A díjfizetés alapelvei mintaszakaszok

A díjfizetés alapelvei. 1.1.1 A Szolgáltató havi előfizetési díjas Előfizetői Szolgáltatást nyújt, melyet az Előfizetők Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésével vehetnek igénybe, és számla ellenében a havi előfizetési díjat, valamint az egyéb szolgáltatások havidíjait előre, a hívások és egyéb utólag esedékes fizetésű szolgáltatások díjait utólag fizetik ki.
A díjfizetés alapelvei. A Szolgáltató havi előfizetési díjas előfizetői szolgáltatást nyújt, melyet az Előfizetők Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésével vehetnek igénybe, és számla ellenében a havi előfizetési díjat előre, a forgalmi díjakat utólag fizetik ki. A jelen függelékben közölt díjak bruttó díjak, a távközlési szolgáltatásokra mindenkor érvényes Áfa-t tartalmazzák, melynek mértéke internet típusú szolgáltatás esetén 5% - tekintettel arra, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása alapján az internet-hozzáférési szolgáltatás után fizetendő ÁFA mértéke 2018. január 1-jétől 18%-ról 5%-ra csökkent, egyéb távközlési szolgáltatás típusok esetén (ideértve szolgáltatás nyújtása során felmerülő valamennyi költségtípust is) 27%. Áfa változás esetén a nettó díjak továbbra is érvényesek. Azon esetekben, amikor a közölt bruttó árak nettó értéke végtelen tizedes tört, a Szolgáltató két tizedes jegyig kerekít.
A díjfizetés alapelvei. A Szolgáltató havi előfizetési díjas Előfizetői Szolgáltatást nyújt, melyet az Előfizetők Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésével vehetnek igénybe, és számla ellenében a havi előfizetési díjat, valamint az egyéb szolgáltatások havidíjait előre, a hívások és egyéb utólag esedékes fizetésű szolgáltatások díjait utólag fizetik ki. A Szolgáltatás első havi előfizetési díját, valamint az egyéb szolgáltatások első havidíjait az Előfizetők az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésével egyidejűleg fizetik ki. A jelen függelékben közölt díjak bruttó díjak, a távközlési szolgáltatásokra mindenkor érvényes Áfa-t tartalmazzák, melynek mértéke • Internet típusú szolgáltatás esetén 5%, tekintettel arra, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása alapján az internet-hozzáférési szolgáltatás után fizetendő ÁFA mértéke 2018. január 1-jétől 18%-ról 5%-ra csökkent, • egyéb távközlési szolgáltatás típusok esetén (ideértve szolgáltatás nyújtása során felmerülő valamennyi költségtípust is) 27%. Áfa változás esetén a nettó díjak továbbra is érvényesek. A hívások számlázása a jelen mellékletben szereplő tarifacsomagoknál jelzett módon történik. Azon esetekben, amikor a közölt bruttó árak nettó értéke végtelen tizedes tört, a Szolgáltató két tizedes jegyig kerekít. Azon hívások díjazására, melyeket időzóna végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következő időzónába, a hívás indításakor érvényes díjzóna szerinti percdíjak alapján kerül sor. A számlázási egységre való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti zóna díja alapján történik. A díjazási időszakok a naptár szerinti munkarendhez igazodnak, kivéve, amikor a jogszabály ettől eltérő munkarendet ír elő. Ez esetben a díjazási időszakok a jogszabály által előírt munkarend-módosulás szerint változnak. A hívások elszámolása a jelen függelékben meghatározott díjakon történik, ideértve az átirányított hívások forgalmi díját is, amennyiben a hívásátirányítást a Szolgáltató Előfizetője kezdeményezte. Az SMS-ek küldésének díja minden esetben üzenetenként értendő. Az SMS-ek fogadása díjmentes. Speciális díjazású hívások és SMS-ek: A normál díjazástól eltérő díjazású hívások és SMS-ek, amelyek nem minősülnek u. n. emelt díjas szolgáltatásnak, többek között: • Belföldi tudakozó, Különleges és nemzetközi tudakozó, Belföldi egyetemes tudakozó (11818/11824/11800) • Autóklub: (188), • Pontos idő: (180), • 21-es körzetszámra irányuló hívások: (21abcdefg), Nem emelt díjas hívások és SMS-ek: A belföldi hálózatba irá...
