Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1. Ez az Üzletszabályzat, az MKB Bank Zrt. (továbbiakban: a Bank) Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló Üzletszabályzatának (továbbiakban: BBKSz) I. és VIII. fejezet 34. pontjával együtt a Banknak a jelen Üzletszabályzat 2. pontjában hivatkozott hitelműveletek végzésére vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazza. Az Ügyfél és a Bank közötti jogviszonyra elsősorban a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés irányadó, az abban nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós Lista, a Kondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzat, a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a BBKSz rendelkezései az irányadók. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a BBKSz rendelkezései az irányadóak. A Hitelszerződés megkötése előtt tett akár írásbeli, akár szóbeli banki nyilatkozatok (kivéve, ha a banki kötelezettségvállalást kifejezetten tartalmazza) nem minősülnek a Hitelszerződés részének, vagy a Hitelszerződés megkötésére irányuló kötelezettségvállalásnak. 1.2. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában Ügyfél az a Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő, természetes- és nem természetes személy, akivel, vagy amellyel a Bank hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, illetve aki (amely) hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki (amely) az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában nem minősül Ügyfélnek – az adott szerződés tekintetében - azon Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő természetes személy, aki a Bank szolgáltatási körébe tartozó lakossági termékre (illetve erre vonatkozó hitelműveletre) irányuló szerződést kötött. 1.3. Jelen Üzletszabályzat azon rendelkezései, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak - az Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában - természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Jelen dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti különválasztása során jött létre. Ahol a fenti 1.2 pontban meghatározott Ügyfél és a Bank közötti bármely szerződés, ezzel kapcsolatos Ügyfélre vonatkozó bármely dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről (vagy Hitelműveletek végzéséről szóló Üzletszabályzat) című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen üzletszabályzatot kell érteni. A lakossági ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön üzletszabályzat szabályozza. 1.4. A nemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja. 1.5. Az Ügyfél és a Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől kölcsönös egyetértéssel a kifejezett szerződéses rendelkezésükkel írásban eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják. 1.6. Ha a hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a jelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóak, amennyiben azok az adott jogszabállyal vagy konstrukcióval nem ellentétesek.
Appears in 3 contracts
Samples: Hitelműveletek Üzletszabályzata, Hitelműveletek Üzletszabályzata, Hitelműveletek Üzletszabályzata
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1. Ez az ÜzletszabályzatÜzletszabályzat az AXA Bank Europe SA, illetve jogelődje, az MKB Ella Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt. Részvénytársaság (a továbbiakban: a AXA Bank) Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről által 2016. november elsejei hatállyal A hitelintézetekről és a kapcsolódó szolgáltatásokról pénzügyi vállalkozásokról szóló Üzletszabályzatának 2013. évi CCXXXVII. törvény 17/A. §-a alapján az OTP Bank Nyrt-re (tevékenységi engedély kelte: 1997. november 27., tevékenységi engedély dátuma: 983/1997/F.) (a továbbiakban: BBKSzBank) I. és VIII. fejezet 34. pontjával együtt a Banknak a jelen Üzletszabályzat 2. pontjában hivatkozott hitelműveletek végzésére vonatkozó átruházott lakossági jelzáloghitelekkel kapcsolatos jelzáloghitelezési tevékenység általános szerződési feltételeit tartalmazza. Az Ügyfél Ezen hitelek vonatkozásában a szerződésállomány átruházásával egyidejűleg, 2016. november elsejétől a Bankra szállnak át az AXA Bank, vagy jogelődje által megkötött szerződést biztosító megállapodásokból eredő jogok és kötelezettségek, így különösen a Bank közötti jogviszonyra elsősorban zálogjogi, a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés irányadókezességi, az abban nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós Listaóvadéki, a Kondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzatbiztosítékként alkalmazott opciós, a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a BBKSz rendelkezései engedményezési és garancia szerződésekből eredő jogok és kötelezettségek. Az átruházott szerződésállományba tartozó szerződésekhez kapcsolódó, biztosítéki céllal létesített biztosítási és egyéb jogviszonyokból eredő követeléseket engedményező szerződések és kedvezményezetti pozíciók is részét képezik az irányadókátruházott szerződésállománynak. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés vanE rendelkezés irányadó az AXA Bankot az átruházást megelőzően megillető adatigénylési, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a BBKSz rendelkezései az irányadóak. A Hitelszerződés megkötése előtt tett akár írásbeli, akár szóbeli banki nyilatkozatok (kivéve, ha a banki kötelezettségvállalást kifejezetten tartalmazza) nem minősülnek a Hitelszerződés részének, vagy a Hitelszerződés megkötésére irányuló kötelezettségvállalásnakellenőrzési jogosultságaira is.
1.2. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában tekintetében Ügyfél az a Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő, természetes- és nem természetes személy, akivel, vagy amellyel a akivel az AXA Bank hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, illetve aki (amely) hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki (amely) az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában nem minősül Ügyfélnek – az adott szerződés tekintetében - azon Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő természetes személy, aki a Bank szolgáltatási körébe tartozó lakossági termékre (illetve erre vonatkozó hitelműveletre) irányuló szerződést kötött.az
1.3. Jelen Üzletszabályzat azon rendelkezései, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak - az Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában - természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Jelen dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti különválasztása során jött létre. Ahol a fenti 1.2 pontban meghatározott Ügyfél és a Bank közötti bármely szerződés, ezzel kapcsolatos Ügyfélre vonatkozó bármely dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről (vagy Hitelműveletek végzéséről szóló Üzletszabályzat) című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen üzletszabályzatot kell érteni. A lakossági ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön üzletszabályzat szabályozza.
1.4. A nemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.5. Az Ügyfél és a Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől kölcsönös egyetértéssel a kifejezett szerződéses rendelkezésükkel írásban eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. Ha a hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a Egyebekben jelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóakszerződő felekre külön kikötés nélkül is kötelezőek, amennyiben az egyes egyedi szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat feltételei irányadóak.
1.4. Az Üzletszabályzat Ügyfél számára kedvezőtlen módosítása esetén a Bank szerződésmódosítás keretében tájékoztatja az Ügyfelet. A módosított rendelkezések a Felek egyező és kifejezett szándéka esetén a szerződés részévé válnak. Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy ez esetben a Bank ezen szerződésmódosítást teljes bizonyító erejű magánokirati formában jogosult megtenni. Ügyfél ezen szerződésmódosítások elfogadása esetén, függetlenül azok okirati módjától, a szerződésmódosításokat a kölcsönszerződéssel egyenértékűnek tekinti, azokat a kölcsönszerződés részeként elfogadja. Amennyiben jelen Üzletszabályzat valamely rendelkezése ellentétes az Ügyfél és a Bank, vagy az AXA Bank által
1.5. Az Üzletszabályzat a kapcsolódó Hirdetményekkel, valamint az Ügyféllel kötött szerződésekben rögzített külön egyedi feltételekkel együtt, a mindenkori hatályos jogszabályok, - különösen a Polgári Törvénykönyv (2014. március 15. előtt az 1959. évi IV. törvény, 2014. március 15. napjától a 2013. évi V. törvény), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (továbbiakban: Hpt.), valamint a pénzforgalomról és a bankhitelről szóló jogszabályok - keretein belül, azok figyelembevételével érvényes. Jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben az Ügyféllel kötött szerződések, Hirdetmények valamint az adott jogszabállyal vagy konstrukcióval nem ellentétesekjogviszonyra vonatkozó hatályos jogszabályok az irányadók. Az Üzletszabályzat mellett, azzal együttesen az előzetes, a szerződéskötést megelőző tájékoztatást szolgálják az adott hiteltípusra vonatkozó terméktájékoztatók és egyéb ügyfél- tájékoztatók. A Bank egyedi esetekben jogosult eltérni a tájékoztatókban foglaltaktól.
Appears in 2 contracts
Samples: Hitelműveletek, Hitelműveletek
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1. Ez az Üzletszabályzat, az MKB Bank Zrt. (továbbiakban: a Bank) Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló Üzletszabályzatának (továbbiakban: BBKSz) I. és VIII. fejezet 34. pontjával együtt a Banknak a jelen Üzletszabályzat 2. pontjában hivatkozott hitelműveletek végzésére vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazza. Az Ügyfél és a Bank közötti jogviszonyra elsősorban a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés irányadó, az abban nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós Lista, a Kondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzat, a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a BBKSz rendelkezései az irányadók. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a BBKSz rendelkezései az irányadóak. 2.1 A Hitelszerződés megkötése előtt tett akár írásbeli, akár szóbeli banki nyilatkozatok (kivéve, ha a banki kötelezettségvállalást kifejezetten tartalmazza) nem minősülnek a Hitelszerződés részének, vagy a Hitelszerződés megkötésére irányuló kötelezettségvállalásnak.
1.2. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában Ügyfél az a Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő, természetes- és nem természetes személy, akivel, vagy amellyel a Bank hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, illetve aki (amely) hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki (amely) az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában nem minősül Ügyfélnek – az adott szerződés tekintetében - azon Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő természetes személy, aki a Bank szolgáltatási körébe tartozó lakossági termékre (illetve erre vonatkozó hitelműveletre) irányuló szerződést kötött.
1.3. Jelen Üzletszabályzat azon rendelkezései, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak - az Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában - természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Jelen dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti különválasztása során jött létre. Ahol a fenti 1.2 pontban meghatározott Ügyfél és a Bank közötti bármely szerződés, ezzel kapcsolatos Ügyfélre vonatkozó bármely dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről (vagy Hitelműveletek végzéséről szóló Üzletszabályzat) című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen üzletszabályzatot kell érteni. A lakossági ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön üzletszabályzat szabályozza.
1.4. A nemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.5. Az Ügyfél és a Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől kölcsönös egyetértéssel a kifejezett szerződéses rendelkezésükkel írásban eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. Ha a hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a jelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóakTársaságra, a tevékenységét segítő közreműködőkre és az Ügyfélre terjed ki, valamint összefoglalja a Kötelezett és a Társaság közötti ügyleti kapcsolatban a hatályos jogszabályokon alapuló főbb szabályokat. A jelen Üzletszabályzat a Kötelezettekre is kiterjed, amennyiben azok a szerződési feltételeket a Kötelezett megismerte és kifejezett nyilatkozatával elfogadta.
2.2 Az Üzletszabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni — jogszabály kötelező erejű rendelkezése, vagy a Felek eltérő tartalmú kikötése hiányában — a Felek közötti minden olyan üzleti kapcsolatra, amelynek keretében a Társaság pénzügyi szolgáltatást nyújt, vagy pénzügyi szolgáltatással érintett jogviszonyba belép.
2.3 A banktitokra vonatkozó szabályokat alkalmazni kell arra a személyre is, aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba a Társasággal, de a pénzügyi szolgáltatást nem veszi igénybe, illetve szerződés megkötésére nem kerül sor.
2.4 Az Üzletszabályzat rendelkezései valamennyi a Felek között létrejövő Szerződés szerves részét képezik, és a Felek közötti üzleti kapcsolat valamennyi vonatkozásában irányadók, ha az adott jogszabállyal vagy konstrukcióval szolgáltatásra vonatkozó Keretmegállapodás és Szerződés másként nem ellentétesekrendelkezik. Amennyiben a jelen Üzletszabályzat hatálya alatt létrejövő Szerződés és az Üzletszabályzat rendelkezései között eltérés lenne, akkor elsőként a Szerződés, majd az adott szolgáltatásra a Szerződés létrejöttekor érvényben lévő Üzletszabályzat rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. Amennyiben a Felek közötti üzleti kapcsolat valamely kérdése tekintetében sem a szerződés, sem a Társaság Üzletszabályzata nem tartalmazna rendelkezést, a magyar jog, így különösen Ptk., és a Hpt. rendelkezései irányadók.
2.5 Az Üzletszabályzat rendelkezései a Keretmegállapodás alapján megkötött Szerződés létrejöttétől a jogviszony megszűnését követő elszámolás lezárultáig, a Kötelezettekre vonatkozóan pedig a Követelés teljesítéséig irányadó a Felekre.
2.6 A jelen Üzletszabályzatot a Társaság a mindenkori jogszabályi keretek között jogosult egyoldalúan módosítani, illetve kiegészíteni. A módosításról a Társaság Hirdetményt tesz közzé, legkésőbb a módosított Üzletszabályzat hatályba lépését megelőző 15. napon.
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat Követelésvásárlás Szolgáltatás Esetén, Üzletszabályzat Követelésvásárlás Szolgáltatás Esetén
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1. Ez az ÜzletszabályzatÜzletszabályzat az AXA Bank Europe SA, illetve jogelődje, az MKB Ella Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt. Részvénytársaság (a továbbiakban: a AXA Bank) Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről által 2016. november elsejei hatállyal A hitelintézetekről és a kapcsolódó szolgáltatásokról pénzügyi vállalkozásokról szóló Üzletszabályzatának 2013. évi CCXXXVII. törvény 17/A. §-a alapján az OTP Bank Nyrt-re (a továbbiakban: BBKSzOTP Bank) I. és VIIIátruházott, majd az OTP Jelzálogbank Zrt-re (tevékenységi engedély kelte: 2002. fejezet 34. pontjával együtt január 10., tevékenységi engedély dátuma: I-17/2002.) (a Banknak a jelen Üzletszabályzat 2. pontjában hivatkozott hitelműveletek végzésére vonatkozó továbbiakban: Bank) engedményezett lakossági jelzáloghitelekkel kapcsolatos jelzáloghitelezési tevékenység általános szerződési feltételeit tartalmazza. Az Ügyfél Ezen hitelek vonatkozásában a szerződésállomány átruházásával egyidejűleg, 2016. november elsejétől az OTP Bankra szálltak át az AXA Bank, vagy jogelődje által megkötött szerződést biztosító megállapodásokból eredő jogok és kötelezettségek, így különösen a Bank közötti jogviszonyra elsősorban zálogjogi, a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés irányadókezességi, az abban nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós Listaóvadéki, a Kondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzatbiztosítékként alkalmazott opciós, a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a BBKSz rendelkezései engedményezési és garancia szerződésekből eredő jogok és kötelezettségek. Az átruházott szerződésállományba tartozó szerződésekhez kapcsolódó, biztosítéki céllal létesített biztosítási és egyéb jogviszonyokból eredő követeléseket engedményező szerződések és kedvezményezetti pozíciók is részét képezik az irányadók. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a BBKSz rendelkezései az irányadóak. A Hitelszerződés megkötése előtt tett akár írásbeli, akár szóbeli banki nyilatkozatok (kivéve, ha a banki kötelezettségvállalást kifejezetten tartalmazza) nem minősülnek a Hitelszerződés részének, vagy a Hitelszerződés megkötésére irányuló kötelezettségvállalásnakátruházott szerződésállománynak.
1.2. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában tekintetében Ügyfél az a Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő, természetes- és nem természetes személy, akivel, vagy amellyel a akivel az AXA Bank hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, illetve aki (amely) hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki (amely) az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában nem minősül Ügyfélnek – az adott szerződés tekintetében - azon Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő természetes személy, aki a Bank szolgáltatási körébe tartozó lakossági termékre (illetve erre vonatkozó hitelműveletre) irányuló szerződést kötött.az
1.3. Jelen Üzletszabályzat azon rendelkezései, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak - az Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában - természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Jelen dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti különválasztása során jött létre. Ahol a fenti 1.2 pontban meghatározott Ügyfél és a Bank közötti bármely szerződés, ezzel kapcsolatos Ügyfélre vonatkozó bármely dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről (vagy Hitelműveletek végzéséről szóló Üzletszabályzat) című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen üzletszabályzatot kell érteni. A lakossági ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön üzletszabályzat szabályozza.
1.4. A nemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.5. Az Ügyfél és a Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől kölcsönös egyetértéssel a kifejezett szerződéses rendelkezésükkel írásban eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. Ha a hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a Egyebekben jelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóakszerződő felekre külön kikötés nélkül is kötelezőek, amennyiben az egyes egyedi szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat feltételei irányadóak.
1.4. Az Üzletszabályzat Ügyfél számára kedvezőtlen módosítása esetén a Bank szerződésmódosítás keretében tájékoztatja az Ügyfelet. A módosított rendelkezések a Felek egyező és kifejezett szándéka esetén a szerződés részévé válnak. Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy ez esetben a Bank ezen szerződésmódosítást teljes bizonyító erejű magánokirati formában jogosult megtenni. Ügyfél ezen szerződésmódosítások elfogadása esetén, függetlenül azok okirati módjától, a szerződésmódosításokat a kölcsönszerződéssel egyenértékűnek tekinti, azokat a kölcsönszerződés részeként elfogadja. Amennyiben jelen Üzletszabályzat valamely rendelkezése ellentétes az adott jogszabállyal Ügyfél és a Bank, vagy konstrukcióval nem ellentétesekaz AXA Bank által aláírt valamely, a kölcsönszerződéshez kapcsolódó dokumentummal, ezen utóbbi dokumentum rendelkezése az irányadó.
1.5. Az Üzletszabályzat a kapcsolódó Hirdetményekkel, valamint az Ügyféllel kötött szerződésekben rögzített külön egyedi feltételekkel együtt, a mindenkori hatályos jogszabályok, - különösen a Polgári Törvénykönyv (2014. március 15. előtt az 1959. évi IV. törvény, 2014. március 15. napjától a 2013. évi V. törvény), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (továbbiakban: Hpt.), a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, valamint
Appears in 2 contracts
Samples: Hitelműveletek Üzletszabályzata, Hitelműveletek Üzletszabályzata

1.5. Az Üzletszabályzat a kapcsolódó Hirdetményekkel, valamint az Ügyféllel kötött szerződésekben rögzített külön egyedi feltételekkel együtt, a mindenkori hatályos jogszabályok, - különösen a Polgári Törvénykönyv (2014. március 15. előtt az 1959. évi IV. törvény, 2014. március 15. napjától a 2013. évi V. törvény), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény
Appears in 2 contracts
Samples: Hitelműveletek, Hitelműveletek
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1. Ez az Üzletszabályzat, az MKB Bank Zrt. (továbbiakban: a Bank) Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló Üzletszabályzatának (továbbiakban: BBKSz) I. és VIII. fejezet 34. pontjával együtt a Banknak a jelen Üzletszabályzat 2. pontjában hivatkozott hitelműveletek végzésére vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazza. Az Ügyfél és a Bank közötti jogviszonyra elsősorban a közöttük létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés irányadó, az abban nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós Lista, a Kondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzat, a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a BBKSz rendelkezései az irányadókrendelkezései. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a BBKSz rendelkezései az irányadóak. A Hitelszerződés megkötése előtt tett akár írásbeli, akár szóbeli banki nyilatkozatok (kivéve, ha a banki kötelezettségvállalást kifejezetten tartalmazza) nem minősülnek a Hitelszerződés részének, vagy a Hitelszerződés megkötésére irányuló kötelezettségvállalásnak.
1.2. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában Ügyfél az a Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő, természetes- és nem természetes személy, akivel, vagy amellyel akivel a Bank hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, illetve továbbá aki (amely) hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki (amely) az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában nem Ügyfélnek minősül Ügyfélnek – továbbá az adott szerződés tekintetében - azon Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő a természetes személyszemély is, aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba a Bank szolgáltatási körébe tartozó lakossági termékre (illetve erre vonatkozó hitelműveletre) irányuló szerződést kötöttBankkal, de a szolgáltatást nem veszi igénybe.
1.3. Jelen az „Üzletszabályzat azon rendelkezéseiHitelműveletek végzéséről Lakossági ügyfelek részére” című dokumentum az Üzletszabályzat Hitelműveletek végzésére című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti külön választása során jött létre. Jelen Üzletszabályzat a lakossági hiteltermékeket igénybe vevő ügyfelek ügyleteire tartalmaz rendelkezéseket. Azon rendelkezések, amelyek tartalmuk szerint kizárólag nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak - az Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában - természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Jelen dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről című dokumentum Amennyiben lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti különválasztása során jött létre. Ahol a fenti 1.2 pontban meghatározott Ügyfél és a Bank közötti bármely szerződés, ezzel kapcsolatos Ügyfélre vonatkozó ügyfeleknek szóló bármely dokumentum a Bank Üzletszabályzata az Üzletszabályzat Hitelműveletek végzéséről (vagy Hitelműveletek végzéséről szóló Üzletszabályzat) végzésére című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen üzletszabályzatot Üzletszabályzatot kell érteni. A lakossági vállalati ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön üzletszabályzat Üzletszabályzat szabályozza. A hitelkártya-kibocsátás és használat feltételeit, a hitelkártya-szerződés alapján a folyósítás módját és feltételeit, valamint a törlesztés módját és feltételeit a Bank Bankszámlák vezetéséről, a betétgyűjtésről és a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló Üzletszabályzata tartalmazza.
1.4. A nemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.5. Az Ügyfél és a Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől kölcsönös egyetértéssel a kifejezett szerződéses rendelkezésükkel írásban eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. Ha a hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor a jelen Üzletszabályzat rendelkezései a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóak, amennyiben azok az adott jogszabállyal vagy konstrukcióval nem ellentétesek.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelműveletek Üzletszabályzata
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.1II.1.1. Ez az ÜzletszabályzatA jelen Üzletszabályzat - jogszabály kötelező erejű rendelkezése, az MKB vagy a Felek eltérő tartalmú kikötése hiányában - a Bank Zrt. (továbbiakban: a Bank) Bankszámlák vezetésérőlés egyéni vállalkozó, gazdálkodó szervezet vagy más jogképes szervezet Ügyfelei részére végzett hitelműveletekre, a betétgyűjtésről kapcsolódó biztosítéki szerződésekre, egyéb megállapodásokra, illetve nyilatkozatokra vonatkozó általános érvényű szabályok és szerződéses feltételek megállapítása. A Bank által nyújtott és az Ügyfél által igénybe vett vállalati hitelezési szolgáltatásra elsősorban az arra vonatkozó egyedi szerződés rendelkezései, másodsorban a kapcsolódó szolgáltatásokról szóló Üzletszabályzatának (továbbiakban: BBKSz) I. jelen Üzletszabályzatban, a Hirdetményben, ezek rendelkezései hiányában a Bank Általános Üzleti Feltételeiben, valamint a vonatkozó jogszabályokban foglaltak az irányadóak.
II.1.2. A Bank Általános Üzleti Feltételeinek rendelkezései a Bank és VIIIaz Ügyfél között létrejött valamennyi szerződés vonatkozásában általános szerződési feltételnek minősül. fejezet 34. pontjával együtt a Banknak Ebből következően a jelen Üzletszabályzat 2. pontjában hivatkozott hitelműveletek végzésére vonatkozó általános szerződési feltételeit tartalmazza. Az Ügyfél vonatkozásában is irányadók és a Bank közötti jogviszonyra elsősorban a közöttük létrejött hitelszerződés vagy alkalmazandók az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés irányadó, az abban nem szabályozott kérdésekben a Kondíciós Lista, a Kondíciós Listában nem szabályozott kérdésekben jelen Üzletszabályzat, a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a BBKSz rendelkezései az irányadók. Amennyiben a jogviszonyt szabályozó dokumentumok tartalma között bármilyen eltérés van, úgy elsősorban a felek között létrejött hitelszerződés vagy az adott hitelművelet végzésére vonatkozó megállapodás, illetve biztosítéki szerződés, azt követően a Kondíciós Lista, azt követően a jelen Üzletszabályzat, végül a BBKSz rendelkezései az irányadóak. A Hitelszerződés megkötése előtt tett akár írásbeli, akár szóbeli banki nyilatkozatok (kivéve, ha a banki kötelezettségvállalást kifejezetten tartalmazza) nem minősülnek a Hitelszerződés részének, vagy a Hitelszerződés megkötésére irányuló kötelezettségvállalásnak.
1.2. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában Ügyfél az a Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő, természetes- és nem természetes személy, akivel, vagy amellyel a Bank hitelműveletek végzésére jogügyletet köt, illetve aki (amely) hitelművelet végzésére vonatkozó kérelemmel fordul a Bankhoz, valamint az a harmadik személy, aki (amely) az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként a Bankkal szemben kötelezettséget vállal. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában nem minősül Ügyfélnek – az adott szerződés tekintetében - azon Fogyasztó Ügyfélnek nem minősülő természetes személy, aki a Bank szolgáltatási körébe tartozó lakossági termékre (illetve erre vonatkozó hitelműveletre) irányuló szerződést kötött.
1.3. Jelen Üzletszabályzat ÁÜF-nek azon rendelkezései, amelyek tartalmuk szerint kizárólag melyekre jelen Üzletszabályzat rendelkezést nem természetes személy Ügyfelekre vonatkozhatnak - tartalmaz. Az egyedi szerződésben, vagy egyéb dokumentumban a jelen Üzletszabályzatra vonatkozó hivatkozás az Üzletszabályzat eltérő rendelkezése hiányában - természetes személy Ügyfelek tekintetében nem alkalmazandóak. Jelen dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről című dokumentum lakossági és vállalati ügyfélszegmensek szerinti különválasztása során jött létre. Ahol a fenti 1.2 pontban meghatározott Ügyfél és a Bank közötti bármely szerződés, ezzel kapcsolatos Ügyfélre vonatkozó bármely dokumentum a Bank Üzletszabályzata Hitelműveletek végzéséről (vagy Hitelműveletek végzéséről szóló Üzletszabályzat) című dokumentumra hivatkozik, a hivatkozott dokumentumon jelen üzletszabályzatot kell érteniÁltalános Üzleti Feltételek rendelkezéseire való hivatkozást is jelenti.
II.1.3. A lakossági ügyfelek számára nyújtott hitelműveletek általános szerződési feltételeit külön üzletszabályzat szabályozza.
1.4. A nemzetközi szokványok, szokások vagy gyakorlat alapján létrejött, vagy egyébként nemzetközi elemet tartalmazó jogügyletekre jelen Üzletszabályzat rendelkezései csak abban az esetben alkalmazandók, ha azt az egyes jogügyletekre vonatkozó szerződés kifejezetten előírja.
1.5. Az Ügyfél és Felek a Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a közöttük létrejött egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat rendelkezéseitől kölcsönös egyetértéssel a kifejezett szerződéses rendelkezésükkel írásban eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják.
1.6. Ha a hitelművelet jogszabályon, vagy harmadik személy által kialakított konstrukción alapul, akkor Szerződésben a jelen Üzletszabályzat rendelkezései egy részének, vagy teljes egészének alkalmazását kifejezett, erre irányuló nyilatkozatukkal kizárhatják. A jelen Üzletszabályzat bármely pontjával ellentétes tartalmú jogszabályváltozás esetén – annak hatálybelépésétől – az érintett pont automatikusan a hitelműveletre csak annyiban alkalmazandóakjogszabályváltozásnak megfelelően, amennyiben azok módosított tartalommal értelmezendő, mely a jelen Üzletszabályzat jogszabályváltozással nem érintett pontjainak, illetve az adott jogszabállyal érintett pontváltozással nem érintett rendelkezéseinek érvényességét és hatályát nem érinti.
II.1.4. A Bank gondoskodik arról, hogy az Ügyfél a jelen Üzletszabályzatot megismerhesse. Ennek érdekében a hatályos és az azt megelőző Üzletszabályzatot az ügyfélforgalom számára nyitva álló banki helyiségekben bárki megtekintheti, illetve a Bank elektronikus kapcsolat esetében elektronikus úton minden Ügyfele részére elérhetővé teszi. A Bank – az Ügyfél erre vonatkozó kérése esetén - díjtalanul rendelkezésre bocsátja a hatályos vonatkozó üzletszabályzat(ok) egy példányát.
II.1.5. Az Ügyfél a jelen Üzletszabályzatba foglalt rendelkezéseket a Bankkal való szerződéses jogviszony létesítésére irányuló hitelkérelem formanyomtatvány aláírásával vagy konstrukcióval nem ellentétesekaz általa készített hitelkérelem Bankhoz történő benyújtásával fogadja el. Írásos elfogadás hiányában az Üzletszabályzat rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha az Ügyfél az üzleti kapcsolat létesítésének kezdetekor, ráutaló magatartásával fogadja el az Üzletszabályzat rendelkezéseit.
Appears in 1 contract