Az adatkezelés célja, jogalapja A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- dés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak szerinti kezeléséhez.
Az ÁSZF hatálya, elfogadása A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják. Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit.
Az adatkezelés jogalapja A biztosítási szerződések kezelésével, nyilvántartásával kapcsolatos, valamint a telefonos ügyfélszolgálati célú adatkezelések jogalapja az érintettek hozzájárulása, a Bit. 135. §-a, az Sztv. 169. §-a, továbbá a biztosításnak elektronikus úton, vagy telefonon keresztül történő megkötése esetén a Távért. tv. 11. § (2) bekezdése, és az Eker tv. 13/A. §-a. Az egészségi állapottal összefüggő adatokat a biztosító az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény rendelkezései szerint, az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A panaszkezelési célú adatkezelések jogalapja a Bit.159. §-a. Az ENSZ, az EU vagy más által elrendelt gazdasági szankcióknak (embargóknak) való megfelelés biztosítása esetén az adatkezelés jogalapja a Biztosító jogos érdeke, illetve a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése.
A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.
Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei VII.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. VII.2. Vállalkozó jogosult bármely, a műszaki leírásban, illetve a költségvetésben meghatározott műszakilag és minőségileg teljes mértékben egyenértékű eljárás kivitelezésére, amelyek a Megrendelő igényét, előírásait kielégítik, és azt Megrendelő előzetesen írásban jóváhagyta. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy bármilyen, a kiviteli tervtől való eltérést a Megrendelővel előzetesen írásban jóvá kell hagyatnia. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő írásos engedélye nélkül a kiviteli tervtől eltérően végzi a munkát, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót, hogy az elkészült munkát Vállalkozó saját költségén bontsa el és az általa vállalt feladatot a jóváhagyott kiviteli terv szerint – az egyedi szerződésben vállalt határidőben – valósítsa meg. A jelen pontban foglaltakra a Vállalkozó határidő módosítás érdekében nem hivatkozhat. Vállalkozó jelen bekezdésben foglaltak megsértése esetén, a jelen pontban foglaltakra hivatkozással díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdésben foglaltak nem érintik a jelen VII.2. pont első bekezdésében foglalt, technológiai eltérésre vonatkozó rendelkezéseket. VII.3. Vállalkozó – amennyiben felek részteljesítésben állapodtak meg, úgy a részteljesítés(eke)t, valamint –a teljesítést, annak befejezését megelőzően 72 (hetvenkettő) órával köteles Megrendelőnek készre jelenteni. VII.4. Vállalkozó köteles betartani a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat a Megrendelő környezetvédelmi politikájába illeszkedő módon, valamint a közterületi rendre vonatkozó előírásokat. Köteles továbbá lehetővé tenni a hatóságok részére a munkaterület ellenőrzését, az általuk észrevételezett hiányosságokat köteles megszüntetni. VII.5. Kizárólag Vállalkozó felel a közvetlen megbízása alapján dolgozó más vállalkozók és szállítók kötelezettségeinek teljesítéséért, fizetségükért, valamint szolgáltatás-igényeik kielégítéséért, amely kötelezettségét Vállalkozó a vállalási árból teljesíti. Vállalkozó az egyedi szerződésben meghatározott munkák teljesítéséhez kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalási engedéllyel rendelkező, Vállalkozóval megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló személyeket vehet igénybe. A Vállalkozó személyzetének, megbízása alapján dolgozó harmadik személyeknek az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz. Az előírások durva, vagy ismétlődő megsértése esetén a Vállalkozó köteles a Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a kivitelezés területéről eltávolítani és más alkalmas személyekkel pótolni. VII.6. Vállalkozó a teljesítés során Megrendelő vagy harmadik személy tulajdonát csak a teljesítéshez szükséges mértékben, a tulajdonos előzetes értesítésével, vele történt megegyezés után vehet igénybe. Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a teljesítéssel okozati összefüggésben történő, harmadik személy balesete, vagyoni- és egyéb kára vonatkozásában. VII.7. Vállalkozó tevékenységének megkezdésétől annak végleges befejezéséig köteles a Megrendelő által meghatározottak szerinti információs táblát a munkaterületen, a lakosság számára jól láthatóan elhelyezni. VII.8. A tábla megrongálódását, illetve hiányát Vállalkozó köteles az észlelést követő 12 (tizenkettő) órán belül Megrendelő egyedi szerződésben megjelölt megbízottjának írásban bejelenteni. Vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az információs táblák a helyszínen folyamatosan kint legyenek. VII.9. Vállalkozó a Megrendelő csőhálózatán tervezett, fogyasztókat érintő munkavégzést köteles annak megkezdése előtt minimum 72 (hetvenkettő) órával az érintett fogyasztókat és a Megrendelő Üzemirányítási Osztályát írásban, szórólapokon, nyomtatványon vagy a helyben szokásos más, ellenőrizhető módon értesíteni. Vállalkozónak a kiértesítés szövegezését/formátumát a munkavégzés megkezdése előtt legalább 5 (öt) nappal Megrendelővel írásban jóvá kell hagyatnia. A be nem jelentett vagy pontatlanul megadott munkából adódó, a vízszolgáltatásban, illetve az üzemeltetésben fellépő esetleges zavarokból eredő mindennemű kárt Vállalkozó köteles viselni. Ugyanígy Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a fogyasztók értesítésének elmulasztásából eredő, a Megrendelőnek és/vagy harmadik személynek okozott mindennemű kárért. VII.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelő, valamint a Megrendelő forgalomtechnikai tevékenységet végző szerződött partnere által kialakított forgalomtechnikai, ideiglenes forgalomtechnikai keretek között végezni a kivitelezést és köteles a Megrendelő vonatkozó utasításai szerinti eljárásra. VII.11. Vállalkozó a munkálatokat a szakhatóságok és közmű üzemeltetők előírásai szerint köteles végezni – különös tekintettel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékvédelmi Szakhatóság (továbbiakban KÖH) előírásaira. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben bármely jogszabály, hatósági rendelkezés, előírás, szabvány előírja, a szakfelügyeletet köteles megrendelni. A jelen pontban foglaltak megszegéséért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Jelen pontban foglalt kötelezettség teljesítésével kapcsolatban Vállalkozó külön díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Vállalkozónak fentieken túlmenően is együttműködési kötelezettsége van a többi közmű- és útépítő kivitelezővel és ezek lebonyolítójával, valamint érintett önkormányzatokkal. Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni minden olyan körülményről, amely az egyedi szerződésben vállalt feladatai teljesítésében akadályozza, vagy korlátozza. VII.12.1. Vállalkozónak a rekonstrukció / építés során a lefektetett, illetve a meglévő, később szolgáltatásba bevonásra kerülő csővezeték szabad csővégeit szakszerűen (külső behatolást megakadályozó módon pl: bebeccsel) le kell zárni, amennyiben a csővégen a munkavégzést ideiglenesen befejezte vagy a munkálatokat technológiai okok vagy más ok miatt a csővégen szünetelteti. Csak akkor nem kell lezárni a csővéget, pl. technológiai szünet esetében vagy más ok esetében, ha Vállalkozó a csővégnél folyamatos helyszíni felügyeletet biztosít (azaz valaki ott áll a szabad csővég mellett). Amennyiben a Vállalkozó jelen pontban meghatározott kötelezettségét megszegi, köteles a teljes érintett csőhossz kamerázását, fertőtlenítését és külön öblítését (tízszeres csőtérfogatú vízmennyiség felhasználásával valamint ezt követően negatív vízminta biztosításával) saját költségén, Megrendelő erre irányuló felszólítását követően haladéktalanul elvégeztetni (megrendelni). A Vállalkozó a fertőtlenítést és öblítést saját költségén mindaddig köteles folytatni, amíg ezen eljárás negatív vízminta eredményre nem vezet. Ezen munkálatok elvégzésének hiánya a kivitelezés átadás-átvételét kizárja. A kamerázás és az öblítés nem eredményezhetik az egyedi szerződés szerinti kivitelezési határidő meghosszabbítását! VII.12.2. A Vállalkozó a kivitelezési munka megkezdése előtt köteles a Megrendelő ügyfélszolgálatán tűzcsapra szerelhető mérőórát átvenni. Amennyiben a tűzcsapról való vízvételezés nem az átvett mérőórán keresztül történik, Vállalkozó alkalmanként az egyedi szerződésben meghatározott kötbér megfizetésére köteles.
A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.
Adatkezelés korlátozásához való jog A biztosító az érintett kérésére az általános adatvédelmi rendelet 18. cikkében meghatározott rendelkezésekre figyelemmel korlátozottan kezeli az érintett személyes adatait. Ha az adatkezelés az érintett kérésére korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a biztosító a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védel- méhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekből kezeli.