A MŰKÖDÉS RENDJE mintaszakaszok

A MŰKÖDÉS RENDJE. 27 5.1. A tanulók nevelési-oktatási tagintézményben való benntartózkodásának rendje 27 5.2. Az alkalmazottak nevelési-oktatási tagintézményben való benntartózkodásának rendje 28 5.3. A belépés és benntartózkodás rendje azok részére, akik nem állnak jogviszonyban a nevelési-oktatási intézménnyel 29 5.4. Helyiségek, berendezések használatának szabályai 29 5.5. Személyi közlekedés, tartózkodás az iskola területén 31 5.6. Kártérítési felelősség 31
A MŰKÖDÉS RENDJE. Az iskola szorgalmi időben hétfőtől péntekig 600 órától 1900 óráig tart nyitva. Szom- baton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon az iskolát zárva kell tartani. Rendezvé- nyek, tanfolyamok esetén a nyitva tartásra, valamint a szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az igazgató adhat engedélyt. Az iskola a tanítási szünetekben az igazgató által meghatározott rend szerint tart nyitva. A nyári szünetben a tanulók ügyeinek az intézésére előzetesen egyeztetett és kihirdetett ügyeleti rend szerint kell nyitva tartani. Az ügyeleti be- osztást az igazgató állítja össze. A kollégiumi szervezeti egység a hetek első iskolai tanítá- sai napját megelőző napon délután nyitva tart.
A MŰKÖDÉS RENDJE. A tanév rendjének, a tanítás nélküli munkanapok felhasználásnak általános szabályai A szorgalmi idő első és utolsó tanítási napját, a tanítási napok számát minden tanévben rendelet határozza meg.  őszi szünet  téli szünet  tavaszi szünet A szorgalmi időben a nevelőtestület pedagógiai célra a rendeletben meghatározott számú tanítás nélküli munkanapot használhat fel. Ebből egy napról a diákönkormányzat jogosult dönteni a nevelőtestület véleményének kikérésével, egy napot pályaorientációs napként kell felhasználni. A többi tanítás nélküli munkanapot szakmai napként tartjuk meg, a tanulóknak ezeken a napokon nincs tanítás, igény szerint ügyeletet biztosítunk. A tanév helyi rendjét, programjait a nevelőtestület határozza meg és rögzíti éves munkatervében az érintett közösségek véleményének figyelembe vételével.

Related to A MŰKÖDÉS RENDJE

  • Panaszkezelés rendje 11.1. Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti. 11.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. 11.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja. 11.4. Tájékozatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint: 11.5. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx 11.6. A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja: Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500 Fax száma: (76) 501-538 Név: Xxxxxx Xxxxxxx E-mail cím: xxxxxx@xxxx.xxxxxxx.xx; Baranya Megyei Békéltető Testület Címe: 7625 Pécs, Xxxxxxxxx Xxxx u. 36. Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109. Telefonszáma: (72) 507-154 Fax száma: (72) 507-152 Név: Xx. Xxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxx.xx; Békés Megyei Békéltető Testület Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5. Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451- 775 Fax száma: (66) 324-976 Név: Xx. Xxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx; Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870 Fax száma: (46) 501-099 Név: Xx. Xxxxxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxx.xxxxxx@xxxxx.xx; Budapesti Békéltető Testület Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. Telefonszáma: (0) 000-0000 Fax száma: (0) 000-0000 Név: Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx; Csongrád Megyei Békéltető Testület Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék Fax száma: (62) 426-149 Név: Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxx.xx; Fejér Megyei Békéltető Testület Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Telefonszáma: (22) 510-310 Fax száma: (22) 510-312 Név: Xxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxx@xxxxx.xx; Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 10/a. Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217 Fax száma: (96) 520-218 Név: Xxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx 00. Telefonszáma: (52) 500-749 Fax száma: (52) 500-720 Név: Xx. Xxxxxx Xxxxx E-mail cím: xxxx@xxxxx.xx; Heves Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxx, Xxxxxxxx xx 00. Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440. Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék Fax száma: (36) 323-615 Név: Pintérné Xxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxx@xxxx.xx; Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. Telefonszáma: (56) 510-610 Fax száma: (56) 370-005 Név: Dr. Lajkóné xx. Xxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxxx@xxxxxxxx.xx; Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 00. Telefonszáma: (34) 513-010 Fax száma: (34) 316-259 Név: Xx. Xxxxxxxx Xxxxxx E-mail cím: xxxxxx@xxxxxx.xx; Nógrád Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0/a Telefonszám: (32) 520-860 Fax száma: (32) 520-862 Név: Xx. Xxxxx Xxxx E-mail cím: xxxx@xxxx.xx; Pest Megyei Békéltető Testület Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00-00. 2. em.

  • Különös rendelkezések (%) (%) 0408 11 Tojássárgája, szárítva 5 100 0408 19 Tojássárgája, nem szárítva 5 100 0408 91 Egyéb madártojás-sárgája, héj nélkül, szárítva 5 100 0408 99 Egyéb madártojás-sárgája, héj nélkül, nem szárítva 5 100 0409 00 Természetes méz 35 25 Minimumvám: 8 000 LBP/nettó kg 0410 00 Másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű termék 5 100 0504 00 Állati bél, hólyag és gyomor (a halból származó kivételével) egészben vagy darabban, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve mentes mentes 0511 10 Szarvasmarhafélék spermája 5 100 0511 91 Hal vagy rákféle, puhatestű vagy más gerinctelen víziállat részei; a 3. árucso- portba tartozó, élettelen állat mentes mentes 0511 99 Másutt nem említett állati termék mentes mentes 0601 Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökér- csíra és rizóma vegetatív nyugalmi álla- potban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban) vagy virágzásban; cikóri- anövény és -gyökér, a 1212 vtsz. alá tartozó gyökér kivételével 5 100 0602 10 Élő nem gyökeres dugvány és oltvány 5 100 0602 20 Emberi fogyasztásra alkalmas gyümöl- csöt vagy diófélét termő fa, bokor, cserje, oltva is 5 100 0602 30 Élő rododendron és azálea, oltva is 30 100 Az „A” oszlopban jelölt, jelenleg alkal- mazott vámtétel 5 %-ra csökken a megállapodás hatálybalépésekor 0602 40 Élő rózsa, oltva is 5 100 0602 90 10 Egyéb erdei fák, dísznövények legalább 5 cm átmérőjű külön virágedényben 30 100 Az „A” oszlopban jelölt, jelenleg alkal- mazott vámtétel 5 %-ra csökken a megállapodás hatálybalépésekor A B C Libanoni vámkód Árumegnevezés (1) Jelenleg alkal- mazott vámtétel Az „A” oszlopban megjelenített vámtétel csök- kentése, ezen megállapodás hatálybalépés- étől számított ötödik évtől

  • Vitás kérdések rendezése A Megállapodással kapcsolatos minden vitás kérdést a Szerződő Felek békés úton kísérelnek meg megoldani. A békés úton nem rendezhető vitás kérdések eldöntését a Szerződő Felek a Polgári perrendtartás általános hatásköri és illetékességi szabályai szerinti bírósághoz rendelik. Jelen Megállapodásban, és az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkori hatályos vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint alapvetően a Ptk. rendelkezései az irányadóak.

  • Vegyes rendelkezések 10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el. 10.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti. 10.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához. 10.4. Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni. 10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. 10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból. 10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt. 10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.

  • A rendelkezésre állás A Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére a Szolgáltatás évi átlagos 98 %-os rendelkezésre állását az Egyedi Előfizetői Szerződés fennállta alatt. A rendelkezésre állás számításánál nem vehető figyelembe, ha a szolgáltatás kimaradása a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb ok miatt – így különösen az Előfizető felelősségi körébe tartozó belső hálózati részek sérülése, alkalmatlansága következtében (pl. rongálás és lopás miatt) történt.

