A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Kbt. 57. § (1)-(2) bek. szerint, valamint a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. vonatkozó bekezdései alapján elektronikus úton. A közbeszerzési dokumentumok a felhívás közzétételének időpontjától elérhetőek az EKR-ben (xxxxx://xxx.xxx.xx/).
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Az ajánlatkérő – a megfelelő ajánlat elkészítésének elősegítése érdekében – közbeszerzési dokumentumokat készít, amely tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat, a szerződéstervezetet és a műszaki leírást. A közbeszerzési dokumentumok elérhetőek a xxxx://xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/xxxxx-xxxxxxxxx/ oldalon az „Egészségügyi papírok és egyéb papír termékek 18 hónapra szóló beszerzése a Semmelweis Egyetem részére” tárgyú közbeszerzési eljárás megjelölés alatt. A megnyitás belépési jelszóval védett.
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. A közbeszerzési dokumentumok közvetlenül, térítésmentesen elérhetőek az alábbi elérhetőségen: A dokumentumok megnyitásához szükséges jelszó: X3G4H15y
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Az ajánlatkérő – a megfelelő ajánlat elkészítésének és benyújtásának elősegítése érdekében – ún. közbeszrezési dokumentumot készít, amely tartalmazza a szerződéstervezetet, az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét és a műszaki leírást. A közbeszerzési dokumentumok elérhetőek a xxxx://xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/xxxxx-xxxxxxxxx/ oldalon az „Onkosebészeti eszközök (2 db műtőasztal és 2 db műtőlámpa 3 karos beépített kamerával) beszerzése a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika részére” tárgyi közbeszerzés eljárás megjelölés alatt. A megnyitás belépési jelszóval védett. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat az eljárást megindító felhívás megküldésével egyidejűleg elektronikusan közvetlenül is megküldi az eljárás iránt érdeklődő, valamint az általa kiválasztott gazdasági szereplők részére.
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Az aján–alamtekgéfreőleellőkéasjzáíntléastének és benyú–jtásá közbeszerzési dokumentumokastzerkzéősdzéístat,zeravamejezálenytl elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, A közbeszerzési deotkőuemkenatumok elérh xxxx://xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/xxxxx-xxxxxxxxx/ oldalon. Az ajánlatkérő a közbeszerzgéisnidítdóokufmeelnhtíuvmáosk egyidejűleg elektronikusan közvetlenül is me kiválasztott gazdasági szereplők részére.
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást és közbeszerzési dokumentumokat korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elektronikusan biztosítja, elektronikusan megküldi az ajánlattevőnek. Az ajánlattételi felhívást és közbeszerzési dokumentumokat legalább az ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig. A közbeszerzési dokumentáció korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a következő címen: (URL) xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xx/xxxxx/xxxxxxxxxx A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Az ajánlat összeállításának költségét az ajánlattevő viseli.
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Az AF és a KD a IDPR-en, térítésmentesen érhető el Ajánlattevők részére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41. § (6) bekezdésében foglaltakra, mely szerint ahol a Kbt. vagy végrehajtási rendelete lehetővé teszi az EKR-en kívüli más informatikai rendszer alkalmazását, a Kbt. 41/A–41/C. § EKR-re vonatkozó rendelkezéseit az alkalmazott informatikai rendszerre kell alkalmazni. Azon Ajánlattevők részére, akik jogosultak jelen beszerzésben ajánlatot tenni, a Verseny újranyitás adatlapja az IDPR „Szállítói nyitólap”, „Versenyújranyitás” menüpontra kattintással a versenyújranyitások nyitóoldalán, a „Folyamatban” fülön belül a „Pályázható – Ajánlattétel státuszú” eljárások listájából kiválasztva érhető el. Az eljárás indítása után a keretmegállapodáshoz kapcsolódó szállítók számára e-mail értesítés kerül kiküldésre, így az e-mailt megnyitva vagy a fent említett módon a „Folyamatban” fülön belül a „Pályázható – ajánlattétel” státuszú eljárást kikeresve, majd az azonosítóra kattintva megnyithatja az adott eljárás adatlapját. Verseny újranyitás azonosító: 24158 Intézmény neve: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Verseny újranyitás tárgya: „Mobiltelefon előfizetések beszerzése 24 hónapra a DDNPI
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Ajánlatkérő a Kbt. 3. § 21) pontjában felsorolt, jelen közbeszerzési eljárás során alkalmazott közbeszerzési dokumentumokat ingyenesen, elektronikus úton (e-mail útján) korlátlanul és teljes körűen küldi meg az ajánlattételre felkért gazdasági szereplők részére. A megküldött dokumentum akkor is kézbesítettnek minősül, ha az adott e-mail kiküldésre és az elküldött üzenetek közé besorolásra került. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárás során a hagyományos postai úton küldje meg az egyes dokumentumokat a gazdasági szereplőknek, amennyiben ezt a Kbt. nem zárja ki. A felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatkérő honlapján az alábbi elérhetőségen xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxx- hozzáférhetővé teszi.
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja közvetlenül, térítésmentesen elérhetőek az EKR-en keresztül.
A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja. Ajánlatkérő – a megfelelő ajánlat elkészítésének és benyújtásának elősegítése érdekében – dokumentációt bocsát rendelkezésre, amely különösen az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról ad tájékoztatást, illetve az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az ajánlattevők számára ajánlott igazolás-, nyilatkozatmintákat, és a szerződéstervezetet tartalmazza. Ajánlatkérő a a közbeszerzési dokumentumokat az ajánlati felhívás megküldésével egy időben, térítésmentesen, elektronikus módon az ajánlattételre felkért ajánlattevők, valamint mindazoknak a gazdasági szereplőknek is, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték, rendelkezésére bocsátja. A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig [Kbt. 57. § (2) bekezdés]. (Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha csak az egyik ajánlattevő veszi át a közbeszerzési dokumentumokat.) A közbeszerzési dokumentumok kézhezvételét (elérését) vissza kell igazolni az ajánlatkérő 1. pont szerinti címére küldött e-mail-lel vagy fax-levéllel. A dokumentumok másra nem átruházhatók. A közbeszerzési dokumentumok elérhetősége: xxx.xxxxxxxxxxxx.xx, illetve a xxxx://xxx.xxxxxx.xx/xx/x-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxx címeken lehetséges. Az ajánlattevő felelőssége, hogy a dokumentációban foglaltakat az ajánlat benyújtását megelőzően megismerje.