A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti. 7.2. A kötbér számításának alapja: az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj. 7.3. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen – nem a jelen Szerződésben meghatározott határidőben - teljesít a Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 %, de maximum összesen 15 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be. 7.4. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 20%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki. 7.5. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 15 %-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói Díj napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező összeg. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére. 7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős nem teljesít. a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással. 7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. 7.8. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti. 7.9. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó Bérbeadó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő Bérlő a Vállalkozóval Bérbeadóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó Bérbeadó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: az adott Megrendelés nem szerződésszerű teljesítéssel érintett részére vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Bérleti Díj.
7.3. Amennyiben Vállalkozó a Bérbeadó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen – nem a jelen Bérleti Szerződésben meghatározott határidőben - teljesít – teljesít, a Vállalkozó Bérbeadó az adott Megrendelésre vonatkozó,
2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Bérleti Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 1 %, de maximum legfeljebb összesen 15 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnekmegfizetni Bérlőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó Bérbeadó a jelen Bérleti Szerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.4. A Vállalkozó Bérbeadó az adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Bérleti Díj 20%-ával meghiúsulással érintett részének 15%- ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, felelős nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási Bérbeadó szavatossági kötelezettsége keretében a hibát a jelen Bérleti Szerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben meghatározottak szerint nem javítja ki, ki vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó Bérbeadó az adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Bérleti Díj hibás teljesítéssel érintett részének 15 %-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Bérleti Szerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás szavatossági kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Bérleti Díj hibás teljesítéssel érintett részének napi 0,5%-ával1 %-ával, de legfeljebb 15 %-ával - ával megegyező összeg. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő Bérlő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a A kötbér esedékessé válása) válik különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében Bérbeadó késedelmes teljesítésekor, amennyiben a Megrendelő Bérlő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá▪ Bérbeadó nem teljesítésekor, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó Bérbeadó olyan okból, amelyért felelős felelős, nem teljesít. a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó Bérbeadó nem teljesítése esetébenteljesítésekor, amennyiben a Megrendelő Bérlő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó Bérbeadó hibás teljesítése eseténteljesítésekor, amennyiben a Megrendelő Bérlő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában . Bérlő az esedékessé vált kötbérigényét a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7felszólítással érvényesíti. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó Bérbeadó a jelen Bérleti Szerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.8. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti.
7.97.7. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek Bérlőnek a Vállalkozóhoz Bérbeadóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő Bérlő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót Bérbeadót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek Bérlőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó Bérbeadó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót Bérbeadót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: az általános forgalmi adó nélkül számított adott Megrendelésre vonatkozó, a 2. számú mellékletben meghatározott Vállalkozói Díj...
7.3. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen – nem a jelen Szerződésben Keretszerződésben meghatározott határidőben - teljesít – teljesít, a Vállalkozó az adott Megrendelésre vonatkozó, általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 0,5. %, de maximum legfeljebb összesen 15 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a megfizetni Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés Keretszerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.4. A Vállalkozó az adott Megrendelésre vonatkozó, általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj meghiúsulással érintett részének 20%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, felelős nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés Keretszerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó az adott Megrendelésre vonatkozó, általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj hibás teljesítéssel érintett részének 15 %-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Szerződésben Keretszerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj hibás teljesítéssel érintett részének napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 15. %-ával megegyező összeg. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege a késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ; ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, nem teljesít. , a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában esetén a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés Keretszerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.8. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti.
7.97.7. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.57.2.-7.4. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj.
7.3. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen – nem a jelen Szerződésben meghatározott határidőben - teljesít – teljesít, a Vállalkozó az általános forgalmi adó Áfa nélkül számított Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 %, de maximum összesen 15 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés 8.2. 8.2 pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.47.3. A Vállalkozó az általános forgalmi adó és tartalékkeret nélkül számított számított, megrendelt opciós tételek ellenértékével növelt Vállalkozói Díj 20%-ával 15%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerintmeghiúsul, határidőben nem javítja ki, ellehetetlenül vagy a hibás alkatrészt Szerződést Megrendelő felmondja – ide nem cseréli kiértve a 6.6. pont szerinti rendes felmondás esetét – illetve Megrendelő a Szerződéstől eláll.
7.57.4. A Vállalkozó az általános forgalmi adó Áfa nélkül számított Vállalkozói Díj hibásan teljesített értékére vetített - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős felelős, nem a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás jótállási kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói Díj napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező összegérvényesíthető. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.67.5. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében esetében, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, nem teljesít. a kötbér megfizetésre való teljesít és Megrendelő írásbeli felszólítássalfelszólítására sem áll szándékában teljesíteni. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.87.6. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő – a Kbt. 135. § (6) bekezdésének figyelembevételével – a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti. Megrendelő jogosult kötbérigényét a 9. pontban meghatározott biztosíték terhére érvényesíteni, ebben az esetben Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével nem csökkentheti.
7.7. A Vállalkozó a biztosított vágányzári időtartam (…..) túllépése esetén költségtérítés megfizetésére kötelezett. A költségtérítés mértéke 500.000 Ft/alkalom + az opciós tételek ellenértékét is tartalmazó Áfa nélkül számított Vállalkozói Díj …%/nap. A költségtérítés esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér költségtérítés összegével csökkentheti, a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.
7.97.8. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj.
7.3. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen – nem a jelen Szerződésben meghatározott határidőben - teljesít a Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 %, de maximum összesen 15 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.4. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 20%-ával 15%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, felelős nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – napi 0,5 %-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói Díj napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező összegérvényesíthető. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős nem teljesít. a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.8. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét összegét– a kötbér összegével csökkentheti.
7.9. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: az adott Megrendelés nem szerződésszerű teljesítéssel érintett részére vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Vállalkozói Rezsióradíj és az Egységárak alapján kalkulált, általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj.
7.3. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen – nem a jelen Szerződésben Keretszerződésben meghatározott határidőben - teljesít – teljesít, a Vállalkozó az adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Rezsióradíjak/Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 2 %, de maximum legfeljebb összesen 15 30 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a megfizetni Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés Keretszerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be. Xxxxxxxxxx szempontjából nem minősül késedelmes teljesítésnek, amennyiben Vállalkozó az 1.4. pontban meghatározottak szerinti cseregépet biztosítja.
7.4. A Vállalkozó az adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Rezsióradíj és az Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 20%-ával meghiúsulással érintett részének 30 %-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó az 1.4. pont szerinti cseregépet nem biztosítja, továbbá ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés Keretszerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó az adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Rezsióradíj és az Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 15 hibás teljesítéssel érintett részének 30 %-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Szerződésben Keretszerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a 2.1. pontban meghatározott Rezsióradíj és az Egységárak alapján kalkulált általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj hibás teljesítéssel érintett részének napi 0,5%-ával2 %-ával, de legfeljebb 15 30 %-ával megegyező összeg. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében esetében, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege a késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ; ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, nem teljesít. , a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés Keretszerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.87.7. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből Keretszerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti.
7.97.8. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: az általános forgalmi adó nélkül számított adott Megrendelés nem szerződésszerű teljesítéssel érintett részére vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott vállalkozói Egységárak alapján kalkulált Vállalkozói Díj.
7.3. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, késedelmesen – nem a jelen Szerződésben Keretszerződésben meghatározott határidőben - teljesít – teljesít, a Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 2%, de maximum legfeljebb összesen 15 30% mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a megfizetni Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés Keretszerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.4. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált Vállalkozói Díj 20%-ával meghiúsulással érintett részének 30%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, felelős nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés Keretszerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben meghatározottak szerint nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított adott Megrendelésre vonatkozó, 2.1. pontban meghatározott Egységárak alapján kalkulált Vállalkozói Díj 15 %-ával hibás teljesítéssel érintett részének 30%-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Szerződésben Keretszerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói Díj napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező összeg. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a A kötbér esedékessé válása) válik különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében késedelmes teljesítésekor, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ; ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetébenteljesítésekor, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős felelős, nem teljesít. a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetébenteljesítésekor, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ; ▪ Vállalkozó hibás teljesítése eseténteljesítésekor, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában . Megrendelő az esedékessé vált kötbérigényét a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7felszólítással érvényesíti. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés Keretszerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.87.7. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből Keretszerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti.
7.97.8. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimenti.
7.2. A kötbér számításának alapja: a Prototípus Jármű esetében az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 3.1. pont szerinti arányos része. A kötbér számításának alapja az opcionális Járművek esetében az általános forgalmi adó nélkül számított Kivitelezési Díj. A kötbér számításának alapja a tervezés meghiúsulása esetén a teljes Vállalkozói díj, figyelemmel arra, hogy a tervezés meghiúsulása a kivitelezés és engedélyeztetés meghiúsulását, az engedélyeztetés meghiúsulása pedig a Prototípus Jármű forgalomba állítását és hasznosításának ellehetetlenülését is eredményezi.
7.3. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen – nem a jelen Szerződésben meghatározott határidőben - teljesít a Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj a 7.2. pont szerint vagy Kivitelezési Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 0,5%, de maximum összesen 15 15% mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.4. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj vagy Kivitelezési Díj 20%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, felelős nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben határidő lejártát követő … napon belül nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított Vállalkozói Díj 15 %-ával vagy Kivitelezési Díj - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15%-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős nem a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói Díj napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező összegérvényesíthető. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős nem teljesít. a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés 3.53.6. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.8. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj, illetve Kivitelezési Díj összegét – a Kbt. 135. § (6) bekezdésének figyelembevételével – a kötbér összegével csökkentheti.
7.9. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
A kötbér. 7.1. Amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős neki felróható okból késedelmesen, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, a Megrendelő a Vállalkozóval szemben Megrendelőt – jogfenntartással az ebből eredő, kötbéren felüli kártérítési igényére – jelen fejezet 7.3-7.5. pontjaiban meghatározott mértékű kötbérigényt érvényesít. Vállalkozó abban az esetben mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a szerződésszegést kimentikötbér illeti meg.
7.2. A kötbér számításának alapja: az általános forgalmi adó nélkül számított a nettó Vállalkozói Díj.
7.3. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős késedelmesen Késedelmes – nem a jelen Szerződésben meghatározott határidőben határidőre történő - teljesít teljesítés esetén a Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított a nettó Vállalkozói Díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5 0,5%, de maximum összesen 15 % mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Késedelmes teljesítésnek minősül különösen, ha a Vállalkozó a jelen Szerződés 8.2. pontjában meghatározott határidőn belül jótállási kötelezettségének teljesítését nem kezdi meg, vagy az előírt határidőnél később fejezi be.
7.4. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított a nettó Vállalkozói Díj 20%-ával 15%-ával megegyező mértékű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, neki felróható okból nem teljesít. A teljesítés meghiúsulásának minősül különösen, ha a Vállalkozó jótállási kötelezettsége keretében a hibát a jelen Szerződés 8.2. pontjában xxxxxxxxxxxxxxx szerint, határidőben nem javítja ki, vagy a hibás alkatrészt nem cseréli ki.
7.5. A Vállalkozó az általános forgalmi adó nélkül számított a nettó Vállalkozói Díj 15 %-ával 15%-ával megegyező mértékű hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős neki felróható okból nem a jelen Szerződésben foglaltaknak megfelelően, azaz nem szerződésszerűen teljesít. Hibás teljesítésnek minősül az is, amennyiben a hiba jótállás kötelezettség teljesítése körében merül fel, hibás teljesítési kötbér ebben az esetben is jelen pontban foglaltak szerint érvényesíthető azzal, hogy a hibás teljesítési kötbér mértéke - a kijavítás megtörténtéig terjedő időtartam végéig – a Vállalkozói Díj napi 0,5%-ával, de legfeljebb 15 %-ával megegyező összeg. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Megrendelő hibás teljesítési kötbér iránti igénye érvényesítése esetén is jogosult egyéb szavatossági igényei érvényesítésére.
7.6. Megrendelő kötbérigényét érvényesíti érvényesítheti (a kötbér esedékessé válása) különösen: ▪ Vállalkozó késedelme esetében amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással, továbbá, amennyiben a kötbér összege késedelmes teljesítés esetére kikötött maximális kötbérösszeget elérte. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős neki felróható módon nem teljesít. a kötbér megfizetésre való teljesít és Megrendelő írásbeli felszólítássalfelszólítására sem áll szándékában teljesíteni. ▪ Vállalkozó nem teljesítése esetében, amennyiben a Megrendelő bizonyítható érdekmúlásra hivatkozva a teljesítésre nem tart igényt, a kötbér megfizetésre való írásbeli felszólítással. ▪ Vállalkozó hibás teljesítése esetén, amennyiben a Megrendelő írásban póthatáridőt ad a hiba kijavítására, annak eredménytelen elteltével, póthatáridő hiányában a kötbér megfizetésére való írásbeli felszólítással.
7.7. Az esedékessé vált kötbér után a Vállalkozó a jelen Szerződés 3.5. pontja szerinti mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
7.8. A kötbér esedékessé válásával a Megrendelő a Vállalkozónak jelen Szerződésből eredően járó Vállalkozói Díj összegét a kötbér összegével csökkentheti.
7.97.8. A teljesítés elmaradása vagy késedelmes teljesítés esetén amennyiben Megrendelőnek a Vállalkozóhoz címzett felszólítása eredménytelen marad, a Megrendelő jogosult ellátása biztosítása érdekében más vállalkozót igénybe venni. Amennyiben a Megrendelőnek emiatt költsége vagy kára származik, úgy azt a Vállalkozó köteles megtéríteni, illetve az árban jelentkező többletköltség is a mulasztásért felelős Vállalkozót terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés