A Kódex hatálya mintaszakaszok

A Kódex hatálya. A Kódex hatálya kiterjed a Kódexet aláíró összes lakossági hitelezéssel foglalkozó pénzügyi intézményre, így kereskedelmi bankra, jelzálog-hitelintézetre, lakás-takarékpénztárra, takarék- és hitelszövetkezetre, fióktelepre és pénzügyi vállalkozásra, ideértve a lízing-, és faktorcégeket is, valamint a hiteltermékeket kínáló biztosítókra és nyugdíjpénztárakra is. A továbbiakban „hitelező”, illetve „hitelezői gyakorlat” alatt a fenti intézmények teljes köre, illetve azok gyakorlata értendő. A Kódexet aláírók vállalják, hogy az általuk irányított, lakossági hitelezéssel foglalkozó hazai leányvállalataikra nézve is érvényt szereznek a Kódex előírásainak. A jelen Kódexet aláíró pénzügyi intézmények a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) és a 2013. évi CCXXXVII. törvény (új Hpt.) szerint fogyasztónak minősülő személyek részére végzett hitelezési tevékenységük teljes körében alkalmazzák a rendelkezéseket, továbbá a szolgáltatásnyújtásban részt vevő ügynökeikkel és megbízottaikkal kötött szerződésben előírják az e Kódexben foglaltak betartását. A Kódex szabályozza a lakossági hitelezéssel összefüggésben
A Kódex hatálya. A kódex hatálya kiterjed az azt elfogadó ajánlatkérőkre és közbeszerzési eljárásokban érintett gazdasági szereplőkre, valamint a nevükben eljáró, illetve általuk eljárásba bevont személyekre, valamint e személyek közbeszerzési eljárásokkal összefüggésben végzett minden tevékenységére. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx x. 5. Tel.: +00 0 000 0000 1525 Pf. 166. xxx.xxxxxxxxxxxx.xx xxxxxxxxx@xx.xx A kódex elfogadása önkéntes. Ha valamely ajánlatkérő, illetve közbeszerzési eljárásokban érintett gazdasági szereplő írásban nyilatkozik arról, hogy aláveti magát a kódex szabályainak, köteles a közbeszerzési eljárás során a kódexben felsorolt értékeknek, alapelveknek megfelelően eljárni, illetve a kódex szabályait maradéktalanul betartani. A kódexet elfogadók a csatlakozás tényét írásban jelzik a Közbeszerzési Hatóság felé. A csatlakozással hozzájárulnak ahhoz, hogy a Xxxxxxx által vezetett, a Xxxxxxx által közzétett listára felkerüljenek. A listára kerülés ingyenes. A Közbeszerzési Hatóság listát vezet a kódexet elfogadókról, mely listát honlapján közzéteszi és folyamatosan frissíti.
A Kódex hatálya. 10.3.1. A Kódex a Szolgáltatóval együttműködő a Felhasználók és a Szolgáltató partnerei és velük együttműködésben álló személyek gyakorlati, szakmai-etikai normagyűjteménye.
A Kódex hatálya 

Related to A Kódex hatálya

  • A SZERZŐDÉS IDŐBELI HATÁLYA 11.1. Jelen megállapodás az aláírás napjától 2020. év december hónap 31. napjáig terjedő időszakra érvényes és az előfizetett termékek teljes és naprakész hozzáférésére vonatkozik a 2020. év tekintetében. A határozott idő lejártát megelőzően a jelen Szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg.

  • Az Üzletszabályzat hatálya 1.1.1. A jelen Üzletszabályzat I. és VIII. fejezete az MKB Bank Nyrt. (a továbbiakban: a Bank) által végzett valamennyi pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, továbbá befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatás általános szerződési feltételeit tartalmazza, további fejezetei a Bank pénzforgalmi szolgáltatásait (beleértve a fizetésiszámla-vezetést és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos szolgáltatásokat), a betéti szolgáltatást és a széfbérleti szolgáltatást igénybe vevő személy) és a Bank közötti jogviszony általános szerződési feltételeit tartalmazzák. A pénzforgalmi szolgáltatások körében Ügyfél a fizető fél és a kedvezményezett, valamint a hitelesítés szempontjából ezek fizetési számlája felett rendelkezésre jogosult is.

  • A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;

  • A szerződés hatálya Jelen szerződés mindkét szerződő fél általi aláírásának napján lép hatályba és határozatlan időre szól.

  • A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF A.- D., I., J. és K Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.

  • Területi és időbeli hatály A biztosító kockázatviselése az egész világra kiterjed és a biztosítási védelem terjedelme 24 órás.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • A biztosítási szerződés területi hatálya 18. § A biztosítási szerződés területi hatálya a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfelelő kétoldalú megállapodást kötött.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A személyes adatok tárolásának időtartama és módja 2.1. Az 1.1. pont szerinti adatok az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. A szolgáltató az 1.1. pont szerinti adatokat tartalmazó, a rendszerében keletkezett fájlokat (CDR) az annak alapján kiállított számlára vonatkozó, a 143. § (2) bekezdése szerinti elévülést követő 1 év után, 30 napon belül törölni köteles. Külön törvény ilyen előírása esetén a szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezelheti, az Eht. szerinti adatkezelést a fentiek szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie. Az Igénylő 1.1. pont szerinti adatait a Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését követően az Előfizetők adataira vonatkozó szabályok szerint kezeli, az előfizetői szerződés megkötésének végleges elmaradása esetén pedig nyilvántartásából törli.