Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása mintaszakaszok

Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU Tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról – I.4. számú nyilatkozatminta
Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. Egyéb, az Ajánlattevő által becsatolni kívánt dokumentumok
Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. Nyilatkozat az előző évi árbevételről
Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. Az ajánlati biztosíték teljesítését az ajánlatban igazolni kell a 3.1.5. pontban foglaltak szerint
Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. Xxxxxx okok fenn nem állásának igazolásához: 1. Nyilatkozat a kizáró okok fenn nem állásárólEgységes Európai Közbeszerzési Dokumentum III. rész A-D. szakasz kitöltésével - EKR rendszerben elektronikus űrlapként kell csatolni! 2. Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában - EKR rendszerben elektronikus űrlapként kell csatolni! 1. Nyilatkozat az alkalmassági feltételnek való megfelelésről – Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum IV. rész α) pontjának kitöltésével - EKR rendszerben elektronikus űrlapként kell csatolni! (a részletes információk megadásának, azaz az A- D szakasz kitöltésének mellőzésével) 1. Nyilatkozat az alkalmassági feltételnek való megfelelésről – Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum IV. rész α) pontjának kitöltésével - EKR rendszerben elektronikus űrlapként kell csatolni! (a részletes információk megadásának, azaz az A- D szakasz kitöltésének mellőzésével)
Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. Nyilatkozat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában meghatározott kizáró okok tekintetében A1. számú melléklet
Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása. A Kbt. 69. § (4) bekezdése értelmében az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő által benyújtandó igazolások, nyilatkozatok: a) Xxxxxxxxxxx által a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek esetében csatolni kell a szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajzot a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt szakmai tapasztalata egyértelműen kiderül a pontos időszakok (év,hónap dátumok) feltüntetésével, (a szakember munkáltatójának (ajánlattételi határidő időpontjában) feltüntetésével, vagy annak a személynek a megjelölésével akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában, amennyiben releváns);

Related to Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása

  • A biztosítási szolgáltatás teljesítése Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja a megbízott közreműködővel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közremű- ködők költségét a biztosított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közremű- ködő által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/szol- gáltató részére megküldeni. A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szolgáltatások költsé- geit igazoló dokumentumo(ka)t, vagy azok másolatát a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri. A biztosított valamennyi dokumentum eredeti példányát a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámmal ellátott, lezárt borítékban köteles eljuttatni a szolgáltató alábbi címére: AWP P&C S.A., Niederlassung für Österreich Magyarországi Fióktelepe, 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 000. ORCO Business Park, B. ép. 4. em. Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött eredeti dokumen- tumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri. A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához bekért igazoló doku- mentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a +00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: +00 0 000 0000, helyi tarifával hív- ható telefonszám: +00 00 000 000, központi fax: +00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, központi telefonszám: +00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: +00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza

  • Teljesítési biztosíték XI.1. Amennyiben az egyedi szerződésben a felek akként rendelkeznek, úgy Vállalkozó – amennyiben felek az egyedi szerződésben másként nem rendelkeznek, az egyedi szerződés aláírásával egyidejűleg, illetőleg közbeszerzési eljárást követően kötött egyedi szerződés esetén az egyedi szerződés aláírásával egyidejűleg – Megrendelő javára szóló teljesítési bankgaranciát nyújt át Megrendelőnek. XI.2. A teljesítési bankgarancia megfelelő, ha - a nettó vállalási ár 5 %–át elérő összegre szól, - korlátozás nélküli és visszavonhatatlan, - futamideje (érvényessége) az egyedi szerződés aláírásától a szerződésben vállalt munka sikeres teljesítését (sikeres műszaki átadás–átvételi eljárás) követő 15. (tizenötödik) banki napig, de legalább a jótállási bankgarancia Megrendelő részére történő átadásának napjáig szól. XI.3. Fentieken túlmenően a bankgarancia levélnek tartalmaznia kell azt, hogy a bank kötelezi magát, hogy a Megrendelő első írásbeli felszólítására, a Vállalkozó vagy bármely más személy esetleges kifogásolását figyelmen kívül hagyva, a jogviszony vizsgálata nélkül, a bank saját kötelezettsége alapján a megjelölt összeget azonnal kifizeti a Megrendelőnek. XI.4. A Vállalkozó köteles a garanciát – a teljesítési késedelem esetén – a Megrendelő külön felhívása nélkül a késedelem idejével, de minimum 90 (kilencven) banki nappal meghosszabbítani, külön költség felszámítása nélkül. XI.5. Megrendelő jogosult a bankgarancia beváltására, ha - a Vállalkozó az egyedi szerződés teljesítését a saját érdekkörében felmerült ok miatt meg sem kezdi, vagy megkezdi, de nem fejezi be; - a szerződés hatálya alatt az egyedi szerződésben meghatározott kivitelezési munka határidőben történő megvalósítása a Vállalkozó érdekkörében felmerülő bármely okból nem teljesülhet, és emiatt a Megrendelő a szerződéstől eláll, vagy - ha a szerződés szerinti teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a Vállalkozó a munkát csak olyan számottevő késéssel tudja elvégezni, hogy a teljesítés emiatt Megrendelőnek már nem áll érdekében. XI.6. Amennyiben az egyedi szerződés megkötését közbeszerzési eljárás lefolytatása előzte meg, úgy Vállalkozó a biztosítékadási kötelezettségének a Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint tehet eleget.

  • A biztosítási titok megtartására vonatkozó rendelkezések A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha – a biztosító ügyfele vagy annak képviselôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, – a Bit alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, – a biztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. VI.2.1 A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel, b) a nyomozás elrendelését követôen a nyomozó hatósággal és ügyészséggel c) büntetôügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csôdeljárásban eljáró vagyonfelügyelôvel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelôvel, rendkívüli vagyonfelügyelôvel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró fôhitelezôvel, Családi Csôdvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelôvel, bírósággal, d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel, e) az adóhatósággal abban az esetben, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.

  • Biztosítási szolgáltatások A Biztosító szolgáltatása gépjármûvenként és káreseményenként maximum a kötvényben foglalt biztosítási összeg erejéig terjed. • Megtéríti a Biztosító, a bármely Biztosítótársaságnál casco biztosítással rendelkezô károsultaknak, a jelen szerzôdésben foglalt biztosítási esemény miatt ki nem fizetett önrészesedést, maximum az elôzô pontban meghatározott limitig. • A biztosítási díjat az épületben/melléképületben található gépkocsi állások (garázshelyek) után kell megfizetni. Amennyiben a szerzôdésben biztosított épületben/melléképületben található gépkocsi állásoknál kevesebbre fizetnek biztosítási díjat, úgy a Biztosító a károkat a biztosított és a tényleges gépkocsi állások arányában téríti meg. • A Biztosító a magyarországi átlagos alkatrész árak és átlagos munkadíjak szerinti helyreállítás igazolt költségeit téríti meg, az alábbi pontokban meghatározott avultatási elvek figyelembe vételével. • Ha a sérült alkatrész javítható, akkor a javítás költségeit, amennyiben nem javítható, akkor a csere költségeit téríti meg a Biztosító, a fentiekben meghatározott módon. • Ha az alkatrész vagy tartozék nem javítható, a kárösszeg megállapításának az alapja belföldi kereskedelmi forgalomba hozott új alkatrésznek vagy tartozéknak az átlagos fogyasztói ára, csökkentve az elhasználódás százalékos mértékével (avulás). • Teljes kár (totálkár) esetén a Biztosító a gépjármû maradványértékkel csökkentett káridôponti értékét téríti meg. • A jármûmaradványt (roncsot) a Biztosító nem köteles átvenni. • A káridôponti érték alapján történô a maradványérték levonása után fennmaradó teljes kár (totál kár) térítésére a Biztosító csak akkor köteles, ha a sérült jármû helyreállítása gazdaságtalan, azaz helyreállításának várható költsége eléri a káridôponti értékének a 70%-át. • A gépjármû káridôponti értéke az az összeg, amelynek megfizetése ellenében a károsult azonos használati értékû gépjármûhöz juthat, a térítés azonban nem lehet magasabb, mint az adott jármûnek a káresemény napján érvényes magyar Eurotax programban vagy katalógusban feltüntetett használt ár. • A Biztosító a káresemény folytán sérült felületek fényezésének – a javítási technológia szerinti – költségeit téríti meg. A karosszéria teljes fényezését a Biztosító akkor téríti meg, ha a sérült rész a teljes külsô felületnek több mint 70%-a. • A Biztosító a biztosítási esemény kapcsán megsérült légzsákot és tartozékait csak a jármûtípusnak megfelelô magyarországi márkaszerviz által kiállított számla esetén téríti meg.

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti műtéti térítésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.