A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások meghatározása mintaszakaszok

A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások meghatározása. A jelen ÁSZF alkalmazásában a szolgáltatás a helyhez kötött telefonszolgáltatást jelenti, amelyek segítségével az Előfizetők az előfizetői végponton keresztül beszéd célú telefonszolgáltatást vehetnek igénybe.
A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások meghatározása. A jelen ÁSZF alkalmazásában a szolgáltatás a helyhez kötött telefonszolgáltatást jelenti, amely segítségével az Előfizetők az előfizetői végponton keresztül beszéd célú telefonszolgáltatást vehetnek igénybe. A helyhez kötött telefonszolgáltatás jelen ÁSZF-ben azt a szolgáltatást jelenti, amely segítségével az Előfizetők előfizetői hozzáférési pontjukon keresztül hívást tudnak kezdeményezni ugyanazon vagy más helyhez kötött, illetve helyhez nem kötött telefonhálózatok előfizetői végpontjára, vagy bármely mobiltelefon hálózat előfizetői végpontjára. Az Előfizetők hívás fogadására képesek ugyanazon, vagy bármely helyhez kötött és helyhez nem kötött telefonhálózatból vagy mobiltelefon hálózatból érkező hívás esetében, amennyiben rendelkeznek a Szolgáltató által biztosított, vagy a Szolgáltatóhoz hordozott telefonszámmal. A hívások kezdeményezése történhet akár belföldi, akár nemzetközi irányba, illetve hívások fogadása történhet akár belföldi akár nemzetközi irányból. (számozás a 164/2005. (VIII. 16.) Korm. Rendelet az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási terve alapján). A szolgáltatások leírását, valamint díjait a Szolgáltató internetes oldalán a xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxx címen elérhetővé teszi, annak változásáról az Előfizetőket 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti. Az előfizetői szolgáltatásokat a 4-es számú melléklet tartalmazza. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az egyes szolgáltatástípusokon belül a szolgáltatástípusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze. A szolgáltatáscsomagok leírását, valamint díjait a Szolgáltató weboldalán és ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi, azok változásáról az Előfizetőket 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások meghatározása. 5.1. Ingyenesen nyújtott szolgáltatások: Felnőttképzést nyújtó szervezetek (képzők) részére:
A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások meghatározása 

Related to A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások meghatározása

  • Egyéb szolgáltatások 1 A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A szolgáltatás Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az ajánlaton, illetve a biztosítási kötvényben feltüntetett Szol- gáltatási táblázatban meghatározott összeget fizeti meg, a Különös feltételekben részletezett szabályok alapján.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • A szolgáltatás díja A szolgáltatás díja éves díj, amelynek mértéke és fizetési gyakorisága a biztosítási ajánlaton illetve a kötvényen kerül meghatározásra.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A szolgáltatás leírása (1) A jelen pont szabályai szerint nyújtott szolgáltatás a kötelezett társszolgáltató (a továbbiakban: társszolgáltató) által a Szolgáltató részére átengedett előfizetői hurkon, a Szolgáltató által jelen ÁSZF-ben és az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott feltételekkel nyújtott helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő havi díjat és hívás díjakat a Díjszabás illetve az Egyedi előfizetői szerződés díjazási melléklete tartalmazza.

  • A Szolgáltató jogai 16.1. Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Xxxxxxxxx azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • A Szolgáltató adatkezelésének szabályai 5.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé.

  • A Szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása A Szolgáltató által nyújtott különböző szolgáltatások tartalmát jelen ÁSZF A. Melléklete határozza meg részletesen.