Ajánlati nyilatkozat függeléke mintaszakaszok

Ajánlati nyilatkozat függeléke. Vállalkozói szerződés keretében a „Tisza hullámtér: Nagyvízi meder vízszállító képességének helyreállítása a szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti szakaszon” tárgyú projekt építési munkáinak FIDIC Sárga Könyv szerinti megvalósítása és a kiviteli tervek elkészítése a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletnek és a hatályos jogszabályoknak megfelelő tartalommal, a projekt által érintett árvízi levezető sáv rehabilitációjának megvalósítása, rehabilitációs és kiviteli terv elkészítése, engedélyeztetése, az árvizek levezetésének megfelelő állapot, művelési ágak helyreállítása az akadályt jelentő növényzet eltávolításával az engedélyeknek és a hatályos jogszabályoknak megfelelően, továbbá hullámvédő erdő és egyéb növényzettelepítés kiviteli terveinek elkészítése és engedélyeztetése, valamint az engedélyeknek és a hatályos jogszabályoknak megfelelő kivitelezése tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz
Ajánlati nyilatkozat függeléke. Vállalkozási szerződés keretében a „Balaton levezető rendszerének korszerűsítése" című projekt (KEHOP-1.3.0-15-2015-00007) FIDIC Sárga Könyv szerinti megvalósítása - kiviteli- és megvalósulási tervek elkészítésével - a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek és a hatályos jogszabályoknak megfelelő tartalommal”
Ajánlati nyilatkozat függeléke. Vállalkozási szerződés keretében a „Xxxxx Xxxxxx-patak rehabilitációja” KEHOP-1.5.0-15-2016-00009 azonosítószámú projekt során tervezési és kivitelezés feladatok ellátása FIDIC Sárga könyv szerint”
Ajánlati nyilatkozat függeléke. Vállalkozási szerződés az „Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése, védvonalak terhelésének csökkentése az Alsó-Tiszán” című, KEHOP-1.4.0-15-2015-00007 projekt engedélyezési terveinek elkészítése, engedélyek megszerzése, építési, kivitelezési feladatainak teljes körű ellátása, FIDIC Sárga könyv szerinti megvalósítása a kiviteli tervek elkészítése a 191/2009 (IX. 15.) Korm. rendeletnek megfelelően”
Ajánlati nyilatkozat függeléke. „Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése, védvonalak terhelésének csökkentése a Felső-Tiszán, Tivadari híd és környezete” című projekthez kapcsolódó FIDIC Sárga Könyv (2. magyar nyelvű kiadás 2011.) szerződéses feltételein alapuló, a 191/2009 (IX. 15.) Kormányrendeletnek megfelelő megvalósítása, és a kiviteli terveinek elkészítése (KEHOP-1.4.0-15-2015-00005)”
Ajánlati nyilatkozat függeléke. Vállalkozási szerződés keretében a „Belvízcsatornák fejlesztése és rekonstrukciója” KEHOP-1.3.0-15-2016-00010 azonosítószámú projekt során tervezési és kivitelezés feladatok ellátása FIDIC Sárga könyv szerint”
Ajánlati nyilatkozat függeléke. A Jótállási Biztosítékra vonatkozóan ld. az SzM 6.3. pontjához írottakat. Kérjük a két dokumentumot egymással összhangban módosítani. A kötbérek mértéke eltér a Szerződéses megállapodásban (és az Ajánlati felhívásban) rögzített, irányadó mértékekkel. Kérjük megfelelően javítani. A biztosítás minimális összege ugyancsak nem felel meg a Szerződéses megállapodásban előírt mértékkel. Kérjük megfelelően javítani.
Ajánlati nyilatkozat függeléke. „Fábiánsebestyén Községi Önkormányzat, mint Ajánlatkérő által „Ivóvízminőség-javító beruházás Fábiánsebestyénen vállalkozási szerződés keretében új kút fúrás, tisztítás technológia kiépítése és hálózatrekonstrukciós feladatok tervezése és kivitelezése FIDIC sárga könyv szerződéses feltételekkel”” Megrendelő megnevezése és címe 1.1.2.2 és 1 Ivóvízminőség-javító beruházás Fábiánsebestyénen vállalkozási szerződés keretében új kút fúrás, tisztítás technológia kiépítése és hálózatrekonstrukciós feladatok tervezése és kivitelezése FIDIC sárga könyv szerződéses feltételekkel Vállalkozó megnevezése és címe 1.1.2.3 és 1.3 …………………………………… …………………………………..... Mérnök megnevezése és címe 1.1.2.4 és 1.3 Tisza Mérnöki Iroda (6723 Szeged, Xxxxxx Xxxxxx sgt. 142/B) Létesítmény Megvalósításának időtartama 1.1.3.3 A szerződéskötést követő 355 napon belül, amelyen belül a szerződéskötést követő 170 napon belül a tisztítás technológiát le kell telepíteni, az új kutat le kell fúrni, majd azt követően minimum 6 hónap sikeres próbaüzemet követően, illetve hálózatrekonstrukciós feladatok elvégzését követően ajánlatkérő a teljes létesítményt legfeljebb 25 nap alatt műszaki átadás-átvételi eljárás keretében, a vonatkozó jogszabályok szerint veszi át. Jótállási időszak 1.1.3.7 60 hónap Elektronikus kommunikáció rendszerei 1.3 Telefax: Megrendelő: +36- Vállalkozó: .......................... E-mail: Megrendelő: …………….@ Vállalkozó: .......................... Mértékadó jog 1.4. Magyarország területén érvényben lévő hatályos jogszabályok Mértékadó nyelv 1.4 Magyar Kommunikáció nyelve 1.4 Magyar A Helyszín birtokba vehetőségének időpontja 2.1 0 nappal a Kezdési Időpontot követően Rendes munkaidő 6.5. 07-20 óra között a Különleges Feltételekben részletezett korlátozások figyelembevételével Az Ajánlat aláírójának kézjegye Késedelmi kötbér mértéke 8.7 & 14.15(b) mértéke az ajánlattevő által megajánlottak szerint: a nettó vállalkozói díj 0,1 %-a, azaz ……………… Ft/naptári nap. Késedelmi kötbér összegének felső határa8.7 A végső Szerződéses Ár 25 %-a A Feltételes Összegek kiigazításának százalékos mértéke
Ajánlati nyilatkozat függeléke. Vállalkozási szerződés keretében a „Séd-Nádor-Gaja vízrendszer rehabilitációja I. ütem” KEHOP-1.5.0.-15-2015-00001 azonosítószámú projekt során tervezési és kivitele- zés feladatok ellátása FIDIC Sárga könyv szerint Projekt kód: KEHOP-1.4.0-15-2015-00009
Ajánlati nyilatkozat függeléke. (Megjegyzés. azon adatok kivételével, amelyek a megrendelő Követelményeivel összhangban a Függelékben megadásra kerültek, az alábbi információkat az Ajánlat benyújtását megelőzően ki kell tölteni.) Megnevezés: „Optikai-mechanikai válogató technológiai sor tervezése, beszerzése, megvalósítása, üzembe helyezése” Megrendelő megnevezése és címe: A.K.S.D. KFT. 4031 Xxxxxxxx, Xxxxxx u. 136. Vállalkozó megnevezése és címe: …………………….…………………………………………………………………………….. Létesítmény Megvalósításának időtartama: a szerződés aláírásának napjától számított 10 hónap