Common use of A teljesítés menete, tulajdonjog, kárveszély-viselés Clause in Contracts

A teljesítés menete, tulajdonjog, kárveszély-viselés. Szállító vállalja, hogy a megrendelt Készleteket a jelen Szerződésben és mellékleteiben meghatározott specifikációnak megfelelő minőségben és a jelen Szerződés alapján leadott Lehívásban előírt mennyiségben, határidőben leszállítja. A teljesítés (szállítás) várható időpontjáról, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 113. § (5) bekezdése és az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet alapján a Megrendelő által az állami adó- és vámhatóság részére bejelentendő adatokról és információkról a Szállító legalább 3 munkanappal korábban, írásban tájékoztatni köteles a Megrendelő 2. számú mellékletben meghatározott kapcsolattartóját (pl. szállítási hely raktárvezetőjét, a lehívásra jogosult személyt), amennyiben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a Megrendelőnek bejelentési kötelezettsége áll fenn. A teljesítés pontos időpontját a Felek képviselői esetileg egyeztetik egymással. Megrendelő főszabályként hétfő-csütörtökön 8 – 13 óra között, pénteken 8 – 11 óra között fogad leszállításokat. Szállító a Készleteket és/vagy a Készletekbe tartozó termékeket a jellegüknek megfelelően csomagolva, az 1. számú mellékletben megjelölt megrendelői tételszámokat, a jelen szerződés számát (……………./2018/START), valamint a projektazonosítót (………………..) és rendelésszámot (…………..) a szállítólevélen feltüntetve köteles leszállítani, a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumokkal együtt. A csomagolásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy a dolog épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A leszállításra kerülő Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek okmányainak és valamennyi egyéb okiratnak, dokumentumnak meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályokban és a jelen Szerződésben előírt követelményeknek, ideértve a Megrendelő előzetesen közölt esetleges további, indokolt követelményeit is. A Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek mennyiségi és minőségi átadás-átvételére a jelen Szerződés 3. számú mellékletében rögzített szabályok alapján kerül sor. A Készletbe tartozó termékek átadás-átvételi módját a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy a Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek fizikai átadása és a mennyiségi átvétel önmagában nem minősül a szerződésszerű teljesítés igazolásának és a teljesítés elfogadásának. Az Üzembe helyezéssorán a Szállító köteles a jelen Szerződés 1. számú mellékletében meghatározott feladatok elvégzésére. Amennyiben az üzembe helyezést a Felek a Készletbe tartozó termék vagy a Szállítóhibájára, hiányosságára visszavezethető okból kifolyólag nem tudják sikeresen lezárni, úgy erről – és így különösen a sikertelen üzembe helyezés okainak és körülményeinek részletes ismertetéséről – jegyzőkönyvet kötelesek felvenni és aláírni. Felek rögzítik, hogy a Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörében felmerült sikertelen üzembe helyezés okait a Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb 5 (öt) munkanapos póthatáridőn belül köteles elhárítani, illetve orvosolni. Amennyiben a hiba a Készletbe tartozó termék működésére vagy tervezési hiányosságra vezethető vissza vagy a hiba bármely egyéb okból nem orvosolható a helyszínen, a Szállító köteles a Készletet vagy annak hibával érintett terméke(ke)t saját telephelyére visszaszállítani és a javítást ott elvégezni. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy amennyiben a hiba tervezési hiányosságra vezethető vissza, úgy a hiba kijavítása mellett a Szállító köteles a módosított Dokumentációt is átadni a Megrendelő részére. A Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörébe tartozó okból megismételt üzembe helyezési eljárás vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen Szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók, azzal, hogy annak valamennyi költségét a Szállító köteles viselni. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen Szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Felek rögzítik és a Szállító kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben az üzembe helyezést követő működési teszt során a mérési eredmények a Szállító által az ajánlatában adott, valamint az 1. számú mellékletben rögzített paraméterektől eltérnek, amely miatt a Készletbe tartozó termék(ek) újratervezése és/vagy újraengedélyeztetése és/vagy újra gyártása és/vagy a megajánlottól eltérő más (a jármű átalakítását is igénylő) termék szállítása válik szükségessé, akkor a Megrendelő jogosult – egyoldalú döntése alapján – ezen utóbbi termék Szállító általi leszállítása helyett a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Szállító szerződésszegésére hivatkozva a Szerződéstől elállni/a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni és kártérítést követelni és / vagy a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kötbért követelni, továbbá a jelen Szerződésben és / vagy jogszabályokban meghatározott valamennyi egyéb jogát gyakorolni. Felek a sikeres üzembe helyezés lezárásaként – mindkét fél részéről aláírt – üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet vesznek fel. Az üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet a Megrendelő részéről a Megrendelő ÁME Szervezete írja alá. Az Üzembe helyezéssorán használt nyelv a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. Az elméleti és gyakorlati Oktatást a Szállító a jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározottak szerint, a 3. pontban rögzített helyszínen köteles megtartani a Megrendelő által kijelölt 8 és 10 fő munkavállaló részére. Az oktatást végző szakembereknek tapasztalatokkal kell rendelkezniük a beszerelés/beüzemelés/karbantartás tekintetében. Az oktatás nyelve a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. A Szállító az Oktatásról oktatási naplót köteles vezetni, melyet az Oktatást követően köteles átadni a Megrendelő részére. Amennyiben az Oktatás során közölt információkhoz képest – így különösen, de nem kizárólag típushibák esetén – eltérés lép fel, a Szállító – saját költségén – a Megrendelő által megjelölt munkavállalókat a változtatásokról újbóli oktatásban köteles részesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A teljesítés menete, tulajdonjog, kárveszély-viselés. 4.1. Szállító vállalja, hogy a megrendelt Készleteket Termékeket a jelen Szerződésben és mellékleteiben meghatározott specifikációnak megfelelő minőségben és a jelen Szerződés alapján leadott Lehívásban előírt mennyiségben, határidőben leszállítja. A teljesítés (szállítás) várható időpontjárólidőpontjáról a Szállító legalább 3 munkanappal korábban, valamint az írásban tájékoztatni köteles a Megrendelő jelen Szerződés 2. sz. mellékletében meghatározott kapcsolattartóját. A teljesítés pontos időpontját a Felek képviselői telefonon egyeztetik egymással. Megrendelő főszabályként hétfő-csütörtökön 8 – 13 óra között, pénteken 8 – 11 óra között fogadja a szállítást. Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 113. § (5) bekezdése és az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet alapján a Megrendelő által az állami adó- és vámhatóság részére bejelentendő adatokról és információkról a Szállító szintén legalább 3 munkanappal korábban, írásban tájékoztatni köteles a Megrendelő 2. számú mellékletben meghatározott kapcsolattartóját (pl. szállítási hely raktárvezetőjét, a lehívásra jogosult személyt), amennyiben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a Megrendelőnek bejelentési kötelezettsége áll fenn. A teljesítés pontos időpontját a fenn.4 Felek képviselői esetileg egyeztetik egymással. Megrendelő főszabályként hétfő-csütörtökön 8 – 13 óra között, pénteken 8 – 11 óra között fogad leszállításokat. Szállító a Készleteket és/vagy a Készletekbe tartozó termékeket a jellegüknek megfelelően csomagolva, az 1. számú mellékletben megjelölt megrendelői tételszámokat, a jelen szerződés számát (……………./2018/START), valamint a projektazonosítót (………………..) és rendelésszámot (…………..) a szállítólevélen feltüntetve köteles leszállítani, a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumokkal együtt. A csomagolásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy a dolog épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A leszállításra kerülő Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek okmányainak és valamennyi egyéb okiratnak, dokumentumnak meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályokban és a jelen Szerződésben előírt követelményeknek, ideértve a Megrendelő előzetesen közölt esetleges további, indokolt követelményeit is. A Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek mennyiségi és minőségi átadás-átvételére a jelen Szerződés 3. számú mellékletében rögzített szabályok alapján kerül sor. A Készletbe tartozó termékek átadás-átvételi módját a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy a Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek fizikai átadása és a mennyiségi átvétel önmagában nem minősül a szerződésszerű teljesítés igazolásának és a teljesítés elfogadásának. Az Üzembe helyezéssorán a Szállító köteles a jelen Szerződés 1. számú mellékletében meghatározott feladatok elvégzésére. Amennyiben az üzembe helyezést a Felek a Készletbe tartozó termék vagy a Szállítóhibájára, hiányosságára visszavezethető okból kifolyólag nem tudják sikeresen lezárni, úgy erről – és így különösen a sikertelen üzembe helyezés okainak és körülményeinek részletes ismertetéséről – jegyzőkönyvet kötelesek felvenni és aláírni. Felek rögzítik, hogy a Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörében felmerült sikertelen üzembe helyezés okait a Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb 5 (öt) munkanapos póthatáridőn belül köteles elhárítani, illetve orvosolni. Amennyiben a hiba a Készletbe tartozó termék működésére vagy tervezési hiányosságra vezethető vissza vagy a hiba bármely egyéb okból nem orvosolható a helyszínen, a Szállító köteles a Készletet vagy annak hibával érintett terméke(ke)t saját telephelyére visszaszállítani és a javítást ott elvégezni. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítikmegállapodnak, hogy amennyiben a hiba tervezési hiányosságra vezethető visszaközúti fuvarozáshoz kapcsolódó EKAER szám bejelentési kötelezettség fennáll, úgy a hiba kijavítása mellett a Szállító köteles a módosított Dokumentációt is átadni a Megrendelő részéreaz EKAER számra vonatkozó adminisztrációs és egyéb jogszabályi kötelezettség Szállítót terheli. A kötelezettséggel kapcsolatos mulasztásból eredő, Megrendelőt érő minden kárért Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörébe tartozó okból megismételt üzembe helyezési eljárás vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen Szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók, azzal, hogy annak valamennyi költségét a Szállító köteles viselni. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen Szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Felek rögzítik és a Szállító kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben az üzembe helyezést követő működési teszt során a mérési eredmények a Szállító által az ajánlatában adott, valamint az 1. számú mellékletben rögzített paraméterektől eltérnek, amely miatt a Készletbe tartozó termék(ek) újratervezése és/vagy újraengedélyeztetése és/vagy újra gyártása és/vagy a megajánlottól eltérő más (a jármű átalakítását is igénylő) termék szállítása válik szükségessé, akkor a Megrendelő jogosult – egyoldalú döntése alapján – ezen utóbbi termék Szállító általi leszállítása helyett a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Szállító szerződésszegésére hivatkozva a Szerződéstől elállni/a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni és kártérítést követelni és / vagy a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kötbért követelni, továbbá a jelen Szerződésben és / vagy jogszabályokban meghatározott valamennyi egyéb jogát gyakorolni. Felek a sikeres üzembe helyezés lezárásaként – mindkét fél részéről aláírt – üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet vesznek fel. Az üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet a Megrendelő részéről a Megrendelő ÁME Szervezete írja alá. Az Üzembe helyezéssorán használt nyelv a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. Az elméleti és gyakorlati Oktatást a Szállító a jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározottak szerint, a 3. pontban rögzített helyszínen köteles megtartani a Megrendelő által kijelölt 8 és 10 fő munkavállaló részére. Az oktatást végző szakembereknek tapasztalatokkal kell rendelkezniük a beszerelés/beüzemelés/karbantartás tekintetében. Az oktatás nyelve a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. A Szállító az Oktatásról oktatási naplót köteles vezetni, melyet az Oktatást követően köteles átadni a Megrendelő részére. Amennyiben az Oktatás során közölt információkhoz képest – így különösen, de nem kizárólag típushibák esetén – eltérés lép fel, a Szállító – saját költségén – a Megrendelő által megjelölt munkavállalókat a változtatásokról újbóli oktatásban köteles részesíteni.teljes felelősséggel tartozik.5

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A teljesítés menete, tulajdonjog, kárveszély-viselés. 4.1. Szállító vállalja, hogy a megrendelt Készleteket Alkatrészcsomagokat a jelen Szerződésben és mellékleteiben meghatározott specifikációnak megfelelő minőségben minőségben, mennyiségben és a jelen Szerződés alapján leadott Lehívásban előírt mennyiségben, határidőben leszállítja. A teljesítés (szállítás) várható időpontjáról, valamint az adózás rendjéről szóló 20172003. évi CLXCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 113. 22/E. § (5) 8) bekezdése és az 5/2015. (II.27II. 27.) NGM rendelet alapján a Megrendelő által az állami adó- és vámhatóság részére bejelentendő adatokról és információkról a Szállító legalább 3 munkanappal korábban, írásban tájékoztatni köteles a Megrendelő 2. számú mellékletben meghatározott kapcsolattartóját (pl. szállítási hely raktárvezetőjét, a lehívásra teljesítésigazolásra jogosult személyt), amennyiben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a Megrendelőnek bejelentési kötelezettsége áll fenn. A teljesítés pontos időpontját a Felek képviselői esetileg egyeztetik egymással. Megrendelő főszabályként hétfő-csütörtökön 8 – 13 óra között, pénteken 8 – 11 óra között fogad leszállításokat. Szállító a Készleteket az Alkatrészcsomagokat és/vagy a Készletekbe az Alkatrészcsomagokba tartozó termékeket a jellegüknek tárolás módjának megfelelően csomagolva, az 1. számú mellékletben megjelölt megrendelői tételszámokat, a jelen szerződés számát (……………./2018/START), valamint a projektazonosítót (………………..IC70GY-PR03-201709) és rendelésszámot (…………..K0000) a szállítólevélen feltüntetve köteles leszállítani, . Szállító a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumokkal együtttárolás módjáról és annak feltételeiről a Megrendelőt az adott fajtájú első Alkatrészcsomag leszállítását megelőző 15 (tizenöt) nappal korábban írásban tájékoztatni köteles. A csomagolásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy a dolog épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A leszállításra kerülő Készletek Alkatrészcsomagok és/vagy a Készletekbe az Alkatrészcsomagokba tartozó termékek okmányainak és valamennyi egyéb okiratnak, dokumentumnak meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályokban és a jelen Szerződésben előírt követelményeknek, ideértve a Megrendelő előzetesen közölt esetleges további, indokolt követelményeit is. A Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek mennyiségi és minőségi átadás-átvételére a jelen Szerződés 3. számú mellékletében rögzített szabályok alapján kerül sor. A Készletbe tartozó termékek átadás-átvételi módját a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy a Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek fizikai átadása és a mennyiségi átvétel önmagában nem minősül a szerződésszerű teljesítés igazolásának és a teljesítés elfogadásának. Az Üzembe helyezéssorán a Szállító köteles a jelen Szerződés 1. számú mellékletében meghatározott feladatok elvégzésére. Amennyiben az üzembe helyezést a Felek a Készletbe tartozó termék vagy a Szállítóhibájára, hiányosságára visszavezethető okból kifolyólag nem tudják sikeresen lezárni, úgy erről – és így különösen a sikertelen üzembe helyezés okainak és körülményeinek részletes ismertetéséről – jegyzőkönyvet kötelesek felvenni és aláírni. Felek rögzítik, hogy a Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörében felmerült sikertelen üzembe helyezés okait a Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb 5 (öt) munkanapos póthatáridőn belül köteles elhárítani, illetve orvosolni. Amennyiben a hiba a Készletbe tartozó termék működésére vagy tervezési hiányosságra vezethető vissza vagy a hiba bármely egyéb okból nem orvosolható a helyszínen, a Szállító köteles a Készletet vagy annak hibával érintett terméke(ke)t saját telephelyére visszaszállítani és a javítást ott elvégezni. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy amennyiben a hiba tervezési hiányosságra vezethető vissza, úgy a hiba kijavítása mellett a Szállító köteles a módosított Dokumentációt is átadni a Megrendelő részére. A Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörébe tartozó okból megismételt üzembe helyezési eljárás vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen Szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók, azzal, hogy annak valamennyi költségét a Szállító köteles viselni. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen Szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Felek rögzítik és a Szállító kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben az üzembe helyezést követő működési teszt során a mérési eredmények a Szállító által az ajánlatában adott, valamint az 1. számú mellékletben rögzített paraméterektől eltérnek, amely miatt a Készletbe tartozó termék(ek) újratervezése és/vagy újraengedélyeztetése és/vagy újra gyártása és/vagy a megajánlottól eltérő más (a jármű átalakítását is igénylő) termék szállítása válik szükségessé, akkor a Megrendelő jogosult – egyoldalú döntése alapján – ezen utóbbi termék Szállító általi leszállítása helyett a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Szállító szerződésszegésére hivatkozva a Szerződéstől elállni/a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni és kártérítést követelni és / vagy a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kötbért követelni, továbbá a jelen Szerződésben és / vagy jogszabályokban meghatározott valamennyi egyéb jogát gyakorolni. Felek a sikeres üzembe helyezés lezárásaként – mindkét fél részéről aláírt – üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet vesznek fel. Az üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet a Megrendelő részéről a Megrendelő ÁME Szervezete írja alá. Az Üzembe helyezéssorán használt nyelv a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. Az elméleti és gyakorlati Oktatást a Szállító a jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározottak szerint, a 3. pontban rögzített helyszínen köteles megtartani a Megrendelő által kijelölt 8 és 10 fő munkavállaló részére. Az oktatást végző szakembereknek tapasztalatokkal kell rendelkezniük a beszerelés/beüzemelés/karbantartás tekintetében. Az oktatás nyelve a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. A Szállító az Oktatásról oktatási naplót köteles vezetni, melyet az Oktatást követően köteles átadni a Megrendelő részére. Amennyiben az Oktatás során közölt információkhoz képest – így különösen, de nem kizárólag típushibák esetén – eltérés lép fel, a Szállító – saját költségén – a Megrendelő által megjelölt munkavállalókat a változtatásokról újbóli oktatásban köteles részesíteni,.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

A teljesítés menete, tulajdonjog, kárveszély-viselés. 4.1. Szállító vállalja, hogy a megrendelt Készleteket Alkatrészcsomagokat a jelen Szerződésben és mellékleteiben meghatározott specifikációnak megfelelő minőségben minőségben, mennyiségben és a jelen Szerződés alapján leadott Lehívásban előírt mennyiségben, határidőben leszállítja. A teljesítés (szállítás) várható időpontjáról, valamint az adózás rendjéről szóló 2017200317. évi CLXCIICL. törvény (a továbbiakban: Art.) 113. 22/E. § (5) 8) bekezdése és az 5/2015. (II.27II. 27.) NGM rendelet alapján a Megrendelő által az állami adó- és vámhatóság részére bejelentendő adatokról és információkról a Szállító legalább 3 munkanappal korábban, írásban tájékoztatni köteles a Megrendelő 2. számú mellékletben meghatározott kapcsolattartóját (pl. szállítási hely raktárvezetőjét, a lehívásra teljesítésigazolásra jogosult személyt), amennyiben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a Megrendelőnek bejelentési kötelezettsége áll fenn. A teljesítés pontos időpontját a Felek képviselői esetileg egyeztetik egymással. Megrendelő főszabályként hétfő-csütörtökön 8 – 13 óra között, pénteken 8 – 11 óra között fogad leszállításokat. Szállító a Készleteket az Alkatrészcsomagokat és/vagy a Készletekbe az Alkatrészcsomagokba tartozó termékeket a jellegüknek tárolás módjának megfelelően csomagolva, az 1. számú mellékletben megjelölt megrendelői tételszámokat, a jelen szerződés számát (……………./2018/START), valamint a projektazonosítót (………………..IC70GY-PR03-201709) és rendelésszámot (…………..K0000) a szállítólevélen feltüntetve köteles leszállítani, . Szállító a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumokkal együtttárolás módjáról és annak feltételeiről a Megrendelőt az adott fajtájú első Alkatrészcsomag leszállítását megelőző 15 (tizenöt) nappal korábban írásban tájékoztatni köteles. A csomagolásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy a dolog épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A leszállításra kerülő Készletek Alkatrészcsomagok és/vagy a Készletekbe az Alkatrészcsomagokba tartozó termékek okmányainak és valamennyi egyéb okiratnak, dokumentumnak meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályokban és a jelen Szerződésben előírt követelményeknek, ideértve a Megrendelő előzetesen közölt esetleges további, indokolt követelményeit is. A Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek mennyiségi és minőségi átadás-átvételére a jelen Szerződés 3. számú mellékletében rögzített szabályok alapján kerül sor. A Készletbe tartozó termékek átadás-átvételi módját a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy a Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek fizikai átadása és a mennyiségi átvétel önmagában nem minősül a szerződésszerű teljesítés igazolásának és a teljesítés elfogadásának. Az Üzembe helyezéssorán a Szállító köteles a jelen Szerződés 1. számú mellékletében meghatározott feladatok elvégzésére. Amennyiben az üzembe helyezést a Felek a Készletbe tartozó termék vagy a Szállítóhibájára, hiányosságára visszavezethető okból kifolyólag nem tudják sikeresen lezárni, úgy erről – és így különösen a sikertelen üzembe helyezés okainak és körülményeinek részletes ismertetéséről – jegyzőkönyvet kötelesek felvenni és aláírni. Felek rögzítik, hogy a Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörében felmerült sikertelen üzembe helyezés okait a Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb 5 (öt) munkanapos póthatáridőn belül köteles elhárítani, illetve orvosolni. Amennyiben a hiba a Készletbe tartozó termék működésére vagy tervezési hiányosságra vezethető vissza vagy a hiba bármely egyéb okból nem orvosolható a helyszínen, a Szállító köteles a Készletet vagy annak hibával érintett terméke(ke)t saját telephelyére visszaszállítani és a javítást ott elvégezni. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy amennyiben a hiba tervezési hiányosságra vezethető vissza, úgy a hiba kijavítása mellett a Szállító köteles a módosított Dokumentációt is átadni a Megrendelő részére. A Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörébe tartozó okból megismételt üzembe helyezési eljárás vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen Szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók, azzal, hogy annak valamennyi költségét a Szállító köteles viselni. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen Szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Felek rögzítik és a Szállító kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben az üzembe helyezést követő működési teszt során a mérési eredmények a Szállító által az ajánlatában adott, valamint az 1. számú mellékletben rögzített paraméterektől eltérnek, amely miatt a Készletbe tartozó termék(ek) újratervezése és/vagy újraengedélyeztetése és/vagy újra gyártása és/vagy a megajánlottól eltérő más (a jármű átalakítását is igénylő) termék szállítása válik szükségessé, akkor a Megrendelő jogosult – egyoldalú döntése alapján – ezen utóbbi termék Szállító általi leszállítása helyett a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Szállító szerződésszegésére hivatkozva a Szerződéstől elállni/a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni és kártérítést követelni és / vagy a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kötbért követelni, továbbá a jelen Szerződésben és / vagy jogszabályokban meghatározott valamennyi egyéb jogát gyakorolni. Felek a sikeres üzembe helyezés lezárásaként – mindkét fél részéről aláírt – üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet vesznek fel. Az üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet a Megrendelő részéről a Megrendelő ÁME Szervezete írja alá. Az Üzembe helyezéssorán használt nyelv a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. Az elméleti és gyakorlati Oktatást a Szállító a jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározottak szerint, a 3. pontban rögzített helyszínen köteles megtartani a Megrendelő által kijelölt 8 és 10 fő munkavállaló részére. Az oktatást végző szakembereknek tapasztalatokkal kell rendelkezniük a beszerelés/beüzemelés/karbantartás tekintetében. Az oktatás nyelve a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. A Szállító az Oktatásról oktatási naplót köteles vezetni, melyet az Oktatást követően köteles átadni a Megrendelő részére. Amennyiben az Oktatás során közölt információkhoz képest – így különösen, de nem kizárólag típushibák esetén – eltérés lép fel, a Szállító – saját költségén – a Megrendelő által megjelölt munkavállalókat a változtatásokról újbóli oktatásban köteles részesíteni,.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Szerződés

A teljesítés menete, tulajdonjog, kárveszély-viselés. Szállító vállalja, hogy a megrendelt Készleteket a jelen Szerződésben és mellékleteiben meghatározott specifikációnak megfelelő minőségben és a jelen Szerződés alapján leadott Lehívásban előírt mennyiségben, határidőben leszállítja. A teljesítés (szállítás) várható időpontjáról, valamint az adózás rendjéről szóló 20172003. évi CLXCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 113. 22/E. § (5) 8) bekezdése és az 5/2015. (II.27II. 27.) NGM rendelet alapján a Megrendelő által az állami adó- és vámhatóság részére bejelentendő adatokról és információkról a Szállító legalább 3 munkanappal korábban, írásban tájékoztatni köteles a Megrendelő 2. számú mellékletben meghatározott kapcsolattartóját (pl. szállítási hely raktárvezetőjét, a lehívásra jogosult személyt), amennyiben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a Megrendelőnek bejelentési kötelezettsége áll fenn. A teljesítés pontos időpontját a Felek képviselői esetileg egyeztetik egymással. Megrendelő főszabályként hétfő-csütörtökön 8 – 13 óra között, pénteken 8 – 11 óra között fogad leszállításokat. Szállító a Készleteket és/vagy a Készletekbe tartozó termékeket a jellegüknek megfelelően csomagolva, az 1. számú mellékletben megjelölt megrendelői tételszámokat, a jelen szerződés számát (……………./201857675/2017/START), valamint a projektazonosítót (………………..IC70GY-PR03-201709) és rendelésszámot (…………..) a szállítólevélen feltüntetve köteles leszállítani, a 3. számú mellékletben felsorolt dokumentumokkal együtt. A csomagolásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy a dolog épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A leszállításra kerülő Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek okmányainak és valamennyi egyéb okiratnak, dokumentumnak meg kell felelnie a vonatkozó jogszabályokban és a jelen Szerződésben előírt követelményeknek, ideértve a Megrendelő előzetesen közölt esetleges további, indokolt követelményeit is. A Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek mennyiségi és minőségi átadás-átvételére a jelen Szerződés 3. számú mellékletében rögzített szabályok alapján kerül sor. A Készletbe tartozó termékek átadás-átvételi módját a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek kijelentik, hogy tudomással bírnak arról, hogy a Készletek és/vagy a Készletekbe tartozó termékek fizikai átadása és a mennyiségi átvétel önmagában nem minősül a szerződésszerű teljesítés igazolásának és a teljesítés elfogadásának. Az Üzembe helyezéssorán a Szállító köteles a jelen Szerződés 1. számú mellékletében meghatározott feladatok elvégzésére. Amennyiben az üzembe helyezést a Felek a Készletbe tartozó termék vagy a Szállítóhibájára, hiányosságára visszavezethető okból kifolyólag nem tudják sikeresen lezárni, úgy erről – és így különösen a sikertelen üzembe helyezés okainak és körülményeinek részletes ismertetéséről – jegyzőkönyvet kötelesek felvenni és aláírni. Felek rögzítik, hogy a Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörében felmerült sikertelen üzembe helyezés okait a Szállító a Megrendelő által meghatározott, de legfeljebb 5 (öt) munkanapos póthatáridőn belül köteles elhárítani, illetve orvosolni. Amennyiben a hiba a Készletbe tartozó termék működésére vagy tervezési hiányosságra vezethető vissza vagy a hiba bármely egyéb okból nem orvosolható a helyszínen, a Szállító köteles a Készletet vagy annak hibával érintett terméke(ke)t saját telephelyére visszaszállítani és a javítást ott elvégezni. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy amennyiben a hiba tervezési hiányosságra vezethető vissza, úgy a hiba kijavítása mellett a Szállító köteles a módosított Dokumentációt is átadni a Megrendelő részére. A Szállító szerződésszegése okán és/vagy érdekkörébe tartozó okból megismételt üzembe helyezési eljárás vonatkozásában – a Felek eltérő, írásos megállapodása hiányában – a jelen Szerződés rendelkezései korlátozás nélkül irányadók, azzal, hogy annak valamennyi költségét a Szállító köteles viselni. Felek rögzítik, hogy a póthatáridő Megrendelő általi biztosítása nem mentesíti Szállítót a jelen Szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól. Felek rögzítik és a Szállító kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben az üzembe helyezést követő működési teszt során a mérési eredmények a Szállító által az ajánlatában adott, valamint az 1. számú mellékletben rögzített paraméterektől eltérnek, amely miatt a Készletbe tartozó termék(ek) újratervezése és/vagy újraengedélyeztetése és/vagy újra gyártása és/vagy a megajánlottól eltérő más (a jármű átalakítását is igénylő) termék szállítása válik szükségessé, akkor a Megrendelő jogosult – egyoldalú döntése alapján – ezen utóbbi termék Szállító általi leszállítása helyett a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban a Szállító szerződésszegésére hivatkozva a Szerződéstől elállni/a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni és kártérítést követelni és / vagy a jelen Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kötbért követelni, továbbá a jelen Szerződésben és / vagy jogszabályokban meghatározott valamennyi egyéb jogát gyakorolni. Felek a sikeres üzembe helyezés lezárásaként – mindkét fél részéről aláírt – üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet vesznek fel. Az üzembe helyezési és együttműködési vizsgálati jegyzőkönyvet a Megrendelő részéről a Megrendelő ÁME Szervezete írja alá. Az Üzembe helyezéssorán használt nyelv a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. Az elméleti és gyakorlati Oktatást a Szállító a jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározottak szerint, a 3. pontban rögzített helyszínen köteles megtartani a Megrendelő által kijelölt 8 és 10 fő munkavállaló részére. Az oktatást végző szakembereknek tapasztalatokkal kell rendelkezniük a beszerelés/beüzemelés/karbantartás tekintetében. Az oktatás nyelve a magyar. Az esetlegesen szükséges tolmács költségét is a Szállító viseli. A Szállító az Oktatásról oktatási naplót köteles vezetni, melyet az Oktatást követően köteles átadni a Megrendelő részére. Amennyiben az Oktatás során közölt információkhoz képest – így különösen, de nem kizárólag típushibák esetén – eltérés lép fel, a Szállító – saját költségén – a Megrendelő által megjelölt munkavállalókat a változtatásokról újbóli oktatásban köteles részesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés