A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik); b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik); c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknek; d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik); e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja; f) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek; g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi; h) kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónak; i) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni; j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi; k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig; l) tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben az Ávr. 81. §-ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll; m) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik); n) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn. o) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi. 10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti: a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg; b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be; c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved; d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene; e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti; f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be; g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be. 10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket. 10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.156. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) a támogatási szerződés aláírásával kijelenti, hogy hogy:
a. a szerződéskötés időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolásvégelszá- molás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelenti, hogy b. megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)követelményeinek;
c) kijelenti, hogy c. megfelel az Áht.-banÁht-ban és a az egyesülési jogról, Ávr.-ben és a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény tör- vényben (továbbiakban: Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén.) meghatározott követelményeknek;
d) kijelenti, hogy d. támogatási cél megvalósításához szükséges önrész önerő (saját és egyéb forrás) – amennyiben azt jogszabály, Támogató jogszabály vagy pályázati kiírás előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)áll;
e) kijelenti, hogy e. nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési költ- ségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelentif. tudomásul veszi, hogy Támogató, illetve Xxxxxxxxxx a Kedvezményezett nevét, a támogatás célját, összegét, a támogatott tevékenység megvalósulási helyét nyilvánosságra hozhatja;
g. a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy h. a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.- ben és az ÁSZF IX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i. a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül haladéktalanul írás- ban bejelenti az EPER-en keresztül írásban bejelenti a LebonyolítónakAlapkezelőnek, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
h) j. kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja, előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónakengedélyek birtokában van;
i) k. tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele igénybevéte- le során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
j) kijelenti, hogy l. az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program prog- ram megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat vagyontár- gyat leltárba veszi;
k) kijelentim. a támogatási szerződés aláírásával kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájá- rul ahhoz, hogy az Alapkezelő az adatait a támogatási igény lebonyolítása, el- bírálása érdekében kezelje, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítsa;
n. tudomásul veszi, hogy az Alapkezelő a költségvetési támogatás folyósításától számított öt évig, vagy – ha az későbbi – a költségvetési támogatás visszakö- vetelésére vonatkozó igény elévüléséig kezeli az Áht. 55. §-ában felsorolt ada- tokat, illetve a költségvetési támogatás folyósításától számított öt évig jogosult a honlapján közzétenni az Áht. 56. §-a szerinti adatokat, továbbá, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb tá- mogatási igénnyel kapcsolatos valamennyi dokumentumot az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontigAlapkezelő az elszámolás jóváhagyásától számított 10 évig megőrzi;
l) o. megerősíti, hogy a támogatási igény benyújtásakor a támogatási igény adat- lapján, az erre rendszeresített felületen már nyilatkozott arról, hogy a támoga- tási projekt megvalósításához felhasznált támogatás esetében általános for- galmi adó levonásra jogosult vagy nem jogosult, illetve – amennyiben a költ- ségvetési támogatás papír alapon benyújtott egyedi támogatási kérelem alap- ján kerül biztosításra – a nyilatkozatot a támogatási szerződés, illetve a támo- gatói okirat aláírását megelőzően benyújtotta az Alapkezelőhöz;
p. tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részéreköthető támogatási szerződés azzal, akivel szemben szem- ben az Ávr. 81. §-ában - ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll;.
m) kijelenti57. A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik);
n) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi.
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását támogatási szerződés megköté- sét követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat a támogatási szerződés módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak az Alapkezelőnek bejelenti:
a) a. ha az Okiratban a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban meghatározott megvalósítási meg- valósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott támoga- tott tevékenység nem kezdődik meg;
b) b. az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) c. ha a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedély visszavonásra kerül, vagy hatályát veszti;
d. ha a támogatási program megvalósításához előírt önerő nem áll rendelkezésre;
e. ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközikütkö- zik, vagy az Okiratban a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet ké- sedelmet szenved;
d) f. ha a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken;
g. ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) h. ha az adólevonási jogosultságában változás következik be;
i. ha bármely, az Okirat kibocsátásának a támogatási szerződés megkötésének feltételéül előírt nyilatkozatnyilatko- zat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) j. ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik követ- kezik be;
g) k. a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési költ- ségvetési támogatás biztosításának egyéb – a pályázati kiírásban meghatáro- zott, a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban támogatói ok- iratban, támogatási szerződésben rögzített – feltételeiben változás következik be,
l. a támogatás felhasználási határidején belül a támogatási összeg egy részét önként visszafizeti.
10.358. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító az Alapkezelő 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat a támogatás feltételei- nek módosítására, a támogatás visszavonására, a támogatástól történő elállásra, annak módosítására, felmondására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás támo- gatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.459. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási jogviszony fennállása alatt szerződés lejár- táig és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító az Alapkezelő részére haladéktalanul hala- déktalanul írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet szer- vezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
60. Amennyiben a Támogató vagy az Alapkezelő valamely kötelezettség teljesítésére elektronikus alkalmazás használatát teszi lehetővé, a kötelezettség Kedvezménye- zett általi teljesítésének kizárólag az elektronikus alkalmazás használata minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolása pályázatban foglalt adatok, felszámolás alattinformációk és dokumentumok teljes körűek, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)valódiak és hitelesek;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel a jogosulatlanul igénybe vett ösztöndíj összegét és annak kamatait az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011jelen ÁSZF IX. évi CLXXV. törvény (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknekfejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
d) kijelentitudomásul veszi, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabálya Lebonyolító a pályázatban megadott adatokat a pályázat lebonyolítása, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a pályázat lezárulta után 10 évig megőrzi;
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy az adott pályázati céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott pályázatairól a támogatási igényében foglalt adatokpályázat benyújtásakor nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hiteleseka Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
g) kijelentitudomásul veszi, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására beszámolóban kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló olyan – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt költségvetésből nyújtott ösztöndíj terhére teljesített – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldiköltségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt - ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött;
h) kijelentitudomásul veszi, hogy amennyiben jogszabály előírjaa köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett nevének, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónaklakhelyének, adóazonosító jelének kezelésére;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben az ösztöndíj összegéből beszerzett vagyont a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősülbeszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig az ösztöndíj céljának megfelelően köteles használni, úgy és azt a támogatási cél végrehajtása során beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzésfoglalkoztatási, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárniszolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
l) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a Kedvezményezett az ösztöndíj támogatással kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
k) tudomásul veszi, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz az ösztöndíj utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférnek;
l) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
m) kijelenti, hogy az ösztöndíjjal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a nemzeti vagyonról szóló 2011pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
n) kijelentitudomásul veszi, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja; A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az abban foglaltakat tudomásul veszi.Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
cb) ha a támogatott tevékenység megvalósítása az ösztöndíj felhasználása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
ec) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
fd) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás ösztöndíj visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. 9.1 A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésévela támogatási szerződés aláírásával, támogatói okirat alkalmazása esetében annak elfogadásával kijelenti, hogy:
a) kijelenti, hogy a szerződéskötés időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolásfelszámolási, felszámolás alattcsőd-, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás végelszámolási vagy egyéb, egyéb – a megszüntetésére megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás nincs folyamatban alatt (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben Áht.-ban és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény Civil tv.-ben (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész önrész– amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik);
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgálszolgál (befogadó szervezet alkalmazása esetében a befogadó szervezet számlájára is értendő), továbbá 8 napon belül az EPER-en pályázati rendszeren keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldimegküldi (biztosítékmentesség kivételével);
h) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja, előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással beszámolóval egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónak;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig,
l) a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik vagy sem;
lm) tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részéretámogatói okirat, illetve nem köthető támogatási szerződés azzal, akivel szemben az Ávr. 81. §-ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll;,
mn) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);,
no) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában - ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o) . A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi.
10.2. Amennyiben az Okirat támogatási szerződés megkötését/támogatói okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat a támogatási szerződés/támogatói okirat kibocsátását módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedély visszavonásra kerül, vagy hatályát veszti;
d) ha a támogatási program megvalósításához előírt önrész (amennyiben az elvárt) nem áll rendelkezésre;
e) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
df) ha jogerősen a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken;
g) ha jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellenealatt áll;
eh) ha az adólevonási jogosultságában változás következik be;
i) ha bármely, az Okirat a támogatási szerződés megkötésének, támogatói okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
fj) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
gk) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített – feltételeiben változás következik be,
l) a támogatás felhasználási határidején belül a támogatási összeg egy részét önként visszafizeti.
10.39.2 A 9.1. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában pontban foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, a támogatási szerződés felmondására, az Okirat attól történő elállásra, a támogatói okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. 9.3 A Kedvezményezett köteles az Okirat kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási szerződés lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul pályázati rendszeren keresztül írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
9.4 Amennyiben a Támogató vagy a Lebonyolító bármely, a támogatási szerződés/támogatói okirat vagy jelen ÁSZF alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre (így különösen lemondás támogatásról, módosítási kérelem stb.), a kötelezettség vagy igény Kedvezményezett általi teljesítésének kizárólag a formanyomtatvány használata minősül. A formanyomtatványok a xxx.xxxx.xxx.xx honlapról tölthetők le. Amennyiben a Támogató vagy a Lebonyolító valamely kötelezettség teljesítésére elektronikus alkalmazás használatát teszi lehetővé, a kötelezettség Kedvezményezett általi teljesítésének kizárólag az elektronikus alkalmazás használata minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolása pályázatban foglalt adatok, felszámolás alattinformációk és dokumentumok teljes körűek, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)valódiak és hitelesek;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel a jogosulatlanul igénybe vett ösztöndíj összegét és annak kamatait az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011jelen XXXX XX. évi CLXXV. törvény (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknekfejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
d) kijelentitudomásul veszi, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabálya Lebonyolító a pályázatban megadott adatokat a pályázat lebonyolítása, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a pályázat lezárulta után 10 évig megőrzi;
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy az adott pályázati céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott pályázatairól a támogatási igényében foglalt adatokpályázat benyújtásakor nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hiteleseka Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
g) kijelentitudomásul veszi, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására beszámolóban kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló olyan – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt költségvetésből nyújtott ösztöndíj terhére teljesített – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldiköltségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt - ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött;
h) kijelentitudomásul veszi, hogy amennyiben jogszabály előírjaa köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett nevének, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónaklakhelyének, adóazonosító jelének kezelésére;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben az ösztöndíj összegéből beszerzett vagyont a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősülbeszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig az ösztöndíj céljának megfelelően köteles használni, úgy és azt a támogatási cél végrehajtása során beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzésfoglalkoztatási, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárniszolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
l) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a Kedvezményezett az ösztöndíj támogatással kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
k) tudomásul veszi, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz az ösztöndíj utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférnek;
l) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
m) kijelenti, hogy az ösztöndíjjal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a nemzeti vagyonról szóló 2011pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
n) kijelentitudomásul veszi, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja; A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az abban foglaltakat tudomásul veszi.Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
10.2. Amennyiben A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
cb) ha a támogatott tevékenység megvalósítása az ösztöndíj felhasználása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
ec) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
fd) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában pontban foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás ösztöndíj visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésévelelfogadásával kijelenti, hogy
a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelentia kérelem a részeként benyújtott dokumentumokban, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011Áht. évi CLXXV50. törvény § (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén1) meghatározott bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett;
e) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint átlátható szervezetnek minősül;
f) nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
fg) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
gh) kijelenti, hogy a szervezet jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.-ben és jelen ÁSZF IX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i) a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) az Okiratban megnevezett fizetési számlája szolgál, továbbá 8 nyolc napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) fizetési számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – s a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató pénzügyi intézmény által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
hj) kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a LebonyolítónakLebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja;
ik) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a hatályos Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
jl) kijelentitudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles az Okiratban és jelen ÁSZF- ben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a hatályos Kbt.-ben foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) tette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
m) az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
ln) tudomásul veszi, hogy a támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
o) tudomásul veszi, hogy Lebonyolító a kérelemében megadott adatokat a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a támogatási igény lezárulta után 10 évig megőrzi;
p) vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
mq) kijelentiaz adott támogatási céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott támogatási igényeiről a kérelem benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
r) a támogatott célokkal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a kérelem benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
s) tudomásul veszi, hogy a nemzeti vagyonról köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett és / vagy az általa képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
t) tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött.
u) amennyiben a szervezet a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozik, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy az Ávr. 142. § alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetek részére - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől –Okirat nem bocsátható ki;
v) amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van;
w) amennyiben a szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CXCVICLXXV. törvény 3(a továbbiakban: Civil tv.) hatálya alá tartozik, a beszámolóját a Civil tv. 30. §-ában, és egyéb jogszabályokban foglaltak szerint letétbe helyezte;
x) tudomásul veszi, hogy amennyiben 200.000 forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem az Ávr. 76. § (12) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrebekezdése szerint kerül sor, természetes személyre a szerződés teljesítése érdekében történő kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vonatkozik)vehető figyelembe;
ny) kijelentitudomásul veszi, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó az Ávr. 101. §-a értelmében a kedvezményezett a költségvetési szerv esetében támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
z) tudomásul veszi, hogy az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja. A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
oaa) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi., hogy ha az: Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartónak vagy az általa fenntartott intézménynek –a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján– köztartozása van, a Kincstár erről értesíti a költségvetési támogatást folyósító fejezetet irányító szerv vezetőjét. Ha a fejezetet irányító szerv vezetője úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a Kedvezményezettnek;
10.2bb) hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek;
10.1. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban Okiratban, rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.310.2. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.410.3. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.112.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésévela Támogatási Szerződés aláírásával
a) kijelenti, hogy a szerződéskötés időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás felszámolási, csőd- , végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelentinyilatkozik arról, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek feltételeiről és igazolásának módjáról kiadott 1/2012 (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)I.26.) NGM rendeletben megállapított előírásoknak az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
c) kijelentinyilatkozik arról, hogy megfelel az Áht.-bana szerződéskötés időpontjában – a pénzbeli szociális, Ávr.-ben jóléti ellátások és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknekfoglalkoztatást elősegítő képzési támogatások kivételével – nincs lejárt adó-, járulék-, illeték-, vagy vámtartozása, amit a szerződéskötéshez benyújtott dokumentummal megfelelően igazolt;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik);
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelentinyilatkozik arról, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
ge) kijelentinyilatkozik arról, hogy a szervezet jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.-ben és a Szerződés X. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
f) nyilatkozik arról, hogy a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt Szerződésben megnevezett pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – s a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató pénzügyi intézmény által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
hg) kijelentinyilatkozik arról, hogy amennyiben jogszabály előírjaa Lebonyolító által előírt biztosítékokat legkésőbb a támogatás első folyósítását 5 nappal megelőző időponttól, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónakkötelezettségei megszűnéséig rendelkezésre bocsátja;
ih) tudomásul veszi, hogy amennyiben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt. .) törvény rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni; ennek keretében tudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles a Szerződésben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a Kbt. 31. §-ában foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) tette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
ji) kijelentinyilatkozik arról, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
j) a Szerződés aláírásával kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy Lebonyolító a fent megadott adatokat kizárólag a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezelje, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítsa, és azokat a támogatási igény lezárulta után 10 évig megőrizze;
k) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem állnak fenn az Ávr. 76. §-ban meghatározott feltételek;
l) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
l) nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben az Ávr. 81142. §-ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll§ alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetekkel - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől - támogatási szerződés nem köthető;
m) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik);
n) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi.
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül – amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik betevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Support Agreement
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. 9.1 A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésévela támogatási szerződés aláírásával, támogatói okirat alkalmazása esetében annak elfogadásával kijelenti, hogy:
a) kijelenti, hogy a szerződéskötés időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolásfelszámolási, felszámolás alattcsőd-, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás végelszámolási vagy egyéb, egyéb – a megszüntetésére megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás nincs folyamatban alatt (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény Civil törvényben (Civil tv. törvény hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész önrész– amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik);
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgálszolgál (befogadó szervezet alkalmazása esetében a befogadó szervezet számlájára is értendő), továbbá 8 napon belül az EPER-en pályázati rendszeren keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldimegküldi (biztosítékmentesség kivételével);
h) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja, előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással beszámolóval egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónak;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig,
l) a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik vagy sem;
lm) tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részéretámogatói okirat, illetve nem köthető támogatási szerződés azzal, akivel szemben az Ávr. 81. §-ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll;,
mn) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);,
no) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában - ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o) . A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi.
10.2. Amennyiben az Okirat támogatási szerződés megkötését/támogatói okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat a támogatási szerződés/támogatói okirat kibocsátását módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban a támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedély visszavonásra kerül, vagy hatályát veszti;
d) ha a támogatási program megvalósításához előírt önrész (amennyiben az elvárt) nem áll rendelkezésre;
e) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
df) ha jogerősen a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken;
g) ha jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellenealatt áll;
eh) ha az adólevonási jogosultságában változás következik be;
i) ha bármely, az Okirat a támogatási szerződés megkötésének, támogatói okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
fj) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
gk) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített – feltételeiben változás következik be,
l) a támogatás felhasználási határidején belül a támogatási összeg egy részét önként visszafizeti.
10.39.2 A 9.1. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában pontban foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, a támogatási szerződés felmondására, az Okirat attól történő elállásra, a támogatói okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. 9.3 A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul pályázati rendszeren keresztül írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
9.4 Amennyiben a Támogató vagy a Lebonyolító bármely, a támogatási szerződés/támogatói okirat vagy jelen ÁSZF alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre (így különösen lemondás támogatásról, módosítási kérelem stb.), a kötelezettség vagy igény Kedvezményezett általi teljesítésének kizárólag a formanyomtatvány használata minősül. A formanyomtatványok a xxx.xxxx.xxx.xx honlapról tölthetők le. Amennyiben a Támogató vagy a Lebonyolító valamely kötelezettség teljesítésére elektronikus alkalmazás használatát teszi lehetővé, a kötelezettség Kedvezményezett általi teljesítésének kizárólag az elektronikus alkalmazás használata minősül.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. 10.1 A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolása pályázatban foglalt adatok, felszámolás alattinformációk és dokumentumok teljes körűek, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)valódiak és hitelesek;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek az Ávr. 75. § (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)2) bekezdésében foglaltaknak megfelel;
c) kijelenti, hogy megfelel a pályázata részeként benyújtott dokumentumokban, nyilatkozatokban foglaltak az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknekOkirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
d) kijelenti, hogy a jogosulatlanul igénybe vett támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)összeget és annak kamatait az Ávr.-ben és jelen ÁSZF 9. pontjában foglaltak szerint visszafizeti;
e) tudomásul veszi, hogy a Támogatáskezelő a pályázatban megadott adatokat a pályázat lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a pályázat lezárulta után 10 évig megőrzi;
f) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy az adott pályázati céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott pályázatairól a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag pályázat benyújtásakor nyilatkozott. Amennyiben a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgálnyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, továbbá 8 a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti köteles bejelenteni a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldiTámogatáskezelőnek;
h) tudomásul veszi, hogy amennyiben a támogatást egyéni vállalkozóként igényelte az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 15. § (2) bekezdése alapján tevékenysége szüneteltetésének időtartamára vonatkozóan - ha törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály másként nem rendelkezik - költségvetési támogatásigénylést a szünetelés megszűnését követően sem kérhet, valamint kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónaktámogatás felhasználási időszaka alatt vállalkozói tevékenységét nem szünetelteti;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősülpénzügyi elszámolásban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, úgy amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárniKedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt - ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött;
j) kijelentitudomásul veszi, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogatáskezelő adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak a Kedvezményezett és / vagy az előirányzatból támogatott tevékenységáltala képviselt szervezet nevének (megnevezésének), támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszilakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
k) kijelentitudomásul veszi, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontigOkiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Támogatáskezelő előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
l) tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben az Ávr. 81101. §-ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll-a értelmében a Kedvezményezett a támogatással kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni;
m) kijelentitudomásul veszi, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. évi CXCVI. törvény 3. § Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrea továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), természetes személyre nem vonatkozik)az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférnek;
n) kijelentitudomásul veszi, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áhta Támogatáskezelő a Kedvezményezett nevét, a támogatás célját, összegét, valamint a Kedvezményezettnek a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.évi CLXXXI. törvény 8.§ szerinti érintettségét nyilvánosságra hozhatja;
o) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi.
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataibannyilatkozik arról, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység hogy vele szemben nem kezdődik meg;
b) állnak fenn az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;feltételek.
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az 10.2 Az Ávr. 9775. § (12)–(3a) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságábanmeghatározott dokumentumok, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik benyilatkozatok elektronikusan is benyújthatóak.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy az Okirat kibocsátásának időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011Áht. évi CLXXV50. törvény § (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén1) meghatározott bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett;
e) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint átlátható szervezetnek minősül;
f) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
fg) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
h) kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónakjogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.- ben és jelen ÁSZF IX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i) nyilatkozik arról, hogy a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag az Okiratban megnevezett fizetési számlája szolgál, továbbá nyolc napon belül írásban bejelenti Lebonyolítónak, ha új fizetési számlát nyit, s a számlavezető pénzügyi intézmény által záradékolt felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
j) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja;
k) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a hatályos Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
jl) kijelentitudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles az Okiratban és jelen ÁSZF- ben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a hatályos Kbt.-ben foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) tette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
m) nyilatkozik arról, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
ln) tudomásul veszi, hogy a támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
o) tudomásul veszi, hogy Lebonyolító a pályázatában megadott adatokat a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a támogatási igény lezárulta után 10 évig megőrzi;
p) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
mq) kijelenti, hogy az adott támogatási céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott támogatási igényeiről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
r) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011támogatott célokkal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
ns) tudomásul veszi, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett és / vagy az általa képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
t) tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött.
u) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó amennyiben a szervezet a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozik, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy az Ávr. 142. § alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetek részére - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől – Támogatói Okirat nem bocsátható ki;
v) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van;
w) kijelenti, hogy amennyiben a szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) hatálya alá tartozik, a beszámolóját a Civil tv. 30. §-ában, és egyéb jogszabályokban foglaltak szerint letétbe helyezte;
x) tudomásul veszi, hogy amennyiben 200.000 forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem az Ávr. 76. § (2) bekezdése szerint kerül sor, a szerződés teljesítése érdekében történő kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe;
y) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a kedvezményezett a költségvetési szerv esetében támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
z) tudomásul veszi, hogy az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja; A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
oaa) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi., hogy ha az: Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartónak vagy az általa fenntartott intézménynek –a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján– köztartozása van, a Kincstár erről értesíti a költségvetési támogatást folyósító fejezetet irányító szerv vezetőjét. Ha a fejezetet irányító szerv vezetője úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a Kedvezményezettnek;
bb) hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek;
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban Okiratban, rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy az Okirat kibocsátásának időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011Áht. évi CLXXV50. törvény § (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén1) meghatározott bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett;
e) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint átlátható szervezetnek minősül;
f) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
fg) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
h) kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónakjogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.- ben és jelen XXXX XX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i) nyilatkozik arról, hogy a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag az Okiratban megnevezett pénzforgalmi számlája szolgál, továbbá nyolc napon belül írásban bejelenti Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi számlát nyit, s a számlavezető pénzügyi intézmény által záradékolt felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
j) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja;
k) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a hatályos Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
jl) kijelentitudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles az Okiratban és jelen ÁSZF- ben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a hatályos Kbt.-ben foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) tette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
m) nyilatkozik arról, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
ln) tudomásul veszi, hogy a támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
o) az Okirat hatályba lépésével tudomásul veszi, hogy Lebonyolító a pályázatában megadott adatokat a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a támogatási igény lezárulta után 10 évig megőrzi;
p) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
mq) kijelenti, hogy az adott támogatási céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott támogatási igényeiről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
r) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011támogatott célokkal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
ns) tudomásul veszi, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett és / vagy az általa képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
t) tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött.
u) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó amennyiben a szervezet a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozik, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy az Ávr. 142. § alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetek részére - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől – Támogatói Okirat nem bocsátható ki;
v) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van;
w) kijelenti, hogy amennyiben a szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) hatálya alá tartozik, a beszámolóját a Civil tv. 30. §-ában, és egyéb jogszabályokban foglaltak szerint letétbe helyezte;
x) tudomásul veszi, hogy amennyiben 200.000 forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem az Ávr. 76. § (2) bekezdése szerint kerül sor, a szerződés teljesítése érdekében történő kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe;
y) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a kedvezményezett a költségvetési szerv esetében támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
z) tudomásul veszi, hogy az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja; A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
oaa) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi., hogy ha az: Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartónak vagy az általa fenntartott intézménynek –a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján– köztartozása van, a Kincstár erről értesíti a költségvetési támogatást folyósító fejezetet irányító szerv vezetőjét. Ha a fejezetet irányító szerv vezetője úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a Kedvezményezettnek;
bb) hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek;
10.2. Amennyiben A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban Okiratban, rögzített – feltételeiben változás következik be.,
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában pontban foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles kötelezettséget vállal arra, hogy az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy az Okirat kibocsátásának időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011Áht. évi CLXXV50. törvény § (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén1) meghatározott bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett;
e) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint átlátható szervezetnek minősül;
f) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
fg) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek;
gh) kijelenti, hogy a szervezet jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.- ben és jelen ÁSZF IX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i) nyilatkozik arról, hogy a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) az Okiratban megnevezett fizetési számlája szolgál, továbbá 8 nyolc napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) fizetési számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – s a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató pénzügyi intézmény által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
hj) kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a LebonyolítónakLebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja;
ik) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a hatályos Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
jl) kijelentitudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles az Okiratban és jelen ÁSZF- ben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a hatályos Kbt.-ben foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) tette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
m) nyilatkozik arról, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
ln) tudomásul veszi, hogy a támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
o) tudomásul veszi, hogy Lebonyolító a pályázatában megadott adatokat a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a támogatási igény lezárulta után tíz évig megőrzi;
p) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
mq) kijelenti, hogy az adott támogatási céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott támogatási igényeiről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
r) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011támogatott célokkal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
ns) tudomásul veszi, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett és / vagy az általa képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
t) tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen - meggyőződött.
u) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó amennyiben a szervezet a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozik, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy az Ávr. 142. §-a alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetek részére - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől – Támogatói Okirat nem bocsátható ki;
v) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van;
w) kijelenti, hogy amennyiben a szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) hatálya alá tartozik, a beszámolóját a Civil tv. 30. §-ában, és egyéb jogszabályokban foglaltak szerint letétbe helyezte;
x) tudomásul veszi, hogy amennyiben 200.000 forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem az Ávr. 76. § (2) bekezdése szerint kerül sor, a szerződés teljesítése érdekében történő kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe;
y) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a kedvezményezett a költségvetési szerv esetében támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
z) tudomásul veszi, hogy az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja. A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
oaa) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi, hogy ha az Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartónak vagy az általa fenntartott intézménynek – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján – köztartozása van, a Kincstár erről értesíti a költségvetési támogatást folyósító fejezetet irányító szerv vezetőjét. Ha a fejezetet irányító szerv vezetője úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a Kedvezményezettnek;
bb) hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek.
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) a. kijelenti, hogy az Okirat kibocsátásának időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) b. kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) c. kijelenti, hogy megfelel az Áht.-banÁht. 50. § (1) bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
d. kijelenti, Ávr.-ben és hogy a civil szervezetek köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről és támogatásáról szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett;
e. kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CLXXVCXCVI. törvény 3. § (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén1) meghatározott követelményeknekbekezdése szerint átlátható szervezetnek minősül;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik);
e) f. kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) g. kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) h. kijelenti, hogy a szervezet jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.- ben és jelen ÁSZF IX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i. nyilatkozik arról, hogy a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt az Okiratban megnevezett pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 nyolc napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – s a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató pénzügyi intézmény által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
h) j. kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a LebonyolítónakLebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
i) k. tudomásul veszi, hogy amennyiben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt. .) rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a hatályos Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
jl. tudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles az Okiratban és jelen ÁSZF- ben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a hatályos Kbt.-ben foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) kijelentitette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
m. nyilatkozik arról, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
l) n. tudomásul veszi, hogy a támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
o. az Okirat hatályba lépésével tudomásul veszi, hogy Lebonyolító a pályázatában megadott adatokat a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a támogatási igény lezárulta után 10 évig megőrzi;
p. nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
m) q. kijelenti, hogy az adott támogatási céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott támogatási igényeiről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
r. kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról támogatott célokkal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
s. tudomásul veszi, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett és / vagy az általa képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
t. tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött.
u. kijelenti, hogy amennyiben a szervezet a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozik, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy az Ávr. 142. § alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetekkel - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől - támogatási szerződés nem köthető;
v. kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van;
w. kijelenti, hogy amennyiben a szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CXCVICLXXV. törvény 3(a továbbiakban: Civil tv.) hatálya alá tartozik, a beszámolóját a Civil tv. 30. §-ában, és egyéb jogszabályokban foglaltak szerint letétbe helyezte;
x. tudomásul veszi, hogy amennyiben kettőszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem az Ávr. 76. § (12) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrebekezdése szerint kerül sor, természetes személyre a szerződés teljesítése érdekében történő kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vonatkozik)vehető figyelembe;
n) kijelentiy. tudomásul veszi, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó az Ávr. 101. §-a értelmében a kedvezményezett a költségvetési szerv esetében támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
z. tudomásul veszi, hogy az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja; A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
o) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat aa. tudomásul veszi., hogy ha az: Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartónak vagy az általa fenntartott intézménynek –a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján– köztartozása van, a Kincstár erről értesíti a költségvetési támogatást folyósító fejezetet irányító szerv vezetőjét. Ha a fejezetet irányító szerv vezetője úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a Kedvezményezettnek;
bb. hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek;
10.2. Amennyiben A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban Okiratban, rögzített – feltételeiben változás következik be.,
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában pontban foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles kötelezettséget vállal arra, hogy az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolása pályázatban foglalt adatok, felszámolás alattinformációk és dokumentumok teljes körűek, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)valósak és hitelesek;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel a jogosulatlanul igénybe vett ösztöndíj összegét és annak kamatait az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011jelen ÁSZF IX. évi CLXXV. törvény (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknekfejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
d) kijelentitudomásul veszi, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabálya Lebonyolító a pályázatban megadott adatokat a pályázat lebonyolítása, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a pályázat lezárulta után tíz évig megőrzi;
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy az adott pályázati céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott pályázatairól a támogatási igényében foglalt adatokpályázat benyújtásakor nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hiteleseka Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
g) kijelentitudomásul veszi, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására beszámolóban kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló olyan – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt költségvetésből nyújtott ösztöndíj terhére teljesített – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldiköltségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt - ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen meggyőződött;
h) kijelentitudomásul veszi, hogy amennyiben jogszabály előírjaa köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett nevének, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónaklakhelyének, adóazonosító jelének kezelésére;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben az ösztöndíj összegéből beszerzett vagyont a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősülbeszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig az ösztöndíj céljának megfelelően köteles használni, úgy és azt a támogatási cél végrehajtása során beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzésfoglalkoztatási, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárniszolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
l) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a Kedvezményezett az ösztöndíj támogatással kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
k) tudomásul veszi, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz az ösztöndíj utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférnek;
l) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
m) kijelenti, hogy az ösztöndíjjal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a nemzeti vagyonról szóló 2011pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
n) kijelentitudomásul veszi, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
o51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja. A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az abban foglaltakat tudomásul vesziÁvr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi.
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
cb) ha a támogatott tevékenység megvalósítása az ösztöndíj felhasználása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
ec) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
fd) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás ösztöndíj visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésével
a) kijelenti, hogy az Okirat kibocsátásának időpontjában nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre nem vonatkozik)folyamatban;
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervrepályázata részeként benyújtott dokumentumokban, természetes személyre nem vonatkozik)nyilatkozatokban foglaltak az Okirat kibocsátásának időpontjában változatlanul fennállnak;
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011Áht. évi CLXXV50. törvény § (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén1) meghatározott bekezdése szerinti egyéb követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész – amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik)a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett;
e) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint átlátható szervezetnek minősül;
f) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
fg) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
h) kijelenti, hogy amennyiben jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónakjogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Ávr.- ben és jelen ÁSZF IX. fejezetében foglaltak szerint visszafizeti;
i) nyilatkozik arról, hogy a támogatás pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag az Okiratban megnevezett fizetési számlája szolgál, továbbá nyolc napon belül írásban bejelenti Lebonyolítónak, ha új fizetési számlát nyit, s a számlavezető pénzügyi intézmény által záradékolt felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldi;
j) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja;
k) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a hatályos Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
jl) kijelentitudomásul veszi, hogy a Lebonyolító ellenőrzi azt, hogy eleget tett-e a közbeszerzési jogszabályoknak, és erre tekintettel a Kedvezményezett köteles az Okiratban és jelen ÁSZF- ben meghatározott beszámoló benyújtásával egyidejűleg a Lebonyolítóval írásban közölni, hogy a hatályos Kbt.-ben foglalt előírás végrehajtásaként hol (milyen módon) tette közzé az eljárásra vonatkozó dokumentumokat, továbbá – amennyiben a Lebonyolító erre írásban felszólítja – köteles a Lebonyolító által kért dokumentumokat a Lebonyolító által megadott határidőig benyújtani;
m) nyilatkozik arról, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig;
ln) tudomásul veszi, hogy a támogatás összegéből beszerzett vagyont a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített beszámolási határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló benyújtására az Okiratban rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Lebonyolító előzetes írásbeli jóváhagyásával és a foglalkoztatási, illetve a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg;
o) tudomásul veszi, hogy Lebonyolító a pályázatában megadott adatokat a támogatási igény lebonyolítása, elbírálása érdekében kezeli, feldolgozza, a bíráló(k)nak továbbítja, és azokat a támogatási igény lezárulta után 10 évig megőrzi;
p) nyilatkozik arról, hogy vele szemben nem bocsátható ki Okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben állnak fenn az Ávr. 81. §-ában -ban meghatározott feltételek valamelyike fennállfeltételek;
mq) kijelenti, hogy az adott támogatási céllal azonos tárgyban, korábban vagy egyidejűleg benyújtott támogatási igényeiről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. Amennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
r) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011támogatott célokkal kapcsolatos iratok és dokumentumok fellelhetőségi helyéről a pályázat benyújtásakor az EPER-ben nyilatkozott. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervreAmennyiben a nyilatkozatban foglaltakhoz képest változás következik be, természetes személyre nem vonatkozik)a Kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles bejelenteni a Lebonyolítónak;
ns) tudomásul veszi, hogy a köztartozás vizsgálata céljából – a támogatási jogviszony fennállásáig – a Támogató vagy a Lebonyolító adatszolgáltatása alapján a Kincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogosultak Kedvezményezett és / vagy az általa képviselt szervezet nevének (megnevezésének), lakhelyének (székhelyének), adószámának, adóazonosító jelének kezelésére;
t) tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósításáról szóló beszámolóban kizárólag olyan – a költségvetésből nyújtott támogatás terhére teljesített – költségek tüntethetőek fel, amelyek jogosságáról és összegszerűségéről a Kedvezményezett azok kifizetése előtt – ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes kifizetés előtt ezen felül az ellenszolgáltatás teljesítéséről is előzetesen - meggyőződött.
u) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó amennyiben a szervezet a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény hatálya alá tartozik, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá tudomásul veszi, hogy az Ávr. 142. §-a alapján adósságrendezési eljárás alatt álló szervezetek részére - függetlenül a támogatás egyéb feltételeinek meglététől – Támogatói Okirat nem bocsátható ki;
v) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyek birtokában van;
w) kijelenti, hogy amennyiben a szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) hatálya alá tartozik, a beszámolóját a Civil tv. 30. §-ában, és egyéb jogszabályokban foglaltak szerint letétbe helyezte;
x) tudomásul veszi, hogy amennyiben 200.000 forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem az Ávr. 76. § (2) bekezdése szerint kerül sor, a szerződés teljesítése érdekében történő kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe;
y) tudomásul veszi, hogy az Ávr. 101. §-a értelmében a kedvezményezett a költségvetési szerv esetében támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a beszámolójának jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.
z) tudomásul veszi, hogy az Áht. 48/B. §-ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.51. § (2) bekezdése alapján az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más szervezetet terhelő köztartozás összegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján a Kincstár visszatartja, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megfelelő bevételi számláján jóváírja. A visszatartás a Kedvezményezettnek a költségvetési támogatás érdekében vállalt kötelezettségeit – az Ávr. 90. § (4) bekezdése alapján – nem érinti, a visszatartott összeg a költségvetési támogatással történő elszámolás során a költségterv alapján felmerült költségként nem számolható el, kivéve ha a közfeladat ellátásának más módon vagy más szervezeti keretben történő hatékonyabb biztosítása érdekében az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter hatáskörében hozott intézkedés végrehajtása azt kifejezetten szükségessé teszi;
oaa) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi, hogy ha az Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartónak vagy az általa fenntartott intézménynek – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatszolgáltatása alapján – köztartozása van, a Kincstár erről értesíti a költségvetési támogatást folyósító fejezetet irányító szerv vezetőjét. Ha a fejezetet irányító szerv vezetője úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a Kedvezményezettnek;
bb) hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatás folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek.
10.2. Amennyiben az Okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
d) ha jogerősen elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellene;
e) ha bármely, az Okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
f) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
g) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be.
10.3. A jelen ÁSZF 10.2. pontjában foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul írásban bejelenteni, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Kedvezményezett nyilatkozatai és kötelezettségei. 10.1. 9.1 A Kedvezményezett az Okirat hatályba lépésévela támogatói okirat elfogadásával kijelenti, hogy:
a) kijelenti, hogy nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolásfelszámolási, felszámolás alattcsőd-, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás végelszámolási vagy egyéb, egyéb – a megszüntetésére megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás nincs folyamatban alatt (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);
b) kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);
c) kijelenti, hogy megfelel az Áht.-ban, Ávr.-ben és a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény Civil tv.-ben (Civil tv. hatálya alá tartozó szervezetek esetén) meghatározott követelményeknek;
d) kijelenti, hogy támogatási cél megvalósításához szükséges önrész önrész– amennyiben azt jogszabály, Támogató előírja – rendelkezésre áll (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre nem vonatkozik);
e) kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja;
f) kijelenti, hogy a támogatási igényében foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűekteljes körűek, valósak valódiak és hitelesek;
g) kijelenti, hogy a szervezet pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag a támogatási igényben megjelölt pénzforgalmi (fizetési) számlája szolgál, továbbá 8 napon belül az EPER-en pályázati rendszeren keresztül írásban bejelenti a Lebonyolítónak, ha új pénzforgalmi (fizetési) számlát nyit, és a Lebonyolító javára szóló – a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató által záradékolt – beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó levelet egyidejűleg megküldimegküldi (biztosítékmentesség kivételével);
h) kijelenti, hogy – amennyiben jogszabály előírja, előírja – a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyeket a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó elszámolással egyidejűleg megküldi a Lebonyolítónak;
i) tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kbt. rendelkezései alapján ajánlatkérőnek minősül, úgy a támogatási cél végrehajtása során a beszerzésekre vonatkozóan biztosítania kell a tisztességes, diszkriminációmentes, nyílt és átlátható eljárást, a közbeszerzési értékhatárt elérő beszerzések esetében pedig a támogatásból finanszírozott építési beruházás, árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevétele során a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően köteles eljárni;
j) kijelenti, hogy az előirányzatból támogatott tevékenység, támogatási cél és támogatási program megvalósítása során megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat leltárba veszi;
k) kijelenti, hogy a Lebonyolító által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb az Ávr. 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig,
l) a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik vagy sem;
lm) tudomásul veszi, hogy nem bocsátható ki Okirat támogatói okirat azon Kedvezményezett részére, akivel szemben az Ávr. 81. §-ában meghatározott feltételek valamelyike fennáll;,
mn) kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül (államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervre, természetes személyre szervre nem vonatkozik);,
no) kijelenti, hogy államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében az Áht. 48/B. §-ában - ában megjelölt kizáró okok egyike sem áll fenn.
op) a személyes adatait érintő kérdések vonatkozásában a xxx.xxxx.xx xxx.xxxx.xxx.xx oldalon elérhető „Adatkezelési tájékoztató” című dokumentum tartalmát megismerte és az abban foglaltakat tudomásul veszi.
10.2. Amennyiben az Okirat 9.2 A Kedvezményezett vállalja, hogy amennyiben a támogatói okirat kibocsátását követően a Kedvezményezett adataiban, továbbá különösen az alábbi körülményekben változás következik be, arról a tudomására jutástól számított nyolc napon belül, a változást igazoló dokumentumok megküldésével és szükség esetén az Okirat a támogatói okirat módosításának kezdeményezésével együtt a Lebonyolítónak bejelenti:
a) ha az Okiratban a támogatói okiratban meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg, vagy a kedvezményezett a költségvetési támogatás igénybevételét neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki;
b) az Ávr. 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be;
c) ha a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedély visszavonásra kerül, vagy hatályát veszti;
d) ha a támogatási program megvalósításához előírt önrész (amennyiben az elvárt) nem áll rendelkezésre;
e) ha a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy az Okiratban a támogatói okiratban foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved;
df) ha jogerősen a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken;
g) ha jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás indul ellenealatt áll;
eh) ha bármely, az Okirat a támogatói okirat kibocsátásának feltételéül előírt nyilatkozat/dokumentum visszavonásra kerül, vagy azt bíróság/hatóság megsemmisíti;
fi) ha az Ávr. 97. § (1) bekezdésben foglalt bármely körülményben változás következik be;
gj) a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás biztosításának egyéb – a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, Okiratban támogatói okiratban rögzített – feltételeiben változás következik be,
k) a támogatás felhasználási határidején belül a támogatási összeg egy részét önként visszafizeti,
l) a biztosíték megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a kedvezményezett megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik.
10.39.3 A 9.1. A jelen ÁSZF 10.2és 9.2. pontjában pontban foglalt bejelentésről történő tudomásszerzést vagy egyéb módon történő tudomásszerzést követően a Lebonyolító 15 napon belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, az Okirat a támogatói okirat visszavonására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.
10.4. 9.4 A Kedvezményezett köteles az Okirat lejáratáig/kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási jogviszony fennállása alatt és ezzel kapcsolatos kötelezettségei teljesítéséig a Lebonyolító részére haladéktalanul pályázati rendszeren keresztül írásban bejelentenibejelenti, ha a törvényes képviselőjének személye változik, ha ellene ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárás indul vagy keresetet nyújtanak be, illetve ha a legfelsőbb szerve olyan napirendet tűz ki tárgyalásra, amely a szervezet jogi személyisége megszűnését eredményezheti.
9.5 Amennyiben a Támogató vagy a Lebonyolító bármely, a támogatói okirat vagy jelen ÁSZF alapján keletkező bejelentési, jelentéstételi, tájékoztatási kötelezettség, vagy igénylés teljesítéséhez formanyomtatványt bocsát rendelkezésre (így különösen lemondás támogatásról, módosítási kérelem stb.), a kötelezettség vagy igény Kedvezményezett általi teljesítésének kizárólag a formanyomtatvány használata minősül. A formanyomtatványok a xxx.xxxx.xxx.xx honlapról tölthetők le. Amennyiben a Támogató vagy a Lebonyolító valamely kötelezettség teljesítésére elektronikus alkalmazás használatát teszi lehetővé, a kötelezettség Kedvezményezett általi teljesítésének kizárólag az elektronikus alkalmazás használata minősül.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions