Agresszió, mint modell mintaszakaszok

Agresszió, mint modell. Fentebb láthattuk, hogy az agresszió az evolúció folytán feltétlenül jutalmazott tulajdonság lehetett, legalábbis voltak helyzetek, amikor az élet fenntartásához elengedhetetlenül szükséges viselkedés volt. Ma (talán) csökkent ennek a fontossága. Ugyanakkor az agresszív viselkedést megalapozhatja az, hogy a társadalom valamilyen formában jutalmazza azt illetve, hogy utánzással eltanulják másoktól ezeket a cselekedeteket (amik minden bizonnyal kifizetődnek, hiszen a viselkedés „nem kopik ki” legfeljebb hosszútávon csökken, módosul) (Xxxx & Xxxx, 2006). Egy kívánt tárgyat a gyermek megszerezhet úgy, hogy elveszi azt attól, aki éppen játszik vele. Ez a viselkedésmód megerősödik akkor, ha célját eléri, mi több, ezáltal más szituációban is agresszív megoldási móddal fog előrukkolni, –számára teljesen logikus módon– hiszen ez volt az, amivel előzőleg képes volt hatékonyan eredményt felmutatni. Ez az „eredmény”, azaz behaviorista megközelítéssel, megerősítés, többféle lehet, például az említett tárgyak elnyerése, pénz, édesség vagy társas elfogadás vagy egy negatív történés elkerülése (Mummendey & Xxxxx, 2007). Bandura (1965, 1973) szociális tanulás elméletét már fentebb is érintettük. A kutatásukban arra keresték a választ, hogy a gyermekek számára különböző formában bemutatott agresszív aktusokat utánozzák-e pusztán azért, mert azt látták, de semmi más okuk nincs a bábu „bántására”. Bandura szerint az agresszív minták elsajátításának kezdete a modellkövetés. A gyermekek utánozták a látott mintákat (kevésbé akkor, ha az agresszív cselekményt rajzfilmen látták). Tehát a gyerekek képesek voltak arra, hogy felfogják, hogy képesek ártani a bábunak, eltanulták az erőszakos cselekmény formáit és azt a vélekedést, miszerint ez a viselkedés elfogadható, követendő. Sok esetben úgy tűnik, hogy az agressziót a gyermekek a szüleiktől tanulják, például a nevelésen keresztül, a másik oldalról pedig sok szülő megerősíti azt, ha gyermeke agresszív módon viselkedik (Xxxxxx, Xxxxx & Xxxxx, 1997; Xxxxxxxxx & Xxxxxx, 1992). De nem csak a megerősítés hat az erőszakos cselekedet irányába: azok a gyermekek, akik otthon gyakran voltak tanúi erőszaknak vagy ők maguk gyakran szenvedtek el fizikai büntetést, nagy valószínűséggel lesznek „iskolai erőszaktevők” (Metzig & Schuster, 2010). Miközben a családnak a bizalmas, meleg, elfogadó, barátságos környezetet kellene biztosítania, Gelles (1997 idézi Mummendey & Xxxxx, 2007) úgy találta, hogy az embert a legnagyobb valószínűséggel az otthoná...