Az ajánlatok részletes átvizsgálása és elbírálása mintaszakaszok

Az ajánlatok részletes átvizsgálása és elbírálása. Az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlatok megfelelnek-e az ajánlati (ajánlattételi) vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi és ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Az egy szakaszból álló eljárásokban az ajánlati vagy ajánlattételi felhívásban előírtaknak megfelelően kell megítélni az ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát. Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatok érvénytelenek, és hogy van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. Az érvényes ajánlatokat az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempont [71. §] alapján, valamint a 71–73.§-ban foglaltakra tekintettel kell értékelni. Az ajánlatkérő az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül köteles elbírálni, az elbírálást olyan időtartam alatt kell elvégeznie, hogy az ajánlattevőknek az eljárást lezáró döntésről való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön. Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Az ajánlatkérő köteles az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítani a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől felvilágosítást kérni. A hiánypótlásra vagy a felvilágosítás nyújtására vonatkozó felszólítást az ajánlatkérő a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett közvetlenül köteles az ajánlattevők, részére megküldeni, megjelölve a határidőt, továbbá a hiánypótlási felhívásban a pótlandó hiányokat. A hiányok pótlása – melynek során az ajánlatban szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet – csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen az ajánlati, részvételi, illetve a...
Az ajánlatok részletes átvizsgálása és elbírálása. Az ajánlatok elbírálását a Bíráló Bizottság végzi. Az ajánlatok elbírálására, a Kbt. 69. §-ában foglaltak szerint kerül sor. A Bizottság megvizsgálja, hogy mely ajánlat érvénytelen, és hogy van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni. Ennek során, a kizáró okok előzetes ellenőrzését végzi el Ajánlatkérő. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy Ajánlatkérő köteles a Kbt. 67.§ (1) bekezdésében foglalt nyilatkozatot elfogadni, valamint minden egyéb tekintetben az ajánlat megfelelőségét ellenőrizni, szükség szerint a Kbt. 71-72. § szerinti bírálati cselekményeket elvégezni. Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő a Kbt. 76.§ (5) bekezdésére figyelemmel a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány vizsgálata alapján kívánja kiválasztani a nyertes ajánlattevőt.
Az ajánlatok részletes átvizsgálása és elbírálása. Az ajánlatok felbontását követően az ajánlatkérő által megbízott személyek elvégzik az ajánlatok részletes átvizsgálását, a benyújtandó dokumentumok tételes alaki és tartalmi ellenőrzését. Az ajánlatok tételes átvizsgálása során megállapításra kerülnek az ajánlatok esetleges érvénytelenítésére vagy az ajánlattevő kizárására okot adó körülmények. Ajánlatkérő az ajánlatok részletes átvizsgálásakor megállapított hiányosságainak pótlására, továbbá az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának felvilágosítás keretében történő tisztázására a Kbt. 67. §-ban foglaltak szerint lehetőséget biztosít. A hiányok pótlása – melynek során az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet – csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen az ajánlati, részvételi, illetve ajánlattételi felhívás, a dokumentáció vagy a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során a 26. § nem megfelelő alkalmazása esetén az ajánlatban vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben alvállalkozóként megjelölt gazdasági szereplő közös ajánlattevőnek vagy több szakaszból álló eljárásban kizárólag a részvételi szakaszban közös részvételre jelentkezőnek minősíthető. Az ajánlatkérő csak olyan felvilágosítást kérhet, amely az ajánlatok elbírálása érdekében szükséges, a felvilágosítás kérése nem irányulhat az ajánlattevőkkel vagy részvételre jelentkezőkkel történő tárgyalásra. A hiánypótlásról és a felvilágosítás kéréséről az ajánlatkérő egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatja az összes ajánlattevőt, megjelölve a határidőt, továbbá ajánlatonként a hiányokat. A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása nem járhat:

Related to Az ajánlatok részletes átvizsgálása és elbírálása