A Fedélzeti eszközzel kapcsolatos kötelezettségek, Ügyfél kárfelelőssége mintaszakaszok

A Fedélzeti eszközzel kapcsolatos kötelezettségek, Ügyfél kárfelelőssége. 4.2.1. Az Ügyfél részére átadott Fedélzeti eszköz, valamint az azon futó software olyan egyedi megoldásokat tartalmaz, amelyek felett Ügyfél kizárólag a jelen szolgáltatási szabályzattal érintett jogviszony keretében vállalt kötelezettségek teljesítése céljából szerez felhasználási jogot, azok kizárólag a Közreműködő hálózatában nyújtott Szolgáltatás igénybevételére jogosítanak. E kötelezettség megszegése esetén Ügyfél köteles a Közreműködőnek kártérítést fizetni. A Fedélzeti Eszközhöz, valamint az azon működő software-hez fűződő szerzői jogok a fent meghatározott terjedelmű felhasználási jogon túlmenően kizárólag Közreműködőt illetik, így azokat Ügyfél a jelen pontban eltérő módon, vagy célból felhasználni nem jogosult. A jelen pontban foglaltak megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül, és ilyen esetben Ügyfél kártérítési felelősséggel tartozik. A Fedélzeti Eszközre telepített software, valamint a Fedélzeti Eszköz, annak egyedi megoldásai felett fennálló valamennyi szerzői jog jogosultja Közreműködő, ezért Ügyfél tudomásul veszi, hogy köteles felhasználás érdekében számára biztosított jogokat a jelen pontban foglaltaknak megfelelően gyakorolni. Ügyfél kijelenti, hogy tudomása van arról, hogy Közreműködőnek a jelen pont megsértésével olyan mértékű kárt tud okozni, amely által a jelen ÁSZF szerint nyújtott szolgáltatások által üzemeltetett üzletágának ellehetetlenüléséhez vezethet. 4.2.2. Közreműködő az általa az Ügyfél részére átadott Fedélzeti eszköz tekintetében az átadástól számított 12 hónap tartamú jótállást vállal. A jótállás az akkumulátorra nem terjed ki. A jótállás érvényesítésének feltétele a Közreműködő által kiállított számla és jótállási jegy felmutatása a jótállási kötelezettségnek az adott eszköz tekintetében való fennállásának igazolása céljából. A cserélt alkatrészekre – amennyiben jogszabály kötelező erővel nem ír elő hosszabb jótállási időt, úgy – az eredeti jótállásra tekintet nélkül a cserét követő három hónapos jótállást vállal Közreműködő. A Ptk-nak a 308. § (3) bekezdésében [Új Ptk. 6:163. § (5)] rögzített rendelkezésének a jelen szolgáltatási szabályzattal érintett jogviszony során nem alkalmazható. A jótállás hatálya a jelen szolgáltatási szabályzat alapján Közreműködő által Ügyfél részére átadott Fedélzeti Eszközre terjed ki. 4.2.3. Ha az Ügyfél a részére átadott Fedélzeti Eszközön, vagy a fixen telepített Fedélzeti Eszköz elhelyezésén bármilyen beavatkozást eszközöl (ideértve egyúttal, de nem kizárólag az eszköz jeladó képes...

Related to A Fedélzeti eszközzel kapcsolatos kötelezettségek, Ügyfél kárfelelőssége

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

  • Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség (1) A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha az egyes kárbiztosításokra vonatkozó különös feltételek vagy a felek megállapodása szabályozza a szerződő fél és a biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat. (2) A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a káresemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. (3) A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. (4) Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. (5) A károk megelőzésére és elhárítására az adott helyzetben általában elvárható magatartáson túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok előírásai mindenkor irányadók (például a magánszemélyek tűzvédelemmel és műszaki mentéssel kapcsolatos feladatai, a biztosított vagyontárgyakra vonatkozó rendszeres karbantartás). (6) Az emberi egészséget, környezetet, élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető illetőleg károsodás bekövetkeztével fenyegető folyamatot vagy állapotot (katasztrófaveszély) a szerződő fél vagy a biztosított köteles - az adott helyzetben általában elvárhatóan - haladéktalanul bejelenteni a hivatásos katasztrófavédelmi szervnek, illetve tűzoltóságnak és a polgármesteri hivatalnak.

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.