Common use of A szerződés megkötése Clause in Contracts

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését követő tizedik napnál korábbi időpontban. Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérő, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)

Appears in 5 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Munkaerő Kölcsönzési Szerződés

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési Az Ajánlatkérő csak az eljárás alapján nyertesével kötheti meg a szerződést szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek), szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelőenha őt az írásbeli összegezésben megjelölte. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól (szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt a szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes, vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye [Kbt. 131. § (9) bekezdés] Az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését megküldése napját követő tizedik napnál korábbi időpontbanöt napos időtartam lejártáig, kivéve a Kbt. 131. § (8) bekezdésének f) pontjában foglalt valamely körülmény fennállása esetén [Kbt. 131. § (6) bekezdés]. Amennyiben jogorvoslati eljárás indulkérelmet [Kbt. 148. § (2) bekezdés] vagy kezdeményezést [Kbt. 152. §] nyújtanak be, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144156. § (4) bekezdésbekezdése]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő Ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. Amennyiben valamely ajánlattevő határidőben és a Kbt. 80. §-ában foglaltaknak megfelelően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ajánlatok bontását követően történt eljárási cselekménnyel, keletkezett dokumentummal kapcsolatban, az Ajánlatkérő a kérelem benyújtásától a válaszának megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig akkor sem kötheti meg a szerződést – ha részajánlat tétele lehetséges volt, a beszerzés érintett részére vonatkozó szerződést – ha eddig az időpontig a szerződéskötési moratórium egyébként lejárna. A szerződéstervezetet jelen közbeszerzési dokumentumok III. fejezete tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §- ában foglaltakra. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég szervezet vagy személyek személy számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég szervezet vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy a szerződéskötés időpontjában a nyertes ajánlattevőnek a szerződés megkötése céljából rendelkezésre kell állnia, ellenkező esetben a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérőAjánlattevőnek felróható okból történő elhalasztása a szerződéskötéstől történő elállásnak minősülhet, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt annak minden következményét a közbeszerzési nyertes Ajánlattevő vállalja. Ajánlatkérőnek a szerződést a nyertes ajánlattevővel a Kbt.-ben rögzített időkorlát között meg kell kötnie. Xxxxxxxxxxx a szerződés neki felróható okból történő késedelmes megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)a teljesítés során sem hivatkozhat.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján az Ajánlatkérő a szerződést nyertessel – vagy a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén ), amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte köti meg a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni szerződést az ajánlattételi felhívás, jelen dokumentáció, a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételekdokumentáció részeként kiadott szerződéstervezet, szerződéstervezet és valamint az ajánlat tartalmának megfelelően. A szerződéskötés helyszíne: Acsai Közös Önkormányzati Hivatal Csővári Kirendeltsége polgármesteri iroda - 2615 Csővár, Mikszáth út 3/A. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését követő tizedik napnál korábbi időpontban. Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges ajánlattevővel szemben csak abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő a Kbt. 131.§ (9) bekezdésben meghatározott időtartam alatt akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól az ajánlatkérő(szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes, vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye. (KbtAz ajánlatkérő a beruházás finanszírozására pályázatot nyújt be, amennyiben a pályázat kedvező elbírálásban részesül, és Ajánlatkérő támogatásban részesül, abban az esetben, a támogatói okirat hatálybalépését követő napon lép hatályba jelen vállalkozási szerződés. 124. § (9) bekezdés)Ajánlatkérő a támogatási szerződés megkötésének/hatálybalépésének elmaradását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.

Appears in 1 contract

Samples: rhost.dyndns.info

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – ajánlattevővel - közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – ajánlattevőkkel - kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség Kbt. 131. § (5) bekezdés szerinti időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. Ha e törvény másként nem rendelkezik rendelkezik, nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés - megküldése napját követő tizedik napnál korábbi időpontbanöt napos időtartam lejártáig. Amennyiben Ha jogorvoslati eljárás indulkérelmet [148. § (2) bekezdés] vagy kezdeményezést [152. §] nyújtanak be, a szerződést - a Kbt. 131. § (3) bekezdés szerinti esetben a jogorvoslati eljárással érintett részre vonatkozó szerződést - az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144156. § (4) bekezdés]. Amennyiben Ha időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához - ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni - az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges szükséges. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő a Kbt. 131. § (5) bekezdésben meghatározott időtartam alatt akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól az ajánlatkérő(szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés), vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – ajánlattevővel - közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – ajánlattevőkkel - kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség Kbt. 131. § (5) bekezdés szerinti időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. Ha e törvény másként nem rendelkezik rendelkezik, nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés - megküldése napját követő tizedik napnál korábbi időpontbantíz napos időtartam lejártáig. Amennyiben Ha jogorvoslati eljárás indulkérelmet [148. § (2) bekezdés] vagy kezdeményezést [152. §] nyújtanak be, a szerződést - a Kbt. 131. § (3) bekezdés szerinti esetben a jogorvoslati eljárással érintett részre vonatkozó szerződést - az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144156. § (4) bekezdés]. Amennyiben Ha időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához - ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni - az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges szükséges. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő a Kbt. 131. § (5) bekezdésben meghatározott időtartam alatt akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól az ajánlatkérő(szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés), vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését megküldése napját követő tizedik napnál korábbi időpontbantíz napos időtartam lejártáig. Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérő, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)

Appears in 1 contract

Samples: Munkaerő Kölcsönzési Szerződés

A szerződés megkötése. Eredményes A Kbt. 131. § (1) bekezdése értelmében eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – ajánlattevővel - közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – ajánlattevőkkel - kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. A nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított harminc - építési beruházás esetén hatvan - nappal meghosszabbodik. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség a Kbt. 131. § (5) bekezdés szerinti időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. Ha e törvény másként nem rendelkezik rendelkezik, nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését követő tizedik napnál korábbi időpontban. Amennyiben jogorvoslati - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás induleredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a szerződést módosított összegezés - megküldése napját követő 5 napos időtartam lejártáig. A Kbt. 131. § (6) bekezdéstől eltérően az ügy érdemében hozott vagy ott rögzített ötnapos időtartam letelte előtt is megköthető a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéveszerződés, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144115. § (4) bekezdés]szerinti eljárásban csak egy ajánlatot nyújtottak be. Amennyiben időközben Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges ajánlattevővel szemben csak abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő a Kbt. 131. § (5) bekezdésben meghatározott időtartam alatt akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól az ajánlatkérő(szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés), vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését megküldése napját követő tizedik napnál korábbi időpontbantíz napos időtartam lejártáig. Amennyiben jogorvoslati eljárás indul, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144. § (4) bekezdés]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég vagy személyek számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérő, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt a közbeszerzési szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)

Appears in 1 contract

Samples: Szállítási Szerződés Tervezet

A szerződés megkötése. Eredményes közbeszerzési Az Ajánlatkérő csak az eljárás alapján nyertesével kötheti meg a szerződést szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) – közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) – kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek), szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelőenha őt az írásbeli összegezésben megjelölte. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben csak abban az esetben mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, valamint a nyertes ajánlattevő akkor mentesül szerződéskötési kötelezettsége alól (szabadul ajánlati kötöttségétől), ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően beállott, ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt a szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes, vagy ilyen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye [Kbt. 131. § (9) bekezdés] Az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni, amennyiben a Kbt. másként nem rendelkezik nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés megküldését megküldése napját követő tizedik napnál korábbi időpontbanöt napos időtartam lejártáig, kivéve a Kbt. 131. § (8) bekezdésének f) pontjában foglalt valamely körülmény fennállása esetén [Kbt. 131. § (6) bekezdés]. Amennyiben jogorvoslati eljárás indulkérelmet [Kbt. 148. § (2) bekezdés] vagy kezdeményezést [Kbt. 152. §] nyújtanak be, a szerződést az ügy érdemében hozott vagy a közbeszerzési ügy befejezését eredményező határozat meghozataláig nem lehet megkötni, kivéve, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés megkötését engedélyezi [Kbt. 144156. § (4) bekezdésbekezdése]. Amennyiben időközben a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejárt, az ajánlatkérő Ajánlatkérő akkor köthet vele szerződést, ha a nyertes ajánlattevő nyilatkozik, hogy ajánlatát fenntartja. Amennyiben valamely ajánlattevő határidőben és a Kbt. 80. §-ában foglaltaknak megfelelően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ajánlatok bontását követően történt eljárási cselekménnyel, keletkezett dokumentummal kapcsolatban, az Ajánlatkérő a kérelem benyújtásától a válaszának megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig akkor sem kötheti meg a szerződést – ha részajánlat tétele lehetséges volt, a beszerzés érintett részére vonatkozó szerződést – ha eddig az időpontig a szerződéskötési moratórium egyébként lejárna. A szerződéstervezetet jelen közbeszerzési dokumentumok III. fejezete tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ában foglaltakra. A szerződés aláírásához – ha ezt nem az ajánlattevő erre feljogosított tisztségviselői kívánják megtenni – az ajánlattevőt képviselő cég szervezet vagy személyek személy számára a szerződés aláírására felhatalmazó külön eredeti közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás szükséges abban az esetben is, ha az ajánlatot az ajánlattevő képviseletében megfelelő meghatalmazással rendelkező más cég szervezet vagy személy nyújtotta be, azonban ez a meghatalmazás a szerződés aláírására vonatkozó kifejezett felhatalmazást nem tartalmaz. Mentesül Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy a szerződéskötés időpontjában a nyertes ajánlattevőnek a szerződés megkötése céljából rendelkezésre kell állnia, ellenkező esetben a szerződés megkötésének kötelezettsége alól az ajánlatkérőAjánlattevőnek felróható okból történő elhalasztása a szerződéskötéstől történő elállásnak minősülhet, ha az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően – általa előre nem látható és elháríthatatlan ok következtében – beállott lényeges körülmény miatt annak minden következményét a közbeszerzési nyertes Ajánlattevő vállalja. Ajánlatkérőnek a szerződést a nyertes ajánlattevővel a Kbt.-ben rögzített időkorlát között meg kell kötnie. Xxxxxxxxxxx a szerződés neki felróható okból történő késedelmes megkötésére vagy teljesítésére nem képes. (Kbt. 124. § (9) bekezdés)a teljesítés során sem hivatkozhat.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés