Beszedési megbízás mintaszakaszok

Beszedési megbízás. A beszedési megbízással Ügyfél felhatalmazza a Bankot arra, hogy ha a Hitelműveletből származó banki követelés teljes összegét (tőke és járulékai) esedékességekor nem fizeti meg, a pénzforgalomra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályokban és a jegybanki rendelkezésekben megjelölt előnyösen rangsorolt fizetési megbízások teljesítésének sorrendjét követően, de minden más fizetési megbízást megelőzően, az esedékes tartozás összegével – beszedési megbízás alkalmazásával – Ügyfél bankszámláját megterhelje. Ügyfél köteles a Banknak a beszedési megbízás benyújtására irányuló jogosultságát a számlavezető hitelintézethez – a hitelintézet által megkívánt formában – a Szerződés aláírását követően haladéktalanul bejelenteni, és a bejelentés számlavezető hitelintézet általi tudomásulvételéről szóló visszaigazolást Banknak 5 napon belül eredeti példányban megküldeni. A visszaigazolás Bankhoz történő beérkezéséig Bank a Hitelművelet végzését megtagadhatja. Ügyfél a felhatalmazást kizárólag a Bankkal együttesen vonhatja vissza. Ügyfél köteles a Banknak a beszedési megbízás benyújtására való jogosultságát a Szerződés megkötését követően megnyitandó bankszámlái tekintetében is bejelenteni a számlavezető hitelintézethez, és a felhatalmazásnak az Ügyfél számlavezető hitelintézete általi nyilvántartásba vételéről szóló visszaigazolást Banknak a bankszámla megnyitását követő 5 napon belül megküldeni. Amennyiben Ügyfél elmulasztja fenti kötelezettségének teljesítését, úgy Bank jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Abban az esetben, ha az Ügyfél bármely Szerződés kapcsán a Bank javára felhatalmazást adott beszedési megbízás benyújtására, akkor e felhatalmazás egyben az Ügyfél és a Bank között létrejövő újabb Szerződés(ek) biztosítékául is szolgál, azaz Bank jogosult ezen felhatalmazás alapján érvényesíteni az Ügyféllel kötött újabb Szerződés(ek)ből származó követeléseit is. Ügyfél a Bank felhívására köteles azonban újabb, beszedésre vonatkozó felhatalmazást adni, ha a korábban adott felhatalmazás hatályát vesztette, vagy Ügyfél számlaszáma megváltozott, illetve újabb számlá(ka)t nyitott, vagy a Bank bármely egyéb ésszerű ok miatt indokoltnak tartja. Ügyfél a Bankkal kötött bármely Szerződés fennállása alatt kizárólag a Bank előzetes írásbeli hozzájárulásával jogosult harmadik személynek felhatalmazást adni beszedési megbízás benyújtására a Banknál vezetett Bankszámlái tekintetében. A Bank jogosult a hozzájárulást megtagadni, amennyiben a felhatalmazás alapján tör...
Beszedési megbízás. A Lízingbevevő felhatalmazza Lízingbeadót, hogy a Lízingszerződésből eredő fizetési késedelme esetén – a Lízingbevevő előzetes fizetési felszólításától függetlenül - Lízingbeadó a Lízingszerződésből eredő követelését beszedési megbízás formájában érvényesítse Lízingbevevő bármely bankszámláját megterhelve a Lízingbeadó fizetési számlájára történő beszedéssel.
Beszedési megbízás. Megbízás, mely a Vodafone előfizetéssel rendelkező ügyfelek havi telefonszámlájának kiegyenlítésére szolgál. A megbízás akkortól teljesül, amikor a szolgáltató elindítja a beszedést. A beszedési megbízás típusai: Folyamatos zárolással, ekkor az átalány összege a hitelszámlán foglalásra kerül. Folyamatos zárolás nélkül, ekkor átalány nem kerül meghatározásra.
Beszedési megbízás. Az Adós felhatalmazza a Finanszírozót, hogy a Kölcsönszerződésből eredő fizetési késedelme esetén Finanszírozó a Kölcsönszerződésből eredő követelését beszedési megbízás formájában érvényesítse.
Beszedési megbízás. A Lízingbevevő felhatalmazza Lízingbeadót, hogy a Lízingszerződésből eredő fizetési késedelme esetén Lízingbeadó a Lízingszerződésből eredő követelését beszedési megbízás formájában érvényesítse Lízingbevevő bármely bankszámláját megterhelve. A Lízingbevevő kötelezettséget vállal arra, hogy a Lízingbeadó beszedési megbízás benyújtására vonatkozó jogosultságát a számlavezető bankjához a Lízingszerződés aláírását követően haladéktalanul bejelenti, és a számlavezető bank(ok) visszaigazolását a Lízingbeadónak a Lízingszerződés aláírását követő nyolc (8) napon belül eredeti példányban megküldi. Lízingbevevő tudomásul veszi, hogy az ezen pontban foglalt felhatalmazást kizárólag Lízingbeadóval együttesen vonhatja vissza. Fenti kötelezettség Lízingbevevőt akkor is terheli, ha utóbb köt számlaszerződést más bankokkal. A Lízingszerződés megkötése után nyitott mindennemű bankszámla keletkezését Lízingbevevő köteles a Lízingbeadónak haladéktalanul bejelenteni a számlaadatok megjelölésével. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, illetve ha a számlavezető bank által visszaigazolt azonnali beszedési megbízás(ok) eredeti példánya - a megbízás Lízingbeadó általi aláírását követő nyolc (8) napon belül - nem áll Lízingbeadó rendelkezésére, feljogosítja a Lízingbeadót a Lízingszerződés azonnali hatályú felmondására.
Beszedési megbízás. 2.3.6.1. Hitelintézeten belül vezetett számlára 0 Ft 2.3.6.1.1. ezen belül a Hitelintézetnél fennálló kölcsöntörlesztés terhelése 0 Ft 2.3.6.2. Hitelintézeten kívül vezetett számlára 0 Ft 2.3.6.3. Beszedési megbízás terhelése - váltóbeszedés alapján 0 Ft
Beszedési megbízás. 1.1. Adós felhatalmazza a Bankot arra, hogy ha Lejáratkor vagy törlesztő részlet esedékességekor a Szerződés szerinti fizetési kötelezettségeinek nem tesz eleget, a IX. 2. pont szerinti beszámítás nem vezetett eredményre,, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet 34. §-a alapján az esedékes tartozás összegével - beszedési megbízás alkalmazásával – Adós valamennyi, más hitelintézetnél vezetett fizetési számláját megterhelje. 1.2. A Bank IX.1.1. pontban meghatározott jogát az Adósnak a IX.1.1. pontban hivatkozott rendelet 34. § (1) bekezdés szerinti felhatalmazása alapján gyakorolja, gyakoriság és értékhatár korlátozás nélkül, az Adós valamennyi, más hitelintézetnél vezetett fizetési számlája felett mely felhatalmazást, valamint a számlavezető hitelintézetek jogszabálynak megfelelő írásbeli visszaigazolását a Bank beszedési megbízás benyújtására vonatkozó jogának tudomásulvételével az Adós a Szerződés aláírását követően, de a kölcsön folyósítást megelőzően köteles a IX.1.3. pont szerint a Bank rendelkezésére bocsátani. 1.3. Adós a Banknak a beszedési megbízás benyújtására irányuló jogosultságát a számlavezető hitelintézetéhez - a Bank által megkívánt formában - a Szerződés aláírását követően haladéktalanul bejelenti, és a bejelentés számlavezető hitelintézet általi tudomásulvételéről szóló visszaigazolást Banknak a Szerződés aláírását követő 5 napon belül eredeti példányban megküldi. Ennek elmulasztása a Bank számára azonnali hatályú felmondási okot eredményez. Adós kijelenti, hogy kizárólag az alábbi fizetési számlával rendelkezik: ………………………………… 1.4. Adós a Szerződés aláírásával feltétlen kötelezettséget vállal arra, hogy ezen bejelentést kizárólag a Bankkal együttesen vonhatja vissza.
Beszedési megbízás. A KBT. 305. § (6) ALAPJÁN
Beszedési megbízás. 11.1. Az Adós számlavezető hitelintézetei és fizetési számlái a Szerződés megkötésekor: Raiffeisen Bank Zrt. Kisvárda 12046009-01233545-00100002 Raiffeisen Bank Zrt. Kisvárda 12046009-01233545-01000008 Takarékbank Zrt. 50435579-10007747-00000000 11.2. A Bankot a Szerződés fennállása alatt beszedési megbízás benyújtására szóló jog illeti meg az Adós fizetési számláira, valamint azok alszámláira, az alábbiak szerint. 11.3. Az Adós a Szerződés aláírásával feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Bank a Szerződésből eredő bármely pénzbeli követelésének megfizetésére meghatározott teljesítési határidő(k) lejártát követően - a fizetési kötelezettség teljes vagy részleges elmulasztása esetén - az esedékes követelését minden külön értesítés és a teljesítésre történő felszólítás nélkül, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló mindenkori hatályos jogszabályok értelmében előnyösen rangsorolt fizetéseket követően, de minden más megbízást megelőzően beszedési megbízással érvényesítse az Adós jelenlegi és jövőbeni valamennyi fizetési számlája terhére. Az Adós tudomásul veszi, hogy a fizetési kötelezettség elmulasztásának az tekinthető, ha az esedékes összeg nem kerül a 9.1. pontban megjelölt Programszámlán jóváírásra a teljesítésre megadott határidő utolsó napján. 11.4. Az Adós vállalja, hogy a beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazásokat mindaddig nem vonja vissza, amíg a jelen Szerződés alapján az Adósnak a Bankkal szemben keletkező valamennyi fizetési kötelezettsége maradéktalanul teljesítésre nem került, illetve tudomásul veszi, hogy amennyiben pénzforgalmát új fizetési számlán kívánja lebonyolítani, avagy meglévő fizetési számláját megszüntetni kívánja, azt a Bank előzetes írásbeli tájékoztatásával teheti meg, és kötelezi magát arra, hogy – a számla megnyitásától számított – 2 Munkanapon belül az új fizetési számlájára (fizetési számláira) a beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazói nyilatkozat illetékes hitelintézet által visszaigazolt eredeti példányát a Bank részére átadja.
Beszedési megbízás. Ügyfél felhatalmazza Bankot arra, hogy ha Teljes Tartozását vagy annak meghatározott részét esedékességkor nem fizeti meg, a pénzforgalomról szóló mindenkor hatályos jogszabályokban illetve jegybanki rendelkezésekben meghatározott, előnyösen rangsorolt fizetési megbízások teljesítésének sorrendjét követően, de minden más fizetési megbízást megelőzően, az esedékes tartozás összegével –beszedési megbízás alkalmazásával – Ügyfél más banknál vezetett bankszámláját megterhelje.