Biztosítási ág – Útlemondási védelem mintaszakaszok

Biztosítási ág – Útlemondási védelem. A biztosítási védelem a biztosítási szerződés megkötésével kezdődik és az utazás megkezdésével végződik. A sztornó-védelemmel ellátott biztosítási csomagok biztosításának megkötését, valamint a biztosítási díj megfizetését az utazás lefoglalásának napján végre kell hajtani. Későbbi megkötés esetén csak olyan események biztosítottak, amelyek a megkötéstől számított 10. naptól kezdődően következnek be (kivétel: baleset, haláleset, természeti esemény). Amennyiben a biztosítás megkötésére kevesebb, mint 31 nappal az utazás megkezdése előtt kerül sor, úgy a sztornó-védelem csak akkor adott, amennyiben a biztosítás megkötésére és az utazás lefoglalására egyszerre került sor.
Biztosítási ág – Útlemondási védelem. A biztosítási védelem a biztosítási szerződés megkötésével és a biztosí- tási díj megfizetésével kezdődik és az utazás kötvényben meghatározott megkezdésének időpontjával végződik. A sztornó-védelemmel ellátott biztosítási csomagok biztosításának megkötését, valamint a biztosítási díj megfizetését az utazás lefoglalásának napján végre kell hajtani, de legkésőbb 3 nappal a foglalást követően. Későbbi megkötés esetén csak olyan események biztosítottak, amelyek a megkötéstől számított 10. naptól kezdődően következnek be (kivétel: baleset, haláleset, természeti esemény). Az utazást megelőző 30 napon belül történő foglalás esetén, kizárólag a foglalás napján vagy a foglalást követő 3 napon belül kell a biztosításkötésnek és díjfizetésnek megtörténnie.
Biztosítási ág – Útlemondási védelem. A biztosítási védelem a biztosítási szerződés megkötésével kezdődik és az utazás megkezdésével végződik. A sztornó-védelemmel ellátott biztosítási csomagok biztosításának megkötését, valamint a biztosítási díj megfizetését az utazás lefoglalásának napján végre kell hajtani. Későbbi megkötés esetén csak olyan Adószám: 23837324-1-13 Ha kérdései lennének a biztosítási szolgáltatásainkkal kapcsolatosan, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal Azonnal segítséget nyújt vészhelyzet esetén külföldön. Érvenyes: 2015. február 1. Oldal: 6 / 27 események biztosítottak, amelyek a megkötéstől számított 10. naptól kezdődően következnek be (kivétel: baleset, haláleset, természeti esemény). Amennyiben a biztosítás megkötésére kevesebb, mint 31 nappal az utazás megkezdése előtt kerül sor, úgy a sztornó-védelem csak akkor adott, amennyiben a biztosítás megkötésére és az utazás lefoglalására egyszerre került sor.

Related to Biztosítási ág – Útlemondási védelem

  • Biztosítási feltételek A PostaCasco (termékkód: 13503) gépjármű-biztosítás jelen biztosítási feltételei alapján a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási szerződésben meghatározott díj ellenében, magyar forintban megtéríti a jelen biztosítási feltételekben meghatározott összeghatárig ▪ a kockázatviselés helyén, ▪ a kockázatviselés időtartama alatt bekövetkezett, ▪ a biztosítási események által okozott, ▪ a biztosított járműben és az egyéb biztosított vagyontárgyakban keletkezett károk összegét a jelen biztosítási feltételekben meghatározottak szerint és módon.

  • A biztosítási kockázat jelentős növekedése Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szer- ződést érintő, lényeges körülményekről vagy azok változá- sáról és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Ha a szer- ződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra, an- nak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fél figyelmét felhívta.

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Balesetbiztosítási feltételek Függelék

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a +00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: +00 0 000 0000, helyi tarifával hív- ható telefonszám: +00 00 000 000, központi fax: +00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, központi telefonszám: +00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: +00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.

  • Biztosítási események és szolgáltatások BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • Adatvédelemre és adatbiztonságra vonatkozó jogszabályok Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény - Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény - Az elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosítókijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226/2003. (XII. 13.) Korm. rendelet - Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet

  • Általános biztosítási feltételek 8 1. Biztosító, szerződő, biztosított és a biztosításközvetítő 10 2. A biztosítási szerződés létrejötte 11 3. A kockázatviselés kezdete 15