Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás: a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya.
Appears in 7 contracts
Samples: Otthonbiztosítás Alapcsomag, Otthonbiztosítás Alapcsomag, Allianz Online Otthonbiztosítás Alapcsomag
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű rokkant jármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet sport tevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója hasz nálója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot gáz palackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapjánalapján – kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya. * Jelen felelősségbiztosítás szempontjából a társasház/szövetkezeti ház és a lakóközösség egyes tagjai között a társasházi törvény és a lakásszövetkezeti törvény alapján létrejött jogviszony nem minősül szerződésnek. ** Lakóközösségnek minősülnek
1. A társasház (üdülő és garázs) közösségek.
2. A lakás (a nyugdíjasházi, az üdülő, a személygépkocsitároló) építő és fenntartó szövetkezetek. Lakóközösség tagjainak minősülnek
a) a társasház tulajdoni külön lapjain feltüntetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosai és tulajdonostársai a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig,
Appears in 6 contracts
Samples: Otthonbiztosítási Szerződés, Otthonbiztosítási Szerződés, Otthonbiztosítási Szerződés
Biztosítási események és kizárások. A biztosítás induló biztosítási összegét és többszörözhetőségét a 2. sz. függelék tartalmazza. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya.
Appears in 4 contracts
Samples: Otthonbiztosítás, Otthonbiztosítási Szerződés, Otthonbiztosítási Szerződés
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosításgépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás szolgáltatás- felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel környezet-szennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben üzemben- tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Policy, Insurance Policy
Biztosítási események és kizárások. Felhívjuk figyelmét, hogy az alábbi táblázat kizárásokat („Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő felelősségi károk” elnevezésű oszlop) tartalmaz. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő felelősségi károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · – belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · – emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű rok- kantjármű használója, · – közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · – szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet sport- tevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · – háziállat tartója, · – önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · – a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója hasz- nálója vagy ezek építtetője, felújítója · – a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · – a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban kultúrák- ban okozott kár, · – jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás– gépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosításfele- lősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás felelősségbiztosítás szolgáltatás-fele- lősségbiztosítás alapján téríthető kár, · – a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik hozzátar- tozóik által egymásnak okozott kár · – a folyamatos környezetszennyezéssel környezet-szennyezéssel okozott kár, · – keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · – a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként üzemben-tartó- jaként okozott kár, · – a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségekkölt- ségek, · – a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban nyilat- kozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló ala- puló szolgáltatási igények, · – a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · – Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapjánjogsza- bály alapján – kártérítési igényt érvényesít a bérlővel bér- lővel szemben. · – Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség lakókö- zösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben szem- ben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · – társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának hányadá- nak aránya, · – lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya. * Jelen felelősségbiztosítás szempontjából a társasház/szövetkezeti ház és a lakóközösség egyes tagjai között a társasházi törvény és a lakásszövetkezeti tör- vény alapján létrejött jogviszony nem minősül szerződésnek. ** Lakóközösségnek minősülnek
1. A társasház- (üdülő- és garázs-) közösségek.
2. A lakás- (a nyugdíjasházi, az üdülő-, a személygépkocsitároló) -építő és -fenntartó szövetkezetek. Lakóközösség tagjainak minősülnek
a) a társasház tulajdoni külön lapjain feltüntetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosai és tulajdonostársai a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig, AHE-12927
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás lakóközösség és bérlemény és lakóközösségi kár eseténese- tén
a) Magyarország területén okozott károk eseténese- tén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű rokkant- jármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogosgya- logos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet sport- tevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója hasz- nálója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk eseténese- tén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk eseténese- tén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója haszná- lója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot gázpa- lackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban kultúrák- ban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosításgépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás szolgáltatás- felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik hozzá- tartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel környezet-szennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként üzemben-tar- tójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban nyi- latkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igényekkárigények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít érvénye- sít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség lakó- közösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből szerelvényei- ből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében a biztosított tulajdoni hányadának há- nyadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya.
Appears in 2 contracts
Samples: Insurance Policy, Allianz Home Insurance Terms and Conditions
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás lakóközösség és bérlemény és lakóközösségi kár esetén

Samples: Allianz Home Insurance Terms and Conditions, Insurance Policy
Biztosítási események és kizárások. A biztosítás induló biztosítási összegét és többszörözhetőségét a 2. sz. függelék tartalmazza. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosításgépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás szolgáltatás- felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel környezet-szennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben üzemben- tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Policy
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya. * Lakóközösségnek minősülnek
1. A társasház (üdülő és garázs) közösségek.
2. A lakás (a nyugdíjasházi, az üdülő, a személygépkocsitároló) építő és fenntartó szövetkezetek. Lakóközösség tagjainak minősülnek
a) a társasház tulajdoni külön lapjain feltüntetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosai és tulajdonostársai a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig, AHE-12921/6P
Appears in 1 contract
Samples: Otthonbiztosítás
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) a. Magyarország területén okozott károk esetén, mint · o belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · o emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · o közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · o szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · o a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · • a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · • jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás• gépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás szolgáltatás- felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · • a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · • a folyamatos környezetszennyezéssel környezet- szennyezéssel okozott kár, · • keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · • a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · • Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · • Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya.és
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
Biztosítási események és kizárások. Biztosítási esemény Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk Szolgáltatás bérlemény és lakóközösségi kár esetén
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár vagy rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója, b) a kockázatviselés helyén okozott károk esetén, mint · háziállat tartója, · önvédelmi lőfegyver vagy egyéb önvédelmi eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás:
a) Magyarország területén okozott károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó. · a biztosított háziállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjárműfelelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezetszennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló szolgáltatási igények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján– kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek*** esetében a biztosító a lakóközösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. A térítés mértéke: · társasház esetében biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya. * Lakóközösségnek minősülnek
1. A társasház (üdülő és garázs) közösségek.
2. A lakás (a nyugdíjasházi, az üdülő, a személygépkocsitároló) építő és fenntartó szövetkezetek. Lakóközösség tagjainak minősülnek
a) a társasház tulajdoni külön lapjain feltüntetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosai és tulajdonostársai a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig, AHE-12922/6P
Appears in 1 contract
Samples: Otthonbiztosítási Szerződés