Common use of Bejelentési kötelezettségek Clause in Contracts

Bejelentési kötelezettségek. 9.1. Felek a Szerződés teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek során a Felek minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a Szerződés teljesítése szempontjából lényeges, amelyek a Szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. 9.2. Felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen a cég címének, bankszámlaszámának és adószámának változását a másik féllel a változást követő 3 munkanapon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a mulasztó Felet terheli a felelősség. 9.3. Felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik Fél részére. Az ilyen írásbeli közlést tartalmazó küldemény kézbesítettnek tekintendő az alábbiak szerint: - átvételi elismervény ellenében kézbe történő átadás esetén az átadás időpontjában, - futárposta esetében a küldemény átvételének napján, - ajánlott-tértivevényes postai küldemény esetén a tértivevényen jelzett átvételi időpontban, - telefax esetében az igazolt feladást követő munkanapon, - elektronikus úton történő közlés esetén az e-mail tértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, ennek hiányában a feladást követő munkanapon, kivéve a „Házon kívül” visszaigazolás esetében. 9.4. Felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretében elvégzendő tevékenységre, illetve koordinálására kapcsolattartó személyeket jelölnek ki. 9.4.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó és teljesítés igazolására jogosult személy: 9.4.1.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.1.2. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott teljesítés igazolására jogosult személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.2. Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail (kapcsolattartó elérhetősége): A megrendelés és teljesítésigazolás, egyéb dokumentumok Vállalkozó által megadott e-mail címére való megküldése esetén az e-mail nem fogadásából, az olvasás elmaradásából, illetve az email cím hibás voltából, működésképtelenségéből eredő következmények Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak. 9.5. A kapcsolattartók bármilyen nyilatkozata kizárólag az operatív együttműködés keretében értelmezhető, nem tekinthető a jelen szerződés módosításának, tartozás elismerésnek, a szerződéses kötelezettségeket meghaladó kötelezettségvállalásnak, illetve jogról való lemondásnak. Ez utóbbi nyilatkozatok megtételére a cégjegyzésre jogosult képviselők jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Bejelentési kötelezettségek. 9.1. Felek a Szerződés teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek során a Felek minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a Szerződés teljesítése szempontjából lényeges, amelyek a Szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. 9.2. Felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen a cég címénekszékhelyének, képviselőinek, kapcsolattartók személyének, bankszámlaszámának és adószámának változását a másik féllel Féllel előzetesen írásban, illetőleg a változást követő 3 munkanapon cégjegyzékbe való bejegyzési kötelezettséggel terhelt adatok esetén a cégjegyzékbe való bejegyzéstől számított 10 napon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a mulasztó Felet felet terheli a felelősség. 9.3. A Szerződés teljesítését érintő és azzal összefüggésben megtett mindennemű nyilatkozat, értesítés, levél vagy jóváhagyás csak írásban érvényes és csak akkor fejti ki joghatását, ha a Felek azt a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik Fél részéreVevő 4. pontban meghatározott, megfelelő kompetenciával rendelkező ügyintézője valamint az Eladó képviseletében eljáró személy részére kézbesítik. Az ilyen írásbeli közlést tartalmazó küldemény kézbesítettnek tekintendő az alábbiak szerintszerint tekintendő kézbesítettnek: - átvételi elismervény ellenében kézbe történő átadás esetén az átadás időpontjában, - futárposta esetében a küldemény átvételének napján, - ajánlott-tértivevényes postai küldemény esetén a tértivevényen jelzett átvételi időpontban, - telefax fax esetében az igazolt feladást követő munkanapon, - . elektronikus úton történő közlés esetén az e-mail tértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, ennek hiányában a feladást követő munkanapon, kivéve a „Házon kívül” visszaigazolás esetében. 9.4. Felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretében elvégzendő tevékenységre, illetve koordinálására kapcsolattartó személyeket jelölnek ki. 9.4.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó és teljesítés igazolására jogosult személy: 9.4.1.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.1.2. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott teljesítés igazolására jogosult személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.2. Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail (kapcsolattartó elérhetősége): A megrendelés és teljesítésigazolás, egyéb dokumentumok Vállalkozó által megadott e-mail címére való megküldése esetén az e-mail nem fogadásából, az olvasás elmaradásából, illetve az email cím hibás voltából, működésképtelenségéből eredő következmények Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak. 9.5. A kapcsolattartók bármilyen nyilatkozata kizárólag az operatív együttműködés keretében értelmezhető, nem tekinthető a jelen szerződés módosításának, tartozás elismerésnek, a szerződéses kötelezettségeket meghaladó kötelezettségvállalásnak, illetve jogról való lemondásnak. Ez utóbbi nyilatkozatok megtételére a cégjegyzésre jogosult képviselők jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Bejelentési kötelezettségek. 9.111.1. Felek A Szerződő felek a Szerződés szerződés teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek során a Felek felek minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a Szerződés keretszerződés teljesítése szempontjából lényeges, amelyek a Szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. 9.211.2. Felek A felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen a cég címének, bankszámlaszámának és adószámának változását a másik féllel a változást követő 3 munkanapon napon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a mulasztó Felet felet terheli a felelősség. 9.311.3. A keretszerződés teljesítését érintő és azzal összefüggésben megtett mindennemű nyilatkozat, értesítés, levél vagy jóváhagyás csak írásban érvényes és csak akkor fejti ki joghatását, ha a Felek azt a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik Fél részéremegjelölt kapcsolattartók illetve az általuk kijelölt személyek részére kézbesítik. Az ilyen írásbeli közlést tartalmazó küldemény kézbesítettnek tekintendő az alábbiak szerint: - átvételi elismervény ellenében kézbe történő átadás esetén az átadás időpontjában, - futárposta esetében a küldemény átvételének napján, - ajánlott-ajánlott- tértivevényes postai küldemény esetén a tértivevényen jelzett átvételi időpontban, - telefax esetében az igazolt feladást követő munkanapon, - elektronikus úton történő közlés esetén az e-mail tértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, ennek hiányában a feladást követő munkanapon, kivéve a „Házon kívül” visszaigazolás esetében. 9.411.4. Felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretében elvégzendő tevékenységre, illetve koordinálására kapcsolattartó személyeket jelölnek kiEladó az alvállalkozók igénybevételével kapcsolatban a Kbt. 138. § alapján jár el. 9.4.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó és teljesítés igazolására jogosult személy: 9.4.1.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.1.2. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott teljesítés igazolására jogosult személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.2. Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail (kapcsolattartó elérhetősége): A megrendelés és teljesítésigazolás, egyéb dokumentumok Vállalkozó által megadott e-mail címére való megküldése esetén az e-mail nem fogadásából, az olvasás elmaradásából, illetve az email cím hibás voltából, működésképtelenségéből eredő következmények Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak. 9.5. A kapcsolattartók bármilyen nyilatkozata kizárólag az operatív együttműködés keretében értelmezhető, nem tekinthető a jelen szerződés módosításának, tartozás elismerésnek, a szerződéses kötelezettségeket meghaladó kötelezettségvállalásnak, illetve jogról való lemondásnak. Ez utóbbi nyilatkozatok megtételére a cégjegyzésre jogosult képviselők jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Purchase Agreement

Bejelentési kötelezettségek. 9.1. Felek 9.1 A Szerződő felek a Szerződés szerződés teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek során a Felek felek minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a Szerződés szerződés teljesítése szempontjából lényeges, amelyek a Szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. 9.2. Felek 9.2 A felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen a cég címének, bankszámlaszámának és adószámának változását a másik féllel a változást követő 3 munkanapon napon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a mulasztó Felet felet terheli a felelősség. 9.3. 9.3 A keretszerződés teljesítését érintő és azzal összefüggésben megtett mindennemű nyilatkozat, értesítés, levél vagy jóváhagyás csak írásban érvényes és csak akkor fejti ki joghatását, ha a Felek azt a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik Fél részéremegjelölt kapcsolattartók illetve az általuk kijelölt személyek részére kézbesítik. Az ilyen írásbeli közlést tartalmazó küldemény kézbesítettnek tekintendő az alábbiak szerint: - átvételi elismervény ellenében kézbe történő átadás esetén az átadás időpontjában, - futárposta esetében a küldemény átvételének napján, - ajánlott-ajánlott- tértivevényes postai küldemény esetén a tértivevényen jelzett átvételi időpontban, - telefax esetében az igazolt feladást követő munkanapona telefaxon vagy e-mailben történő visszaigazolás megküldésének napján, - elektronikus úton történő közlés esetén az e-mail tértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, ennek hiányában a feladást követő munkanapon, kivéve a „Házon kívül” visszaigazolás esetében. 9.4. Felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretében elvégzendő tevékenységre, esetében illetve koordinálására kapcsolattartó személyeket jelölnek ki. 9.4.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó és teljesítés igazolására jogosult személy: 9.4.1.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.1.2. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott teljesítés igazolására jogosult személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.2. Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail (kapcsolattartó elérhetősége): A megrendelés és teljesítésigazolás, egyéb dokumentumok Vállalkozó által megadott telefaxon vagy e-mail címére való megküldése esetén az e-mail nem fogadásából, az olvasás elmaradásából, illetve az email cím hibás voltából, működésképtelenségéből eredő következmények Vállalkozó felelősségi körébe tartoznakmailben történő visszaigazolás megküldésének napján. 9.5. A kapcsolattartók bármilyen nyilatkozata kizárólag az operatív együttműködés keretében értelmezhető, nem tekinthető a jelen szerződés módosításának, tartozás elismerésnek, a szerződéses kötelezettségeket meghaladó kötelezettségvállalásnak, illetve jogról való lemondásnak. Ez utóbbi nyilatkozatok megtételére a cégjegyzésre jogosult képviselők jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

Bejelentési kötelezettségek. 9.1. Szerződő Felek a Szerződés teljesítése során együttműködni kötelesek. Ennek során a Felek minden olyan akadályról vagy körülményről, amely a Szerződés teljesítése szempontjából lényeges, amelyek a Szerződésben vállalt kölcsönös kötelezettségekből kifolyólag a teljesítést érintik, kötelesek egymást szóban vagy írásban haladéktalanul értesíteni. 9.2. A Felek az adataikban bekövetkező mindennemű változást, különösen a cég címének, bankszámlaszámának és adószámának változását a másik féllel Féllel a változást követő 3 munkanapon napon belül írásban kötelesek közölni. Ezen bejelentési kötelezettség elmulasztásából, vagy késedelmes teljesítéséből fakadó minden kárért a mulasztó Felet felet terheli a felelősség. 9.3. Szerződő Felek a jelen szerződésben Szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést vagy más közlést írásban kötelesek megküldeni a másik Fél részére, amely akkor tekintendő kézbesítettnek, ha azt személyesen adják át a címzettnek; vagy postán ajánlott küldeményként küldték meg a címzettnek, vagy ha telefaxon került elküldésre, a fax küldés eredményességének igazolásával, illetve ha e-mailben kerül megküldésre és az e-mail üzenet az elküldött üzenetek közé besorolásra kerül. Az ilyen írásbeli közlést tartalmazó küldemény kézbesítettnek tekintendő A kézbesítés időpontjának az alábbiak szerintalábbi időpont tekintendő: - átvételi elismervény ellenében kézbe történő személyes átadás esetén az átadás napja, ajánlott küldeményként történő postai kézbesítés esetén a feladást követő 5. munkanap, tértivevényes küldeményként történő kézbesítés esetén a kézbesítés időpontjában, - futárposta esetében a küldemény átvételének napjántelefaxon történt megküldés esetén az eredményes küldést igazoló fax visszaigazolás napja, - ajánlott-tértivevényes postai küldemény esetén a tértivevényen jelzett átvételi időpontban, - telefax esetében az igazolt feladást követő munkanapon, - elektronikus úton történő közlés esetén az e-mail tértivevényében (olvasási visszaigazolásban) jelzett időpontban, ennek hiányában a feladást követő munkanapon, kivéve a „Házon kívül” visszaigazolás esetében. 9.4. Felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretében elvégzendő tevékenységreEladó a Kbt. szerinti értelemben vett alvállalkozót, illetve koordinálására kapcsolattartó személyeket jelölnek kialkalmasság igazolására igénybe vett egyéb szervezetet az ajánlatában, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon jogosult és köteles a Szerződés teljesítésébe bevonni. Az alvállalkozó személyének megváltoztatása során az Eladó a Kbt. 138. § (3) valamint (4) bekezdései szerint köteles eljárni. 9.4.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó és teljesítés igazolására jogosult személy: 9.4.1.1. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.1.2. Megrendelő részéről a jelen Szerződés vonatkozásában meghatározott teljesítés igazolására jogosult személy: Telefon: Fax: E-mail: 9.4.2. Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy: Telefon: Fax: E-mail (kapcsolattartó elérhetősége): A megrendelés és teljesítésigazolás, egyéb dokumentumok Vállalkozó által megadott e-mail címére való megküldése esetén az e-mail nem fogadásából, az olvasás elmaradásából, illetve az email cím hibás voltából, működésképtelenségéből eredő következmények Vállalkozó felelősségi körébe tartoznak. 9.5. A kapcsolattartók bármilyen nyilatkozata kizárólag az operatív együttműködés keretében értelmezhető, nem tekinthető a jelen szerződés módosításának, tartozás elismerésnek, a szerződéses kötelezettségeket meghaladó kötelezettségvállalásnak, illetve jogról való lemondásnak. Ez utóbbi nyilatkozatok megtételére a cégjegyzésre jogosult képviselők jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés