A Vállalkozó felelőssége mintaszakaszok

A Vállalkozó felelőssége. A Vállalkozó szavatolja, hogy a javított Termékek működőképesek és rendeltetésszerű használatra alkalmasak. A Vállalkozó kizárólag a Termékeknek a specifikációban vagy a Vállalkozó által kiadott egyéb a Termékre vonatkozó dokumentációban rögzítettek szerinti működőképességéért és használhatóságáért szavatol. A Megrendelő a javítási szolgáltatással kapcsolatos szavatossági igényét a meghibásodás vagy egyéb esemény észlelését követően haladéktalanul köteles a Vállalkozónak az ÁSZF 4. sz. függeléke szerinti adatlap kitöltésével elektronikus úton bejelenteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Vállalkozó nem felel. A Megrendelő a bejelentést követően az igénnyel érintett Terméket a Vállalkozó részére – az 5. pont szerinti szállítási szolgáltatás teljesítése hiányában – a Raktárban adhatja át. A szavatosság érvényesítése során a Terméknek a Raktárba történő szállításának költségeit a Megrendelő viseli. A Vállalkozó a szavatossági igényt az érintett Termék átvételétől számított 30 (harminc) munkanapon belül köteles teljesíteni. A szavatosság alapján a Vállalkozó a Megrendelő által javításra visszaadott Terméket kijavítja, ha a hiba a korábban a Vállalkozó által javított Xxxxxxxxx a Megrendelő részére történő átadásának időpontjában már megvolt. A Felek az igény teljesítéséről (a kijavított Termék Megrendelőnek való átadásáról) jegyzőkönyvet vesznek fel. A szavatosság keretében javított vagy nem javítható Termék készre jelentésére, valamint a Megrendelő általi átvételre az ÁSZF 4.124.11. - 4.164.15. pontjai megfelelően irányadók. a) a Terméken tárolt adatok elvesztéséért, különös tekintettel a 4.5 pontban foglaltakra, b) a javított Termék olyan hibáiért, amelyek oka a javított Terméknek a Megrendelő részére történő átadása után keletkeztek, c) a javított Xxxxxxxxx a rendeltetésellenes használatából eredő minden kárért, d) amennyiben a javított Terméken bármilyen, a Vállalkozó által előzetesen nem engedélyezett változtatást hajtanak végre, ideértve bármilyen további javítást és karbantartást is, e) minden olyan követelés tekintetében, amely nem a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár megtérítésére irányul (így különösen a Vállalkozó nem felel elmaradt haszonért, bevételért, más közvetett vagy következményi kárért, reputációs veszteségért, elveszett adattal összefüggő kárért). A Vállalkozónak az Egyedi Szerződés megszegése miatti kártérítési felelőssége (ideértve az opcionálisan megrendelhető szállítási szolgáltatásból eredő felelősséget is) semmilyen esetben ...
A Vállalkozó felelőssége. 9.1. A Vállalkozó kijelenti és szavatolja, hogy nem létezik olyan jogszabály, hatósági előírás, szerződés, nyilatkozat, vagy harmadik személy olyan joga, amely a Megrendelő jelen szerződés szerinti termékekhez kapcsolódó Szerződés szerinti használati jogát, annak megszerzését, illetve gyakorlását bármilyen módon vagy mértékben korlátozná, kizárná, illetve terhére a Szerződésben foglaltakon túl fizetési kötelezettséget eredményezne. 9.2. A Vállalkozó a termékek átadásával egyidejűleg köteles nyilatkozni, hogy a termékekre vonatkozó, a Megrendelőnek átadásra kerülő jogokat a szerzőtől megszerezte. 9.3. A Vállalkozó köteles a Megrendelő helyett helyt állni, és mentesítenie kell a Megrendelőt minden olyan igénnyel és peres eljárással szemben, amely bármiféle szerzői jog, szabadalmi jog, védjegy, védett név, vagy egyéb védett jog megsértése miatt felmerülne. 9.4. A Vállalkozó szavatolja, hogy a Szerződés keretében elkészített termékek teljes körűen megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, szabványoknak, műszaki előírásoknak, a jelen szerződésben foglaltaknak, és a Megrendelő által meghatározott elvárásoknak.12
A Vállalkozó felelőssége. A Vállalkozó kötelessége a Versenyhelyszín átvételét követően folyamatosan felügyelni a Versenyhelyszínt, az ott dolgozó munkások és a jelen lévő Alvállalkozók, illetve ezek alkalmazottai, valamint a Versenyhelyszínen bármely okból foglalkoztatott személyek, illetve az ott esetleg jelen lévő bármely jogosult és/vagy illetéktelen személyek baleseteinek elkerülése érdekében.
A Vállalkozó felelőssége. A Vállalkozó kötelessége az Építési Terület átvételét követően folyamatosan felügyelni az Építési Területet, az ott dolgozó munkások és Alvállalkozók, illetve ezek alkalmazottai, valamint az Építési Területen bármely okból foglalkoztatott személyek, illetve az ott esetleg lévő bármely jogosult és/vagy illetéktelen személyek baleseteinek elkerülése érdekében.
A Vállalkozó felelőssége. Vállalkozó a vállalkozási szerződésben vagy a visszaigazolt megrendelő alapján vállalt felelősségén túlmenően anyagilag és erkölcsileg felelős a fentiekben meghatározott és a szerződésben vállalt munkára vonatkozó munka-, tűz-, környezetvédelmi, higiéniai és titokvédelmi szabályok és előírások ismeretéért, megtartásáért és megtartatásáért. Amennyiben vállalkozó bármely részmunka elvégzésére – a megbízóval kötött előzetes megállapodás alapján – alvállalkozót vagy más külső partnert von be, vállalkozó felelőssége a fentiek szerint terjed ki az alvállalkozó tevékenységére is.

Related to A Vállalkozó felelőssége

  • Szolgáltató felelőssége 10.1.1 A Szolgáltató nem vonható felelősségre a Felhasználó által a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megszegéséből adódó következmények miatt, így különösen a Felhasználó által a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételével, valótlan adatok megadásával összefüggésbe hozható, valamint a Felhasználó magatartása, a Felhasználó által a regisztráció során elfogadott szabályok, stb. megsértésével összefüggő események miatt. 10.1.2 A Szolgáltató kizárólag súlyos gondatlansága, illetve szándékossága következtében előállott károkért felel az alábbi rendelkezések szerint. 10.1.3 Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a Szolgáltatás használatából erednek, kivéve, ha ezek a Szolgáltatónak felróható súlyos gondatlanság vagy szándékosság következményei. 10.1.4 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai az ÁSZF-ben foglalt előírásokat sértő szándékos magatartásából eredő károk viselésére vagy megtérítésére a Felhasználó nem kötelezhető, az ilyen károk bekövetkezéséért a Szolgáltató felelős. 10.1.5 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai súlyosan gondatlan magatartásából (mulasztásából) eredő károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a kár bekövetkezése a magatartás tanúsításakor (mulasztáskor) előre látható volt, és a magatartás a Felhasználó és a Szolgáltató között fennálló jogviszonyból fakadó lényeges kötelezettséget sért. Lényegesnek minősítendő ebből a szempontból minden az ÁSZF-ben vállalt, és olyan kötelezettség, amelynek teljesítése a Szolgáltatás érintett Felhasználó általi igénybevételéhez elengedhetetlen. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre. 10.1.6 A Szolgáltató az ellenőrzési körén kívül eső körülménynek betudhatóan bekövetkező károk viselésére vagy megtérítésére nem kötelezhető, ha a kár bekövetkezése a szerződés megkötésekor nem volt előre látható. 10.1.7 A Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, így például, de nem kizárólag internet vagy GPS hálózati kimaradásért. 10.1.8 Szolgáltató nem vállal felelősséget a Mobil Applikáció vagy a Weboldal használatából, nem megfelelő működéséből, vagy a Mobil Applikáció vagy a Weboldal bármely részének vagy tartalmának törléséből eredő károkért. 10.1.9 A Szolgáltató kártérítése nem terjed ki a káresemény következtében elmaradt hasznokra és a következménykárra. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre és a Szolgáltató szándékos magatartásából eredő károkozásra.

  • A Szolgáltató felelőssége (1) A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, áramkör és végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Előfizetői tulajdonú és fenntartású végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed, ezen a ponton köteles a Szolgáltató a minőségbiztosításról szóló rendeletben megállapított műszaki előírásokat teljesíteni. (2) A Szolgáltató a KTV szolgáltatás nyújtására vonatkozó előfizetői szerződést 18. életévüket betöltött cselekvőképes természetes személyekkel köt.

  • A munkavállaló kártérítési felelőssége A munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítésre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a KSz 68. §-a tartalmazza. A kártérítés alkalmazása során – a jogszerűség és megalapozottság érdekében – a munkáltatói jogkörgyakorló lehetőség szerint a vizsgálóbiztos bevonásával jár el. A munkavállalói kártérítési felelősség megállapítására és érvényesítésére az alábbi szabályok alapján kerülhet sor.

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 22.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, bizonyíthatóan a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be. 22.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég közvetve vagy közvetlenül maga okozta. 22.3. A Szolgáltató kijelöl olyan helyeket, területeket a szállodában, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 22.4. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez / rendőrségi eljáráshoz szükséges. 22.5. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette. 22.6. Szolgáltató közösségi tereiben vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért, (ideértve a szobaszéfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 22.7. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a panziói wellness-részlegnek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmény használata korlátozott vagy nem megengedett. 22.8. A Szolgáltató parkolójában levő gépjárműben hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, illetve a parkoló gépjárművekben keletkezett károk keletkezését a Szolgáltató kivizsgálja és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt. 22.9. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.

  • A felelősség korlátozása 10.1. Adományozott Honlapján való adományozás feltételezi a Felhasználó részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra. 10.2. A szerződésszegéssel okozott károkra vonatkozóan Adományozott a jelen ÁSZF-ben a következőket alkalmazza. A Ptk. 6:142. §-a [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért] alapján, „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” A Ptk. 6:143. §-a értelmében [A kártérítés mértéke] „ (1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. (2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. (3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.” 10.3. A Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve az Adományozott Honlapján való közzétételéből eredő károkért. Az üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. 10.4. A Felhasználó köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely más Felhasználók érdekeit sérti. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tiszteletben tartani mások magánszféráját, személyhez fűződő jogait és méltányolható érdekeit; - tartózkodni attól, hogy más személyekről jogosulatlanul információkat gyűjtsön, a megszerzett információkat jogosulatlanul felhasználja; - tartózkodni bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől; - tiszteletben tartani a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, különösen a szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, találmányok, formatervezési minták, használati minták, védjegyek és forgalmi árujelzők védelmére vonatkozó szabályokat. 10.5. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tartózkodni kéretlen levelek („spam”), vagy lánclevelek („hoax”) küldésétől; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a Honlap rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat; - tartózkodni a nyilvános kommunikációban az oda nem illő, ismétlődő, egyéb okból zavaró megnyilatkozásoktól. 10.6. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely Adományozott érdekeit sérti. Ezen belül a felhasználó köteles különösen: - tartózkodni a Honlap működésének megzavarásától, akadályozásától; - tartózkodni olyan tevékenységektől, amely az Adományozott üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak a megszerzésére, felhasználására irányul; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a szolgáltatásra vonatkozó, valótlan információt hordoz; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap informatikai biztonságát veszélyezteti; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely saját, vagy más személy termékének vagy szolgáltatásának a reklámozására irányul. 10.7. Akinek jogait vagy méltányolható érdekeit a Felhasználó tevékenysége sérti – így különösen a személyhez fűződő jogaiban sérelmet szenvedett személy, a bűncselekmény, vagy szabálysértés sértettje, valamint a szellemi alkotásokhoz való jog jogosultja –, kérheti Adományozottól a kifogásolt tartalom eltávolítását, a Felhasználóval szemben a szükséges intézkedések megtételét. A kérelmező jogosultságát köteles megfelelő módon igazolni. Amennyiben a jogosultság igazolt, a jogosult kérheti, hogy Adományozott a jogsértő tartalmat későbbi eljárás lefolytatása céljából zárolja. Ebben az esetben a jogosultnak az eljárás megindítását 60 napon belül igazolnia kell. A zárolt tartalmat, valamint az azzal összefüggő, Adományozott által tárolt adatokat Adományozott az eljáró szerv rendelkezésére bocsátja, az adott szervre és eljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • Felelősségvállalás Felek kijelentik, hogy nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak az ajánlatkérő irányában.

  • Kártérítési felelősség (1) A Szerződés Szolgáltatónak felróható késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Megrendelőnek okozott kár címén a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt köteles megtéríteni a Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint, az elmaradt vagyoni előny kivételével. Mentesül a Szolgáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató köteles megtéríteni a hibás teljesítésből eredően a Megrendelő vagyonában bekövetkezett kárt – kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti -, azzal, hogy a gondatlanságból eredő szerződésszegés esetén a Szolgáltató kártérítő felelőssége káreseményenként nem haladhatja meg a Szerződés alapján nyújtott Szolgáltatás 6 (hat) havi nettó díjának összegét. Mentesül a felelősség alól a Szolgáltató, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést, hibás teljesítést az ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató nem felel az elmaradt vagyoni előnyért, hírnévben okozott kárért és más nem vagyoni és egyéb következményes kárért, a harmadik fél által okozott erőszakos rongálás (pl. kábelelvágás, berendezések eltulajdonítása) okozta kárért. (2) Szolgáltató a fenti felelősségkorlátozást arra tekintettel állapítja meg, hogy a Szolgáltató a szolgáltatásokat és az általa vállalt kötelezettségeket a Szerződésben rögzített díj ellenében nyújtja, illetve teljesíti a Megrendelő részére. (3) Semmi nem zárja ki vagy korlátozza a Szolgáltató vagy a Megrendelő felelősségét az Ő vagy az alkalmazásában eljáró alkalmazottai, megbízottai szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozásáért, az életben, testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, valamint bűncselekmény következményeiért. Szándékos szerződésszegés esetén a Megrendelő teljes kárát meg kell téríteni. (4) Szolgáltató a Szerződés hatálya alá eső vagyontárgyai tekintetében biztosítással rendelkezik. Szolgáltató kijelenti, hogy a Szerződés hatálya alatt teljesítendő szolgáltatások tekintetében általános felelősségbiztosítással rendelkezik, amely biztosítja az okozott kár megtérítését. Szolgáltató vállalja, hogy a Szerződés Időtartama alatt a felelősségbiztosítást fenntartja. (5) A Megrendelő a Szolgáltatás igénybevételével összefüggésben okozott, és neki vagy albérlőjének felróható kár bekövetkezése esetén a ténylegesen felmerült kárért és a vagyoni hátrány csökkentéséhez szükséges költségért tartozik felelősséggel, elmaradt haszonért nem. A Megrendelő azonban a teljes kárért felelősséggel tartozik a Ptk. szabályai szerint, ha neki felróhatóan a Szolgáltató más a Megrendelőinek vagy egyéb harmadik személyeknek okoz kárt.

  • A felügyeleti szervek elérhetősége (1) A Szolgáltató tevékenysége felett a felügyeleti jogokat hírközlési szempontból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa gyakorolja, e hatóság szervezetei és elérhetőségük az alábbi a.) pontban találhatók, honlapjának címe: xxx.xxxx.xx . a.) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervei és azok elérhetőségei Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács b.) Fogyasztóvédelmi hatóságok