ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA mintaszakaszok

ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA. 11.1. Vállalkozó a szerződés teljesítése érdekében alvállalkozó bevonására jogosult a Kbt. 11.2. A szerződés teljesítésében az Vállalkozó vagy a nem természetes személy alvállalkozó jogutódja is részt vehet, amennyiben ezek valamelyikre, mint jogi személy átalakul, szétválik, más jogi személlyel egyesül vagy a rá vonatkozó szabályok szerint más módon jogutódlással megszűnik. (Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pont) 11.3. Vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozókért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el, míg alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén felelős minden olyan kárért is, amely a nélkül nem következett volna be. 11.4. Megrendelő felhívja a figyelmet a Kbt. 138. § (5) bekezdésére.
ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA. 1. A helyi személyszállítási közszolgáltatás ellátása érdekében a Szolgáltató a Személyszállítási törvény 25. § (8) bekezdésben foglaltak alapján a személyszállítási alaptevékenység végzésébe legfeljebb 49%-ban vonhat be alvállalkozót és alvállalkozóként kizárólag a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint átlátható szervezetnek minősülő közlekedési szolgáltató vonható be. 2. A pályázat során meg nem nevezett alvállalkozót a későbbiekben csak az Önkormányzat írásbeli hozzájárulásával lehet a teljesítésbe bevonni. 3. A nem jogszerűen vagy nem szerződésszerűen bevont alvállalkozó közreműködésével összefüggésben felmerült költségeket nem lehet indokolt költségként elismerni. 4. Az alvállalkozó igénybevétele nem növelheti a Szolgáltató ellentételezésének mértékét ahhoz képest, mintha az adott szolgáltatás-részt a Szolgáltató maga látná el. Ennek érdekében az alvállalkozói szerződésben a Szolgáltató köteles olyan hatékony ellenőrzési mechanizmust biztosítani, amely lehetővé teszi az alvállalkozói díjak és költségek indokoltságának megállapítását. E feltétel teljesülését az Önkormányzat jogosult akként is ellenőrizni, hogy az alvállalkozói szerződést, illetve az abban foglalt díjazást alátámasztó iratokat megvizsgálja. Az Önkormányzat az így tudomására jutott nem nyilvános adatokat /információkat üzleti titokként kezeli. Ennek lehetőségét a Szolgáltatónak az alvállalkozóval kötendő szerződésben biztosítania kell. 5. Az alvállalkozó teljesítéséért a Szolgáltató felel úgy, mintha saját maga teljesített volna.
ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA. 15.1. Vállalkozó a szerződés teljesítéséhez kizárólag legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában és/vagy a szerződés teljesítésének időtartama alatt alvállalkozó közreműködését veheti igénybe. 15.2. A szerződés teljesítésében a Vállalkozó vagy a nem természetes személy alvállalkozó jogutódja is részt vehet, amennyiben ezek valamelyike, mint jogi személy átalakul, szétválik, más jogi személlyel egyesül vagy a rá vonatkozó szabályok szerint más módon jogutódlással megszűnik. 15.3. Vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozókért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el, míg alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén felelős minden olyan kárért is, amely a nélkül nem következett volna be. 15.4. A szerződéstől eltérő munkavégzés, baleseti, vagy anyagi kár esetén Vállalkozó köteles alvállalkozóját figyelmeztetni, illetve utasítani, vagy a munkát felfüggeszteni. A Vállalkozó az általa igénybe vett alvállalkozókért teljes körű és korlátlan (objektív) felelősséggel tartozik, tevékenységükért, mint sajátjáért felel.
ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA. Megbízó írásbeli hozzájárulásának hiányában a fuvarmegbízás teljesítésébe a Megbízott alvállalkozót nem vonhat be! Ezek megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül, ilyen esetben 300 EUR kárátalány (Belföld 100 000 HUF), ill. a ténylegesen bekövetkezett kár Megbízottat terheli. A 2015.01.01-től bevezetett EKAER rendszer kapcsán, Megbízott gépjármű vezetőjének a szállítások megkezdése előtt meg kell győződni az EKAER szám meglétéről; annak hiányában a szállítást megkezdeni tilos. A szállítás során a rendszám módosulások jelentése kötelező, ami Megbízott feladata és kötelessége. Ezen rendszám módosulások elmulasztásából eredő mindennemű büntetést Megbízott köteles megtéríteni.
ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA. 9.1. Alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az Ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,

Related to ALVÁLLALKOZÓ BEVONÁSA

  • Alvállalkozók A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez alvállalkozót is igénybe vesz. Az igénybejelentés/szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt szolgáltatás kiépítéséhez szükséges hozzáférés és adapter vagy router telepítéséhez az adatait az alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.

  • Alvállalkozó Az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.

  • Díjmeghatározások Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:

  • Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.

  • Fogalmi meghatározások Antenna jel: Az Érintéses fizetési technológia szimbóluma.

  • Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek alkalmazása tekintetében:

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.