Common use of A Vendég kötelességei Clause in Contracts

A Vendég kötelességei. 11.1. A Vendég köteles a Szerződésben meghatározott szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; legkésőbb a szerződésben meghatározott időpontig és az ott meg jelölt módon. 11.2. A Vendég köteles a szerződés folytán használatába került helyiségeket, az azokban illetve a birtokon található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használni, és kerülni minden olyan helyzet előállását vagy magatartás tanúsítását, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. 11.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történik, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome bor. 11.4. A Vendég köteles gondoskodni a vele érkező kiskorúak állandó felügyeletéről. A birtok személyzetének nincs kapacitása arra, hogy felügyeljék a gyermekeket, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok vagy valamely közös helyiség területét. 11.5. A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a ház személyzetének, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatot, amelyek a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesek, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetik. 11.6. A Vendégek kötelesek a birtokon található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűen, a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni. 11.7. A Vendég köteles a birtokhoz tartozó parkolókat a KRESZ szabályainak megfelelően használni. A parkolókban hagyott autókért és a benne elhelyezett tárgyakért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A parkoló használatára a Vendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosult, az apartman elhagyásával egyidejűleg köteles a parkoló használatával felhagyni. 11.8. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt – személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy azonnal jelezni a Szoltáltatónak. 11.9. A birtok területén, így különösen a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal jár. 11.10. A Vendég köteles a bérelt apartmant minden esetben bezárni. 11.11. A Vendég csak a kijelölt helyen dohányozhat.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Vendég kötelességei. 11.1. A Vendég köteles a Szerződésben meghatározott szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; legkésőbb a szerződésben meghatározott időpontig és az ott meg jelölt megjelölt módon. 11.2. A Vendég köteles a szerződés folytán használatába került helyiségeket, az azokban illetve a birtokon központ területén található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használni, és kerülni minden olyan helyzet előállását vagy magatartás tanúsítását, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. 11.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történik, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome bor. 11.4. A Vendég köteles gondoskodni a vele érkező kiskorúak állandó felügyeletéről. A birtok központ személyzetének nincs kapacitása arra, hogy felügyeljék a gyermekeket, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok központ területét vagy valamely közös helyiség területét. 11.511.4. A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a ház központ személyzetének, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatot, amelyek a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesek, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetik. 11.611.5. A Vendégek Vendég, valamint annak látogatói és a Xxxxxxxxx együtt utazó személyek kötelesek a birtokon központ területén található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűen, a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni. 11.711.6. A Vendég köteles a birtokhoz tartozó parkolókat a KRESZ szabályainak megfelelően használni. A parkolókban hagyott autókért és a benne elhelyezett tárgyakért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A parkoló használatára a Vendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosult, az apartman elhagyásával egyidejűleg köteles a parkoló használatával felhagyni. 11.811.7. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt – személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy tárgy- azonnal jelezni a Szoltáltatónakbirtok személyzete tagjának. 11.9. A birtok területén, így különösen a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal jár. 11.10. A Vendég köteles a bérelt apartmant minden esetben bezárni. 11.1111.8. A Vendég csak a kijelölt helyen dohányozhat.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Vendég kötelességei. 11.11. A Vendég a vadászati szolgáltatás igénybe vétele előtt köteles a hatályos magyar vadászati rendelkezéseket megismerni, azokat maradéktalanul betartani és a vadászati szolgáltatás során a vadászkísérő utasításainak eleget tenni. Védett, illetve nem engedélyezett vadfaj elejtése esetén a vonatkozó jogszabályokban előírtak szerint kell eljárni, illetve a Vendég a vonatkozó jogszabályokban foglalt következményekért anyagilag is felelős. Ha a Vendég vadászhoz méltatlan magatartást tanúsít, a hivatásos vadászkísérő jogosult a vadászati szolgáltatás keretében megvalósuló vadászatot befejezni. Emiatt a Vendég köteles a meghiúsult vadászati szolgáltatás teljes összegét megfizetni Szolgáltatónak minden ebből következő esetleges többletköltséggel, beleértve a Szolgáltató ebből eredő, igazolt kárának megfizetésével együtt. 2. A Vendég köteles a Szerződésben meghatározott Szolgáltató által nyújtott vadászati szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; legkésőbb a szerződésben meghatározott időpontig megfizetésére az erre vonatkozó, részére kiállított és az ott meg jelölt módonmegküldött számlában rögzített fizetési határidőig. 11.23. A Vendég gondoskodni köteles arról, hogy a szerződés folytán használatába került helyiségeket, az azokban illetve felelőssége alá tartozó 18 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a birtokon található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használni, és kerülni minden olyan helyzet előállását vagy magatartás tanúsítását, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég életét, testi épségét, egészségét veszélyeztetivadászterületen. 11.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történik, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome bor. 11.44. A Vendég köteles gondoskodni mindazon károkért és hátrányokért felelős, melyeket a vele érkező kiskorúak állandó felügyeletérőlSzolgáltató a Vendég, a kísérője, a kutyája vagy a Vendég felelőssége alá tartozó más személy hibájából elszenved (ideértve a Vendég, a kísérője, a kutyája vagy a Vendég felelőssége alá tartozó más személy hibájából a harmadik személynek okozott kárt, melyet a Szolgáltató irányában érvényesítenek). A birtok személyzetének nincs kapacitása arraVendég, hogy felügyeljék a gyermekeketkísérője, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok kutyája vagy valamely közös helyiség területétaz ő felelőssége alá tartozó más személy által gondatlanságból vagy szándékosan okozott kárt a Szolgáltató az okozójával megtérítteti. 11.55. A Vendég köteles által a vadászati szolgáltatás keretében történő vadászaton okozott kárt a Vendég felelősségbiztosításának kárára kell rendezni. Védett vad esetleges elejtésére ez a biztosítás nem vonatkozik. 6. A Vendégnek az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni azonnal jelentenie kell a ház személyzeténekSzolgáltatónak, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatotszükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amelyek amely a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesektisztázásához, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetikesetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges. 11.6. A Vendégek kötelesek a birtokon található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűen, a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni. 11.7. A Vendég köteles a birtokhoz tartozó parkolókat a KRESZ szabályainak megfelelően használni. A parkolókban hagyott autókért és a benne elhelyezett tárgyakért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A parkoló használatára a Vendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosult, az apartman elhagyásával egyidejűleg köteles a parkoló használatával felhagyni. 11.8. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt – személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy azonnal jelezni a Szoltáltatónak. 11.9. A birtok területén, így különösen a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal jár. 11.10. A Vendég köteles a bérelt apartmant minden esetben bezárni. 11.11. A Vendég csak a kijelölt helyen dohányozhat.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Vendég kötelességei. 11.110.1. A Vendég köteles a Szerződésben meghatározott szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; , legkésőbb a szerződésben Szolgáltató írásbeli visszaigazolásában meghatározott időpontig és - az ott meg jelölt módonmegjelölt módon -, vagy az ÁSzF 5. pontjának 5.2. alpontja szerint. 11.210.2. A Látogatóközpont területére belépő Vendég köteles a szerződés folytán használatába került helyiségeketlátogatás folyamán a központ területén található épületeket, helységeket, az azokban illetve a birtokon központ területén található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használni, és kerülni minden olyan helyzet előállását vagy magatartás tanúsítását, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég személy életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. 11.310.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történikVendég, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome borköteles a központ területén viselkedésével nem zavarni a többi vendéget, illetve Szolgáltató munkatársait. 11.410.4. A Vendég köteles gondoskodni a vele érkező kiskorúak állandó felügyeletéről. A birtok központ személyzetének nincs kapacitása arra, hogy felügyeljék a gyermekeket, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok központ területét vagy valamely közös helyiség területét. 11.510.5. A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a ház központ személyzetének, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatot, amelyek a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesek, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetik. 11.6. A Vendégek kötelesek a birtokon található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűen, a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni. 11.710.6. A Vendég köteles a birtokhoz tartozó parkolókat Szolgáltató parkolóját a KRESZ szabályainak megfelelően használni. A parkolókban hagyott autókért és a benne elhelyezett tárgyakért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A parkoló használatára a Vendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosult, az apartman elhagyásával egyidejűleg köteles a parkoló használatával felhagyni. 11.810.7. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt – személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy tárgy- azonnal jelezni a SzoltáltatónakLátogatóközpont személyzetének. 11.9. A birtok területén, így különösen a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal jár. 11.1010.8. A Vendég köteles a bérelt apartmant minden esetben bezárnilátogatás során az MTVA területén nem dohányozhat, továbbá a Vendég a látogatás során élelmiszert, italt nem fogyaszthat és nem veheti igénybe az MTVA területén működő étterem és büfészolgáltatásait. 11.1110.9. A Az MTVA-ra, a közszolgálati médiaszolgáltatóra és az érintett ingatlanra irányadó fokozott biztonsági követelményekre tekintettel Vendég csak tudomásul veszi, hogy egyes esetekben egyedi, fokozott biztonsági intézkedések bevezetésére kerülhet sor MTVA részéről, amelyeket Xxxxxx az MTVA erre vonatkozó tájékoztatása esetén tartozik tudomásul venni és a kijelölt helyen dohányozhatrá vonatkozó szabályokat maradéktalanul betartani. 10.10.Vendég köteles betartani és saját hatáskörében betartatni az MTVA-ban aktuálisan érvényes tűzbiztonsági előírásokat és az MTVA székhelyén és telephelyein történő belépés és tartózkodás szabályait (xxxx://xxxx.xx/xx- content/uploads/sites/17/2020/02/Belepesi_jog.pdf). Az MTVA Xxxxxxxxx xxxx 00. szám alatti székhelyén található gyártóbázisának Házirendje (xxxx://xxxx.xx/xx- content/uploads/sites/17/2020/02/Hazirend.pdf) az MTVA más telephelyein is irányadónak tekintendő.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Vendég kötelességei. 11.164.1. A Vendég köteles a Szerződésben meghatározott szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; , legkésőbb a szerződésben Szolgáltató írásbeli visszaigazolásában meghatározott időpontig és - az ott meg jelölt módonmegjelölt módon - vagy az ÁSZF 59.2 pontja szerint. 11.264.2. A Látogató központ területére belépő Vendég köteles a szerződés folytán használatába került helyiségeketlátogatás folyamán a központ területén található épületeket, helységeket, az azokban illetve a birtokon központ területén található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használni, és kerülni minden olyan helyzet előállását vagy magatartás tanúsítását, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég személy életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. 11.364.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történikVendég, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome borköteles a központ területén viselkedésével nem zavarni a többi vendéget, illetve Szolgáltató munkatársait. 11.464.4. A Vendég köteles gondoskodni a vele érkező kiskorúak állandó felügyeletéről. A birtok központ személyzetének nincs kapacitása arra, hogy felügyeljék a gyermekeket, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok központ területét vagy valamely közös helyiség területét. 11.564.5. A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a ház központ személyzetének, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatot, amelyek a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesek, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetik. 11.6. A Vendégek kötelesek a birtokon található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűen, a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni. 11.764.6. A Vendég köteles a birtokhoz tartozó parkolókat Szolgáltató parkolóját a KRESZ szabályainak megfelelően használni. A parkolókban hagyott autókért és a benne elhelyezett tárgyakért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A parkoló használatára a Vendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosult, az apartman elhagyásával egyidejűleg köteles a parkoló használatával felhagyni. 11.864.7. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt - személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy tárgy- azonnal jelezni a SzoltáltatónakLátogatóközpont személyzetének. 11.9. A birtok területén, így különösen a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal jár. 11.1064.8. A Vendég köteles a bérelt apartmant minden esetben bezárnilátogatás során az MTVA területén nem dohányozhat, továbbá a Vendég a látogatás során élelmiszert, italt nem fogyaszthat, és nem veheti igénybe az MTVA területén működő étterem és büfé szolgáltatásait. Látogatás során zárható palackban folyadék fogyasztására van lehetősége a látogatónak, de csak és kizárólag a túravezető által kijelölt helyen és időben. Stúdiókban és azokat kiszolgáló helységekben (pl.: vezérlőben) mindennemű étel és ital fogyasztása szigorúan TILOS! 11.1164.9. Az MTVA-ra, a közszolgálati médiaszolgáltatóra és az érintett ingatlanra irányadó fokozott biztonsági követelményekre tekintettel Vendég tudomásul veszi, hogy egyes esetekben egyedi, fokozott biztonsági intézkedések bevezetésére kerülhet sor MTVA részéről, amelyeket Vendég az MTVA erre vonatkozó tájékoztatása esetén tartozik 64.10. A Vendég csak tudomásul veszi, hogy a kijelölt helyen dohányozhatbelépési, benntartózkodási jogosultságokat, feltételeket, esetleges korlátozásokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap székhelyén és telephelyein történő belépés és tartózkodás szabályairól szóló mindenkor hatályos vezérigazgatói utasítás szabályozza. A belépésre valamint a benntartózkodásra vonatkozó részletes feltételeket az általános közzétételi listán elérhető beléptetésre vonatkozó előírások tartalmazzák. 64.11. A Vendég tudomásul veszi, hogy az MTVA sajátos helyzetéből adódóan kiemelkedő társadalmi, kulturális, gazdasági szerepére, valamint feladataira tekintettel, a biztonságos bent tartózkodás, munkahely védelme érdekében a belépés feltételeként a belépőtől meghatározott orvosi adatok (különösen járványhelyzetben védettség, oltottság) igazolását kérheti. 64.12. Vendég köteles betartani és saját hatáskörében betartatni az MTVA-ban aktuálisan érvényes tűzbiztonsági előírásokat és az MTVA székhelyén és telephelyein történő belépés és tartózkodás szabályait. Amennyiben a Vendég a fent megjelölt vezérigazgatói utasításokban rögzített szabályokat megszegi a Biztonsági Iroda munkatársai az MTVA területéről kivezetik. Az MTVA Kunigunda útja 64. szám alatti székhelyén található gyártóbázisának Házirendje az MTVA más telephelyein is irányadónak tekintendő. A fent részletezett vezérigazgatói utasítások hatályos változata elérhető az MTVA általános közzétételi listájáról. 64.13. A fent írt nyilvános oldalról hozzáférhető utasításokban, szabályzatokban bekövetkező változásokat Megrendelő köteles folyamatosan figyelemmel kísérni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Vendég kötelességei. 11.114.1. A megállapodás szerinti díj megfizetése: a visszaigazolásban rögzített határidőig, vagy a szállás-szolgáltatási szerződés megkötésekor (bejelentkezéskor) esedékes. 14.2. A Vendégek által szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak a megszokott utazási szükségletek közé, ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását. (Play Station, Xbox, Asztali számítógép, stb) 14.3. A szállóvendégek gépjárművei térítésmentesen parkolhatnak a fedetlen és nem őrzött parkolónkban. A Szálláshely parkolójában hagyott gépjárműben keletkezett károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséggel nem tartozik. A parkoló zárt láncú kamerafelvétellel van biztosítva. 14.4. A parkolóban a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni. A gépjárművek megengedett sebessége 5 km/óra. Minden szobához 1 személyautó parkolóhely áll a vendégek rendelkezésére. Amennyiben a Vendég az adott szobához 1-nél több gépjárművel érkezik, és ez a gépjármű akadályozza a többi vendég parkolását, a Szolgáltató a Vendéget a gépjármű eltávolítására szólíthatja fel vagy pótdíj megfizetésére kötelezheti. A Szolgáltató a vendégek részére szobánkként 1 db személyautó parkolóhelyet köteles biztosítani. Amennyiben a Vendég utánfutóval vagy nagyméretű teherautóval érkezik, a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges a parkoló használatához és a parkolóba törtnő behajtáshoz. A Szolgáltató jogosult ilyen esetben a parkolóhely meghatározására, vagy felszólíthatja a vendéget a parkoló elhagyására az túlméretes gépjárművel vagy utánfutóval. Ilyen esetben nem áll fent a Szolgáltató felelőssége, amennyiben közterületen ezekben típusú gépjárműben kár keletkezik. Amennyiben a vendégek, úgy parkolnak, hogy már nem jut parkolóhely az utolsó érkező vendégnek, úgy a vendég tudomásul veszi, hogy a parkolót nem használhatja. Ilyen esetben lemond a kártérítési jogáról a Szolgáltatóval szemben, ha az mindent megtett, a parkolás elősegítése végett. A Vendég köteles tudomásul veszi, hogy a Szerződésben meghatározott szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; legkésőbb Szolgáltató jogosult a szerződésben meghatározott időpontig és szálláshely területén az ott meg jelölt módonilletéktelenül parkoló autókat a jogosulatlanul parkoló személy költségére elszállíttatni. 11.214.5. A szemetet a komplexum területén, illetve az apartmanokban / szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük kidobni. A szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni nem lehet. A Szálláshely területén lévő hulladéktároló edényekbe a vendégek kizárólag az itt tartózkodásukkal kapcsolatos szemetet helyezhetik el. Veszélyes, sugárzó, égő, mérgező, fertőző, balesetveszélyes hulladék elhelyezése a Szálláshely területén szigorúan tilos! Ilyen esetben a Szolgáltató jogosult az elhelyezett hulladékot a vendéggel eltávolíttatani a hulladéktároló edényből és amennyiben kár keletkezett, a vendég köteles azonnal azt megtéríteni. A Vendég köteles ezen kártérítési kötelezettsége akkor is fent áll, ha már elhagyta a szerződés folytán használatába került helyiségeketszálláshelyet, az azokban illetve de bizonyítható, hogy a birtokon található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használni, és kerülni minden olyan helyzet előállását szabálytalan hulladékot Ő vagy magatartás tanúsítását, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. 11.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történik, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome bor. 11.4. A Vendég köteles gondoskodni a vele együtt érkező kiskorúak állandó felügyeletéről. A birtok személyzetének nincs kapacitása arra, hogy felügyeljék a gyermekeket, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok vagy valamely közös helyiség területétvendég helyezte el. 11.5. A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a ház személyzetének, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatot, amelyek a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesek, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetik. 11.6. A Vendégek kötelesek a birtokon található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűen, a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni. 11.7. A Vendég köteles a birtokhoz tartozó parkolókat a KRESZ szabályainak megfelelően használni. A parkolókban hagyott autókért és a benne elhelyezett tárgyakért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A parkoló használatára a Vendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosult, az apartman elhagyásával egyidejűleg köteles a parkoló használatával felhagyni. 11.8. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt – személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy azonnal jelezni a Szoltáltatónak. 11.9. A birtok területén, így különösen a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal jár. 11.10. A Vendég köteles a bérelt apartmant minden esetben bezárni. 11.11. A Vendég csak a kijelölt helyen dohányozhat.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szálláshely Szerződéses Feltételek

A Vendég kötelességei. 11.113.1. A Vendég köteles megállapodás szerinti díj megfizetése: a Szerződésben meghatározott szolgáltatások ellenértékének megfizetésére; legkésőbb visszaigazolásban rögzített határidőig, vagy a szerződésben meghatározott időpontig és az ott meg jelölt módonszállás-szolgáltatási szerződés befejeződésekor esedékes. 11.213.2. A Vendég köteles Abban az esetben, ha a szerződés folytán használatába került helyiségeket, az azokban illetve Vendégek élelmiszert vagy italokat behoznak a birtokon található más dolgokat az általában elvárható gondossággal, rendeltetésüknek megfelelően használniszállodába, és kerülni minden olyan helyzet előállását vagy magatartás tanúsításátnyilvános helyiségekben elfogyasztják, melyek magukban hordozzák az állagromlás veszélyét, továbbá köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, mely önmaga vagy más Vendég életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. 11.3. A házban elhelyezett teák és kávékapszulák elfogyasztása térítésmentesen történik, valamint az érkezéskor ajándékba kapott 1 üveg welcome bor. 11.4. A Vendég köteles gondoskodni a vele érkező kiskorúak állandó felügyeletéről. A birtok személyzetének nincs kapacitása Szolgáltató jogosult arra, hogy felügyeljék a gyermekeket, így például azt, hogy azok elhagyják-e a birtok vagy valamely közös helyiség területétezekért méltányos térítést számlázzon ki (az úgy nevezett “dugópénz” italok esetén). A szállodából ételt / italt szállodavendégeknek kivinni tilos. 11.5. A Vendég köteles az őt ért kárt haladéktalanul jelenteni a ház személyzetének, és rendelkezésre bocsátani minden olyan információt és adatot, amelyek a káreset körülményeinek tisztázásához szükségesek, illetőleg amelyek egy esetleges szabálysértési vagy büntető eljárás alapját képezhetik. 11.613.3. A Vendégek kötelesek által szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak a birtokon található épületeket és azok közvetlen környezetét rendeltetésszerűenmegszokott utazási szükségletek közé, ki kell kérni a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használniSzolgáltató hozzájárulását. 11.713.4. A Vendég köteles Vendégek gépjárműveikkel térítés nélkül parkolhatnak a birtokhoz tartozó parkolókat a KRESZ szabályainak megfelelően használniszálloda parkolójában. A parkolókban hagyott autókért parkolóban elhelyezett gépjárművekben és az azokban elhelyezett tárgyakban keletkező bármiféle kárért (ideértve például, de nem kizárólag: a gépkocsi feltörést és a benne elhelyezett tárgyakért gépkocsiban lévő bármely tárgy eltulajdonítását; a gépjármű ellopását; természeti jelenség okozta károk) a Szolgáltató a felelősségét kizárja. A szálloda a szobákban hagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállal. A parkoló használatára parkolóban a Vendég KRESZ előírásai szerint kell közlekedni. 13.5. A szemetet a szálloda területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük kidobni. A szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni nem lehet. 13.6. A szálloda területén lévő eszközöket, berendezéseket szállóvendég kizárólag foglalása időtartama alatt jogosultsaját felelősségére, az apartman elhagyásával egyidejűleg használhatja, a kifüggesztett használati/kezelési útmutatókban leírtak kötelező érvényű betartása mellett. 13.7. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a szálloda zárt helyiségeiben (beleértve a szobákat is), közösségi területein tilos a dohányzás. A hivatkozott jogszabály betartására vonatkozó kötelességre felhívó jelzéseket a jogszabályban előírt területeken a szálloda elhelyezte. A szálloda alkalmazottai jogosultak a vendégeket, valamint a szálloda területén tartózkodó bármely más személyt figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A vendégek, illetve a szálloda területén tartózkodó bármely személy köteles a parkoló használatával felhagynijogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Amennyiben bármely vendég vagy a szálloda területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a szálloda üzemeltetőjét az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje. Amennyiben a vendég bizonyíthatóan megszegi a fenti jogszabályban foglalt kötelezettségeket, úgy köteles a teljes bírságot megfizetni a szálloda üzemeltetője részére, melyet a szálloda üzemeltetője jogosult a vendég szobaszámlájára terhelésként rávezetni és melyet a vendég köteles távozáskor kifizetni. 11.813.8. Vendég köteles bármilyen rendkívüli eseményt – személyi sérülés, balesetveszélyes eszköz vagy tárgy azonnal jelezni Tűz esetén a Szoltáltatónakrecepciót kérjük haladéktalanul értesíteni. 11.913.9. A birtok területénszobákat és a szálloda közös használatú eszközeit, így különösen berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a birtokhoz tartozó szabadtéri helyeken a Vendég este 23:00 órától köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely zajjal járrendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek. 11.1013.10. A Vendég köteles által hozott tűzijátékhoz és egyéb engedélyköteles tevékenységhez a bérelt apartmant minden esetben bezárniszálloda írásos hozzájárulása, továbbá a Xxxxxx általi hatósági engedélyek beszerzése szükséges. 11.1113.11. A Vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a kijelölt helyen dohányozhatSzolgáltató szállodájában, a gyermek által okozott károkért a teljes felelősség a szülőt terheli. A Vendég mindazon károkért felelős, melyeket a Szolgáltató a Vendég, a Vendég kísérője vagy a Vendég felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved. 13.12. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a szállodában, és minden szükséges adatot a szálloda rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szállodai Szerződéses Feltételek