Common use of A szerződés megszűnése Clause in Contracts

A szerződés megszűnése. 21.1. A Szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A szerződés megszűnése. 21.110.1. A Szerződés megszűnik csoportos biztosítási szerződés megszűnése a Xxxxx közös megegyezésévelbiztosítási tartam végén: 10.1.1. A csoportos hitelfedezeti biztosítási szerződést mind a Szerződő, vagy mind a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávalBiztosító jogosultak a folyamatban lévő biztosítási tartam végére a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal megszüntetni. 21.210.1.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik félHa a nyilatkozat a másik félhez a folyó biztosítási tartam végét legalább 60 nappal megelőzően beérkezik, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és akkor a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon folyamatban lévő biztosítási tartam utolsó napján 24 órakor szűnik meg. Azonnali hatályú Ha a nyilatkozat a másik Félhez a folyó biztosítási tartam végét megelőző 60. napot követően érkezik be, akkor a szerződés csak a soron következő biztosítási tartam utolsó napján 24 órakor szűnik meg. 10.2. A csoportos biztosítási szerződés megszűnése rendkívüli felmondás útján: 10.2.1. Amennyiben a csoportos hitelfedezeti biztosítási szerződés tartama során a biztosítási díjak módosítása válik szükségessé, és a Biztosító ilyen irányú módosító javaslatát a Szerződő nem fogadja el, a Biztosítót megilleti a rendkívüli felmondás joga. 10.2.2. A csoportos hitelfedezeti biztosítási szerződésben foglalt kötelezettségek súlyos és ismételt megszegése esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szerződést – a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozatával – felmondani. 10.2.3. Rendkívüli felmondás esetén a felmondási nyilatkozat idő 60 nap, melyet attól a kézbesítés napján szűnik meg naptól kell számítani, amikor a Szerződésmásik fél a rendkívüli felmondás jogát gyakorló fél írásbeli rendkívüli felmondását átvette. 21.510.3. Szolgáltató felmondása esetén A csoportos biztosítási szerződés megszűnése díj-nemfizetéssel: 10.3.1. Amennyiben a Szerződő a biztosítás díját az esedékességtől számított 60 napon belül a Biztosítónak nem fizette meg, a csoportos biztosítási szerződés a hátralékos díj esedékességétől számított 60. napon 24 órakor megszűnik. 10.4. A Szerződő köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntéséta Biztosítottakat a csoportos biztosítási szerződés megszűnéséről levélben értesíteni, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul ráannak feltételei fennállnak a megszűnés időpontját legalább 30 nappal megelőzően, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely egyéb esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatástmegszűnési ok bekövetkezését követően haladéktalanul. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás

A szerződés megszűnése. 21.1A Szolgáltatás felmondásának eseteit a szerződés Előfizető és Szolgáltató általi felmondásának feltételeit az ÁSZF 12, 12.3, 12.4, 12.5-ös pontjai tartalmazzák. A rendkívüli felmondás eseteit, a Szerződés Előfizető és Szolgáltató általi felmondásának feltételeit az ÁSZF 13.2, 13.4-es pontja tartalmazza. A felmondást a Szolgáltató területileg illetékes ügyfélszolgálatához írásban kell eljuttatni, vagy e-mail-en a xxx@0xxx.xx email címre eljuttatni. A Szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésévelszóban nem mondható fel. Az Előfizetői szerződés Xxxxxxxxx érdekkörében felmerülő okból történő megszüntetése, vagy a Partner 19.2megszűnése esetén Szolgáltató az alábbi követelésekkel élhet: - követelheti késedelmi kamataival növelten az elmaradt, nem rendezett díjakat valamint egyéb jogos díjakat (pl. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondásde nem kizárólag: fizetési felszólítás díja). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és - Eszköz helyszíni leszerelésének díját Bruttó: 5000 Ft, (előfizető által szakszerűen leszerelt működőképes eszköz ügyfélszolgálati irodában történő leadásakor nem számítunk fel leszerelési díjat) - Az Előfizető a szerződés első évében egy hónaphatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szerződés második évében két hónapSzolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért az eszközök jelen szerződésben is feltüntetett értékét köteles a harmadik és az azt követő években három hónapSzolgáltató részére megtéríteni. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagyvalamelyik fél általi rendes felmondással, b) valamelyik fél általi, a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot;másik fél szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondással c) a Szolgáltató bizonyítani tudjahalálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a természetes személy Xxxxxxxxx halála esetén, hogy a Partner több alkalommal is megsértette ha nincs átírásra jogosult örökös, vagy az alkalmazandó szerződési feltételeketátírást nem igényli, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétőlSzolgáltató az átírás iránti kérelmet elutasítja, e) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, f) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor melyről a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt, g) a felmondási idő utolsó napjával Szolgáltató szolgáltatási jogosultsága teljes egésze vagy meghatározott földrajzi területre vonatkozó megszűnésével, h) a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, felek közös megegyezésével írásos nyilatkozattal szüntethetik meg a Partnert a Platformról eltávolítjafelek. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, i) ha a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját szolgáltatás nyújtásának megkezdése az ÁSZF szerinti időpontban az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást felek nem állapodnak meg a honlapjárólszolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítaniaz előfizetői szerződés a megkötésétől számított 90. napon megszűnik.

Appears in 2 contracts

Samples: Mikrohullámú Internet Szolgáltatás Igénybe Vételére, MDSL Szolgáltatási Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.111.1. A Szerződés megszűnik csoportos biztosítási szerződés megszűnése a Xxxxx közös megegyezésévelbiztosítási tartam végén: 11.1.1. A csoportos hitelfedezeti biztosítási szerződést mind a Szerződő, vagy mind a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávalBiztosító jogosultak a folyamatban lévő biztosítási tartam végére a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal felmondani. 21.211.1.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik félHa a nyilatkozat a másik félhez a folyó biztosítási tartam végét legalább 60 nappal megelőzően beérkezik, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és akkor a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon folyamatban lévő biztosítási tartam utolsó napján 24 órakor szűnik meg. Azonnali hatályú Ha a nyilatkozat a másik Félhez a folyó biztosítási tartam végét megelőző 60. napot követően érkezik be, akkor a szerződés csak a soron következő biztosítási tartam utolsó napján 24 órakor szűnik meg. 11.2. A csoportos biztosítási szerződés megszűnése rendkívüli felmondás útján: 11.2.1. Amennyiben a csoportos hitelfedezeti biztosítási szerződés tartama során a biztosítási díjak módosítása válik szükségessé, és a Biztosító ilyen irányú módosító javaslatát a Szerződő nem fogadja el, a Biztosítót megilleti a rendkívüli felmondás joga 11.2.2. A csoportos hitelfedezeti biztosítási szerződésben foglalt kötelezettségek súlyos és ismételt megszegése esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szerződést – a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozatával – felmondani. 11.2.3. Rendkívüli felmondás esetén a felmondási nyilatkozat idő 60 nap, melyet attól a kézbesítés napján szűnik meg naptól kell számítani, amikor a Szerződésmásik fél a rendkívüli felmondás jogát gyakorló fél írásbeli rendkívüli felmondását átvette. 21.511.3. Szolgáltató felmondása esetén A csoportos biztosítási szerződés megszűnése díj-nemfizetéssel: 11.3.1. Amennyiben a Szerződő a biztosítás díját az esedékességtől számított 60 napon belül a Biztosítónak nem fizette meg, a csoportos biztosítási szerződés a hátralékos díj esedékességétől számított 60. napon 24 órakor megszűnik. 11.4. A Szerződő köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntéséta Biztosítottakat a csoportos biztosítási szerződés megszűnéséről levélben értesíteni, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul ráannak feltételei fennállnak a megszűnés időpontját legalább 30 nappal megelőzően, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely egyéb esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatástmegszűnési ok bekövetkezését követően haladéktalanul. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 2 contracts

Samples: Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás, Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.130.1. Jelen szerződés az abban meghatározott kötelezettségek teljesítésével megszűnik. 30.2. A Szerződés megszűnik Megrendelő jogosult a Xxxxx közös megegyezésévelszerződéstől elállni különösen, ha a Vállalkozó szerződéses kötelezettségeinek nem tesz eleget. A Megrendelő kártérítési kötelezettség nélkül rendkívüli indokkal elállhat a szerződéstől, vagy rendkívüli felmondással felmondhatja a szerződést, ha a Vállalkozó olyan súlyos szerződésszegést követ el, amely miatt a szerződés további fenntartása számára nem lehetséges. 30.3. A Megrendelő kártérítési kötelezettség nélkül rendkívüli indokkal történő elállás vagy rendkívüli felmondás jogával különösen az alábbi esetekben élhet: 30.3.1. A Vállalkozó ellen csőd-, felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárás, vagy végrehajtás indul. 30.3.2. A Vállalkozó a kivitelezési tevékenység teljesítését, a kijavítást, cserét, jótállási kötelezettség teljesítését alapos ok nélkül megtagadja. 30.3.3. A Vállalkozó 30 napos vagy azt meghaladó késedelembe esik. 30.3.4. A Vállalkozó 30 napot vagy azt meghaladóan hibásan teljesít. 30.3.5. Vállalkozó a szerződés tárgya tekintetében a szerződés teljesítését jelen szerződéstől eltérően harmadik személynek átengedi, vagy 30.3.6. Vállalkozó alvállalkozót jelen szerződésbe ütköző módon von be a teljesítésbe, vagy 30.3.7. Vállalkozó a jelen szerződésből származó jogait és kötelezettségeit harmadik személyre engedményezi, vagy átruházza, vagy 30.3.8. a Vállalkozó titoktartási kötelezettségét megszegi, vagy 30.3.9. A Vállalkozó fizetőképességében, pénzügyi helyzetében olyan lényeges változás következik be, amely a szerződés teljesítését veszélyezteti. A Felek ilyen lényeges fizetőképességben bekövetkező változásnak tekintik különösen, ha a Vállalkozóval szemben a szerződés teljesítésének időtartama alatt jogerőre emelkedett fizetési meghagyás útján követelés érvényesítése van folyamatban, illetve csőd-, felszámolási-, kényszertörlési vagy végrehajtási eljárást elrendelő jogerős határozat hatálya alatt áll, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávalVállalkozó adószámát felfüggesztik vagy törlik. 21.230.4. Amennyiben a Vállalkozó fizetőképességében lényeges változás következik be, köteles a Megrendelőt a körülmény bekövetkezésétől számított 8 napon belül írásban értesíteni. 30.5. Az rendkívüli indokkal történő elállás és a rendkívüli felmondás gyakorlásához a Támogató előzetes, írásbeli hozzájárulása szükséges. 30.6. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja rendkívüli indokkal történő elállás és a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás)rendkívüli felmondás azonnali hatállyal történik. 30.6.1. A felmondási idő Megrendelő a felmondás napján kezdődik Kbt. 143.§ (1) bekezdése alapján a szerződést felmondhatja, vagy – a Ptk-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; b) az ajánlattevő nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az ajánlattevőként szerződő fél személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a szerződés első évében egy hónap, bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónapnem semmis. 21.330.6.2. A 21.2Az ajánlatkérő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból. 30.6.3. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandóAz ajánlatkérőként szerződő fél jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha: a) a Szolgáltatóra nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan szerződésből jogi személy vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárulszemélyes joga szerint jogképes szervezet, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását tekintetében fennáll a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagyKbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel; b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja nyertes ajánlattevő közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a megszüntetési jogot; cKbt. 62. § (1) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésétbekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel. 21.430.7. Rendes Amennyiben a Vállalkozó kártérítési kötelezettség nélkül elállás, vagy az azonnali hatályú felmondás jogával kíván élni, úgy az erre irányuló jognyilatkozatában meg kell jelölnie az elállás indokát. 30.8. Amennyiben a Vállalkozó kártérítési kötelezettség nélkül elállás, vagy az azonnali hatályú felmondás jogával él, jogosult a jelen szerződés szerinti meghiúsulási kötbér érvényesítésére, a Megrendelő pedig köteles a jelen szerződés szerint meghiúsulási kötbér megfizetésére. 30.9. Megrendelő jogosult érdekmúlás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik megjelen szerződéstől indokolás nélkül bármikor elállni. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a SzerződésEbben az esetben azonban köteles Vállalkozónak ebből eredő kárát megtéríteni. 21.530.10. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntésétHa a szerződés teljesítése olyan okból válik lehetetlenné, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul ráamelyért egyik Fél sem felelős és a lehetetlenné válás oka a Megrendelő érdekkörében merült fel, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette Vállalkozót kizárólag az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésétellenérték arányos része illeti meg. 21.630.11. A Partnernek lehetősége van Felek jelen szerződés megszüntetése estén a megszüntetésre okot adó tények szerződés megszűnését követő harminc (30) napon belül elszámolnak egymással és körülmények tisztázására teljesítik a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatástszerződés megszűnése időpontjában egymással szemben fennálló pénzügyi kötelezettségeiket. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.116.1. Megrendelő a Szerződéstől a teljesítés megkezdése előtt bármikor elállhat, ezt követően pedig 15 (tizenöt) napos felmondási idővel bármikor felmondhatja a Szerződést. Felek ilyen esetben elszámolnak egymással, Alvállalkozó ezekben az esetekben csak az elvégzett munkák ellenértékére és azok közvetlen költségeire tarthat igényt, elmaradt haszon, bevételkiesés és egyéb jogcímen kártérítési igénnyel nem élhet. 16.2. Megrendelő felmondhatja a Szerződést, illetve attól elállhat, amennyiben az Építtetővel kötött szerződése bármely okból megszűnik, vagy oly módon változik, hogy a Szerződés teljesítése lehetetlenné válik, illetve annak teljesítése már nem áll érdekében, továbbá amennyiben az Építtető az Alvállalkozó teljesítésbe történő bevonása ellen tiltakozik. A Felek ilyen esetben elszámolnak egymással, Alvállalkozó ezekben az esetekben csak az elvégzett munkák ellenértékére és azok közvetlen költségeire tarthat igényt olyan mértékben és azt követően, ahogy és amikor az az Építtető által a Megrendelő részére megtérítésre kerül, elmaradt haszon, bevételkiesés és egyéb jogcímen kártérítési igénnyel nem élhet. 16.3. Alvállalkozó súlyos szerződésszegése esetén a Megrendelő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal írásban felmondani, vagy a Szerződéstől elállni. A súlyos szerződésszegés tényét írásban közölni kell, és ésszerű határidő tűzésével fel kell szólítani Alvállalkozót a szerződésszegés megszüntetésére. A Szerződés megszűnik felmondására a Xxxxx közös megegyezésévelhatáridő eredménytelen eltelte esetén kerülhet csak sor. 16.4. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólag, amennyiben az Alvállalkozó: - olyan okból, amelyért felelős, a kiviteli, teljesítési ütemtervben meghatározott határidőkhöz, illetve rész- vagy véghatáridőhöz képest 10 (tíz) naptári napot meghaladó késedelembe esik; - Megrendelő írásbeli felszólítása ellenére hibásan, szakszerűtlenül, illetve nem a Szerződésben foglalt minőségben és/vagy műszaki vagy egyéb szakmai tartalom szerint teljesít, illetve tevékenységét nem a Szerződésben foglalt feltételek szerint végzi; - Megrendelő írásbeli felszólítása ellenére a szerződéses kötelezettségeinek teljesítését nem kezdi meg, illetve nem folytatja, a hibás teljesítést nem javítja ki, a késedelem megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket nem teszi meg; - valamely szerződéses kötelezettségének, és/vagy a Megrendelő utasításának határidőre nem tesz eleget; - a 15.3. pontban írt események bekövetkeznek; így különösen, de nem kizárólagosan, ha jogerősen csőd, felszámolási eljárást rendelnek el az Alvállalkozó ellen, vagy a Partner 19.2végelszámolását határozza el, vagy 1 (egy) évnél régebben lejárt köztartozása van; - megszegi az XXXXX XXX. pont szerinti fejezetében foglalt – környezetvédelemre vonatkozó – kötelezettségeit; - megszegi az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávalXXXXX XXXX. fejezetében foglalt – munkavédelemre vonatkozó – kötelezettségeit; vagy - megszegi az AÁSZF XVIII. fejezetében foglalt titoktartási kötelezettségét. 21.216.5. A Szerződést Szerződés azonnali hatályú felmondása vagy elállás esetén a Megrendelő – a vonatkozó jogszabályokban foglaltakon kívül – jogosult: - a meghiúsulási kötbér érvényesítésére; - az Alvállalkozó által el nem végzett munkának az Alvállalkozó költségére történő elvégzésére vagy elvégeztetésére; továbbá - a Szerződés megszűnésével és az Alvállalkozó által el nem végzett munkák elvégzésével, elvégeztetésével kapcsolatos költségek, károk érvényesítésére az Alvállalkozóval szemben; illetve - a teljesítési, jótállási, illetve szavatossági biztosíték (mint a Megrendelőt terhelő teljesítési, jótállási, szavatossági, állagmegóvási és karbantartási kötelezettségek ellátásához [vagy ezek érdekében új alvállalkozó bevonásához] szükséges összeg) azonnali érvényesítésére; - a jelen AÁSZF-ben rögzített egyéb jogkövetkezmények alkalmazására. 16.6. Alvállalkozó ebben az esetben csak az általa elvégzett szerződésszerűen teljesített munka ellenértékére tarthat igényt; átalánydíjas megállapodás esetén teljesítmény-arányosan számítva. Megrendelő jogosult ezen kívül bármelyik félellenértékbe a felmerülő kár-, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás)illetve kötbérigényét, vagy egyéb igényét beszámítás útján érvényesíteni. 16.7. A felmondási idő Szerződés megszűnésével vagy felbontásával kapcsolatos nyilatkozatokat írásban kell közölni a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7másik Fél képviselőjével. A Szerződés megszűnésekor Alvállalkozónak a Szolgáltató munkavégzést le kell állítania és a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást munkaterületet tiszta és biztonságos állapotban 3 (három) napon belül át kell adnia a felmondási idő utolsó napjával vagy Megrendelő számára. Ez a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, kötelezettség nem érinti a Partnert a Platformról eltávolítjamegkezdett munkarészek befejezésének kötelezettségét. 21.816.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles mindenbármely okból történő megszűnésekor a Feleknek el kell számolniuk egymással. 16.9. Amennyiben a Szerződés bármilyen okból megszűnik, az Alvállalkozónak a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót munkaterület birtoklásához való joga a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítaniSzerződés megszűnésével egyidejűleg szintén megszűnik. Az Alvállalkozót ilyen esetben birtokvédelem nem illeti meg.

Appears in 1 contract

Samples: Alvállalkozói Általános Szerződéses Feltételek

A szerződés megszűnése. 21.1a) a szerződés megszűnik az 5. A Szerződés megszűnik pontban meghatározott időtartam lejártával, azaz 2022. december 31. napjával, amennyiben nem hosszabbodik meg az 5. pontban foglaltak alapján; b) a Xxxxx közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli Koncesszor jogutód nélküli megszűnésével; c) bármelyik fél rendkívüli felmondásával. 21.27.1. A Szerződést ezen kívül bármelyik félKoncesszor a szolgáltatási szerződést felmondhatja, bármelyik napon felmondhatja ha a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és jelen szerződés megkötését követően alkotott jogszabály a szerződés első évében egy hónaptartalmi elemeit úgy változtatja meg, hogy az a szerződés második évében két hónap, Koncesszornak a harmadik szolgáltatás szerződésszerű teljesítése körébe tartozó lényeges és jogos érdekeit jelentős mértékben sérti. Ez esetben az azt követő években három hónapúj Koncesszor kiválasztását követően jogosult az általa befizetett koncessziós díj teljesítéssel időarányos részére. 21.37.2. A 21.2. pontban Felek rögzítik, hogy a Koncesszióba adó a Polgári Törvénykönyvben meghatározott felmondási idő nem alkalmazandóokokon túlmenően írásban, indoklás megadásával együtt a szerződést akkor mondhatja fel, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből Koncesszor a hulladékkezelési szolgáltatás ellátása során a környezet védelmére vonatkozó jogszabályok vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárula rá vonatkozó hatósági döntés előírásait súlyosan megsértette, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását és ennek tényét a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagybíróság vagy a hatóság jogerősen megállapította; b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja Koncesszor a megszüntetési jogotszerződésben megállapított kötelezettségét neki felróható módon súlyosan megsértette; c) a Szolgáltató bizonyítani tudjaKoncesszor bármely a hulladékkezelésre, a források Koncesszióba adó általi átadása esetén a rekultivációra vagy a 6.2 pont szerinti pályázat nyertessége esetén a bővítésre vonatkozó szerződés szerinti kötelezettségét 10 napot meghaladóan késedelmesen, vagy hibásan teljesíti, d) a 7.5. pontban meghatározott esetben; 7.2.1. A felmondási idő 6 hónap. A felmondási idő alatt a Koncesszor köteles a hulladékkezelési szolgáltatásokat változatlanul ellátni. 7.2.2. A jelen szerződés megszűnése esetén a szolgáltatás ellátásával kapcsolatos, folyamatban lévő ügyek iratait és nyilvántartásait a Koncesszor a Koncesszióba adónak, vagy a Koncesszióba adó önkormányzatnak a jelen szerződés megszűnése napján átadja. 7.3. Amennyiben a Koncesszióba adó a fentiek szerinti felmondási jogával él, a Koncesszor nem követelheti vissza az általa befizetett koncessziós díjat. Ezt meghaladóan a Koncesszióba adó érvényesítheti a Koncesszor jogsértő magatartása miatt felmerült kárát. 7.4. A Koncesszor a szerződést akkor mondhatja fel, ha a Koncesszióba adó a szerződésben meghatározott kötelezettségét – a Koncesszor felszólítása ellenére – súlyosan megsérti, és ezzel a Koncesszornak kárt okoz vagy akadályozza a szolgáltatás teljesítését. Ez esetben a Koncesszióba adó kártérítési kötelezettséggel tartozik. 7.5. A Koncesszióba adó jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeketszerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a Koncesszor társaságban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik amely nem felel meg a Szerződés. 21.5Kbt. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón 56. § (pl. e-mailben1) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétőlbekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy amennyiben bizonyítani tudjaha a Koncesszor társaság közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, hogy a Partner több alkalommal is megsértette amely nem felel meg az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésétKbt. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: Koncessziós Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.16.1. A Szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávalhatározott időtartamának lejártával megszűnik. 21.26.2. A Kötelezett Üzemeltetési Hely tekintetében a Szerződést ezen kívül sem a MOHU, sem az Üzemeltető nem jogosult megszüntetni rendes felmondás útján, kivéve az Üzemeltetési Hely végleges bezárása esetén. Az Üzemeltetési Hely végleges bezárása esetén bármelyik félFél jogosult 90 napos felmondási idővel megszüntetni a Szerződést, amely időn belül a MOHU az Üzemeltetési Helyen lévő Visszaváltó Berendezést elszállítja. A Xxxxx a végleges bezárás napját követő hónap utolsó napjáig elszámolnak a jelen Szerződés szerinti követeléseik tekintetében. 6.3. Önkéntes Üzemeltetési Hely tekintetében bármelyik napon felmondhatja Fél jogosult a Szerződést rendes felmondás útján 3 havi felmondási idővel megszüntetni a másik félhez intézett egyoldalú nyilatkozatával, amely esetben a MOHU az Üzemeltetési Helyen lévő Visszaváltó Berendezést a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik végéig elszállítja, és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást Felek a felmondási idő utolsó napjával napját követő hónap utolsó napjáig elszámolnak a jelen Szerződés szerinti követeléseik tekintetében. 6.4. A Szerződés közös megegyezéssel bármikor megszüntethető. 6.5. A MOHU jogosult a Szerződést egészében azonnali hatállyal felmondani az alábbi esetekben: 6.5.1. Az Üzemeltető, vagy a Xxxxx Szerződés teljesítésével összefüggésben a nevében és/vagy képviseletében eljáró bármely személy súlyosan megsérti a MOL Nyrt. honlapján (xxxxx://xxx.xx/xxxxxx/xxx/X_XXX_xxx/Xxxxxxxxxxx_xxxxxxx/xxxxxx_xxxxx/XXX_Xxxx ai_kodex.pdf) elérhető MOL-csoport Üzleti Partneri Etikai Kódexében foglaltakat; 6.5.2. az Üzemeltető megsérti a MOHU-val szemben vállalt titoktartási kötelezettségét; 6.5.3. az Üzemeltető nyilatkozatával vagy magatartásával/eljárásával sérti a MOHU jó hírnevét; vagy 6.5.4. az Üzemeltető fizetésképtelenségét bíróság jogerősen megállapítja és felszámolását elrendeli; vagy 6.5.5. a 6.6 pont szerinti felmondási események bármelyike az Üzemeltető által közösen megállapított napon leállítjaüzemeltett Üzemeltetési Helyek legalább 10%-a tekintetében, vagy ha az Üzemeltető háromnál kevesebb Üzemeltetési Helyet üzemeltet, akkor minden Üzemeltetési Hely esetében egy adott naptári éven belül bekövetkezik. 6.6. A MOHU jogosult a Szerződést részben, az érintett Üzemeltetési Hely vagy Üzemeltetési Helyek tekintetében azonnali hatállyal felmondani az alábbi esetekben: 6.6.1. az Üzemeltető a Szerződésben foglalt, a Partnert Visszaváltó Berendezés üzemeltetésével összefüggésben felmerülő bármely kötelezettségeit felróható módon rendszeresen hibásan teljesíti, azzal, hogy a Platformról eltávolítjaFelek rendszeresnek tekintik a hibás teljesítést, ha azok száma naptári évenként összesen meghaladja a 3 olyan alkalmat, amikor az Üzemeltetőnek a hibás teljesítés okán az 5.1.1.(d) pont szerinti, a Kezelési Díj 20%-a mértékű kötbér-fizetési kötelezettsége keletkezik a MOHU-val szemben; vagy 6.6.2. az Üzemeltetőnek a Szerződésben vállalt üzemeltetési feladatok teljesítéséhez szükséges Engedélyét/Engedélyeit visszavonják vagy azokat nem hosszabbítják meg; vagy 6.6.3. a MOHU-t az Üzemeltető tevékenységével összefüggésben hatóság végleges határozatával bírság fizetésére kötelezi, vagy más szankcióval sújtja, és a bírság összegét vagy az egyéb szankció miatt felmerült költségeket az Üzemeltető a MOHU első felszólítására nem fizetni meg; vagy 6.6.4. az Üzemeltető a Szerződésben foglalt kötelezettségeit felróható módon ismételten vagy súlyosan megszegi, amely esetben a felmondás gyakorlását megelőzően rövid, legfeljebb 8 napos határidő kitűzésével, a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel fel kell hívni az Üzemeltetőt a felmondási okot képező mulasztás, illetve szerződésszegés megszüntetésére, és a felmondás joga csak a felhívásban megjelölt határidő eredménytelen eltelte után gyakorolható; vagy 6.6.5. az Üzemeltetőnek a MOHU-val szemben 30 napot meghaladó, legalább 4.000.000,- forint összegű lejárt tartozása áll fenn (amennyiben bármilyen tartozás a magyar forinttól eltérő pénznemben áll fenn, az adott pénznemben fennálló tartozást a Magyar Nemzeti Banknak az adott deviza/forint árfolyama alapján számolják át forintra), amely esetben a felmondás gyakorlását megelőzően legfeljebb 8 napos határidő kitűzésével, a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel fel kell hívni az Üzemeltetőt a felmondási okot képező mulasztás, illetve szerződésszegés megszüntetésére, és a felmondás joga csak a felhívásban megjelölt határidő eredménytelen eltelte után gyakorolható. 21.86.7. Az Üzemeltető jogosult a Szerződést részben (azaz az érintett Üzemeltetési Hely tekintetében) vagy egészben azonnali hatállyal felmondani az alábbi esetekben: 6.7.1. a MOHU a Szerződés szerinti fizetési kötelezettségének tartósan, azaz 30 napot meghaladóan, és jogellenesen, vagy a Szerződésbe ütköző módon nem tesz eleget; 6.7.2. a MOHU a Visszaváltó Berendezés üzemeltetésének a Szerződés szerint a kötelezettsége körébe tartozó egyéb feltételeit tartósan, azaz 15 napot meghaladóan, nem biztosítja; vagy 6.7.3. a MOHU nyilatkozatával vagy magatartásával/eljárásával sérti az Üzemeltető jó hírnevét; vagy 6.7.4. a MOHU megsérti az ÁSZF-ben vállalt titoktartási kötelezettségét. 6.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner a Felek a felmondás hatályának napjáig nyújtott szolgáltatást és szerződésszerű pénzbeli ellenértékét kötelesek egymással szemben elszámolni, továbbá 6.8.1. amennyiben a Szerződés részben (azaz meghatározott Üzemeltetési Helyek tekintetében) vagy egészben az Üzemeltetőnek felróható okból a határozott időtartam lejárata előtt megszűnik, az Üzemeltető köteles mindenmegtéríteni a lejárat előtti megszűnéssel a MOHU-nak okozott kárt, vagy 6.8.2. amennyiben a Szerződés az Üzemeltető részbeni (adott Önkéntes Üzemeltetési Hely tekintetében történő) vagy az egész Szerződésre vonatkozó rendes felmondása következtében szűnik meg, az Üzemeltető köteles – a 4.3.16 pontban foglalt esetet kivéve – a Visszaváltó Berendezés vagy Visszaváltó Berendezések elszállításával kapcsolatban felmerült költségeket a MOHU-nak megtéríteni, vagy 6.8.3. amennyiben a határozott időtartamú Szerződés a MOHU-nak felróható okból a határozott időtartam lejárata előtt megszűnik, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót MOHU köteles megtéríteni a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot lejárat előtti megszűnéssel az Üzemeltetőnek okozott kárt. 6.9. A Szerződés megszűnése vagy megszüntetése esetén az Üzemeltető újra kérhet ajánlatot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, MOHU-tól a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani3. pontban foglaltaknak megfelelően.

Appears in 1 contract

Samples: Visszaváltó Berendezés Üzemeltetési Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.11. A Szerződés megszűnik hatálya megszűnik: 1.1. a Xxxxx határozott idő lejártával, 1.2. a Közszolgáltató jogutód nélküli megszűnésével, 1.3. Szerződő felek közötti közös megegyezésévelmegegyezéssel, 1.4. felmondással. 2. Szerződő felek a Szerződést közös megegyezéssel, írásban bármely időpontban jogosultak megszüntetni. Tekintettel annak határozott időtartamára, a Szerződés egyoldalú nyilatkozattal kizárólag az alábbiakban meghatározott rendkívüli esetekben szüntethető meg. 3. Az Önkormányzat a Szerződést jogosult a Közszolgáltatóhoz címzett egyoldalú nyilatkozattal azonnali hatállyal megszüntetni, ha 3.1. a Közszolgáltató a Szerződésben vállalt bármely lényeges kötelezettségét nem teljesíti, és e mulasztását az Önkormányzat felszólításától számított 30 napon belül nem orvosolja; 3.2. harmadik személy kérelmet nyújt be a Közszolgáltató ellen csőd-, felszámolási vagy cégtörlési eljárás indítására és a kérelemnek az illetékes bíróság helyt ad, kivéve, ha a Közszolgáltató 30 napon belül igazolja az eljárás megszüntetését; 3.3. minden olyan esetben, ha a Közszolgáltatónak a Szerződés II. fejezet szerinti nyilatkozataiban foglaltak már nem állnak fenn. 4. A Közszolgáltató a Szerződést jogosult az Önkormányzathoz címzett egyoldalú nyilatkozattal azonnali hatállyal megszüntetni, ha 4.1. az Önkormányzat a Szerződésben foglalt kötelezettségét – a Közszolgáltató felszólítása ellenére – súlyosan megsérti, és ezzel a Közszolgáltatónak kárt okoz, vagy akadályozza a Partner 19.2közszolgáltatás teljesítését, 4.2. pont szerinti a Szerződés megkötését követően hatályba lépett jogszabály a Szerződés tartalmi elemeit úgy változtatja meg, hogy az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávala Közszolgáltatónak a közszolgáltatás szerződésszerű teljesítése körébe tartozó lényeges és jogos érdekeit jelentős mértékben sérti. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.85. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles mindena Közszolgáltató a közszoláltatás ellátásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot, nyilvántartást, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót folyamatban lévő ügyek irataival együtt a Szolgáltató közszolgáltatás megszűnésének napjával az Önkormányzat, vagy az általa megjelölt új közszolgáltató részére visszajuttatniátadja. 6. Szerződő felek megállapodnak abban, marketing anyagot hogy a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteniSzerződés bármely okból történő megszűnése esetén egymással 30 napon belül egyeztető tárgyalást tartanak. Az egyeztető tárgyalás eredményét, a Szolgáltató logóját és szükséges tennivalókat a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást két fél érdekeinek figyelembevételével jegyzőkönyvben rögzítik. Az egymással szemben álló, a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítanimásik fél által elfogadott pénzügyi kötelezettség teljesítéséről Szerződő felek külön megállapodást kötnek.

Appears in 1 contract

Samples: Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.11. A Szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandómegszűnik, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből Társulás feladatellátási kötelezettsége az ingatlanokban megszűnik, b) azt a Xxxxx közös megegyezéssel megszüntetik. 2. Az Önkormányzat a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a) a Társulás a számára jogszabályban előírt kötelezettségét megsérti, vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagyvagyonkezelési szerződésben előírt kötelezettségét súlyosan megszegi; b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja Társulás a megszüntetési jogotvele szemben a vagyonkezelési szerződés megkötését megelőzően megindult adósságrendezéséről eljárásról a helyi önkormányzatot nem tájékoztatta, vagy a Társulással szemben a vagyonkezelési szerződés hatályának időtartama alatt adósságrendezési eljárás indul; c) a Szolgáltató bizonyítani tudjavagyonkezelő adó-, hogy a Partner illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeketmint hat hónapja lejárt, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésétennek megfizetésére halasztást nem kapott. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg3. Azonnali felmondásnak van helye, ha a Társulás a vagyonkezelésbe adott önkormányzati vagyonnal a vállalt önkormányzati közfeladatot nem látja el, vagy a vagyonkezelésébe adott vagyonban kárt okoz. Az azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat szerződést a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződésközléssel egyidejűleg megszünteti. 21.54. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón A vagyonkezelési szerződés az Nvtv. erejénél fogva megszűnik, ha a Társulás a 3. § (pl1) bekezdés 19. e-mailbenpont b) közölni döntésének indoklásátalpont bd) vagy be) alpontjában meghatározott tulajdonosi szerkezete megváltozik. Szolgáltató nem köteles indokolni döntésétA vagyonkezelési szerződés megszűnésének időpontja az a nap, amennyiben olyan szerződésből amelyen az Nvtv. 3. § (1) bekezdés 19. pont b) alpont bd) vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésétbe) alpontjában meghatározottaktól eltérő tulajdonosi szerkezetet eredményező tulajdonosváltozás bekövetkezik. 21.65. A Partnernek lehetősége van Társulás a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására vagyonkezelői joga megszűnése esetén, a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja megszűnése napjától számított 30 napon belül köteles a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntésétvagyonkezelésébe adott, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatástvagyonkezelés megszűnése időpontjában meglévő ingóságokat rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban - záró leltár készítése mellett - az Önkormányzat részére visszaadni, valamint az ingatlanokat birtokba adni. 21.76. Amennyiben a Társulás az ingatlant az előírt határidőig nem hagyja el, az Önkormányzat jogosult a helyiségeket birtokba venni. 7. A Szerződés Társulás a vagyonkezelői jog megszűnésekor a Szolgáltató vagyonkezelésbe vett vagyonnak a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítjakezelésbe adása időpontjában fennálló állapotához (értékéhez) viszonyított különbözetével jelen vagyonkezelési szerződés szerint elszámol. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: Vagyonkezelési Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.1. A Szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást NetPincér Marketplace Szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A szerződés megszűnése. 21.1. 15.1 A jelen ÁSZF szerint létrejött Szerződés - eltérő megállapodás hiányában - határozatlan időre jön létre. 15.2 A felek között a Szerződés megszűnik a Xxxxx felek közös megegyezésével, vagy a Partner 19.2. pont szerinti rendes felmondással, rendkívüli felmondással, továbbá az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2irányadó jogszabályokban meghatározott esetekben és feltételekkel elállással. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja rendes felmondás 14 napos határidő megtartásával gyakorolható. A rendes felmondás nem gyakorolható a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás)felek közötti szerződés létrejöttével azonos napon. A felmondási idő jog nem korlátozza a felmondás napján kezdődik és Szolgáltatónak az ÁSZF-ben foglaltak szerint a megjelenítések felfüggesztésére vonatkozó jogosultságát. 15.3 A szerződés első évében egy hónapmegszüntetésére irányuló nyilatkozatok a felek által kapcsolattartásra megadott e-mail útján is megtehetők. A Szolgáltató a Partner joghatályos nyilatkozatának tekint minden olyan üzenetet, ami a Partner által megadott e-mail címről érkezik. 15.4 Súlyos szerződésszegés esetén a Szolgáltató jogosult a Partner Szerződését azonnali hatállyal felmondani, a szerződés második évében két hónapszolgáltatás nyújtását megszüntetni, illetve kötelezheti a harmadik és Partnert az azt követő években három hónapokozott károk megtérítésére. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha15.5 Súlyos szerződésszegésnek minősül a jelen ÁSZF-ben foglalt: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből szavatosságvállalás és/vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagylényeges megsértése, b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot;30 napot meghaladó fizetési késedelem, c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több jóhírnevének csorbítása vagy annak veszélyeztetése, d) az ÁSZF-ben ekként meghatározott szerződésszegések; e) az ÁSZF ismétlődő megszegése. Az 15.5a)-15.5d) pontok alapján az azonnali hatályú felmondást megalapozza az egy alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésételkövetett súlyos szerződésszegés is. 21.4. Rendes felmondás esetén 15.6 A szerződés bármely okból való megszűnését követően a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a SzerződésFelek haladéktalanul kötelesek egymással elszámolni. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: Partner Általános Szerződési Feltételek

A szerződés megszűnése. 21.18.1. Előfizető a jelen Szerződést a szerződés időtartama alatt jogosult írásban felmondani, amennyiben: a vezeték nélküli Internet hozzáférési szolgáltatást a Szolgáltató és az Előfizető által aláírt Szerződés kézhezvételét követő 30 napon belül nem létesíti. 8.2. A Szerződés megszűnik Szolgáltató jogosult a Xxxxx közös megegyezéséveljelen Szerződést azonnali hatállyal írásban felmondani: Az Előfizető súlyos szerződésszegő magatartása esetén, azt követően, hogy a szerződésszegő magatartás megszüntetésére írásban legalább 15 napos határidővel felszólította az Előfizetőt és a határidő eredménytelenül letelt. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha az Előfizető: - a Szolgáltatási Szerződésben foglaltaktól eltérő módon üzemelteti vagy átalakítja a Szolgáltató hálózatát vagy ahhoz jogtalanul más berendezést kapcsol; - megszegi a hálózatmegosztással kapcsolatos megállapodást; - a Szolgáltatáshoz használt berendezés működőképességét akadályozza vagy azt a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti vagy átalakítja; - a Szolgáltatónak a szolgáltatáshoz használt berendezéseinek szerződés szerinti kikötött ellenőrzését akadályozza; - az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben harminc (30) napnál régebbi tartozása áll fenn; - a Szolgáltatás továbbszolgáltatása esetén. A szolgáltató jogosult a szerződést azonnali hatállyal, a 15 napos felszólítási határidő betartása nélkül véglegesen megszüntetni akkor, ha az Előfizető a Szolgáltató internetes hálózatát manipulálta, abba betört, jogtalan un.: hecker, vagy más, törvény által tiltott tevékenységet folytatott, különösen: pedofil-, terrorista, stb. Ilyen esetben az Előfizető köteles a Szolgáltató részére az okozott kárt megtéríteni, a Szolgáltató a későbbiekben új szerződés megkötését megtagadhatja. A Szolgáltató a díjfizetés elmulasztása esetén az eredménytelen fizetési felszólítást követő harminc (30) nap elteltével a Szolgáltatási Szerződést tizenöt (15) napos határidővel felmondhatja. Az Előfizető köteles a határozott idejű szerződés - Szolgáltató által történő felbontása esetén a 3.4 pontban lévő fizetési kötelezettségeinek eleget tenni. 8.3. A Szolgáltató rendes felmondással csak akkor és abban az esetben élhet: ha a Szolgáltatás nyújtását véglegesen meg kívánja szüntetni, illetve ha a Szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogosultságát elveszti. A Szolgáltató a jelen pontban meghatározott ok miatt a szerződést írásban 30 (harminc) napos felmondási idővel mondhatja fel. Határozatlan időtartamú szerződés esetében a Felek a Szerződést bármikor, harminc (15) napos felmondási határidővel felmondhatják. 8.4. Amennyiben a vezeték nélküli Internet szolgáltatást a MWEBNET Kft. a hozzá beérkezett megrendeléstől számított 60 napon belül nem létesíti, vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik félmegrendelés a joghatás kiváltására nem alkalmas, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor úgy erről a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított megrendelés beérkezésétől számított 30 napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítjabelül az előzetes helyszíni felmérés alapján értesítést ad. 21.88.5. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles mindenSzolgáltató jogosult a határozott idejű szerződést azonnal felmondani, ha előre nem látható műszaki okból a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítanivállalt minőségű szolgáltatást nem tudja biztosítani.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A szerződés megszűnése. 21.122. A Szerződés megszűnik szerződés a Xxxxx felek közös megegyezésével, jogszabályi rendelkezés vagy a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásávale szerződés rendelkezése folytán, valamint felmondással szűnhet meg. 21.222.1. A Szerződést ezen kívül bármelyik félszerződés megszüntethető a felek közös megegyezésével is. Ha a szerződés tárgyát képező egészségügyi szakellátás folyamatos biztosításáról az Önkormányzat megállapodás vagy szerződés útján gondoskodik, bármelyik napon felmondhatja a közös megegyezéssel megszüntetett szerződés megszűnésének időpontja nem lehet korábbi az új szerződés, illetve megállapodás hatálybalépésének időpontjánál. 23. A felek a szerződést a következő pontokban foglaltak szerint mondhatják fel, és a Szolgáltatót a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás)időre az itt és az Eftv-ben szereplő kötelezettségek terhelik, az alábbiak szerint. 23.1. A felek a határozatlan időre kötött egészségügyi ellátási szerződést a másik félhez írásban intézett felmondással megszüntethetik. A felmondási idő határidő - a felmondás napján kezdődik és 23.2-23.3 pontban foglaltakat kivéve - 6 hónapnál nem lehet rövidebb. A szerződés a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónaphatálybalépésétől számított 2 évig rendes felmondással nem szüntethető meg. 21.323.2. A 21.2. Az Önkormányzat az egészségügyi ellátási szerződést a 23.1 pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandóidőnél rövidebb határidővel is felmondhatja, ha: a) saját ellenőrzése, az egészségügyi államigazgatási szerv, a Szolgáltatóra olyan szerződésből Szolgáltatónál működő szakmai vezető testület, a betegjogi képviselő vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárula betegek érdek-képviseleti szerveinek jelzése alapján megállapítható, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását hogy az egészségügyi szolgáltatás nyújtásának minősége csökkent, és e minőségcsökkenést az egészségügyi államigazgatási szervnek a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagyközszolgáltatásért felelős szerv felkérésére lefolytatott célellenőrzése is igazolja, b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot;területi ellátási kötelezettségét folyamatosan, súlyosan megszegi, c) a Szolgáltató bizonyítani tudjalejárt adósságának mértéke eléri az Eftv. 2/G. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt értéket vagy a biztonságos szolgáltatás helyreállítására tett intézkedések nem vezettek eredményre, d) az egészségbiztosító jelzése alapján a Szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, e) a Szolgáltató az e szerződésben vállalt kötelezettségeit súlyosan vagy ismételten megszegi. 23.3. A 21.2 pontban foglaltak alapján az ellátási szerződés olyan határidővel mondható fel, amely alatt biztosítható az egészségügyi közszolgáltatás folyamatossága. 23.4. A felmondási idő alatt a Szolgáltató köteles a szerződésben vállalt közszolgáltatást folyamatosan teljesíteni. Az Önkormányzat a közszolgáltatás teljesítését a Szolgáltatóhoz rendelt ellenőre útján ellenőrizheti. 23.5. Az Önkormányzat az egészségügyi ellátási szerződést azonnali hatállyal felmondja, ha a) a Szolgáltató működési engedélyét visszavonták, b) a Szolgáltató végelszámolási vagy felszámolási eljárás alatt áll, c) a Szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, és emiatt a finanszírozási szerződését felmondták, d) jogi személy egészségügyi Szolgáltatóval szemben az Eftv. 2/C. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott intézkedést szabták ki, e) a Szolgáltató az Eftv. 2/G. § (3) bekezdésében előírtak szerint nem pótolta a vagyoni biztosítékot. 23.6. Az Önkormányzat az ellátási szerződést az Eftv. 2/E.§ (2) bekezdés c) pontjában foglaltak szerint felmondhatja, amennyiben a Szolgáltatónak 60 napon túli lejárt köztartozása vagy kifizetetlen szállítói számlája vagy egyéb összege az éves bevételének 6%-át eléri, vagy a biztonságos gazdálkodás helyreállítását célzó intézkedések ellenére az adósságállomány három hónapon belül nem csökken 3% alá. 23.7. A felmondási idő alatt, illetőleg az egészségügyi ellátási szerződés azonnali hatályú felmondása esetén az Önkormányzat az ellátás folyamatosságát a szerződésben meghatározott vagyoni biztosíték igénybevételével is biztosíthatja. 23.8. A szerződés megszűnésekor a nem a finanszírozás körébe tartozó, felek közötti elszámolás az Eftv. 2/A. § (2) bekezdés i) pontja szerinti lista alapján történik. A szerződés megszűnését követő napon – az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében – a Szolgáltató köteles nyomban leltár szerint átadni az új szolgáltatónak a tulajdonába illetve rendelkezésébe nem tartozó eszközöket, valamint az addig bérelt helyiségeket, továbbá a szerződés alapján kezelt papír illetve elektronikus alapú egészségügyi adatokat, olyan hordozón és formátumban, hogy az a szerződés megszűnését követően is folyamatosan, zavartalanul használható legyen a betegellátás céljára, beleértve a hozzáférést a használt informatikai rendszerhez, figyelemmel az adatbiztonságra (jogosultságok, mentések, support feltételek stb.) A szerződés megszűnése esetén az Önkormányzat köteles a Szolgáltatóval haladéktalanul elszámolni, beleértve a NEAK- tól esetleg később érkező, de a Szolgáltató által végzett tevékenység időszakára vonatkozó finanszírozást is. 23.9. Az egészségügyi ellátási szerződés megszűnéséről az Önkormányzat az illetékes hatóságot haladéktalanul értesíti. 24. A Szolgáltató kijelenti, hogy a Partner több alkalommal is megsértette NEAK által meghatározott mértékű vagyoni biztosítékot a 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 2/A.§ (3) bekezdésének megfelelően két részletben vállalja biztosítani, bankgarancia és/vagy pénzügyi letét formájában, a szerződéses kötelezettségei biztosítékaként, melyet jogszabály alapján a szerződés időtartama alatt szükség szerint ki kell egészítenie. A vagyoni biztosíték megállapításáról szóló NEAK okirat a 6. sz. mellékletben található. Ez az alkalmazandó szerződési feltételeketösszeg azonban nem csak a Balatonalmádi kapacitások figyelembe vételével került kiszámításra. Amennyiben a NEAK új határozatot ad ki, vagyoni biztosíték címén az abban foglalt összeget kell figyelembe venni, és ez eredményezte az új NEAK határozat lép a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.46. Rendes felmondás esetén mellékletben található régebbi határozat helyébe. A vagyoni biztosítékot jelen szerződés megszűnését követő három hónapon át fenn kell tartani. A vagyoni biztosíték az Eftv 2/G. §-ban meghatározott adósságállomány rendezésére, a Szerződés Szolgáltatónak az Egészségügyi Nonprofit Kft.-vel szemben a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt bérleti szerződésből eredő, 60 napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató túli követelése kiegyenlítésére illetve az egészségügyi ellátási szerződés felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató használható fel, ha az egészségügyi közszolgáltatás folyamatos fenntartása más módon nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6biztosítható. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatástvagyoni biztosíték meglétét az egészségügyi szolgáltató az egészségügyi közszolgáltatásról készített éves beszámolója alkalmával igazolja. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: Healthcare Agreements

A szerződés megszűnése. 21.1Szerződő felek a Szerződést közös megegyezéssel, írásban bármely időpontban jogosultak megszüntetni. Az Önkormányzat a Szerződést jogosult a Közszolgáltatóhoz címzett egyoldalú nyilatkozattal azonnali hatállyal felmondani, ha az Üzemeltető a Szerződésben vállalt bármely lényeges kötelezettségét nem teljesíti, és e mulasztását az Önkormányzat felszólításától számított 30 napon belül nem orvosolja; harmadik személy kérelmet nyújt be az Üzemeltető ellen csőd-, felszámolási vagy cégtörlési eljárás indítására és a kérelemnek az illetékes bíróság helyt ad, kivéve, ha az Üzemeltető 30 napon belül igazolja az eljárás megszüntetését; ha az Üzemeltető adószámát felfüggesztik, illetve az törlésre kerül; minden olyan esetben, ha az Üzemeltetőnek a Szerződés II. fejezet szerinti nyilatkozataiban foglaltak már nem állnak fenn. A Szerződés megszűnik bármely jogcímen történő megszűnése, illetve megszűntetése esetén az Üzemeltető a Xxxxx közös megegyezésévelközszolgáltatás ellátásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot, nyilvántartást, a folyamatban lévő ügyek irataival együtt a közszolgáltatás megszűnésének napjával az Önkormányzat, vagy a Partner 19.2az általa megjelölt új közszolgáltató részére átadja. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli felmondásával. 21.2. A Szerződést ezen kívül bármelyik fél, bármelyik napon felmondhatja a felmondási idő lejárta szerinti naptári hónap utolsó napjára (rendes felmondás). A felmondási idő a felmondás napján kezdődik és a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap. 21.3. A 21.2. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudjaSzerződő felek megállapodnak abban, hogy a Partner több alkalommal is megsértette Szerződés bármely okból történő megszűnése, illetve megszűntetése esetén egymással 30 napon belül egyeztető tárgyalást tartanak. Az egyeztető tárgyalás eredményét, a szükséges tennivalókat a két fél érdekeinek figyelembevételével jegyzőkönyvben rögzítik. Az Önkormányzat a Szerződés bármely jogcímen történő megszűntetése, illetve megszűnése esetén köteles az alkalmazandó szerződési feltételeketÜzemeltető részére átadott vagyont visszavenni, az Üzemeltető pedig köteles azt visszaadni és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4kapott finanszírozási forrásokkal elszámolni, a maradványt az Önkormányzat részére a szerződés megszűnésétől, illetve megszűntetésétől számított 30 napon belül az Önkormányzat részére visszautalni. Rendes felmondás Az Üzemeltetési szerződés megszűnése, illetve megszűntetése esetén a Szerződés közszolgáltatás ellátásáról a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződéstovábbiakban az Önkormányzat köteles gondoskodni. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudja, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: Közszolgáltatási Szerződés

A szerződés megszűnése. 21.1. A Szerződés a) a szerződés megszűnik a Xxxxx közös megegyezésével7.3. pontban meghatározott időtartam lejártával, vagy azaz 2022. december 12. napjával; b) a Partner 19.2. pont szerinti az ÁSZF módosításáról szóló tájékoztatást követő 15 napon belüli Koncesszor (közszolgáltató) jogutód nélküli megszűnésével; c) elállással, ha a teljesítés még nem kezdődött meg; d) bármelyik fél rendkívüli felmondásával. 21.28.1. A Szerződést ezen kívül bármelyik félKoncesszor (közszolgáltató) a közszolgáltatási szerződéstől a szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésének megkezdéséig elállhat, bármelyik napon felmondhatja azt követően a szerződést felmondhatja, ha a jelen szerződés megkötését követően alkotott jogszabály a szerződés tartalmi elemeit úgy változtatja meg, hogy az a Koncesszornak a közszolgáltatás szerződésszerű teljesítése körébe tartozó lényeges és jogos érdekeit jelentős mértékben sérti. Ez esetben az új Koncesszor kiválasztását követően jogosult az általa befizetett koncessziós díj teljesítéssel időarányos részére és az általa elvégzett munkák szerződés megszűnésekori ellenértékére. 8.2. A Koncesszióba adó, illetőleg a Koncesszióba adó önkormányzat a Ht. 37.§ (1) bekezdése alapján a Polgári Törvénykönyvben meghatározott felmondási idő lejárta okokon túlmenően a szerződést akkor mondhatja fel, ha a) a Koncesszor a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása során a környezet védelmére vonatkozó jogszabályok vagy a rá vonatkozó hatósági döntés előírásait súlyosan megsértette, és ennek tényét a bíróság vagy a hatóság jogerősen megállapította; b) a Koncesszor a szerződésben megállapított kötelezettségét neki felróható módon súlyosan megsértette; c) a Koncesszor bármely a közszolgáltatásra, a rekultivációra vagy a bővítésre vonatkozó szerződés szerinti naptári hónap utolsó napjára kötelezettségét 10 napot meghaladóan késedelmesen, vagy hibásan teljesíti; d) a 8.5. pontban meghatározott esetben; e) a Koncesszor nem rendelkezik minősítési engedéllyel és a Ht. 32/A. § (rendes felmondás)1) bekezdés f) pontja szerinti megfelelőségi véleménnyel. 8.2.1. A felmondási idő a Ht. 37. § (2) bekezdése alapján legfeljebb 6 hónap. A felmondási idő alatt a Koncesszor a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást változatlanul ellátja. Ha a Koncesszor 2016. október 31-jéig megfelelőségi véleménnyel nem rendelkezik, a Koncesszióba adó a határidő leteltét követő 30 napon belül a koncessziós szerződést 1 hónapos határidővel felmondja. 8.2.2. Ha a szerződést a Koncesszióba adó önkormányzat mondja fel, az csak a felmondó önkormányzattal szemben szűnik meg. 8.2.3. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megszűnése esetén a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos, folyamatban lévő ügyek iratait és nyilvántartásait a Koncesszor a Koncesszióba adónak, vagy a Koncesszióba adó önkormányzatnak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megszűnése napján átadja. 8.3. Amennyiben a Koncesszióba adó a fentiek szerinti felmondási jogával él, a Koncesszor elveszti az addig befizetett koncessziós díjat, továbbá nem jogosult az általa elvégzett munkák ellenértékének megtérítésére, Ezt meghaladóan a Koncesszióba adó érvényesítheti a Koncesszor jogsértő magatartása miatt felmerült kárát. 8.4. A Koncesszor a szerződést akkor mondhatja fel, ha a Koncesszióba adó a szerződésben meghatározott kötelezettségét – a Koncesszor felszólítása ellenére – súlyosan megsérti, és ezzel a Koncesszornak kárt okoz vagy akadályozza a közszolgáltatás teljesítését. Ez esetben a Koncesszióba adó kártérítési kötelezettséggel tartozik. A jelen szerződés felmondási ideje legalább 6 hónap. 8.5. A Koncesszióba adó jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a Koncesszor társaságban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy ha a Koncesszor társaság közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg az Kbt. 56.§ (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. A jelen pont szerinti felmondás napján kezdődik esetén is jogosult a Koncesszor a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére. 8.6. A Koncesszor vállalja, hogy nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak, illetve a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a 8.5. pont szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti. 8.7. A szerződés első évében egy hónapközszolgáltatás megkezdése előtti, a Koncesszornak felróható okból történő meghiúsulásának jogkövetkezményei: 8.7.1. Amennyiben az egyösszegű koncessziós díj megfizetése előtt a Koncesszornak felróható okból meghiúsul a szerződés, az esetben a Koncesszor elveszti az általa nyújtott ajánlati biztosíték összegét. 8.7.2. A koncessziós díj befizetését követően – de a bővítés megkezdése előtt – a Koncesszornak felróható meghiúsulás esetén a Koncesszióba adó a befizetett egyösszegű koncessziós díj felére jogosult, míg az egyösszegű koncessziós díj másik felét akkor köteles visszafizetni, amikor a Koncesszióba adó az újonnan kiválasztandó Koncesszortól beszedi az újabb koncessziós díjat, de legkésőbb a felmondást követő 24 hónapon belül. 8.7.3. Amennyiben a bővítési munkák megkezdését követően a Koncesszornak felróható okból meghiúsul a szerződés, abban az esetben a Koncesszor a befizetett egyösszegű koncessziós díj fele összegének időarányos részére jogosult, ugyanakkor a Koncesszor tudomásul veszi; hogy nem jogosult az általa elvégzett munkák értékének megtérítését követelni. 8.8. Amennyiben a Koncesszorban a Koncesszióba adó – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően – többségi tulajdont szerez, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap8. a) pontban meghatározott határidő előtt nem mondható fel. 21.38.9. A 21.2szerződés közszolgáltatás megkezdése előtti, Koncesszióba adónak felróható okból történő meghiúsulásának esetén a Koncesszióba adó köteles a Koncesszor által szolgáltatott koncessziós díj visszafizetésére, továbbá a Koncesszor által elvégzett valamennyi munka (engedélyeztetés, kivitelezés stb.) költségeinek és a Koncesszor kárának megtérítésére. 8.10. pontban meghatározott felmondási idő nem alkalmazandó, ha: a) a Szolgáltatóra olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul, amely szerint oly módon kell teljes mértékben megszüntetnie online közvetítő szolgáltatásnyújtását a Partner részére, amely nem teszi lehetővé számára e felmondási idő betartását; vagy b) a Szolgáltató az uniós joggal összhangban álló nemzeti jog szerinti kényszerítő indok alapján gyakorolja a megszüntetési jogot; c) a Szolgáltató bizonyítani tudjaA Koncesszor tudomásul veszi, hogy a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeketjelen szerződés bármely okból történő megszűnése esetén megszűnnek mindazon szerződései, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetését. 21.4amelyeket mint közszolgáltató kötött meg jelen szerződés területi hatályán. Rendes felmondás esetén a Szerződés a megküldött felmondási nyilatkozatban megjelölt napon szűnik meg. Azonnali hatályú felmondás esetén a felmondási nyilatkozat a kézbesítés napján szűnik meg a Szerződés. 21.5. Szolgáltató felmondása esetén köteles tartós adathordozón (pl. e-mailben) közölni döntésének indoklását. Szolgáltató nem köteles indokolni döntését, amennyiben olyan szerződésből vagy jogszabályból eredő kötelezettség hárul rá, amelynek alapján tartózkodnia kell a konkrét tények, körülmények vagy a vonatkozó indok vagy indokok közlésétől, vagy amennyiben bizonyítani tudjaEgyben kötelezi magát, hogy az ilyen minőségében kötendő szerződéseibe bontó feltételként rögzíti a Partner több alkalommal is megsértette az alkalmazandó szerződési feltételeket, és ez eredményezte a szóban forgó online közvetítő szolgáltatások egészének megszüntetésétjelen szerződés bármely okból történő megszűnését. 21.6. A Partnernek lehetősége van a megszüntetésre okot adó tények és körülmények tisztázására a belső panaszkezelési eljárás keretében. Szolgáltató saját belátása szerint visszavonhatja a Szolgáltatások megszüntetésre vonatkozó döntését, mely esetben a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül visszaállítja a Szolgáltatást. 21.7. A Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a Partnernek nyújtott foodpanda marketplace szolgáltatást a felmondási idő utolsó napjával vagy a Xxxxx által közösen megállapított napon leállítja, a Partnert a Platformról eltávolítja. 21.8. A Szerződés megszűnése esetén Partner köteles minden, a Szolgáltatótól kapott és rendelkezésre álló rendelésfogadásra szolgáló tabletet és nyomtatót a Szolgáltató részére visszajuttatni, marketing anyagot a Szolgáltató utasítása alapján visszajuttatni vagy megsemmisíteni, a Szolgáltató logóját és a Szolgáltatóra vonatkozó minden utalást a honlapjáról, Kereskedelmi Egységéből és marketing anyagaiból haladéktalanul eltávolítani.

Appears in 1 contract

Samples: Koncessziós Szerződés Módosítása