Az eljárás általános feltételei mintaszakaszok

Az eljárás általános feltételei. 1.1. Tárgyi közbeszerzési eljárás esetében ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás (a továbbiakban: „Felhívás”) 1. pontjában meghatározott szervezet (a továbbiakban: „Ajánlatkérő”). 1.2. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával teljes egészében elfogadja a Kbt. előírásai szerint ezen közbeszerzési eljáráshoz elkészített Felhívás és a közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban együtt: „Közbeszerzési dokumentumok”) összes feltételét az ajánlattétel kizárólagos alapjául, lemondva saját szerződéses feltételeinek érvényesítéséről. 1.3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy mind a Felhívás, mind a Közbeszerzési dokumentumok vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. Amennyiben ellentmondás található tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában készült iratanyagok tartalma között, úgy elsősorban a Kbt., másodsorban a Felhívás, harmadsorban pedig a Közbeszerzési dokumentumok rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. 1.4. A teljesítésnek teljes mértékben meg kell felelniük a Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban megadott műszaki leírásnak. 1.5. Az ajánlattevő kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa a Közbeszerzési dokumentumokban megadott összes utasítást, formai követelményt, kikötést és előírást. Az ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után: ▪ ha elmulasztja az előírt információk és dokumentumok benyújtását a kitűzött határidőkre, vagy ▪ ha olyan ajánlatot nyújt be, amely tartalmi szempontból nem felel meg a Közbeszerzési dokumentumokban megadott minden követelménynek. 1.6. Ajánlatkérő tárgyi Közbeszerzési dokumentumokat az ajánlattétel elősegítése érdekében készítette. 1.7. Ajánlatkérő megkéri az ajánlattevőket, hogy az ajánlatukat az EKR-ben rendelkezésre bocsátott elektronikus űrlapok kitöltésével, illetve a jelen Közbeszerzési dokumentumok mellékleteként átadott nyilatkozatminták és iratminták alkalmazásával készítsék el ajánlatukat, azzal, hogy az ajánlattevők természetesen azokat saját belátásuk szerint módosíthatják, illetve – amennyiben saját eltérő mintáikat kívánják alkalmazni - alkalmazását mellőzhetik. 1.8. Ajánlatkérő fentiekre való tekintettel fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevők által benyújtott nyilatkozat tartalmáért az ajánlattevők felelősek. 1.9. Amennyiben a kiadott tartalomjegyzék mintában feltüntetett valamely dokumentum csatolása nem szükséges, vagy nem releváns, úgy Ajánlatkérő megkéri az ajánlattevőket, hogy az oldalszám helyére az N.R. (mint nem releváns) megjelölést szíves...
Az eljárás általános feltételei. 21 2. Kiegészítő tájékoztatás 22
Az eljárás általános feltételei. 1.1. Tárgyi közbeszerzési eljárás esetében az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás (a továbbiakban: „Felhívás”) I.1. pontjában meghatározott szervezet (a továbbiakban: „Ajánlatkérő”). 1.2. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával teljes egészében elfogadja a Kbt. előírásai szerint ezen közbeszerzési eljáráshoz elkészített Felhívás és a közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „Dokumentáció”, vagy „Közbeszerzési Dokumentum”) összes feltételét az ajánlattétel kizárólagos alapjául, lemondva saját szerződéses feltételeinek érvényesítéséről. 1.3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy mind a Xxxxxxxx, mind a Dokumentáció vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. Amennyiben ellentmondás található tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában készült iratanyagok tartalma között, úgy elsősorban a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CVLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), másodsorban a Felhívás, harmadsorban pedig a Dokumentáció rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. 1.4. A teljesítésnek teljes mértékben meg kell felelnie a Felhívásban és a Dokumentációban megadott feltételeknek. 1.5. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárást az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet (a továbbiakban: „424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet”) alapján elektronikus közbeszerzési rendszeren (a továbbiakban: „EKR”) keresztül folytatja le, az ajánlat benyújtása is kizárólag a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet rendelkezéseinek betartásával történhet. 1.6. Az ajánlattevő kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa a Felhívásban és a Dokumentációban megadott összes utasítást, formai követelményt, kikötést és előírást. Az ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után:  ha elmulasztja az előírt információk és dokumentumok benyújtását a kitűzött határidőkre [pl. ha az előírt határidő adott napon 10 óra 00 perckor jár le akkor ezen iratot az adott napon 10 óra 00 percig (azaz 10 óra 00 percet megelőzően) már be kellett nyújtani], vagy  ha olyan ajánlatot nyújt be, amely tartalmi szempontból nem felel meg a Kbt- ben, a Felhívásban, illetve a Dokumentációban megadott minden követelménynek. 1.7. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az iratok benyújtásával, valamint azok határidőben tekintendő benyújtásával kapcsolatosan megfelelően irányadónak kell tekinteni a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseit. 1.8. Az ajánlatban lévő minden nyilatkozatot a végén alá kell írnia az e...
Az eljárás általános feltételeiAz ajánlat módosítása vagy visszavonása
Az eljárás általános feltételei. 1.1. Tárgyi közbeszerzési eljárás esetében ajánlatkérő az ajánlati felhívás (a továbbiakban: „Felhívás”) I.1 pontjában meghatározott szervezet (a továbbiakban: „Ajánlatkérő”). Az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: EKR rendelet) foglaltaknak megfelelően az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül bonyolítja, az Ajánlatkérő és az ajánlattevők (gazdasági szereplők) között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos írásbeli kommunikáció az EKR-en keresztül történik. 1.2. Az EKR-ben történő regisztrációval, az EKR használatával és az EKR-ben adatok/információk rögzítésével, illetőleg az EKR rendszer működésével kapcsolatos kérdésekkel a gazdasági szereplők az EKR üzemeltetőjét, a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft-t az alábbi elérhetőségeken kereshetik: Ügyfélszolgálati e-mail-cím: xxxxxxxx@xxxxxx.xx Ügyfélszolgálati telefonszám: +36/0-000-0000 (hétfő – péntek, és egyéb munkanapokon 8:00-16:00) Egyéni hibabejelentés: xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxx.xx/ EKR-weboldal: xxxxx://xxx.xxx.xx 1.3. A közbeszerzési eljárás fajtája a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Harmadik része szerinti, 112.§ (1) bekezdés b) pont szerinti nyílt eljárás, az Ajánatkérő a Közbeszerzési Értesítőben Ajánlati felhívást tett közzé. 1.4. Az eljárásban kizárólag az EKR-ben regisztrált gazdasági szereplő vehet részt és tehet ajánlatot az EKR- en keresztül. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során keletkezett közbeszerzési dokumentumokhoz a gazdasági szereplők részére elektronikus úton, az EKR-en keresztül, korlátlanul, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen biztosít hozzáférést a jelen közbeszerzési eljárás adatlapján keresztül. 1.5. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával teljes egészében elfogadja a Kbt. előírásai szerint ezen közbeszerzési eljáráshoz elkészített Felhívás és a közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban együtt: „Közbeszerzési dokumentumok”) összes feltételét az ajánlattétel kizárólagos alapjául, lemondva saját szerződéses feltételeinek érvényesítéséről. 1.6. Ajánlatkérő rögzíti, hogy mind a Xxxxxxxx, mind a Közbeszerzési dokumentumok vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. A teljesítésnek teljes mértékben meg kell felelnie az eljárást megindító felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban megadott előírásoknak. Az ajánlattevő kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa a Közbeszerzési dokumentumokba...
Az eljárás általános feltételei. 13 2. AZ AJÁNLAT MÓDOSÍTÁSA VAGY VISSZAVONÁSA 14

Related to Az eljárás általános feltételei

  • Általános feltételek 1. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben az Általános Szerződési Feltételekben (továbbiakban: ÁSZF), Üzletszabályzat 4. számú mellékletben foglaltak az irányadók. 2. A Rendszerhasználó a Szerződés aláírásával elismeri, hogy a jelen pontban hivatkozott – az MFGT internetes honlapján (xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx) elérhető – ÁSZF tartalmát megismerte, és a Szerződés részének tekinti, és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. A Felek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által jóváhagyott Üzletszabályzat mellékletét képező ÁSZF tartalmát a szokásos szerződési gyakorlattal egyezőnek minősítik. 3. Az ÁSZF - ben nem rögzített speciális feltételeket jelen szerződés tartalmazza.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani. 4.4.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni. 4.4.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. 4.4.4. A bekötéskor a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség. A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el. 4.4.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni. 4.4.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja. 4.4.7. A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 9.13.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól, jogszabályban vagy az ÁSZF-ben megjelölt kivételekkel. 9.13.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondás azon a napon hatályosul, amikor írásbeli felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik, illetve – amennyiben az ÁSZF azt lehetővé teszi – más formában tett felmondás esetén a felmondás azonosításához szükséges információk a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkeznek. Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát. Az Előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a szolgáltatás nyújtását megszünteti. 9.13.3. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, úgy a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga kivételével – nem jogosult felmondani. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt – jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján - felmondja, vagy a szolgáltató jelen pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, úgy ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet. 9.13.4. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést jogosult felmondani, ha a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani, b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el, c) a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és mely 9.13.4. a)-c) pontok szerinti esetben az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg. 9.13.5. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítja az Előfizető az egyoldalú szerződésmódosításról szóló értesítéstől kézhezvételétől számított 45 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést a 10.1.2. pontban megjelölt felmondási jogot kizáró körülmények hiányában. 9.13.6. Az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül azonnali hatállyal felmondhatja, ha a) az előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az előfizetői szerződésben megjelölt előfizetői hozzáférési ponton vagy cím, helyrajzi szám szerint megjelölt igénybevételi helyen a szolgáltatás minősége nem felel meg az előfizetői szerződésben foglaltaknak vagy nem vehető igénybe, vagy b) az internet-hozzáférés szolgáltatás nem teszi lehetővé a Szolgáltató által az előfizetői szerződés részeként nyújtott digitális tartalom vagy alkalmazás elérését, használatát. 9.13.7. Ha az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg,

  • ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 3D Plusz csoportos élet-, baleset- és betegségbiztosítás ⏵Melléklet ⏵ A 3D Plusz csoportos élet-, baleset- és betegségbiztosítás szerződésre bejelentett káresemények esetén az alábbi okiratokat kérheti a Biztosító Dokumentum meghatározása Biztosítási szolgáltatások Haláleseti szolgáltatás Baleseti haláleseti szolgáltatás Közlekedési baleseti haláleset Baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás Közlekedési baleseti eredetű maradandó egészségkárosodás Baleseti vagy betegségi 70%-ot elérő maradandó egészség- károsodás Baleset vagy betegség miatti kórházi fekvőbeteg gyógykezelés időszakára szóló napi vagy egyszeri térítés Baleseti vagy betegségi eredetű keresőképtelenségi napi vagy egyszeri térítés Baleset vagy betegség miatti műtét Baleseti eredetű csonttörésre vonatkozó egyszeri térítés Baleseti eredetű égési sérülés Baleseti költségtérítés Baleset miatti poggyász és ruházat sérülés Gyermekszületési támogatás Kiemelten súlyos betegségek Orvosi dokumentumok Baleseti sérülést és következményeit dokumentáló orvosi igazolások x x x x x x x x x x x A betegállományban töltött időszakra vonatkozó orvosi igazolás másolata, a diagnózis kódjával ellátva, mely a keresőképtelenség megállapítására jogosult szerv által a keresőképtelenség igazolására rendszeresített ny- omtatvány (táppénzes állományra) x A csonttörés tényét igazoló orvosi dokumentáció másolata Röntgen lelet, vagy orvosi dokumentáció másolata (zárójelentés), mely egyértelműen leírja a csonttörés tényét és az orvosi ellátás módját x x x Megváltozott munkaképességről szóló szakorvosi vélemény (Komplex minősítést végző szakértői bizottság összefoglaló véleménye) x x x Ambuláns lap, ellátási lap másolatok x x x x x x x x x x x A végállapotot leíró kezelőorvosi dokumentáció másolata x x x Kórházi zárójelentés x x x x x x x x x x x -x x Kórházi ellátás napjainak igazolására szóló dokumentum másolata x x x Az égés kiterjedését és mértékét leíró orvosi dokumentumok másolata x x x x x Szövettani lelet másolata (amennyiben rendelkezésre áll) x x x Véralkohol és/vagy kábító hatású anyag vizsgálati eredmény x x x x x x x x x x x x x

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei 19 11.1. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.2. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.3. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20 11.4. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20

  • Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az 5. § (2) bekezdése szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre. 1.6.2. A 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján üzleti előfizetők esetében az Eht. 117-118. §, 127. § (4b) bekezdés, a 129. § (2) és (4)-(6) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, 132. §, 134. § (1)-(3), (6)-(13) bekezdés, 135. §, és a Rendelet 3. § (9)-(10) bekezdés, 5. §, 6. § (3)-(6) bekezdés, 8. §, 21. § (2)-(3) és (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.2., 2.1.1.3.4., 9.3.4.1., 2.2.1., 9.2.3., 9.2.4., 9.2.5., 9.2.6., 9.3.1., 12.1.2., 12.1.3., 12.3., 12.1.4., 12.1.5., 12.1.6., 5.1., 6.2.6., 2.1.1.2.9., 2.1.1.3.1., 2.1.1.2.12., 2.1.1.3.2., 2.1.1.2.10., 6.2.9. a), 6.2.9. b), 2.1.2.5., 2.1.2.6., 4.c.)melléklet 23. pontjainak alkalmazása nem kötelező. A Rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 128. § (2) bekezdés, 134. § (14)-(15) bekezdés, 139-140. §, továbbá a Rendelet 7. és 9. § rendelkezéseitől, így ennek alapján az ÁSZF 9.1.11., 9.1.13., 4.1. 0.xx. melléklet, 6.4.1., 2.2.1.+ EESZ, 6.1.1.3., 6.1.1.4., 6.1.1.5., 6.1.2., 6.1.2.7., 6.1.1.6., 6.1.1.7.,

  • Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra (utólag nem hozzáférhető), kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható az alábbi linkről: xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xxxx.xxx

  • Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.