosítottal munkaviszonyban vagy mun- kavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy a szakmai szolgáltatás során, azzal összefüggés- ben – a szakmai szolgáltató tevékenységére irányadó foglalkozási szabályok megszegése folytán okoz, és amelyekért a biztosított kártérítési felelősséggel tartozik. b) sérelemdíj megfizetése alól, melynek a térítésére a biztosított köteles, a biztosított, a biztosítottal mun- kaviszonyban vagy munkavégzésre álló egyéb jogviszonyban álló személy által – a szakmai szolgáltatás során, azzal összefüggésben – a szakmai szolgáltató tevékenységére irányadó foglalkozási szabályok megszegése folytán elkövetett személyiségi jogsértésre tekintettel. III.2. Jelen feltétel alkalmazásában a) munkaviszony: a munka törvénykönyvéről szóló mindenkor hatályos jogszabályban meghatározott jogvi- szony; b) munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony: a közszolgálati jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, szolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, társas vállalkozásban vagy egyéni cégben fennálló tag- sági jogviszony, megbízási jogviszony, vállalkozási jogviszony, közérdekű önkéntes jogviszony, egyéni vállalkozói tevékenység; c) tisztán vagyoni károk jelen szerződés értelmében azok a károk, amelyek nem személysérüléses károk (halál, egészségkárosodás vagy testi sérülés), nem dologi károk (tárgy megsérülése, megsemmisülése, eltűnése, használhatatlanná válása), és nem is ilyen károkra vezethetők vissza. Dolognak számít a pénz és az értékpapír is.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • Az adatbeviteli hibák javítása Ha a beküldést követően az ajánlatban hibát talál, kérjük, vegye fel munkatársainkkal a kapcsolatot: – telefonon, a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es telefonszá- mon; – személyesen, ügyfélkapcsolati pontjaink egyikén; – online a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx_XX/xxxxxxxxx/ karbejelentes-es-ugyintezes.html oldalon.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza. 6.2.4.2. Az Előfizető díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, valamint a Szolgáltatóval szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni. 6.2.4.3. A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására. 6.2.4.4. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tárgyában (kérelemmel, bejelentéssel) a hírközlési hatóság eljárása a hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kezdeményezhető. Amennyiben a kérelmező a jelen pontban foglalt hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezéséről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a jelen pontban foglalt határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. Az előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tekintetében egy éven túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető. E határidő jogvesztő. 6.2.4.5. Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.

  • Az érvénytelen ajánlatot tevők Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe, adószáma és az érvénytelenség indoka: Ajánlattevő neve, székhelye Adószáma Érvénytelenítés jogcíme: Érvénytelenség indoka:

  • Sürgős üzenetek közvetítése A Biztosító kötelezettséget vállal, hogy közvetíti a Biztosított részére azon sürgős üzeneteket, amelyek bármely, a jelen feltételek szerinti biztosítási eseményekkel kapcsolatosak.