A díjfizetés alapelvei. Minden ár forintban értendő, az árak az áfát tartalmazzák. A hívások számlázása a Vodafone Basic, a Vodafone Fix tarifacsomagok, a Rock ‘n’ Roll, a Szuper, a Duett, a Duett Max Vodafone Business , a Vodafone Select, a Vodafone Tripla, Vodafone Tripla Multimédia, a Vodafone 90, a Vodafone 200, Vodafone 300, a Vodafone 500, Vodafone 800, Vodafone 1500, Vodafone 2500, a Vodafone Házimobil és a Vodafone Otthon Classic tarifacsomagok esetén 1 perces egységekben történik. Az Üzleti Fix tarifacsomagok, a Vodafone Presztízs tarifacsomagok és a Vodafone Business Volumen csomag esetén a hívások számlázása 1 másodperces egységekben történik. Azon hívások díjazására, melyeket időzóna végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következõ időzónába, a hívás indításakor érvényes díjzóna szerinti percdíjak alapján kerül sor, mely alól kivételt képez az „Esti opció”, a „Hétvégi opció”, a „Hétvégi és Esti opció” a „Hétvégi percek opció” és az „Esti percek opció”. A számlázási egységre való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti időzóna díja alapján történik. A hálózaton belüli hívások első 10 perce a Csúcs opció esetén csúcsidőben, a Csúcs Plusz opció és a Szuper Csomag esetén minden időszakban egyben számlázzuk. Minden hívás 10 perc utáni részét 1 perces egységekben számlázzuk. A Vodafone Business Volumen tarifacsomagot ügyfeleink számláján CAS VOLUME 50 néven tüntetjük fel. A kék számok számlázási egysége 1 perc. A díjazási időszakok a naptár szerinti munkarendhez igazodnak, kivéve, amikor a jogszabály ettől eltérő munkarendet ír elő. Ez esetben a díjazási időszakok a jogszabály által előírt munkarend-módosulás szerint változnak.
A díjfizetés alapelvei. Minden ár forintban, áfával együtt értendő. A VitaMAX Duo esetén az első számlázási egység 2 perc, majd ezután a hívásokat 3 perces egységekben számlázzuk a belföldi alapdíjas hívások és a WAP hívások esetén. Minden más esetben minden hívás számlázása 1 percenként történik. A VitaMAX Standard, a VitaMAX Party, a VitaMAX Klub, a VitaMAX City, a VitaMAX Uno, a VitaMAX Joker, a VitaMAX Joker Plusz, a VitaMAX Uno Plusz és a VitaMAX Határon Túl esetén a hívásokat percenként számlázzuk. Azon hívások díjazására, melyeket időzóna végén kezdeményeztek és átnyúlnak a következõ időzónába, a hívás indításakor érvényes díjzóna szerinti percdíjak alapján kerül sor. A számlázási egységre – 1, 10, 30mp-re valamint 1, 2 és 3 percre – való kerekítés árazása a hívás indítása szerinti időzóna díja alapján történik. A díjazási időszakok a naptár szerinti munkarendhez igazodnak, kivéve, amikor a jogszabály ettől eltérő munkarendet ír elő. Ez esetben a díjazási időszakok a jogszabály által előírt munkarend-módosulás szerint változnak. A kék számok számlázási egysége 1 perc.
A díjfizetés alapelvei. 1.1.1. A Vodafone havi előfizetési díjas előfizetői szolgáltatásával az Ügyfelek rákapcsolódhatnak a Vodafone hálózatára, és számla ellenében utólag fizetik ki a hívások és a szolgáltatások ellenértékét, a havi előfizetési díjat valamint az egyéb szolgáltatások havidíjait pedig előre.

Related to A díjfizetés alapelvei

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek:

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben: