A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.1. A Szolgáltatási Díj egyszeri díjból, rendszeres előfizetői díjból (Havi Díj, Negyedéves Díj, Éves Díj), valamint egyéb szolgáltatási díjból állhat. 8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak. 8.4.2. Amennyiben Xxxx Xxx ellenében igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti napja nem a hónap első napja vagy kezdetének napja nem esik egybe a hónap adott napjával, úgy Szolgáltató azon napokért számít fel szolgáltatási díjat, amelyeken a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási időtartam teljes napnak számítandó. 8.4.3. Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig számlát kiállítani és azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatni. Xxxx (Havi, Negyedéves) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (Havi, Negyedéves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (negyedév) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki. 8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznak. 8.4.4. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (Havi, Negyedéves) Díjról kiállított számláját kiegyenlítette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül Előfizetőnek visszafizeti, vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott időre szóló Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén az előre fizetett díjakat nem téríti vissza. 8.4.5. Amennyiben Előfizető jelenlegi Éves (Havi, Negyedéves) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki. 8.4.6. Amennyiben Xxxxxxxxx a számláján szereplő fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő. 8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára. 8.4.7. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül megfizetni Szolgáltatónak, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, a Szolgáltató számláin feltüntetett bankszámlaszámainak egyikére. 8.4.8. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig nem kapja kézhez Szolgáltató számláját, köteles azt Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása esetén Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.111.7.1. A Szolgáltatási Díj Díj: egyszeri díjból, rendszeres előfizetői Előfizetői díjból (Havi DíjHavidíj, Negyedéves Díj, Éves Díj), forgalomtól függő díjból (Forgalmi Díj) valamint egyszeri egyéb szolgáltatási Szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.211.7.2. Amennyiben Xxxx Xxx a Havidíj ellenében igénybe vett igénybevett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti kezdő napja nem a hónap első napja vagy kezdetének a Szolgáltatás nyújtásának utolsó napja nem esik egybe a hónap adott napjávalutolsó napja, úgy akkor Szolgáltató azon csak azokért a napokért számít fel szolgáltatási díjatHavidíjat, amelyeken amelyekben a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási Szolgáltatásnyújtási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.311.7.3. Amennyiben az Éves (Féléves, Negyedéves) Díj ellenében igénybevett Szolgáltatás nyújtásának kezdő napja vagy a Szolgáltatás nyújtásának utolsó napja nem az év (félév, negyedév) utolsó napja, akkor a Szolgáltatási év (félév, negyedév) a Szolgáltatás nyújtásának napján kezdődik. Minden megkezdett Szolgáltatásnyújtási időtartam teljes napnak számítandó.
11.7.4. Szolgáltató jogosult minden hónap a Szolgáltatási Díjakról tárgyhó 10. napjáig számlát kiállítani és Előfizető részre azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatnipostára adni. Xxxx (HaviFéléves, Negyedéves) Díj ellenében igénybe vett igénybevett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (HaviFéléves, Negyedéves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási Szolgáltatási év (félév, negyedév) első utolsó napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig -ig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznak.
8.4.411.7.5. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (HaviFéléves, Negyedéves) Díjról kiállított számláját kiegyenlítetteDíj előfizetésére köteles és Szolgáltató arról a számlát kiállította és Előfizető Szolgáltatónak az megfizette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási az Előfizetői Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén Szolgáltató a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül járó díjat Előfizetőnek visszafizeti, visszafizetni vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából lehetséges egy összegben jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott időre szóló Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén az előre fizetett díjakat nem téríti visszaköteles.
8.4.511.7.6. Amennyiben az Előfizető jelenlegi Éves (HaviFéléves, Negyedéves) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításrafigyelembevételével kerül kiszámlázásra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért használatért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.611.7.7. Amennyiben Amennyibe Xxxxxxxxx a számláján szereplő számlán feltüntetett fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben írásban (levélben) nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.711.7.8. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett megjelölt fizetési határidőn belül megfizetni Szolgáltatónak, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, a Szolgáltató számláin feltüntetett bankszámlaszámainak egyikéreaz Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott módon.
8.4.811.7.9. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási az Egyedi Előfizetési Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig tekintettel nem kapja időben kézhez Szolgáltató számlájáta számlát, köteles azt Szolgáltató felé a Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása .
11.7.10. A fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén Szolgáltató úgy tekintijogosult Előfizetőnek a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamatot felszámolni, hogy ha az Egyedi Előfizetői Szerződésben felek előtt eltérő mértékű késedelmi kamatban nem állapodtak meg.
11.7.11. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltatási Díj megfizetésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, Szolgáltató jogosult a követelés behajtása céljából az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.Egyedi
Appears in 2 contracts
Samples: Adathálózati Szolgáltatásokra És Internet Hozzáférési Szolgáltatás Igénybevételére Vonatkozó Szerződés, Adathálózati Szolgáltatásokra És Internet Hozzáférési Szolgáltatás Igénybevételére Vonatkozó Szerződés
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.1. 8.4.1 A Szolgáltatási Díj egyszeri díjból, rendszeres előfizetői díjból (Havi Díj, Negyedéves Díj, Féléves Díj, Éves Díj), valamint egyéb szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.2. 8.4.2 Amennyiben Xxxx Xxx ellenében igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti napja nem a hónap első napja vagy kezdetének napja nem esik egybe a hónap adott napjával, úgy Szolgáltató azon napokért számít fel szolgáltatási díjat, amelyeken a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.3. 8.4.3 Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig számlát kiállítani és azt kiállítani. Szolgáltató Elektronikus számlát (továbbiakban E-Számla) állít ki, melyet a 114/2007. (XII. 29.) GKM rendelet alapján megőriz, a 2007. évi CXXVII. törvény 175. § (2)(a) szakasza alapján minősített elektronikus aláírással lát el. Szolgáltató az E-Számlát előfizető részére a megrendeléskor megadott e-mail címre juttatja el. Szolgáltató Xxxxxxxxx kifejezett kérésére papír alapú számlát állít ki, melyet postán megküld Előfizető részére postai küldeményként eljuttatnirészére. Xxxx Papír alapú számla kiállításának adminisztrációs költsége nettó 5.000,- Ft / kiállított számla. Az Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (negyedév) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznak.
8.4.4. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (Havi, Negyedéves) Díjról kiállított számláját kiegyenlítette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül Előfizetőnek visszafizeti, vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. 8.4.4 Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott a Szolgáltató határozott, vagy határozatlan időre szóló Szolgáltatási Szerződés az Előfizető általi rendes felmondása esetén esetén, az előre fizetett díjakat nem téríti vissza.
8.4.5. 8.4.5 Amennyiben Előfizető jelenlegi Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.6. 8.4.6 Amennyiben Xxxxxxxxx a számláján szereplő fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.7. 8.4.7 Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül megfizetni Szolgáltatónak, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, a Szolgáltató számláin feltüntetett bankszámlaszámainak egyikére.
8.4.8. 8.4.8 Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig nem kapja kézhez Szolgáltató számláját, köteles azt Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása esetén Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.
8.4.9 A fizetési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén Szolgáltató jogosult a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamatot felszámítani, ha a Szolgáltatási Szerződésben a felek ettől eltérő késedelmi kamatban nem állapodtak meg. A
8.4.10 Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltatási Díj megfizetésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, Szolgáltató jogosult a követelés behajtása céljából az Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben feltüntetett adatait harmadik személy megbízottjának átadni. Szolgáltató megbízottja a követelés behajtásának érdekében jogosult ezt követően Xxxxxxxxxxxx szemben Szolgáltató nevében teljes körűen eljárni. Továbbá szolgáltató a Szolgáltatási Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.1. A Szolgáltatási Díj egyszeri díjból, rendszeres előfizetői díjból (Havi Díj, Negyedéves Díj, Féléves Díj, Éves Díj), valamint egyéb szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.2. Amennyiben Xxxx Xxx ellenében igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti napja nem a hónap első napja vagy kezdetének napja nem esik egybe a hónap adott napjával, úgy Szolgáltató azon napokért számít fel szolgáltatási díjat, amelyeken a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.3. Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig számlát kiállítani és azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatni. Xxxx (Havi, NegyedévesXxxxxxxxxx, Féléves) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (Havi, Negyedéves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (negyedév) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznak.esetében
8.4.4. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (Havi, Negyedéves) Díjról kiállított számláját kiegyenlítette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül Előfizetőnek visszafizeti, vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott a Szolgáltató határozott, vagy határozatlan időre szóló Szolgáltatási Szerződés az Előfizető általi rendes felmondása esetén esetén, az előre fizetett díjakat nem téríti vissza.
8.4.5. Amennyiben Előfizető jelenlegi Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.6. Amennyiben Xxxxxxxxx a számláján szereplő fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.7. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül megfizetni Szolgáltatónak, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, a Szolgáltató számláin feltüntetett bankszámlaszámainak egyikére.
8.4.8. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig nem kapja kézhez Szolgáltató számláját, köteles azt Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása esetén Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.
8.4.9. A fizetési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén Szolgáltató jogosult a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamatot felszámítani, ha a Szolgáltatási Szerződésben a felek ettől eltérő késedelmi kamatban nem állapodtak meg. A fizetési kötelezettség elmulasztása a számlán feltüntetett fizetési határidő napját követő napon lép életbe.
8.4.10. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltatási Díj megfizetésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, Szolgáltató jogosult a követelés behajtása céljából az Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben feltüntetett adatait harmadik személy megbízottjának átadni. Szolgáltató megbízottja a követelés behajtásának érdekében jogosult ezt követően Xxxxxxxxxxxx szemben Szolgáltató nevében teljes körűen eljárni. Továbbá szolgáltató a Szolgáltatási Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
Appears in 1 contract
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.1. A Szolgáltatási Díj egyszeri díjból, rendszeres előfizetői díjból (Havi Díj, Negyedéves Díj, Féléves Díj, Éves Díj), valamint egyéb szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.2. Amennyiben Xxxx Xxx ellenében igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti napja nem a hónap első napja vagy kezdetének napja nem esik egybe a hónap adott napjával, úgy Szolgáltató azon napokért számít fel szolgáltatási díjat, amelyeken a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.3. Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig számlát kiállítani és azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatni. Xxxx (HaviXxxx, NegyedévesXxxxxxxxxx, Féléves) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (negyedév) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki.

8.4.3. Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig hónapban számlát kiállítani és azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatni. Xxxx (HaviFéléves, Negyedéves, Xxxx) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (HaviFéléves, Negyedéves, Havi) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (félév, negyedév, hó) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznakhónapban kiállíthatja.
8.4.4. Szolgáltató jogosult a következő Szolgáltatási időszakra vonatkozó számlájáról Díjbekérő Számlát kiállítani és azt Előfizető címére e-mailben eljuttatni. Könyvelés technikailag a Díjbekérő Számla kiegyenlítése után Szolgáltató Számlát állít ki a befolyó összegről, melyet postai küldeményként juttat el Előfizető címére. A Díjbekérő Számla is díjfizetési kötelezettségként tekintendő, kiegyenlítésének elmulasztása esetén ugyanazon korlátozások és jogkövetkezmények lépnek fel Szolgáltató részéről mint a papír alapú számla alapján.
8.4.5. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (HaviFéléves, Negyedéves, Havi) Díjról kiállított számláját kiegyenlítette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül Előfizetőnek visszafizeti, vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott időre szóló Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén az előre fizetett díjakat nem téríti vissza.
8.4.58.4.6. Amennyiben Előfizető jelenlegi Éves (HaviFéléves, Negyedéves, Havi) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.68.4.7. Amennyiben Xxxxxxxxx Előfizető a számláján (vagy díjbekérő számláján) szereplő fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.78.4.8. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül megfizetni SzolgáltatónakSzolgáltatónak készpénzzel, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, bankkártyás fizetéssel a Szolgáltató számláin a számlán feltüntetett bankszámlaszámainak számlaszámainak egyikére.
8.4.88.4.8.1 Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013. • bankkártyás fizetés esetén a fizető azonosítója, a tranzakció összege, dátuma, időpontja a Barion Payment Zrt. felé. Általános Szerződési Feltételek - Szolgáltatások 10/23
8.4.9. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig nem kapja kézhez Szolgáltató számláját, köteles azt Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása esetén Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.
8.4.10. A fizetési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén Szolgáltató jogosult a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamatot felszámítani, ha a Szolgáltatási Szerződésben a felek ettől eltérő késedelmi kamatban nem állapodtak meg.
8.4.11. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltatási Díj megfizetésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, Szolgáltató jogosult a követelés behajtása céljából az Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben feltüntetett adatait harmadik személy megbízottjának átadni. Szolgáltató megbízottja a követelés behajtásának érdekében jogosult ezt követően Xxxxxxxxxxxx szemben Szolgáltató nevében teljes körűen eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.111.7.1. A Szolgáltatási Díj Díj: egyszeri díjból, rendszeres előfizetői Előfizetői díjból (Havi DíjHavidíj, Negyedéves Díj, Éves Díj), forgalomtól függő díjból (Forgalmi Díj) valamint egyszeri egyéb szolgáltatási Szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.211.7.2. Amennyiben Xxxx Xxx a Havidíj ellenében igénybe vett igénybevett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti kezdő napja nem a hónap első napja vagy kezdetének a Szolgáltatás nyújtásának utolsó napja nem esik egybe a hónap adott napjávalutolsó napja, úgy akkor Szolgáltató azon csak azokért a napokért számít fel szolgáltatási díjatHavidíjat, amelyeken amelyekben a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási Szolgáltatásnyújtási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.311.7.3. Amennyiben az Éves (Féléves, Negyedéves) Díj ellenében igénybevett Szolgáltatás nyújtásának kezdő napja vagy a Szolgáltatás nyújtásának utolsó napja nem az év (félév, negyedév) utolsó napja, akkor a Szolgáltatási év (félév, negyedév) a Szolgáltatás nyújtásának napján kezdődik. Minden megkezdett Szolgáltatásnyújtási időtartam teljes napnak számítandó.
11.7.4. Szolgáltató jogosult minden hónap a Szolgáltatási Díjakról tárgyhó 10. napjáig számlát kiállítani és Előfizető részre azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatnipostára adni. Xxxx (HaviFéléves, Negyedéves) Díj ellenében igénybe vett igénybevett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (HaviFéléves, Negyedéves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási Szolgáltatási év (félév, negyedév) első utolsó napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig -ig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznak.
8.4.411.7.5. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (HaviFéléves, Negyedéves) Díjról kiállított számláját kiegyenlítetteDíj előfizetésére köteles és Szolgáltató arról a számlát kiállította és Előfizető Szolgáltatónak az megfizette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási az Előfizetői Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén Szolgáltató a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül járó díjat Előfizetőnek visszafizeti, visszafizetni vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából lehetséges egy összegben jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott időre szóló Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén az előre fizetett díjakat nem téríti visszaköteles.
8.4.511.7.6. Amennyiben az Előfizető jelenlegi Éves (HaviFéléves, Negyedéves) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításrafigyelembevételével kerül kiszámlázásra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért használatért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.611.7.7. Amennyiben Amennyibe Xxxxxxxxx a számláján szereplő számlán feltüntetett fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben írásban (levélben) nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.711.7.8. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett megjelölt fizetési határidőn belül megfizetni Szolgáltatónak, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, a Szolgáltató számláin feltüntetett bankszámlaszámainak egyikéreaz Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott módon.
8.4.811.7.9. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási az Egyedi Előfizetési Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig tekintettel nem kapja időben kézhez Szolgáltató számlájáta számlát, köteles azt Szolgáltató felé a Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása .
11.7.10. A fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén Szolgáltató úgy tekintijogosult Előfizetőnek a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamatot felszámolni, hogy ha az Egyedi Előfizetői Szerződésben felek előtt eltérő mértékű késedelmi kamatban nem állapodtak meg.
11.7.11. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltatási Díj megfizetésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, Szolgáltató jogosult a követelés behajtása céljából az Előfizető a számlát kézhez kaptaEgyedi Előfizetői Szerződésében feltüntetett adatait Szolgáltató követeléseit kézzel ő harmadik személy megbízottjának átadni. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét megbízottja a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érintikövetelés behajtása érdekében jogosult ezt követően az Előfizetővel szemben Szolgáltató nevében teljes körűen eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.19.4.1. A Szolgáltatási Díj egyszeri díjból, rendszeres előfizetői díjból (Havi Díj, Negyedéves Díj, Féléves Díj, Éves Díj), valamint egyéb szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.29.4.2. Amennyiben Xxxx Xxx ellenében igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti napja nem a hónap első napja vagy kezdetének napja nem esik egybe a hónap adott napjával, úgy Szolgáltató azon napokért számít fel szolgáltatási díjat, amelyeken a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.39.4.3. Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig számlát kiállítani és azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatni. Xxxx (HaviXxxx, NegyedévesXxxxxxxxxx, Féléves) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (negyedév) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznak.
8.4.4. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (Havi, Negyedéves) Díjról kiállított számláját kiegyenlítette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül Előfizetőnek visszafizeti, vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető9.4.4. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott a Szolgáltató határozott, vagy határozatlan időre szóló Szolgáltatási Szerződés az Előfizető általi rendes felmondása esetén esetén, az előre fizetett díjakat nem téríti vissza.
8.4.59.4.5. Amennyiben Előfizető jelenlegi Éves (Havi, Negyedéves, Féléves) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.69.4.6. Amennyiben Xxxxxxxxx a számláján szereplő fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.79.4.7. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül megfizetni Szolgáltatónak, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, a Szolgáltató számláin feltüntetett bankszámlaszámainak egyikére.
8.4.89.4.8. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig nem kapja kézhez Szolgáltató számláját, köteles azt Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása esetén Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.
9.4.9. A fizetési kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén Szolgáltató jogosult a Polgári Törvénykönyvben meghatározott késedelmi kamatot felszámítani, ha a Szolgáltatási Szerződésben a felek ettől eltérő késedelmi kamatban nem állapodtak meg. A fizetési kötelezettség elmulasztása a számlán feltüntetett fizetési határidő napját követő napon lép életbe.
9.4.10. Amennyiben Xxxxxxxxx a Szolgáltatási Díj megfizetésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, Szolgáltató jogosult a követelés behajtása céljából az Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben feltüntetett adatait harmadik személy megbízottjának átadni. Szolgáltató megbízottja a követelés behajtásának érdekében jogosult ezt követően Xxxxxxxxxxxx szemben Szolgáltató nevében teljes körűen eljárni. Továbbá szolgáltató a Szolgáltatási Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A Szolgáltatási Díj megfizetésének kötelezettsége. 8.4.1. A Szolgáltatási Díj egyszeri díjból, rendszeres előfizetői díjból (Havi Díj, Negyedéves Díj, Féléves Díj, Éves Díj), valamint egyéb szolgáltatási díjból állhat.
8.4.1.1 A szerződésben bárhol említett díjak áfa nélküli nettó árak.
8.4.2. Amennyiben Xxxx Xxx ellenében igénybe vett Szolgáltatás nyújtásának kezdeti napja nem a hónap első napja vagy kezdetének napja nem esik egybe a hónap adott napjával, úgy Szolgáltató azon napokért számít fel szolgáltatási díjat, amelyeken a Szolgáltatást nyújtotta. Minden megkezdett szolgáltatási időtartam teljes napnak számítandó.
8.4.3. Szolgáltató jogosult minden hónap 10. napjáig hónapban számlát kiállítani és azt Előfizető részére postai küldeményként eljuttatni. Xxxx (HaviFéléves, Negyedéves, Xxxx) Díj ellenében igénybe vett Szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Éves (HaviFéléves, Negyedéves, Havi) Díjról szóló számlát a szolgáltatási év (félév, negyedév, hó) első napjának hónapját megelőző hónap 10. napjáig állítja ki.
8.3.3.1. Az online ügyfélszolgálaton keresztül elérhető szolgáltatásokra a szerződés 8. sz. mellékletében található díjfizetési szabályok vonatkoznakhónapban kiállíthatja.
8.4.4. Szolgáltató jogosult a következő Szolgáltatási időszakra vonatkozó számlájáról Díjbekérő Számlát kiállítani és azt Előfizető címére e-‐mailben eljuttatni. Könyvelés technikailag a Díjbekérő Számla kiegyenlítése után Szolgáltató Számlát állít ki a befolyó összegről, melyet postai küldeményként juttat el Előfizető címére. A Díjbekérő Számla is díjfizetési kötelezettségként tekintendő, kiegyenlítésének elmulasztása esetén ugyanazon korlátozások és jogkövetkezmények lépnek fel Szolgáltató részéről mint a papír alapú számla alapján.
8.4.5. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató Éves (HaviFéléves, Negyedéves, Havi) Díjról kiállított számláját kiegyenlítette, akkor a határozatlan idejű Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén a hátralévő kiegyenlített időszakra eső Díjakat a szolgáltatás megszűnését követő 15 napon belül Előfizetőnek visszafizeti, vagy amennyiben lehetséges, azt más, Előfizetőnek biztosított Szolgáltatás Díjából jóváírja. Szolgáltató ilyen esetben kamat megfizetésére nem kötelezhető. Előfizető tudomásul veszi, hogy határozott időre szóló Szolgáltatási Szerződés Előfizető általi rendes felmondása esetén az előre fizetett díjakat nem téríti vissza.
8.4.58.4.6. Amennyiben Előfizető jelenlegi Éves (HaviFéléves, Negyedéves, Havi) Díja eredetileg kedvezmény figyelembe vételével került megállapításra, akkor Szolgáltató az Előfizető részéről rendes felmondása esetén a Szolgáltatási Szerződés megszűnéséig terjedő használatáért a kedvezmények nélkül megállapított arányos díjat számítja fel. Szolgáltató az így megállapított összegről helyesbített számlát állít ki.
8.4.68.4.7. Amennyiben Xxxxxxxxx Előfizető a számláján (vagy díjbekérő számláján) szereplő fizetési határidőn belül a Számlát Szolgáltatónál írásos levélküldeményben nem vitatja, úgy a számla elfogadottnak tekintendő.
8.4.6.1 Előfizető a fizetési határidőn belül jogosult a számla hibás tartalmára hivatkozva helyesbítést kérni, de tekintettel a szolgáltatás folyamatosságára a helyesbítés nem lehet kihatással a teljesítés, illetve a fizetési határidő napjára.
8.4.78.4.8. Előfizető köteles a kiállított és elfogadott számla alapján a Díjszabásban foglaltak szerint kiszámított Szolgáltatási Díjat a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül megfizetni SzolgáltatónakSzolgáltatónak készpénzzel, átutalással, avagy pénztári befizetéssel, átutalással a Szolgáltató számláin a számlán feltüntetett bankszámlaszámainak számlaszámainak egyikére.
8.4.88.4.9. Amennyiben Előfizető a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott számlázási időszakra vonatkozóan a számlázással érintett tárgyhó 15. napjáig nem kapja kézhez Szolgáltató számláját, köteles azt Szolgáltató felé haladéktalanul jelezni; ennek elmulasztása esetén Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a számlát kézhez kapta. Szolgáltató Előfizető bejelentése alapján számlamásolatot állít ki és juttat el Előfizetőnek. A számla megfizetésének kötelezettségét és határidejét a kézhez vétel bejelentése vagy annak elmulasztása sem érinti.