  • A szolgáltatás rendelkezésre állása A szolgáltatás rendelkezésre állása: a szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. A szolgáltatás rendelkezésre állási mutató számítása a Szolgáltató támogató rendszerei és nyilvántartása alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adatgyűjtési időszakban a Szolgáltatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával, hozzáadva a váratlan és tervezett üzemszünetek (szolgáltatás-kiesés) időtartamát is. A szolgáltatás éves rendelkezésre állása az adott évben hibásan teljesített összesített időnek az adott év teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest számolt százalékos értéke az összes hálózati végpontra vonatkoztatva. A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés ▪ az Előfizető érdekkörében keletkező ok (szünetelés, korlátozás); ▪ a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok esetén (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) ▪ elháríthatatlan külső ok (ÜÁSZF Törzsrész vonatkozó pontja) ▪ Szolgáltató általi telepítést követően a műholdra való rálátás megszűnt (különösen új beépített tereptárgyak miatt); ▪ Szolgáltató által előre bejelentett karbantartás miatt történt; Szolgáltató a rendelkezésre állás éves átlagos értékét a mért adatok alapján évente meghatározza, és azt minden év január 31. napjáig az előző évre vonatkozóan az előfizetők számára xxx.xxxxxxx.xx honlapján közzéteszi.

  • Általános rendelkezések I.1.1 Jelen szabályzat azokat a feltételeket tartalmazza, amelyek – ellenkezô szerzôdéses kikötés hiányában – az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosító) élet-, nyugdíj- és balesetbiztosítási (összeg- biztosítás), illetôleg egészségbiztosítási szerzôdéseire érvényesek, feltéve, hogy a szerzôdést a jelen feltételekre hivatkozva kötötték, s amennyiben az alap- és kiegészítô biztosítások, valamint technikai kiegészítôk különös feltételei másképp nem rendelkeznek. I.1.2 A jelen szabályzatban, valamint az alap- és kiegészítô biztosítások, valamint technikai kiegészítôk feltételeiben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók. A felek közötti jogvitára a magyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal. I.1.3 A szerzôdés nyelve magyar. A szerzôdô kérésére a biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és átadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekintendô hitelesnek. I.1.4 A biztosítási szerzôdéshez kapcsolódó minden biztosítási díj, költség, illetve kockázati díj, szolgáltatási összeg (illetve további összegszerûen meghatározott mennyiség) fôszabály szerint forintban, illetve a mindenkori magyar hivatalos fizetôeszközben értendô és teljesítendô. I.1.5 A felek, így a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett, valamint a biztosító képviselôje a következô módon teheti meg a szerzôdés módosításával kapcsolatos, illetve a feltételekben meghatározott egyéb nyilatkozatait a biztosító felé: személyesen írásban megerôsítve, postai levélben, faxon, online ügyfélszolgálaton, továbbá elôre meghatározott esetekben telefonon és elektronikus úton. Ezeken túl minden olyan formában, amelynél lehetôség van a biztonságos beazonosításra, a tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevô személyének és a nyi- latkozattétel idôpontjának azonosítására, kivéve, ha a szerzôdéses megállapodás valamely nyilatkozatra különös formát ír elô. I.1.6 A jelen szabályzatban, valamint az alap- és kiegészítô biztosítások feltételeiben szereplô, a biztosítót terhelô írásbeli közlések esetében írásbelinek minôsül a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, elektronikus úton küldött irat is, valamint minden olyan módszer, amelyet magyar jogszabály aktuálisan írásbelinek minôsít. I.1.7 Jelen biztosítási szerzôdést érintô kötelezô adóelôírások jogszabályi módosítása esetén jelen biztosítás egyoldalúan annak érde- kében módosítható, hogy az éppen hatályos adójogi jogszabályoknak mindenkor megfeleljen. Az adójogi jogszabályváltozások kihirdetését követôen a biztosító a szerzôdôt írásban értesíti a szerzôdését érintô módosításokról. A biztosító egyben arról is tájékoztatni köteles a szerzôdôt, hogy az értesítés átvételét követô 30 napon belül a módosítást írásban elutasíthatja, elutasítás esetén azonban a szerzôdô eleshet mindazon esetleges adó-elônytôl, amely a módosítás elfogadása esetén részére biztosítva lett volna. Az elutasítás elmaradása esetén a szerzôdés a biztosító által közölt módosítás szerint marad hatályban.

  • Záró rendelkezés Egyéb a fentiekben nem tárgyalt kérdésekben az UNIQA Biztosító Zrt. UNIQA Perfekt vagyon- és üzemszünet biztosításának az Általános feltételeiben rögzítettek az irányadók.

  • Záró rendelkezések 1. Jogvita eldöntése. Felek között a Szerződés tárgyát képező bármilyen ügy kapcsán felmerülő vita esetén Felek kölcsönösen megegyeznek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békés rendezés érdekében. Abban az esetben, ha a Felek nem tudnak írásos megegyezésre jutni, és a jogvita jogszabály szerint választott bíróság előtt eldönthető, akkor a 10 millió forint vagy afeletti perértékű jogvita esetén Felek a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A Szerződés a választott bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választott bírósági szerződésnek minősül. 10 millió forint alatti perértékű vagy választott bíróság elé nem vihető jogvita esetére Felek kikötik – tekintettel a mindenkori hatásköri szabályokra – a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. A Szerződésből eredő pénzkövetelési igényüket Felek fizetési meghagyásos eljárás útján is érvényesíthetik, amennyiben pedig a Szerződéssel összefüggésben esetlegesen váltó kerül kiállításra, Felek a váltókövetelést is érvényesíthetik fizetési meghagyásos eljárás útján. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a fizetési meghagyásos eljárásra, valamint a kötelezett ellentmondása folytán a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulása esetén a peres eljárásra is – akár váltókövetelés alapján indult az eljárás, akár nem – Felek a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. 2. Jogellenesség. Jogellenesség esete áll fenn akkor, ha bármely időpontban akár a Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő részéről jogszabályba ütközik vagy ütközne a Szerződésben foglalt bármely vagy összes kötelezettség vagy jogosultság teljesítése vagy végrehajtása, illetve akár az Lízingbe Adó, akár a Lízingbe Vevő bármely jelen Szerződésből eredő kötelezettsége vagy jogosultsága érvénytelen, kikényszeríthetetlen lenne vagy azzá válna. Amennyiben a fent leírt bármilyen alapon Jogellenesség esete következne be, a Lízingbe Adó az Lízingbe Vevőhöz intézett ilyen tartalmú értesítésével a) a Lízingbe Vevőnek a Szerződés alapján a Lízingbe Adó felé fennálló összes fizetési kötelezettsége (Teljes tartozás és nyílt végű lízing esetén a maradványérték bruttó összege) az értesítés kézhezvételének napjával esedékessé és lejárttá válik, melynek következtében az Lízingbe Adó köteles minden jelen Szerződésből eredő kötelezettségét azonnali hatállyal megfizetni és a Lízingtárgyat haladéktalanul Lízingbe Adó rendelkezésére bocsátani, és/vagy b) továbbá a Lízingbe Xxx azonnali hatállyal, egyoldalúan visszavonhatja minden további lízing- vagy kölcsön-jogviszonyra vonatkozó kötelezettségvállalását. Jogellenesség bekövetkezése esetén mind a Lízingbe Adó, mind pedig az Lízingbe Vevő egymással együttműködve köteles minden ésszerű lépést megtenni a bekövetkezett vagy bekövetkező hátrányos hatások csökkentése érdekében.

  • Értelmező rendelkezések E törvény alkalmazásában: