Az Ügyfél szavatosságvállalása mintaszakaszok

Az Ügyfél szavatosságvállalása. Az Ügyfél, a Szerződés aláírásával, a Bank javára, annak érdekében, hogy a Bank garanciát bocsásson ki az általa megjelölt kedvezményezett számára, a következő nyilatkozatokat teszi, és a Bank a fenti szolgáltatást a következő kijelentések helytállóságát feltételezve nyújtja. A garanciakeretbe történő befogadási kérelem benyújtásakor úgy kell tekintetni, hogy az Ügyfél az alábbi kijelentéseket megismétli, és kijelenti, hogy ezen nyilatkozatok az igénybejelentés időpontjában is megfelelnek a valóságnak.
Az Ügyfél szavatosságvállalása. Az Ügyfél annak érdekében, hogy a Bank hitelt nyújtson az Adós számára, a jelen 8. pontban felsorolt nyilatkozatokat teszi, és tudomásul veszi, hogy a Bank a Szerződést és a Biztosítéki Szerződéseket a következő kijelentések helytállóságát feltételezve köti meg. Minden egyes folyósítási kérelem benyújtásakor úgy kell tekinteni, hogy az Ügyfél az alábbi kijelentéseket megismétli, és kijelenti, hogy ezen nyilatkozatok megfelelnek a valóságnak mindaddig, amíg a Banknak a Szerződés alapján az Adóssal szemben követelése áll fenn.
Az Ügyfél szavatosságvállalása. Az Ügyfél annak érdekében, hogy a Bank Garanciát bocsásson ki az általa megjelölt Kedvezményezett számára, a jelen 12. pontban felsorolt nyilatkozatokat teszi, és tudomásul veszi, hogy a Bank Szerződést és a Biztosítéki Szerződéseket a következő kijelentések helytállóságát feltételezve köti meg. Garancia Keretszerződés esetén, a Garanciakeretbe történő befogadási kérelem benyújtásakor úgy kell tekinteni, hogy az Ügyfél az alábbi kijelentéseket megismétli, és kijelenti, hogy ezen nyilatkozatok az igénybejelentés időpontjában is megfelelnek a valóságnak a mindaddig, amíg a Banknak a Garancia Keretszerződés alapján a Megbízóval szemben követelése áll fenn vagy keletkezhet.
Az Ügyfél szavatosságvállalása. Az Ügyfél annak érdekében, hogy a Bank megkösse vele a Szerződést, jelen fejezetben felsorolt kijelentéseket, szavatossági nyilatkozatokat és kötelezettségvállalásokat teszi. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bank a Szerződést a jelen fejezetben foglaltak helytállóságát feltételezve köti meg. Úgy kell tekinteni, hogy az Ügyfél minden egyes lehívási kérelem benyújtásakor a jelen fejezetben foglaltakat megismétli, és kijelenti, hogy ezen nyilatkozatok és kötelezettségvállalások megfelelnek a valóságnak, és mindaddig fennállnak, amíg a Banknak a Szerződés alapján az Ügyféllel szemben követelése áll fenn vagy keletkezhet.

Related to Az Ügyfél szavatosságvállalása

  • Jótállás, szavatosság 11.1 E-Töltő(k) 11.1.1 Az E-töltőkre E.ON a Szerződésben foglalt jótállást vállal. E.ON tájékoztatja a Megrendelőt, hogy a jótállás érvényesíthetőségének feltétele lehet, hogy a gyártóval szerződött szervízpartner/ek végezzék az E-Töltő szakszerű beüzemelését, karbantartását, valamint üzemeltetését. A jótállás megszűnését eredményezheti a szakszerűtlen beavatkozás. Erről részletesen a gyártói tájékoztató tartalmazhat információkat. E.ON az E-Töltő gyártójával szembeni jótállás érvényesítésében közvetítői szerepet vállal, azonban a jótállási körbe nem eső hibák esetén a felmerülő költségeket Megrendelő köteles megfizetni. 11.1.2 A jótállás hatályát veszti, ha a Megrendelő az E-töltőt az E.ON engedélye nélkül megbontotta, vagy a Megrendelőtől elvárható gondosságot és hibamegelőző lépéseket nem teljesítette, valamint, ha az E.ON vagy harmadik személy bizonyítja, hogy a hiba rendellenes használat, átalakítás, szakszerűtlen kezelés, helytelen tárolás, elemi kár, vis maior, élőlények által vagy más eszköz, berendezés meghibásodása által okozott kár vagy harmadik személy tevékenységével vagy mulasztásával összefüggésben, egyéb, vásárlás után keletkezett okból következett be. 11.1.3 Az E.ON viseli a Megrendelő E-Töltő vonatkozásában jótállási igénye érvényesítésével kapcsolatban felmerült minden igazolt költségét (távoli diagnosztika, leszerelés, gyártóhoz való eljuttatás szállítási költsége, diagnosztika és javítás, töltő Megrendelőhöz szállítási költsége, töltő visszaszerelése), ha érvényes volt a jótállás, és jogszerű volt a jótállási igény. Amennyiben a jótállási igény nem volt jogszerű, E.ON jogosult a Megrendelő igénye kapcsán felmerült költségeit Megrendelő részére kiszámlázni, Megrendelő pedig köteles azt megfizetni E.ON részére. Ez a kitétel az utólag megállapított esetekre is vonatkozik. 11.1.4 A jótállási körbe eső kijavított vagy kicserélt alkatrészre a jótállási időszak újból kezdődik. 11.1.5 Megrendelő jótállási igényét hivatalosan az xxxxxxxxxx@xxx.xx postafiókra küldött írásbeli értesítéssel jelezheti E.ON felé. 11.2 E-Töltő(k)höz kapcsolódó szolgáltatások 11.2.1 E.ON Vállalkozási tevékenységekre a teljesítést követő 1 év szavatosságot vállal. 11.2.2 Megrendelő szavatossági vagy jótállási igényét hivatalosan az xxxxxxxxxx@xxx.xx postafiókra küldött írásbeli értesítéssel jelezheti E.ON felé. 11.3 Jótállási körbe tartozó munkák felmerülése esetén Megrendelő írásban értesíti E.ON-t, aki köteles haladéktalanul, de legkésőbb Megrendelő írásbeli jelzését követő 30 naptári napon belül a helyszíni szemlét digitálisan vagy személyesen elvégezni, majd azt követő 30 napon belül - amennyiben Vállalkozó a hibát garanciális hibának minősíti - saját költségén elvégezni.

  • Szavatosság, jótállás A Vállalkozót a szerződésszerű teljesítéséért a Ptk. és a jelen Szerződés szerinti jog- és kellékszavatosság terheli. A Vállalkozó a szavatossági kötelezettségeinek köteles az erre történő felszólítás átvételét követő 10 (tíz) napon belül eleget tenni. A Vállalkozó a Tervek megfelelőségéért, azaz a Tervek hibamentességért a Ptk. és a jelen Szerződés szerinti jog-és kellékszavatossággal tartozik. A szerződésszegésből fakadó jogok a Tervek hibája miatt mindaddig érvényesíthetők, amíg a Tervek alapján kivitelezett szolgáltatás (építmény) tervhibával összefüggő hibás teljesítése miatti jogok gyakorolhatók. A Vállalkozó az esetleges hibákért akkor is felelősséggel tartozik, ha a Megrendelő a hibás Terveket vagy dokumentumokat, illetve az adott szolgáltatás teljesítését korábban elfogadta vagy jóváhagyta. A Vállalkozó jótállást vállal a Szerződésben foglalt munkák és szolgáltatások szerződésszerű teljesítéséért, továbbá az alkalmazott megoldások, eljárások alkalmasságáért és minőségéért. A Felek megállapodnak, hogy a jótállási időszak az adott Terv átadásától számít és a Ptk. 6:251.§ (3) bekezdése szerinti határidő végéig tart. A jótállás kiterjed különösen: arra, hogy a Vállalkozó által átadott Tervek és dokumentumok minősége a Szerződés, az alkalmazandó jogszabályok és szabványok előírásainak megfelel, és a szerződéses cél elérését maradéktalanul biztosítja, arra, hogy az engedély kiadása érdekében a Vállalkozó által készített vagy beszerzett valamennyi Terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján az illetékes hatóság az engedélyt kiadja, a Vállalkozó által készített vagy beszerzett valamennyi Terv és dokumentum alkalmas arra, hogy azok alapján a Megrendelő a kivitelezési (köz)beszerzési eljárást megindítsa, valamint arra, hogy a Terveknek nincsen olyan hibája, amely a rendeltetésszerű használatot akadályozhatja. A jótállás alapján a Vállalkozót terhelő kötelezettségek teljesítését – a Megrendelő írásbeli felhatalmazása alapján – harmadik személy is jogosult közvetlenül a Vállalkozótól követelni, amely esetben a Vállalkozó a jótállás keretében végzendő szolgáltatásait e harmadik személy részére köteles nyújtani. A jótállási kötelezettség keretében a Vállalkozó a Megrendelő vagy az általa felhatalmazott harmadik személy első, a jótállási időszak alatt bejelentett, írásbeli felszólítására köteles a Tervek hibájának kijavítását megkezdeni, és azt a felszólításban megjelölt – műszakilag ésszerű, de legfeljebb 10 (tíz) napos – határidőre elvégezni. A Vállalkozó a jótállás keretében köteles elvégezni mindazokat a módosításokat is, amelyeket jogszabály vagy hatóság ír elő. A Vállalkozó a jótállás keretében a jelen fejezet szerinti szolgáltatásokat külön díjazás nélkül nyújtja, azaz nem számít fel díjat, függetlenül az igénybe vett alkalmak számától, illetve az igénybevételi időszak hosszától. A jótállási igény érvényesítésére jogosult a Vállalkozó által vállalt jótállás alapján fennálló szavatossági jogok érvényesítésének jogszabályban meghatározott sorrendjétől eltérhet, azzal, hogy elállási jogával kizárólag az egyéb szavatossági jogainak gyakorlását követően élhet. Amennyiben a Vállalkozó a jótállás keretében teljesítendő kötelezettségeinek határidőben nem tesz eleget, úgy a jótállási igény érvényesítésére jogosult az adott feladatot a Vállalkozó kockázatára és költségére mással jogosult elvégeztetni.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán. 6.4.2. A Szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani. E szabályt a belföldi hálózatból indított hívásokra kell alkalmazni. A Szolgáltató által működtetett telefonos ügyfélszolgálat emelt díjas szolgáltatással nem működtethető. Az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató – a műszaki szolgáltatási feltételek megléte esetén – saját hálózatából díjmentesen köteles biztosítani ügyfélszolgálatának elérhetőségét. A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie. A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról és hibabejelentésről a szolgáltató hangfelvételt készít, amelyet visszakereshető módon – a hibaelhárítással kapcsolatos hibabejelentésre vonatkozó bejelentés kivételéve, melyet a Szolgáltató a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési időtartam végéig köteles megőrizni – a bejelentés időpontjától számítva 2 évig megőriz. Ha a hangfelvétel tartalmazza a 6.2.2. pontban megjelölt és panaszfelvételi jegyzőkönyv szerinti tartalmi elemeket - ide nem értve a panasz előterjesztésének helyét, az Előfizető által bemutatott bizonyítékok jegyzékét, a jegyzőkönyvet felvevő személy aláírását, valamint a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét -, a jegyzőkönyv felvétele az Előfizető beleegyezésével mellőzhető. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és az Előfizető kérésére, a jelen pont szerinti módon, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A Szolgáltató a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról az Előfizetőt a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítése keretében a Szolgáltató köteles az ügyfélszolgálat által bonyolított telefonos beszélgetésről készített hangfelvételnek az érintett Előfizető általi visszahallgatását - kérésre - a Szolgáltató által biztosított ügyfélszolgálati helyiségben lehetővé tenni az erre vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül, előre egyeztetett időpontban, ami a hangfelvétel rendelkezésre bocsátásának minősül. A hangfelvétel másolatát a Szolgáltató köteles az Előfizető kérelmére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. Az Előfizető részére előfizetői hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. 6.4.3. Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, bejelentést tehet és panasszal élhet. 6.4.4. A panaszok kezelési rendjét a 6.2. pont tartalmazza. 6.4.5. Az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje az ügyfél igényének kielégítéséhez szükséges folyamatok lebonyolításának időigényétől függ, valamint az adott időpontban az ügyfélszolgálaton megjelenő ügyfelek számától. A Szolgáltató minden tőle elvárhatót megtesz az ügyfelek gyors, pontos kiszolgálása érdekében és több ügyfél egyidejű megérkezése esetén az ügyfélszolgálat vezetője azonnal intézkedik az ügyfelek mielőbbi kiszolgálása érdekében. A Szolgáltató törekszik arra, hogy az ügyfél és az ügyfélszolgálati munkatárs közvetlen kommunikációja során az időintervallum minimalizálásra kerüljön az ügyfélszolgálati munkatársak felkészült ügyintézése, gyors, pontos, értelmezhető válaszadása útján. 6.4.6. Az Előfizető nyilatkozatainak, valamint a Szolgáltató értesítéseinek, tájékoztatásainak és közzétételeinek megtételére az alábbiak szerint kerülhet sor: 6.4.6.1. Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató székhelyére vagy központi avagy illetékes ügyfélszolgálatára írásban (postai úton feladva, telefaxon, vagy elektronikus levélben megküldve vagy személyesen benyújtva) jogosult megtenni, ha az ÁSZF másként nem rendelkezik. Az előfizetői szerződést az Előfizető minden olyan formában (írásban, szóban, stb.) jogosult felmondani, mint amilyen formát a Szolgáltató a szerződés megkötésére is alkalmaz. 6.4.6.2. Ha jogszabály vagy a hírközlési hatóság valamely általános szerződési feltételnek vagy más tájékoztatásnak a Szolgáltató ügyfélszolgálatán történő közzétételét rendeli el, ennek a Szolgáltató a következők teljesítésével tesz eleget: a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, és b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad. 6.4.6.3. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és amennyiben a Szolgáltató számlalevelet is küld, a Szolgáltató köteles a számlalevél mellékletében értesíteni az Előfizetőt. Elektronikus számla bemutatási rendszer esetén a számlaértesítő elektronikus levél minősül számlalevélnek. Az Előfizetőt a) a számlaértesítő elektronikus levélben vagy b) az elektronikus számlában, amennyiben lehetséges a számlaértesítő elektronikus levélben erre történő utalással 6.4.6.4. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, Szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint - a 6.4.6.5. pont szerinti korlátozásokra figyelemmel - az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget: a) az Előfizető közvetlen értesítésével, postai úton az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon, b) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre, c) egyéb elektronikus hírközlés útján (pl. SMS, MMS), az internetes honlapon történő közzétételre utalással, d) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni, e) a műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés ÁSZF-ének módosításáról - ide nem értve a szolgáltatási csomag összetételére, illetve a szolgáltatás díjának emelésére vonatkozó módosítást – szóló értesítést a minden előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban a 8 és 22 óra közötti idősávban közzéteszi. A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell tekinteni, hogy azzal a szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett. Az elektronikus levelet, SMS-t vagy MMS-t a kézbesítési visszaigazolás napján - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett. Amennyiben az elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS-ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést - az ellenkező bizonyításáig - a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett. 6.4.6.5. A 6.4.6.4.a)-c) pontjában meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a) a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték, vagy c) a postai levélben foglalt értesítést az Előfizetőnek igazolható módon megküldték. A 6.4.6.4.d) pontban meghatározott értesítési módot a szolgáltató kizárólag a szolgáltatás szünetelésére vonatkozó és az ÁSZF módosítására vonatkozó értesítések esetén alkalmazhatja. Nem alkalmazhatja a 6.4.6.4.d) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik. 6.4.6.6. Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.

  • Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal? A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik. Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően (1 év után) azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja, valamint az 1. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján. 6.4.2. A Szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani. E szabályt a belföldi hálózatból indított hívásokra kell alkalmazni. A Szolgáltató által működtetett telefonos ügyfélszolgálat emelt díjas szolgáltatással nem működtethető. Az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató – a műszaki szolgáltatási feltételek megléte esetén – saját hálózatából díjmentesen köteles biztosítani ügyfélszolgálatának elérhetőségét. 6.4.2.1. Egyéni előfizető esetén a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, valamint a Szolgáltató és az Egyéni Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie. A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról és hibabejelentésről a szolgáltató hangfelvételt készít, amelyet visszakereshető módon – a hibaelhárítással kapcsolatos hibabejelentésre vonatkozó bejelentés kivételével, melyet a Szolgáltató a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési időtartam végéig köteles megőrizni – a bejelentés időpontjától számítva 2 évig megőriz. Ha a hangfelvétel tartalmazza a 6.3.2. pontban megjelölt és panaszfelvételi jegyzőkönyv szerinti tartalmi elemeket - ide nem értve a panasz előterjesztésének helyét, az Előfizető által bemutatott bizonyítékok jegyzékét, a jegyzőkönyvet felvevő személy aláírását, valamint a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét -, a jegyzőkönyv felvétele az Előfizető beleegyezésével mellőzhető. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és az Előfizető kérésére, a jelen pont szerinti módon, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A Szolgáltató a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról az Előfizetőt a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítése keretében a Szolgáltató köteles az ügyfélszolgálat által bonyolított telefonos beszélgetésről készített hangfelvételnek az érintett Előfizető általi visszahallgatását - kérésre - a Szolgáltató által biztosított ügyfélszolgálati helyiségben lehetővé tenni az erre vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül, ami a hangfelvétel rendelkezésre bocsátásának minősül. A hangfelvétel másolatát a Szolgáltató köteles az Előfizető kérelmére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A Szolgáltató a hangfelvétel kiadását az Előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. Az Előfizető részére előfizetői hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. 6.4.2.2. Üzleti előfizető esetén a telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról a Szolgáltató hangfelvételt készít, amelyet visszakereshető módon, a bejelentés időpontjától számítva 1 évig megőriz. Az Üzleti előfizető erre irányuló kéréséről történő tudomásszerzéstől számított 30 napon belül a Szolgáltató a jelen pont szerinti hangfelvétel visszahallgatását ügyfélszolgálati helyiségében biztosítja az Üzleti előfizető részére. A jelen pont szerinti hangfelvétel másolatát a Szolgáltató az üzleti előfizető kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátja. A Szolgáltató a hangfelvétel kiadását az Üzleti előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. A Szolgáltató a visszahallgatást és a másolatot az Üzleti előfizető részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja. Üzleti előfizető esetén az előfizetői szerződéssel kapcsolatban érkező előfizetői panasz másolatát, vagy az előfizetői panasz elintézéshez szükséges adatokat az Üzleti előfizető kérésére a szolgáltató az üzleti előfizető rendelkezésére bocsátja 6.4.3. Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, és panasszal élhet. 6.4.4. Az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje az ügyfél igényének kielégítéséhez szükséges folyamatok lebonyolításának időigényétől függ, valamint az adott időpontban az ügyfélszolgálaton megjelenő ügyfelek számától. A Szolgáltató minden tőle elvárhatót megtesz az ügyfelek gyors, pontos kiszolgálása érdekében és több ügyfél egyidejű megérkezése esetén az ügyfélszolgálat vezetője azonnal intézkedik az ügyfelek mielőbbi kiszolgálása érdekében. A Szolgáltató törekszik arra, hogy az ügyfél és az ügyfélszolgálati munkatárs közvetlen kommunikációja során az időintervallum minimalizálásra kerüljön az ügyfélszolgálati munkatársak felkészült ügyintézése, gyors, pontos, értelmezhető válaszadása útján. 6.4.5. Az Előfizető nyilatkozatainak, valamint a Szolgáltató értesítéseinek, tájékoztatásainak és közzétételeinek megtételére az alábbiak szerint kerülhet sor: 6.4.5.1. Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató székhelyére vagy központi avagy illetékes ügyfélszolgálatára írásban (postai úton feladva, telefaxon, vagy elektronikus levélben megküldve vagy személyesen benyújtva) jogosult megtenni, ha az ÁSZF másként nem rendelkezik. Az előfizetői szerződést az Előfizető minden olyan formában (írásban, szóban, stb.) jogosult felmondani, mint amilyen formát a Szolgáltató a szerződés megkötésére is alkalmaz. 6.4.5.2. Ha jogszabály vagy a hírközlési hatóság valamely tájékoztatásnak, általános szerződési feltételnek (jelen pontban a továbbiakban: tájékoztatás) a Szolgáltató ügyfélszolgálatán történő közzétételét rendeli el, ennek a Szolgáltató a következők teljesítésével tesz eleget: a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, és b) az abban foglaltakról a hangszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad. 6.4.5.3. Ha elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály az Előfizető értesítésének módját nem határozza meg, a Szolgáltató értesítési kötelezettségének választása szerint – a jelen pontban foglaltakra figyelemmel - a következő módon tehet eleget: a) tartós adathordozó útján, azzal, hogy a tartós adathordozó elérhetővé tételéről az Előfizetőt igazolható módon külön értesíteni kell, kivéve, ha az alkalmazott tartós adathordozó jellege azt nem indokolja; b) az Előfizető közvetlen értesítésével, személyesen, postai úton, saját kézbesítés útján vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon; c) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással, vagy d) az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban és honlappal rendelkező média szerkesztőség, internetes újság vagy hírportál útján legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni. 6.4.5.4. A 6.4.5.3. a)-c) pontban meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a) a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Előfizetőnek igazolható módon megküldték, vagy c) a postai levélben foglalt vagy saját kézbesítés útján továbbított értesítést az Előfizetőnek igazolható módon megküldték. 6.4.5.5. A 6.4.5.3. a) pontja szerinti tartós adathordozón történő értesítést a Szolgáltató által megküldöttnek kell tekinteni, ha a Szolgáltató biztosította, hogy az értesítéssel érintett információ az Előfizető számára hozzáférhetővé váljon. A Szolgáltató 6.4.5.3. a) pontja szerinti tartós adathordozón történő értesítés esetén a tartós adathordozó elérhetővé tételéről az elérési út megjelölésével értesíti az Előfizetőt, kivéve, ha az alkalmazott tartós adathordozó jellege ezt nem indokolja. 6.4.5.6. Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani. 6.4.5.7. Ha az Előfizető kifejezetten kéri, a Szolgáltató a számlát elektronikus levélben vagy elektronikus számla bemutatási rendszer helyett postai úton küldi meg az Előfizető részére. A Szolgáltató az elektronikus levélben vagy elektronikus számla bemutatási rendszeren megküldött számla esetében az Előfizető részére díjkedvezményt adhat. 6.4.5.8. A Szolgáltató az előfizetői szerződés időtartama alatt biztosítja az Előfizető számára az elektronikus tárhelyen tárolt információkhoz való hozzáférést. Ha az előfizetői szerződéssel kapcsolatos információk elektronikus tárhelyen érhetőek el, az előfizetői szerződés megszűnését követő egy évig a Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére az elektronikus tárhelyhez való hozzáférést. 6.4.5.9. Az internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató köteles a Végfelhasználók részére alternatív, kedvezményes díjjakkal kapcsolatos tanácsadást biztosítani, ha ilyen díjakat is alkalmaz, továbbá köteles legalább évente tájékoztatni a Végfelhasználókat a legkedvezőbb díjszabásról. A Szolgáltató a jelen pont szerinti alternatív, kedvezményes díjakkal kapcsolatos tanácsadást a Végfelhasználó kérésére telefonos és személyes ügyfélszolgálatán, valamint a Végfelhasználó elektronikus úton történő megkeresésére elektronikus úton biztosítja. A tanácsadás a Végfelhasználó igénye esetén kiterjed a fogyasztási szokásain alapuló, az eddig igénybe vett szolgáltatás paramétereihez összességében leginkább hasonló, kedvezőbb árú szolgáltatáscsomagok ismertetésére.

  • Szavatosság és jótállás A szavatosság a hosszabb törvényes vagy szerződéses határidőket nem érintve hat hónapig tart. Az időtartam a termék átadásának, leszállításának vagy a szolgáltatásnyújtásnak az időpontjától számítva kezdődik. A Vevő köteles a hiányosságokat haladéktalanul, de legkésőbb a termék leszállításától, illetve a szolgáltatásnyújtástól számított 14 napon belül írásban, a hiányosság megjelölésével, valamint a bizonylatok, minták, csomagolási jegyzékek, számlaszám és számlázási adatok csatolásával bejelenteni. Rejtett hibák esetén legkésőbb a termék szállítását követő 12. hónapon belül lehet írásban panaszt tenni, ellenkező esetben ez egy kizáró ok. A Vevő átvételi fenntartásai hatálytalanok. Jogos kifogások esetén a terméket az összes további követelés kizárásával kicseréljük vagy kijavítjuk. Ha hiba merül fel, haladéktalanul megbecsüljük az elhárítási költségeket, és ismertetjük az elhárítás időtartamát. A Vevő csak a megbecsült elhárítási költségekhez szükséges összeg visszatartására jogosult addig, amíg megszűntetjük a hibát. A fennmaradó összeg esedékességét a meglévő hiba nem akadályozza. A Vevő nem élhet velünk vagy a helyünkben eljáró személyekkel szemben kártérítési igénnyel, a hibás teljesítésből keletkező károk vagy a szerződéses mellékkötelezettségek megsértése miatt kárigénnyel könnyű mulasztás esetén; a kárigények összege a hibás termék/teljesítés mindenkori számlaértékének összegében maximalizált. Jelen szerződés bárminemű teljesítménye harmadik fél javára egységesen nem érvényesíthető. Ha a Vevő termékfelelőség jogcímén visszkeresettel szándékozik élni ellenünk, akkor ezen igényeit – az igényt alátámasztó tényállás pontos részletezésével – a felismeréstől számított három héten belül, bírósági eljárás esetén haladéktalanul írásban (ajánlott küldeményként) köteles ismertetni velünk. Amennyiben elmulasztja ezt, akkor elveszti visszkereseti jogát. A jótállás és/vagy garancia nem vonatkozik a szakszerűtlen kezelés és beavatkozások miatt előforduló hibákra, a szervizelési és kezelési utasítások be nem tartása miatt keletkező károkra, valamint a nem engedélyezett anyagok (idegen beavatkozások) használatára. Hardver- és szoftverrendszerek szállítása esetén a Vevő köteles a próbaüzem során fellépő hibákat haladéktalanul, de legkésőbb a beüzemelés napján írásban bejelenteni. A próbaüzem nélküli szállítások esetén a hiányosságokat haladéktalanul írásban kell bejelenteni. Rendszereknél csak az írásbeli megállapodás szerinti tulajdonságokért (paraméterekért, a próba alatt mutatott mértékben) vállalunk garanciát. Ha nem kerül sor próbára, akkor a terméknek a gyártó által megadott átlagos tulajdonságai képezik a szerződés részét. A szállított rendszereket a szállítás után próbaképpen üzemeltetik. A Vevő megerősíti a rendszer hibátlanságát az átvételi jegyzőkönyvben vagy azáltal, hogy a rendszert üzembe helyezi. A hard- és szoftvereszközök használatából vagy feldolgozásából eredő károkért nem szavatolunk. A jótállásunk szintén nem vonatkozik a szakszerűtlen kezelésre, az idegen/szakszerűtlen beavatkozásokra, a rendszer alkalmasságára a Vevő által tervezett felhasználásra, a szoftver módosítására, vagy ha a Vevő a szoftvert nem érvényes vagy módosított verzióval, vagy nem az általunk szállított adatokkal, programokkal vagy hardverrel együtt használja.

  • Tartózkodás meghosszabbítása Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.

  • Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 28 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 28 6.2. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 32 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 34 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 37 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 40 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 40

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.