Common use of A hiba elhárítására vonatkozó eljárás Clause in Contracts

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 7 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 7 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 6 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt csere eszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz csere eszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt csere eszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz csere eszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt csere eszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz csere eszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. 1) A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó bejelentett valósnak bizonyult hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – annak bejelentésének nyilvántartásba vételétől legfeljebb 72 órán belül díjmentesen cserekártyátkijavítani. Nem számít valós hibának, ha a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel, vagy csereeszközt biztosít. A 72 órás időtartam ha az Előfizető korlátozás alatt áll és erről a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és Szolgáltató őt a hiba elhárításának időpontja azbejelentésekor értesítette, amikor továbbá ha a Szolgáltató médiaszolgáltató által adott jel nem megfelelő minőségű, valamint ha a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be. 2) Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy megbízottja (ide értveingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, de nem kizárólag azonban a postai szolgáltatót, futárszolgálatothozzájárulást a szolgáltatónak az 48 óra határidőn belül meg kell kérnie. 3) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül haladéktalanul értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. 4) A Szolgáltató az adatkezelési szabályok betartásával a hibaelhárítással kapcsolatos adatokat az elhárításától számított egy évig megőrzi. 5) A szolgáltató a (1) bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre. 6) Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges és a szolgáltató által az ÁSZF 6.1.1. 5).a) pontja szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az előfizetőnek nem megfelelő, akkor a szolgáltató által javasolt időponttól az előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe. 7) Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a (6) bekezdés szerint a szolgáltató és az előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik. 8) Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig hibajelentésig eltelt időtartam. 9) Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (csatlakozott készülék, illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles, azonban – amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi – egyedi megállapodás szerinti díjazásért elvégezheti. 10) Az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles, ha

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt cserekártyát biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz cserekártya Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt cserekártyát biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz cserekártya Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt csere eszközt biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a 4/A melléklet alapján meghatározott előfizetők részére bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz csere eszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. 1) A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó bejelentett valósnak bizonyult hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – annak bejelentésének nyilvántartásba vételétől legfeljebb 72 órán belül díjmentesen cserekártyátkijavítani. Nem számít valós hibának, ha a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel, vagy csereeszközt biztosít. A 72 órás időtartam ha az Előfizető korlátozás alatt áll és erről a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és Szolgáltató őt a hiba elhárításának időpontja azbejelentésekor értesítette, amikor továbbá ha a Szolgáltató médiaszolgáltató által adott jel nem megfelelő minőségű, valamint ha a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be. 2) Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy megbízottja (ide értveingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, de nem kizárólag azonban a postai szolgáltatót, futárszolgálatothozzájárulást a szolgáltatónak az 48 óra határidőn belül meg kell kérnie. 3) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül haladéktalanul értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. 4) A Szolgáltató az adatkezelési szabályok betartásával a hibaelhárítással kapcsolatos adatokat az elhárításától számított egy évig megőrzi. 5) A szolgáltató a (1) bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre. 6) Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges és a szolgáltató által az ÁSZF 6.1.1. 5).a) pontja szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az előfizetőnek nem megfelelő, akkor a szolgáltató által javasolt időponttól az előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe. 7) Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a (6) bekezdés szerint a szolgáltató és az előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik. 8) Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig hibajelentésig eltelt időtartam. 9) Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (csatlakozott készülék illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles, azonban – amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi – egyedi megállapodás szerinti díjazásért elvégezheti. 10) Az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles, ha a) a Szolgáltató helyszíni vizsgálat alapján megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozik, b) a helyszínen végezhető kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, azonban az Előfizető az ingatlanba való bejutást vagy az előfizetői hozzáférési ponthoz való jutást nem biztosította, c) az Előfizető téves vagy megtévesztő, vagy nem valós hibára irányuló bejelentést tett, d) a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel. 11) A teljesítés lehetetlenné válásával kapcsolatos egyéb jogkövetkezmény: - az a) és c) pont szerinti esetekben, tekintettel arra, hogy a teljesítés lehetetlenné válásáért a Szolgáltató nem felelős, így kötbér fizetésére nem kötelezhető.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. 1) A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó bejelentett valósnak bizonyult hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – annak bejelentésének nyilvántartásba vételétől legfeljebb 72 órán belül díjmentesen cserekártyátkijavítani. Nem számít valós hibának, ha a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel, vagy csereeszközt biztosít. A 72 órás időtartam ha az Előfizető korlátozás alatt áll és erről a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és Szolgáltató őt a hiba elhárításának időpontja azbejelentésekor értesítette, amikor továbbá ha a Szolgáltató médiaszolgáltató által adott jel nem megfelelő minőségű, valamint ha a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be. 2) Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy megbízottja (ide értveingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, de nem kizárólag azonban a postai szolgáltatót, futárszolgálatothozzájárulást a szolgáltatónak az 48 óra határidőn belül meg kell kérnie. 3) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül haladéktalanul értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. 4) A Szolgáltató az adatkezelési szabályok betartásával a hibaelhárítással kapcsolatos adatokat az elhárításától számított egy évig megőrzi. 5) A szolgáltató a (1) bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre. 6) Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges és a szolgáltató által az ÁSZF 6.1.1. 5).a) pontja szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az előfizetőnek nem megfelelő, akkor a szolgáltató által javasolt időponttól az előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe. 7) Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a (6) bekezdés szerint a szolgáltató és az előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik. 8) Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig hibajelentésig eltelt időtartam. 9) Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (csatlakozott készülék illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles, azonban – amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi – egyedi megállapodás szerinti díjazásért elvégezheti. 10) Az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles, ha a) a Szolgáltató helyszíni vizsgálat alapján megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozik, b) a helyszínen végezhető kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, azonban az Előfizető az ingatlanba való bejutást vagy az előfizetői hozzáférési ponthoz való jutást nem biztosította, c) az Előfizető téves vagy megtévesztő, vagy nem valós hibára irányuló bejelentést tett, d) a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel. 11) A teljesítés lehetetlenné válásával kapcsolatos egyéb jogkövetkezmény: - a b) pontban szabályozott esetben a Szolgáltató a hibás teljesítés tartamára (a szerződés megszűnéséig) a 6.3.3. pont szerinti kötbért köteles fizetni; - az a) és c) pont szerinti esetekben, tekintettel arra, hogy a teljesítés lehetetlenné válásáért a Szolgáltató nem felelős, így kötbér fizetésére nem kötelezhető.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A hiba elhárítására vonatkozó eljárás. A Szolgáltató köteles az Előfizető előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és a Szolgáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. Amennyiben az előzetes hibafelmérés alapján a meghibásodás a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező meghibásodására vagy üzemképtelenségére vezethető vissza, a Szolgáltató vállalja, hogy a műsorterjesztési szolgáltatáshoz szükséges „MinDig TV Extra” kártya vagy a szolgáltatói tulajdonú vételi eszköz helyett – a 2.3.2 pontban foglaltakra figyelemmel – 72 órán belül díjmentesen cserekártyát, vagy csereeszközt cserekártyát biztosít. A 72 órás időtartam a kártya vagy a bérleti jogviszony keretében biztosított vételi eszköz meghibásodásáról szóló előfizetői bejelentéstől kezdődik, és a hiba elhárításának időpontja az, amikor a Szolgáltató vagy megbízottja (ide értve, de nem kizárólag a postai szolgáltatót, futárszolgálatot) az aktivált cserekártya, vagy csereeszköz Előfizető számára történő kézbesítését először megkísérli. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói Szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.. Amennyiben a) az Előfizető számára a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a cserekártya kézbesítését a bejelentéstől számított 72 órán túl kísérlik meg, és

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek