Common use of Az értékkövetés szabályai Clause in Contracts

Az értékkövetés szabályai. A biztosítási összeg értékének követése érdekében a felek megállapodnak a biztosítási összeg rendszeres, értékkövető változásáról (továbbiakban: a biztosítási összeg indexálása). A biztosító az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket in- dexálja: A biztosító nem indexálja az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket: A biztosító a módosított biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és a KSH index szorzata alapján számítja ki. A biztosítási összeg indexálásának alapja a KSH által az indexálás al- kalmazását megelőzően közzétett, egyéves (12 hónap) időszakra vo- natkozó „Fogyasztói árindex”, amelytől a biztosító 5% ponttal felfe- lé, illetve lefelé eltérhet. A biztosítási összeg indexálására legelőször a szerződés létrejöttét követő biztosítási évben kerülhet sor, majd évente, a biztosítási évforduló napjának hatályával. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. A biztosí- tási összeg értékkövető módosításáról és annak mértékéről, valamint a díj- változásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írás- ban értesíti a szerződőt. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére – 30 napos felmondási idővel – írásban bármikor felmond- hatja.

Appears in 4 contracts

Samples: Groupama E Lakás Biztosítás, Groupama E Lakás Biztosítás, Groupama E Lakás Biztosítás

Az értékkövetés szabályai. A biztosítási összeg értékének követése érdekében a felek megállapodnak a biztosítási összeg rendszeres, értékkövető változásáról (továbbiakban: a biztosítási összeg indexálása). A biztosító Amennyiben az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket in- dexálja: A adott biztosítási össze- get a biztosító nem indexálja az alábbi biztosításiindexálja, illetve szolgáltatási összegeket: úgy azt a különös feltételek kifeje- zetten tartalmazzák. A biztosító a módosított biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és a KSH index szorzata alapján számítja ki. A biztosítási összeg indexálásának alapja a KSH által az indexálás al- kalmazását megelőzően közzétett, egyéves (12 hónap) időszakra vo- natkozó „Fogyasztói árindex”, amelytől a biztosító 5% ponttal felfe- lé, illetve lefelé eltérhet. A biztosítási összeg indexálására legelőször a szerződés létrejöttét követő biztosítási évben kerülhet sor, majd évente, a biztosítási évforduló napjának hatályával. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. A biztosí- tási összeg értékkövető módosításáról és annak mértékéről, valamint a díj- változásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írás- ban értesíti a szerződőt. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére végé- re – 30 napos felmondási idővel – írásban bármikor felmond- hatjafelmondhatja.

Appears in 2 contracts

Samples: Groupama Garancia E Lakás Biztosítás, Groupama Garancia E Lakás Biztosítás

Az értékkövetés szabályai. A biztosítási összeg értékének követése érdekében a felek megállapodnak a biztosítási összeg rendszeres, értékkövető változásáról (továbbiakban: a biztosítási összeg indexálása). A biztosító az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket in- dexálja: A biztosító nem indexálja az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket: – a Szolgáltatáskimaradásból származó károk fedezetet; A biztosító a módosított biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és a KSH index szorzata alapján számítja ki. A biztosítási összeg indexálásának alapja a KSH által az indexálás al- kalmazását alkalma- zását megelőzően közzétett, egyéves (12 hónap) időszakra vo- natkozó vonatkozó „Fogyasztói árindex”, amelytől a biztosító 5% ponttal felfe- léfelfelé, illetve lefelé eltérhet. A biztosítási összeg indexálására legelőször a szerződés létrejöttét követő biztosítási évben kerülhet sor, majd évente, a biztosítási évforduló napjának hatályával. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. A biztosí- tási összeg értékkövető módosításáról és annak mértékéről, valamint a díj- változásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írás- ban értesíti a szerződőt. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja kí- vánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére – 30 napos felmondási idővel – írásban bármikor felmond- hatjafelmondhatja.

Appears in 1 contract

Samples: Élet És Balesetbiztosítás Választható Választható Választható

Az értékkövetés szabályai. A biztosítási összeg értékének követése érdekében a felek megállapodnak a biztosítási összeg rendszeres, értékkövető változásáról (továbbiakban: a biztosítási összeg indexálása). A biztosító az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket in- dexálja: A biztosító nem indexálja az alábbi biztosítási, illetve szolgáltatási összegeket: A biztosító a módosított biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és a KSH index szorzata alapján számítja ki. A biztosítási összeg indexálásának alapja a KSH által az indexálás al- kalmazását alkalmazását megelőzően közzétett, egyéves (12 hónap) időszakra vo- natkozó vonatkozó „Fogyasztói árindex”, amelytől a biztosító 5% ponttal felfe- léfelfelé, illetve lefelé eltérhet. A biztosítási összeg indexálására legelőször a szerződés létrejöttét követő biztosítási évben kerülhet sor, majd évente, a biztosítási évforduló napjának hatályával. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányosan követi. A biztosí- tási összeg értékkövető módosításáról és annak mértékéről, valamint a díj- változásról a biztosító a biztosítási évfordulót 60 nappal megelőzően írás- ban értesíti a szerződőt. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja kí- vánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére – 30 napos felmondási idővel – írásban bármikor felmond- hatjafelmondhatja.

Appears in 1 contract

Samples: Egyszerűsített Lakásbiztosítás