A felek szerződéses kötelezettségei az együttműködés keretében. A szerződő felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ennek során a feleket kölcsönös tájékoztatási, értesítési és figyelem-felhívási kötelezettség terheli minden olyan körülmény tekintetében, amely a szerződésszerű teljesítést befolyásolhatja. Így pl. a Kivitelező értesítési kötelezettsége különösen kiterjed a teljesítés minőségét, határidejét érintő körülményekre, az anyagbeszerzés akadályaira, a kiviteli tervek módosításának, pótmunkák elvégzésének szükségességére; a Megrendelő értesítési kötelezettsége pedig elsősorban a fizetési képességével kapcsolatos körülmények, valamint a jelen szerződés műszaki tartalmát meghaladó munkák elvégzésére irányuló igényei tekintetében áll fenn. Az együttműködés keretében mindegyik fél köteles képviselője útján részt venni a másik fél által kezdeményezett kooperációs megbeszéléseken. Mindegyik fél köteles minden tőle elvárható intézkedést megtenni a károk megelőzése, valamint az esetleg már bekövetkezett károk enyhítése érdekében.
Appears in 2 contracts
Samples: Kivitelezési Szerződés, Kivitelezési Szerződés
A felek szerződéses kötelezettségei az együttműködés keretében. A szerződő felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ennek során a feleket kölcsönös tájékoztatási, értesítési és figyelem-figyelem- felhívási kötelezettség terheli minden olyan körülmény tekintetében, amely a szerződésszerű teljesítést befolyásolhatja. Így pl. a Kivitelező értesítési kötelezettsége különösen kiterjed a teljesítés minőségét, határidejét érintő körülményekre, az anyagbeszerzés akadályaira, a kiviteli tervek módosításának, pótmunkák elvégzésének szükségességére; a Megrendelő értesítési kötelezettsége pedig elsősorban a fizetési képességével kapcsolatos körülmények, valamint a jelen szerződés műszaki tartalmát meghaladó munkák elvégzésére irányuló igényei tekintetében áll fenn. Az együttműködés keretében mindegyik fél köteles képviselője útján részt venni a másik fél által kezdeményezett kooperációs megbeszéléseken. Mindegyik fél köteles minden tőle elvárható intézkedést megtenni a károk megelőzése, valamint az esetleg már bekövetkezett károk enyhítése érdekében.
Appears in 2 contracts
Samples: Közbeszerzési Eljárás, Construction Contract
A felek szerződéses kötelezettségei az együttműködés keretében. A szerződő felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ennek során a feleket kölcsönös tájékoztatási, értesítési és figyelem-felhívási kötelezettség terheli minden olyan körülmény tekintetében, amely a szerződésszerű teljesítést befolyásolhatja. Így pl. a Kivitelező értesítési kötelezettsége különösen kiterjed a teljesítés minőségét, határidejét érintő körülményekre, az anyagbeszerzés akadályaira, a kiviteli tervek módosításának, pótmunkák elvégzésének szükségességére; a Megrendelő értesítési kötelezettsége pedig elsősorban a fizetési képességével kapcsolatos körülmények, valamint a jelen szerződés műszaki tartalmát meghaladó munkák elvégzésére irányuló igényei tekintetében áll fenn. Az együttműködés keretében mindegyik fél köteles képviselője útján részt venni a másik fél által kezdeményezett kooperációs megbeszéléseken. Mindegyik fél köteles minden tőle elvárható intézkedést megtenni a károk megelőzése, valamint az esetleg már bekövetkezett károk enyhítése érdekében.
Appears in 1 contract
Samples: Kivitelezési Szerződés
A felek szerződéses kötelezettségei az együttműködés keretében. A szerződő felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ennek során a feleket kölcsönös tájékoztatási, értesítési és figyelem-figyelem- felhívási kötelezettség terheli minden olyan körülmény tekintetében, amely a szerződésszerű teljesítést befolyásolhatja. Így pl. a Kivitelező értesítési kötelezettsége különösen kiterjed a teljesítés minőségét, határidejét érintő körülményekre, az anyagbeszerzés akadályaira, a kiviteli tervek módosításának, pótmunkák elvégzésének szükségességére; a Megrendelő értesítési kötelezettsége pedig elsősorban a fizetési képességével kapcsolatos körülmények, valamint a jelen szerződés műszaki tartalmát meghaladó munkák elvégzésére irányuló igényei tekintetében áll fenn. Az együttműködés keretében mindegyik fél köteles képviselője útján részt venni a másik másik
3 A közbeszerzési eljárásban tett megajánlásoknak megfelelő tartalmú szöveget kell feltüntetni fél által kezdeményezett kooperációs megbeszéléseken. Mindegyik fél köteles minden tőle elvárható intézkedést megtenni a károk megelőzése, valamint az esetleg már bekövetkezett károk enyhítése érdekében.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás