Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel vagy ápoló- val – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé illetve szükségessé teszi. Ennek időpontját és módját a Biztosító a kezelést végző orvossal, egész- ségügyi intézménnyel történt előzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító viseli. – A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított mentőautóval vagy taxival történő orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő költségeket megtéríti. – A Biztosított halála esetén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra történő szállításáról, és ennek költségeit megtéríti. – A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó nem téríti meg. CP-61107/23 – Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartóz- kodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy vele együtt külföldön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényes: 2023.07.01-től ténő hazautazásának megszervezéséről, és annak többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett lakóhellyel rendelkező, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhető közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – Amennyiben elutazását követően a Biztosított Magyarországon élő közeli hozzátartozó- ja meghal, vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított számára az idő előt- ti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott értékhatárokon belül. – Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó illetve gondviselő részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály vagy turistaosztályú repülőjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség esetében a térítési limit éjsza- kánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – A Biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történő beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben a Biztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási összeg eljuttatását a Biztosítotthoz, amelyet a Biztosított magyarországi megbízottja a Biztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – A Biztosító a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract
Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel vagy ápoló- val – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé illetve szükségessé teszi. Ennek időpontját és módját a Biztosító a kezelést végző orvossal, egész- ségügyi intézménnyel történt előzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító viseli. – A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított mentőautóval vagy taxival történő orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő költségeket megtéríti. – A Biztosított halála esetén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra történő szállításáról, és ennek költségeit megtéríti. – A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó nem téríti meg. CP-61107/23 – Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartóz- kodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy vele együtt külföldön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényes: 2023.07.01-től ténő hazautazásának megszervezéséről, és annak többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett lakóhellyel rendelkező, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhető közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – Amennyiben elutazását követően a Biztosított Magyarországon élő közeli hozzátartozó- ja meghal, vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított számára az idő előt- ti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott értékhatárokon belül. – Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó illetve gondviselő részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat IIxxxxx XX. osztály vagy turistaosztályú repülőjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség esetében a térítési limit éjsza- kánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – A Biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történő beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben a Biztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási összeg eljuttatását a Biztosítotthoz, amelyet a Biztosított magyarországi megbízottja a Biztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – A Biztosító a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract
Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat Biztosítottat, illetve a Társbiztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel vagy ápoló- val ápolóval – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé lehetővé, illetve szükségessé szükséges- sé teszi. Ennek időpontját és módját a Biztosító a kezelést végző orvossal, egész- ségügyi egészségügyi intézménnyel történt tör- tént előzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító viseli. – ‒ A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított mentőautóval vagy taxival történő orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő költségeket megtéríti. – ‒ A Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított halála esetén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra Magyarországra történő szállításáról, és ennek költségeit megtéríti. – ‒ A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó Biztosító nem téríti meg. CP-61107/23 – CP-61120 ‒ Amennyiben a Biztosítottnak Biztosítottnak, illetve a Társbiztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását tartózko- dását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban idő- pontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai szállo- dai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított kórházi tartóz- kodása tartózkodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy vele együtt külföldön külföl- dön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést elhelye- zést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényes: 2023.07.01-től ténő történő hazautazásának megszervezéséről, és annak Érvényes: 2024.05.15-től többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket költségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben amennyi- ben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – ‒ Amennyiben a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett bejelentett lakóhellyel rendelkező, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított Biztosított, il- letve a Társbiztosított – vagy Magyarországon elérhető közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – ‒ Amennyiben elutazását követően a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított Magyarországon élő közeli hozzátartozó- ja hozzátar- tozója meghal, vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított számára az idő előt- ti előtti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott meg- határozott értékhatárokon belül. – ‒ Amennyiben a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó hozzátartozó, illetve gondviselő részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály vagy turistaosztályú repülőjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak Biztosítottnak, illetve a Társbiztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség esetében a térítési limit éjsza- kánként éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – ‒ A Biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történő beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély ‒ Készpénzsegély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben amennyiben a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű gépjár- mű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási összeg biztosítási ösz- szeg eljuttatását a Biztosítotthoz, illetve a Társbiztosítotthoz, amelyet a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított magyarországi megbízottja a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós tranzakciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély Készpénzsegély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak Biztosítottnak, illetve a Társbiztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kifo- lyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – ‒ A Biztosító a Biztosított Biztosított, illetve a Társbiztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná használhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Utasbiztosítás
Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel vagy ápoló- val ápolóval – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé illetve szükségessé teszi. Ennek időpontját és módját a Biztosító a kezelést végző orvossal, egész- ségügyi egészségügyi intézménnyel történt előzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító viseli. – A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított mentőautóval vagy taxival történő orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő költségeket megtéríti. – A Biztosított halála esetén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra Magyarországra történő szállításáról, és ennek költségeit megtéríti. – A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó Biztosító nem téríti meg. CP-61107/23 – Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartóz- kodása tartózkodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy érvényes: 2022.04.01-től vele együtt külföldön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényes: 2023.07.01-től ténő történő hazautazásának megszervezéséről, és annak többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket költségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett bejelentett lakóhellyel rendelkező, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhető közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – Amennyiben elutazását követően a Biztosított Magyarországon élő közeli hozzátartozó- ja hozzátartozója meghal, vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított számára az idő előt- ti előtti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott értékhatárokon belül. – Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó illetve gondviselő részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály vagy turistaosztályú repülőjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség esetében a térítési limit éjsza- kánként éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – A Biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történő beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély Készpénzsegély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben amennyiben a Biztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási biztosítási összeg eljuttatását a Biztosítotthoz, amelyet a Biztosított magyarországi megbízottja a Biztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós tranzakciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély Készpénzsegély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – A Biztosító a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná használhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítás
Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat biztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel kísérõvel vagy ápoló- val ápolóval – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatjaszállíttat- hatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé lehetõvé illetve szükségessé teszi. Ennek időpontját idõpontját és módját a Biztosító a kezelést végző végzõ orvossal, egész- ségügyi egészségügyi intézménnyel történt előzetes elõzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító biztosító viseli. – A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított mentőautóval biztosított mentõautóval vagy taxival történő történõ orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő felmerülõ költségeket megtéríti. – A Biztosított halála esetén estén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra történő Magyarországra történõ szállításáról, és ennek költségeit megtérítikifizeti, mely a szállítás során szükséges koporsó költségeire is kiterjed a szolgáltatási táblázatban megjelölt összeghatárig. – A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó Biztosító nem téríti meg. CP-61107/23 – Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartóz- kodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy vele együtt külföldön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényes: 2023.07.01-től ténő hazautazásának megszervezéséről, és annak többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett bejelentett lakóhellyel rendelkezőrendelkezõ, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhető elérhetõ közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – Amennyiben elutazását követően követõen a Biztosított Magyarországon élő élõ közeli hozzátartozó- ja meghal, hozzátartozója meghal vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított számára az idő előt- ti idõ elõtti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott értékhatárokon belül. – Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag elõreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó (Polgári Törvénykönyv 685§(b)), illetve gondviselő gondviselõ részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály vagy turistaosztályú repülőjegyrepülõjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség szálláskölt- ség esetében a térítési limit éjsza- kánként éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjedösszeghatárig. – A Biztosító előzetes elõzetes hozzájárulása nélkül történő történõ beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben a Biztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási összeg eljuttatását a Biztosítotthoz, amelyet a Biztosított magyarországi megbízottja a Biztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – A Biztosító a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Terms and Conditions
Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel vagy ápoló- val – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé illetve szükségessé teszi. Ennek időpontját és módját a Biztosító a kezelést végző orvossal, egész- ségügyi intézménnyel történt előzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító viseli. – A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított mentőautóval vagy taxival történő orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő költségeket megtéríti. – A Biztosított halála esetén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra történő szállításáról, és ennek költségeit megtéríti. – A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó nem téríti meg. CP-61107/23 – Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartóz- kodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy vele együtt külföldön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényesérvényes: 2023.07.012022.10.03-től tól ténő hazautazásának megszervezéséről, és annak többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett lakóhellyel rendelkező, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhető közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – Amennyiben elutazását követően a Biztosított Magyarországon élő közeli hozzátartozó- ja meghal, vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított számára az idő előt- ti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott értékhatárokon belül. – Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó illetve gondviselő részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály vagy turistaosztályú repülőjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség esetében a térítési limit éjsza- kánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – A Biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történő beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben a Biztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási összeg eljuttatását a Biztosítotthoz, amelyet a Biztosított magyarországi megbízottja a Biztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – A Biztosító a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract
Asszisztencia szolgáltatások. A Biztosító a beteg, illetve sérült Biztosítottat – szükség esetén orvos kísérővel vagy ápoló- val – magyarországi gyógyintézetbe szállíttathatja, ha a beteg állapota ezt lehetővé illetve szükségessé teszi. Ennek időpontját és módját a Biztosító a kezelést végző orvossal, egész- ségügyi intézménnyel történt előzetes egyeztetés alapján határozza meg. A magyarországi gyógyintézetbe szállítás után felmerült költségekre a biztosítás nem vonatkozik. A Biztosító által szervezett hazaszállítás költségeit a Biztosító viseli. – A Biztosító – járóképtelenség esetén – megszervezi a Biztosított mentőautóval vagy taxival történő orvoshoz vagy kórházba szállítását és a felmerülő költségeket megtéríti. – A Biztosított halála esetén a Biztosító assistance szolgálata intézkedik a holttest Magyaror- szágra történő szállításáról, és ennek költségeit megtéríti. – A Biztosító hozzájárulása nélkül megszervezett/megtörtént hazaszállítás költségeit a Biztosí- tó nem téríti meg. CP-61107/23 – Amennyiben a Biztosítottnak a kórházi elbocsátását követően külföldi tartózkodását meg kell hosszabbítania (orvosilag indokolt esetben, vagy amennyiben az utazás csak későbbi időpontban oldható meg), a Biztosító gondoskodik a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezéséről. A Biztosító vállalja, hogy a Biztosított kórházi tartóz- kodása alatt, vagy ha a kórházi elbocsátást követően tartózkodását meg kell hosszabbítani, úgy egy vele együtt külföldön tartózkodó hozzátartozója részére a Szolgáltatási Táblázatban rögzített értékhatárig szállodai elhelyezést biztosít, és gondoskodik a Biztosítottal együtt tör- Érvényes: 2023.07.012023.05.01-től től. ténő hazautazásának megszervezéséről, és annak többletköltségeit átvállalja. Ezeket a költ- ségeket kizárólag abban az esetben vállalja a Biztosító, amennyiben azokat a beteg állapota egyértelműen szükségessé teszi, és az orvosi iratokból ennek szükségessége egyértelműen megállapítható. Ezen költség esetében a térítési limit éjszakánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – Amennyiben a Biztosított balesete, megbetegedése vagy elhalálozása miatt a vele együtt utazó, 14 éven aluli gyermek felügyelet nélkül marad, úgy a Biztosító a Magyarországon be- jelentett lakóhellyel rendelkező, egy közeli hozzátartozója részére megszervezi az oda- és visszautazást a gyermekért, és ennek költségeit vállalja annak érdekében, hogy a gyermeket hazakísérje. Amennyiben a Biztosított – vagy Magyarországon elérhető közeli hozzátartozó – nem nevez meg ilyen személyt, a Biztosító gondoskodik a gyermek hazaszállításáról. – Amennyiben elutazását követően a Biztosított Magyarországon élő közeli hozzátartozó- ja meghal, vagy életveszélyes állapotba kerül, a Biztosító a Biztosított számára az idő előt- ti hazautazást megszervezi és vállalja ennek többletköltségeit, a Szolgáltatási Táblázatban meghatározott értékhatárokon belül. – Amennyiben a Biztosított állapota életveszélyes, vagy állapota előreláthatólag 8 napnál hosszabb ideig tartó kórházi ellátást igényel, úgy egy közeli hozzátartozó illetve gondviselő részére az oda- és visszautazás (saját személygépkocsi üzemanyagköltsége, vonat IIxxxxx XX. osztály vagy turistaosztályú repülőjegy), valamint a Szolgáltatási Táblázatban vállalt értékhatárig a szállodai elhelyezésének költségeit megtéríti a Biztosító, amennyiben a Biztosítottnak a helyszínen nem tartózkodik hozzátartozója. A szállásköltség esetében a térítési limit éjsza- kánként maximum a Szolgáltatási Táblázatban megjelölt összeghatárig terjed. – A Biztosító előzetes hozzájárulása nélkül történő beteglátogatás költségeit a Biztosító nem téríti. – Készpénz-segély külföldre történő átutalásának megszervezése: biztosítási esemény, ameny- nyiben a Biztosított külföldön, önhibáján kívül sürgős anyagi segítségre szorul (pl. gépjármű javítási költségek). A Biztosító szolgáltatása ilyen esetben: a Biztosító vállalja a megjelölt biz- tosítási összeg eljuttatását a Biztosítotthoz, amelyet a Biztosított magyarországi megbízottja a Biztosított számára az assistance szolgálatnál vagy a Biztosítónál befizet. Az átutalás tranz- akciós költségei a Biztosítottat terhelik. Készpénz-segély szolgáltatás nem terjed ki arra az esetre, ha a Biztosítottnak külföldön bármilyen okból kifolyólag kauciót kell letennie. A szolgáltatás Opcionális utasbiztosításoknál vehető igénybe. – A Biztosító a Biztosított külföldi utazása során ellopott vagy baleset következtében hasz- nálhatatlanná vált útlevél vagy személyi igazolvány pótlásával kapcsolatban felvilágosítást, információt nyújt.
Appears in 1 contract