Common use of Az Üzletszabályzat hatálya Clause in Contracts

Az Üzletszabályzat hatálya. Ezen Üzletszabályzat az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) által végzett a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott és a Bank számára engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások általános feltételeit tartalmazza. Az ebben foglalt rendelkezések mind a Bank, mind az Ügyfél számára külön kikötések nélkül is kötelezőek, de azoktól kölcsönös meg- egyezéssel szerződésben, a jogszabályok keretein belül el lehet térni. Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Bank és ügyfelei között létrejött, a Bank számára engedé- lyezett tevékenységi körökhöz kapcsolódó számlaszerződések, egyedi és keretszerződések meg- kötésére terjed ki. Ezen szerződések megkötésekor az Üzletszabályzat rendelkezéseit mindkét fél magára kötelezőnek ismeri el, és elfogadja. A jelen Üzletszabályzat tekintetében Ügyfél az a belföldi vagy külföldi természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb vállalkozás vagy szervezet, aki/amely számára a Bank tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt. (Bank és Ügyfél a továbbiakban együttesen: felek) A Bank és ügyfelei között létrejött jogügyletekre, illetve ezek egyes részleteire, - ha azokról sem a vonatkozó számlaszerződés vagy keretszerződés, sem a jelen Üzletszabályzat nem rendelkezik – a piaci szabványok, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.), a Bszt. és a pénzfor- galmi jogszabályok, a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU Irányelvben (XxXXX XX) foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabályok, pénz- ügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló az Európai Parlament és a Tanács 600/2014/EU Rendelet (MiFIR) valamint az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárról szóló 648/2012/EU Rendelet (EMIR) rendelkezései valamint a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban BÉT), szabályozott piacok illetve elismert tőzsdék (a továbbiakban együttesen: szabályozott piacok), illetve a KELER Zrt. valamint a KELER KSZF Zrt. (a továbbiakban együttesen: KELER) és a központi szerződő felek (továbbiakban együttesen: központi szerződő felek) szabályai és az egyéb vonatkozó jogszabályok az irányadóak.

Appears in 10 contracts

Samples: Business Rules, Business Rules, Business Rules

Az Üzletszabályzat hatálya. Ezen Üzletszabályzat az MTB a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) által végzett a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető vé- gezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott és a Bank számára engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások általános feltételeit tartalmazza. Az ebben foglalt rendelkezések mind a Bank, mind az Ügyfél számára külön kikötések nélkül is kötelezőek, de azoktól kölcsönös meg- egyezéssel szerződésben, a jogszabályok keretein belül el lehet térni. Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Bank és ügyfelei között létrejött, a Bank számára engedé- lyezett tevékenységi körökhöz kapcsolódó számlaszerződések, egyedi és keretszerződések meg- kötésére terjed ki. Ezen szerződések megkötésekor az Üzletszabályzat rendelkezéseit mindkét fél magára kötelezőnek ismeri el, és elfogadja. A jelen Üzletszabályzat tekintetében Ügyfél az a belföldi vagy külföldi természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb vállalkozás vagy szervezet, aki/amely számára a Bank tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt. (Bank és Ügyfél a továbbiakban együttesen: felek) A Bank és ügyfelei között létrejött jogügyletekre, illetve ezek egyes részleteire, - ha azokról sem a vonatkozó számlaszerződés vagy keretszerződés, sem a jelen Üzletszabályzat nem rendelkezik – a piaci szabványok, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.), a Bszt. és a pénzfor- galmi jogszabályok, a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU Irányelvben (XxXXX XX) foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabályok, pénz- ügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló az Európai Parlament és a Tanács 600/2014/EU Rendelet (MiFIR) valamint az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárról szóló 648/2012/EU Rendelet (EMIR) rendelkezései valamint a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban BÉT), szabályozott piacok illetve elismert tőzsdék (a továbbiakban együttesen: szabályozott piacok), illetve a KELER Zrt. valamint a KELER KSZF Zrt. (a továbbiakban együttesen: KELER) és a központi szerződő felek (továbbiakban együttesen: központi szerződő felek) szabályai és az egyéb vonatkozó jogszabályok az irányadóak.

Appears in 3 contracts

Samples: Business Rules, Business Rules, Business Rules

Az Üzletszabályzat hatálya. Ezen Üzletszabályzat az MTB a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) által végzett a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető vé- gezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott és a Bank számára engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások általános feltételeit tartalmazza. Az ebben foglalt rendelkezések mind a Bank, mind az Ügyfél számára külön kikötések nélkül is kötelezőek, de azoktól kölcsönös meg- egyezéssel szerződésben, a jogszabályok keretein belül el lehet térni. Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Bank és ügyfelei között létrejött, a Bank számára engedé- lyezett tevékenységi körökhöz kapcsolódó számlaszerződések, egyedi és keretszerződések meg- kötésére terjed ki. Ezen szerződések megkötésekor az Üzletszabályzat rendelkezéseit mindkét fél magára kötelezőnek ismeri el, és elfogadja. A jelen Üzletszabályzat tekintetében Ügyfél az a belföldi vagy külföldi természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb vállalkozás vagy szervezet, aki/amely számára a Bank tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt. (Bank és Ügyfél a továbbiakban együttesen: felek) A Bank és ügyfelei között létrejött jogügyletekre, illetve ezek egyes részleteire, - ha azokról sem a vonatkozó számlaszerződés vagy keretszerződés, sem a jelen Üzletszabályzat nem rendelkezik – a piaci szabványok, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.), a Bszt. és a pénzfor- galmi jogszabályok, a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU Irányelvben (XxXXX XX) foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabályok, pénz- ügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló az Európai Parlament és a Tanács 600/2014/EU Rendelet (MiFIR) valamint az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárról szóló 648/2012/EU Rendelet (EMIR) rendelkezései valamint a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban BÉT), szabályozott piacok illetve elismert tőzsdék (a továbbiakban együttesen: szabályozott piacok), illetve a KELER Zrt. valamint a KELER KSZF Zrt. .. (a továbbiakban együttesen: KELERXXXXX) és a központi szerződő felek (továbbiakban együttesen: központi szerződő felek) szabályai és az egyéb vonatkozó jogszabályok az irányadóak.

Appears in 1 contract

Samples: Business Rules

Az Üzletszabályzat hatálya. Ezen Üzletszabályzat az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) által végzett a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott és a Bank számára engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások általános feltételeit tartalmazza. Az ebben foglalt rendelkezések mind a Bank, mind az Ügyfél számára külön kikötések nélkül is kötelezőek, de azoktól kölcsönös meg- egyezéssel szerződésben, a jogszabályok keretein belül el lehet térni. Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Bank és ügyfelei között létrejött, a Bank számára engedé- lyezett engedélye- zett tevékenységi körökhöz kapcsolódó számlaszerződések, egyedi és keretszerződések meg- kötésére megköté- sére terjed ki. Ezen szerződések megkötésekor az Üzletszabályzat rendelkezéseit mindkét fél magára ma- gára kötelezőnek ismeri el, és elfogadja. A jelen Üzletszabályzat tekintetében Ügyfél az a belföldi vagy külföldi természetes vagy jogi személysze- mély, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb vállalkozás vagy szervezetszer- vezet, aki/amely számára a Bank tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt. (Bank és Ügyfél a továbbiakban együttesen: felek) A Bank és ügyfelei között létrejött jogügyletekre, illetve ezek egyes részleteire, - ha azokról sem a vonatkozó számlaszerződés vagy keretszerződés, sem a jelen Üzletszabályzat nem rendelkezik – a piaci szabványok, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.), a Bszt. és a pénzfor- galmi pénzforgalmi jogszabályok, a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2014. május 15-i 2014/65/EU Irányelvben (XxXXX XX) foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabályok, pénz- ügyi pénzügyi eszközök piacairól és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló az Európai Parlament és a Tanács 600/2014/EU Rendelet (MiFIR) valamint az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tőzsdén kívüli kí- vüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárról szóló 648/2012/EU Rendelet (EMIR) rendelkezései valamint a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (a továbbiakban további- akban BÉT), szabályozott piacok illetve elismert tőzsdék (a továbbiakban együttesen: szabályozott piacok), illetve a KELER Zrt. valamint a KELER KSZF Zrt. (a továbbiakban együttesen: KELERXXXXX) és a központi szerződő felek (továbbiakban együttesen: központi szerződő felek) szabályai szabá- lyai és az egyéb vonatkozó jogszabályok az irányadóak.

Appears in 1 contract

Samples: Business Rules