Agresszió, mint modell mintaszakaszok

Agresszió, mint modell. Fentebb láthattuk, hogy az agresszió az evolúció folytán feltétlenül jutalmazott tulajdonság lehetett, legalábbis voltak helyzetek, amikor az élet fenntartásához elengedhetetlenül szükséges viselkedés volt. Ma (talán) csökkent ennek a fontossága. Ugyanakkor az agresszív viselkedést megalapozhatja az, hogy a társadalom valamilyen formában jutalmazza azt illetve, hogy utánzással eltanulják másoktól ezeket a cselekedeteket (amik minden bizonnyal kifizetődnek, hiszen a viselkedés „nem kopik ki” legfeljebb hosszútávon csökken, módosul) (Xxxx & Xxxx, 2006). Egy kívánt tárgyat a gyermek megszerezhet úgy, hogy elveszi azt attól, aki éppen játszik vele. Ez a viselkedésmód megerősödik akkor, ha célját eléri, mi több, ezáltal más szituációban is agresszív megoldási móddal fog előrukkolni, –számára teljesen logikus módon– hiszen ez volt az, amivel előzőleg képes volt hatékonyan eredményt felmutatni. Ez az „eredmény”, azaz behaviorista megközelítéssel, megerősítés, többféle lehet, például az említett tárgyak elnyerése, pénz, édesség vagy társas elfogadás vagy egy negatív történés elkerülése (Mummendey & Xxxxx, 2007). Bandura (1965, 1973) szociális tanulás elméletét már fentebb is érintettük. A kutatásukban arra keresték a választ, hogy a gyermekek számára különböző formában bemutatott agresszív aktusokat utánozzák-e pusztán azért, mert azt látták, de semmi más okuk nincs a bábu „bántására”. Bandura szerint az agresszív minták elsajátításának kezdete a modellkövetés. A gyermekek utánozták a látott mintákat (kevésbé akkor, ha az agresszív cselekményt rajzfilmen látták). Tehát a gyerekek képesek voltak arra, hogy felfogják, hogy képesek ártani a bábunak, eltanulták az erőszakos cselekmény formáit és azt a vélekedést, miszerint ez a viselkedés elfogadható, követendő. Sok esetben úgy tűnik, hogy az agressziót a gyermekek a szüleiktől tanulják, például a nevelésen keresztül, a másik oldalról pedig sok szülő megerősíti azt, ha gyermeke agresszív módon viselkedik (Xxxxxx, Xxxxx & Xxxxx, 1997; Xxxxxxxxx & Xxxxxx, 1992). De nem csak a megerősítés hat az erőszakos cselekedet irányába: azok a gyermekek, akik otthon gyakran voltak tanúi erőszaknak vagy ők maguk gyakran szenvedtek el fizikai büntetést, nagy valószínűséggel lesznek „iskolai erőszaktevők” (Metzig & Schuster, 2010). Miközben a családnak a bizalmas, meleg, elfogadó, barátságos környezetet kellene biztosítania, Gelles (1997 idézi Mummendey & Xxxxx, 2007) úgy találta, hogy az embert a legnagyobb valószínűséggel az otthoná...

Related to Agresszió, mint modell

  • Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Előzetes tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap)

  • Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

  • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések 7.2.1. Az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben meghatározhatja fizetés módját, mely a következők valamelyike lehet:

  • Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)

  • A személyes adatok tárolásának időtartama és módja 2.1. Az 1.1. pont szerinti adatok az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. A szolgáltató az 1.1. pont szerinti adatokat tartalmazó, a rendszerében keletkezett fájlokat (CDR) az annak alapján kiállított számlára vonatkozó, a 143. § (2) bekezdése szerinti elévülést követő 1 év után, 30 napon belül törölni köteles. Külön törvény ilyen előírása esetén a szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezelheti, az Eht. szerinti adatkezelést a fentiek szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie. Az Igénylő 1.1. pont szerinti adatait a Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését követően az Előfizetők adataira vonatkozó szabályok szerint kezeli, az előfizetői szerződés megkötésének végleges elmaradása esetén pedig nyilvántartásából törli.