Díjak, számlázás mintaszakaszok

Díjak, számlázás. A jelen Mellékletben definiált Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatást a Kötelezett Szolgáltató nyújtja, és a Jogosult Szolgáltató veszi igénybe. A Jogosult Szolgáltató köteles az általa igénybe vett Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatás után az Előfizetői beállításonként meghatározott Egyszeri Díjat (Egyszeri Számátadási Díj) megfizetni a Kötelezett Szolgáltató által kiállított számla alapján.
Díjak, számlázás a. Energiafotta díj: a Servitor Energiaflotta díjra csak abban az esetben jogosult, ha az Ügyfél a Kereskedelmi Szerződés szerinti szolgáltatást ténylegesen igénybe veszi.
Díjak, számlázás. 5.1. Bérlő az egyedi bérleti szerződésben meghatározott bérleti díj fizetésére köteles. A bérleti díj tartalmazza a Bérlemény, valamint az ahhoz esetlegesen tartózó eszközök használatának és a Bérbeadó által nyújtott szolgáltatások ellenértékét. 5.2. A díjakról a felek a Megállapodásban, illetve az Egyedi bérleti szerződésben esetenként állapodnak meg. 5.3. A Bérlő a bérleti díj teljes összegét köteles előre megfizetni. A Bérbeadó a bérleti díj összegéről számlát állít ki. A számla fizetési határideje a Bérlemény átadásának napját legalább három munkanappal megelőző időpont. Ha a Bérlő a számlát a fizetési határidőre hiánytalanul nem egyenlíti ki, a Bérbeadó nem köteles a Bérleményt átadni, és jogosult az Egyedi bérleti szerződést, illetve a Megállapodást azonnali hatállyal, jogkövetkezmények nélkül felmondani. 5.4. A számlával kapcsolatos kifogást írásban (levélben, faxon, vagy e-mail útján) a fizetési határidőn belül lehet a Bérbeadó részére megküldeni. Bérbeadó a kifogást kivizsgálja, amelynek eredményéről írásban értesíti a Bérlőt. Jogos kifogás esetén a Bérbeadó helyesbítő számlát állít ki és azt küldi meg a Bérlő részére. Amennyiben a kifogás nem volt jogos, Bérlő a számlát köteles az abban közölt fizetési határidőre, ha az már lejárt, haladéktalanul kiegyenlíteni. 5.5. A számla kiegyenlítése akkor minősül határidőben teljesítettnek, ha a számla összege Bérbeadó számláján jóváírásra került. A számla összegének késedelmes átutalása esetén Bérlő a késedelem időtartamára a Ptk.-nak a vállalkozások közötti szerződésekre meghatározott mértékű késedelmi kamatot és behajtási költségátalányt köteles megfizetni. Bérbeadó az erre vonatkozó igényét terhelő levél megküldésével érvényesíti. 5.6. Bérbeadó a Bérlővel létrejött szerződésből eredő követelése erejéig az őt megillető követelést pénzügyi beszámítással jogosult a Bérlővel szemben érvényesíteni. 5.7. Szerződő felek a bérleti díj összegét az egyedi bérleti szerződésben nap és óra pontossággal határozzák meg. Az egyedi szerződésben meghatározott bérleti díj kizárólag a Bérleménynek a Bérbeadó részére határidőben történő visszaadása esetén irányadó. Bérlő tudomásul veszi, hogy a határidőt meghaladó használat esetén Bérbeadó minden megkezdett óra esetén a nettó bérleti díj 5%-ának megfelelő összegű további áfával növelt bérleti díjat számít fel. Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben a bérlet időtartama meghosszabbodik, a megállapított pótdíjakon felül minden megkezdett óra után Bérlő köteles megfizetni a Bér...
Díjak, számlázás. 4.1 A jelen Mellékletben definiált Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatást a Kötelezett Szolgáltató nyújtja és a Jogosult Szolgáltató veszi igénybe. 4.2 A Jogosult Szolgáltató által igénybevett Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás igénybevételéért a Kötelezett Szolgáltató a percalapon meghatározott Forgalmi Tarifa arányos részét számítja fel. 4.3 A Jogosult Szolgáltató köteles az általa igénybe vett Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás után az összekapcsolási szerződés szerint – a Forgalmi Tarifa és a Hívások tartásideje által - meghatározott Szolgáltatási Díjakat megfizetni, a Kötelezett Szolgáltató által a Felhatalmazáson alapuló Rendelet 1. cikk (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően kiállított számla alapján. 4.4 A Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás nyújtásához szükséges jelzésüzenetekre a forgalmi tarifa tartalmazza a jelzésüzenetek továbbításának díját is.
Díjak, számlázás. A Koncessziós Társaságot a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásáért közszolgáltatási díj illeti meg. A MOHU BUDAPEST a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység végzéséhez kapcsolódó hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj számlázására vonatkozó adatokat a Koncessziós Társaság vagy az általa megbízott szervezet részére továbbítja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj beszedése érdekében.
Díjak, számlázás. A jelen mellékletben definiált Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatást a Monortel nyújtja, és a Jogosult veszi igénybe. A Jogosult köteles az általa igénybe vett Hordozott Szám Beállítás Szolgáltatás után az Előfizetői beállításonként meghatározott Egyszeri Díjat (Egyszeri Számátadási Díj) megfizetni a Monortel által kiállított számla alapján. Az Monortel hálózatából elhordozott Földrajzi, Nem-földrajzi számok esetén a hordozásonkénti egyszeri díj megfelel a MONORUO 12.3.3 pontjában meghatározott díjnak. A Monortel hálózatából elhordozott számok esetén a hordozásonkénti egyszeri díjat az igénybejelentés elfogadásáról szóló értesítést követően számlázza a Monortel.
Díjak, számlázás. 4.1 A jelen Mellékletben definiált Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatást a Kötelezett Szolgáltató nyújtja és a Jogosult Szolgáltató veszi igénybe. 4.2 A Jogosult Szolgáltató által igénybevett Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás igénybevételéért a Kötelezett Szolgáltató a percalapon meghatározott Forgalmi Tarifa arányos részét számítja fel. 4.3 A Jogosult Szolgáltató köteles az általa igénybe vett Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás után a jelen INRIO 14. sz. Melléklete szerint – a Forgalmi Tarifa és a Hívások tartásideje által - meghatározott Szolgáltatási Díjakat megfizetni, a Kötelezett Szolgáltató által kiállított számla alapján. 4.4 A Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás nyújtásához szükséges jelzésüzenetekre a forgalmi tarifa tartalmazza a jelzésüzenetek továbbításának díját is.
Díjak, számlázás 

Related to Díjak, számlázás

  • A szerződés megszűnése a) Rendes felmondással. A határozatlan időre kötött szer- ződést bármelyik fél írásban, a biztosítási időszak végére felmondhatja. A felmondási idő 30 nap. A szer- ződő aláírással ellátott felmondásának az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal korábban be kell érkeznie a biztosítóhoz. b) Az alap biztosítás megszűnésével. A biztosítás az alap- biztosítás megszűnésével egyidejűleg automatikusan megszűnik. c) Felmondással a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés esetén. Ha a biztosító kifejezett nyi- latkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdés- ben eltér a biztosító általános szerződési feltételétől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szer- ződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban fel- mondhatja. d) Díjnemfizetéssel. Megszűnik a biztosítási szerződés díj- nemfizetés miatt a díj esedékessége, illetve a díjrende- zettség napjára visszamenő hatállyal, ha a biztosító 30 napos póthatáridő tűzésével a díj megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő eredmény- telenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést bíró- sági úton érvényesíti. A díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés a díj utólagos megfizetésével sem helyezhe- tő érvénybe. Ha a biztosító a kockázatviselés időtartama alatt bekö- vetkezett, de a szerződés díjnemfizetés miatti megszű- nését követően bejelentett biztosítási esemény kap- csán nyújt szolgáltatást, akkor annak összegéből jogo- sult levonni a megszűnés napjáig járó díját. A díj utólagos megfizetése nem helyezi újra érvénybe a díjnemfizetés miatt megszűnt szerződést. A megszű- nés időpontja után befizetett díjat (díjrészletet) a biz- tosító – a megszűnésig őt megillető időarányos díj- részlet kivételével – köteles visszautalni a szerződő- nek. e) Érdekmúlással. A jelen kiegészítő biztosítás megszűnik azon a napon, amelyen az alapbiztosítás érdekmúlás (tulajdonosváltozás, a forgalmi engedélybe bejegyzett üzemben tartó, mint szerződő személyének változása, forgalomból való kivonás) miatt megszűnik. Ebben az esetben a kiegészítő biztosítás díja az érdekmúlás napjáig illeti meg a biztosítót. A biztosító az ezt követő időszakra már kiegyenlített díjat visszautalja a szerződőnek. f) Szerződést érintő lényeges körülmények változása. A változás bejelentésnél leírtak szerint a biztosító 15 napon belül javasolhatja a szerződés módosítását, illetve 30 napos határidővel felmondhatja a szerző- dést, vagy ha a szerződő nem fogadja el a módosítási javaslatot, illetve 15 napon belül nem válaszol a módo- sítási javaslatra, úgy a szerződés a módosítási javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik.

  • A szolgáltatás meghatározása a) A Pannónia Ügyfélportál lehetővé teszi az ajánlattevő számára, hogy Interneten, böngészőjén keresztül kérdéseket és kéréseket küldjön a biztosítóhoz, amit az Ügyfélportál azonnal és automatikus módon megválaszol.

  • A szerződés létrejötte és megszűnése A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.

  • Fogalom Meghatározás Jogosulatlan Úthasználat Minden olyan úthasználat jogosulatlan, ahol a Díjköteles Útszakaszok használatáért a Díjfizetésre Kötelezettek esetében nem vagy nem megfelelő mértékben történik díjfizetés. A mentesség eseteit kivéve.

  • A szerződés megszűnése, megszüntetése 1. A bérleti szerződés az alábbi esetekben szűnik meg: • a IV.1. pont szerint a szerződés lejártakor, • határozatlan idejű szerződés esetén 1 hónappal a szerződés Bérlő vagy Xxxxxxxx által írásban történt felmondását követően; • közös megegyezéssel a jelen fejezetben foglaltak szerint; • súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú bontással a jelen fejezetben foglaltak szerint; • a II.1-2. pontokban meghatározottak szerint, • gazdasági vagy műszaki totálkár esetén a biztosítói teljes kárkifizetést és a roncs eladását, lopási esemény esetén abiztosítói teljes kárkifizetést követően; • a jelen ÁSZF-ben meghatározott egyéb esetekben. 2. Szerződő Xxxxx a bérleti szerződést írásban, közös megegyezéssel is megszüntethetik. 3. Bármelyik Szerződő Fél a bérleti szerződést a másik Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani. Felek kifejezetten megállapodnak, hogy amennyiben a Bérlő és a Bérbeadó között egyidejűleg több, bérleti szerződés is hatályban van, úgy Bérbeadó jogosult a Bérlő bármelyik bérleti szerződéssel összefüggésben tanúsított súlyosan szerződésszegő magatartására hivatkozással valamennyi hatályos bérleti szerződés vonatkozásában az azonnali hatályú felmondás jogát, továbbá az azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeit gyakorolni. Azesetleges viták elkerülése végett Felek megállapítják, hogy bármely bérleti szerződés tekintetében beálló súlyos szerződésszegés valamennyi további szerződés vonatkozásában súlyos szerződésszegésnek minősül. 4. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérlő • a bérleti szerződésből fakadó valamely fizetési kötelezettségével késedelembe esik és a Bérbeadó által megküldött írásbeli fizetési felszólításban megállapított 8 (nyolc) naptári napos póthatáridő eredménytelenül telik el; • a bérleti szerződésben rögzített tájékoztatási és értesítési kötelezettségének nem tesz eleget; • nem teszi lehetővé, hogy Bérbeadó gyakorolja az VI.12. pontban meghatározott ellenőrzési jogát; • a gépjármű használatát a bérleti szerződés alapján arra nem jogosult személy részére engedi át; • nem tartja be a gépjármű biztosítására vonatkozó feltételeket; • a gépjármű karbantartásáról, állagmegóvásáról nem gondoskodik megfelelően, illetve nem rendeltetésszerűen használja a gépjárművet (ideértve azt az esetet, amikor az előírt műszaki szemle lefolytatását az VI.12. pontban foglaltak szerint nem teszi lehetővé, továbbá, ha megszegi az VI.13-15. pontokban foglaltakat); • a gépjárművet átalakítja, annak műszaki paramétereit megváltoztatja, vagy egyéb olyan módosítást végez, amely meghaladja a szokásos használat körét; • a gépjárműbe szerelt műholdkövető rendszert megrongálja és/vagy eltávolítja; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről); • a Bérbeadóval kötött más szerződését jelentősen megszegi, ellene büntetőeljárás indul, vagy a bérleti szerződés megkötésével kapcsolatosan bűncselekmény alapos gyanúja merül fel; • korlátozottan cselekvőképessé vagy cselekvőképtelenné válik, ismeretlen helyre, vagy külföldre távozik; • olyan felróható magatartást tanúsít, amely veszélyezteti a bérleti szerződés teljesítését vagy Bérbeadó jogait, ideértve a Bérlő valóságnak nem megfelelő adatszolgáltatását. Ebben a körben az is annak minősül, ha a Bérlő nem küldi meg a kilométeróra adatokat, vagy kiderül, hogy a küldött kilométeróra adatok eltérnek a tényleges kilométeróra adatoktól. • egyéb, jelen ÁSZF-ben foglalt esetek. Bérbeadó jogosult a Bérlő szerződésszegése esetén – kárenyhítési kötelezettsége körében eljárva, saját megítélése szerinti esetekben, előzetes figyelmeztetést követően – a műholdkövető rendszer segítségével – amennyiben ilyen a gépjárműben van – a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokába visszavenni. Az előre nem látható súlyos szerződésszegés és súlyos bérlői mulasztások esetében, így pl. amennyiben a Bérlő fizetési felszólítás ellenére 1 havi bérleti díjfizetési kötelezettségét elmulasztotta, Bérbeadó jogosult a gépjárművet külön ezen következményre való előzetes figyelmeztetés nélkül is mozgásképtelenné tenni és mindaddig mozgásképtelen állapotban tartani, amíg a bérleti díj tartozás megfizetésre nem kerül. A mozgásképtelenség időtartamára a Bérbeadót a szerződésben rögzített havi bérleti díj megilleti, feltéve, hogy a mozgásképtelenné tétel a Bérlőnek felróható okból történt. A mozgásképtelenné tétellel kapcsolatban felmerülő valamennyi költség (pl.: szállítási költség, bírság, kár stb.) a Bérlőt terheli. Amennyiben a gépjármű mozgásképtelenné tételének oka a bérlői oldalon megszűnik, úgy Bérbeadó köteles a gépjármű mozgásképtelenségét a megszűnéstől számított 24 (huszonnégy) órán belül megszüntetni. A Bérbeadó hasonlóan köteles eljárni abban az esetben, ha úgy dönt, hogy a gépjármű mozgásképtelenségét megszünteti. A gépjármű mozgásképtelenségének megszüntetéséért, a mindenkor hatályos díjtáblázat szerinti visszakapcsolási díjat Bérlő köteles megfizetni. Amennyiben a mozgásképtelenség időtartama alatt azonnali hatályú felmondásra is sor kerül, úgy a bérletidíj tartozás megfizetését követően sem kerül sor a gépjármű mozgásképtelenségének a megszüntetésére. Ez esetben a Bérlő köteles a Bérbeadó képviselőjének a gépjármű elvitelét lehetővé tenni vagy köteles a gépjármű Bérbeadó által megjelölt telephelyre történő szállításáról gondoskodni saját költségén. A Bérbeadó ugyanakkor jogosult ettől függetlenül, amennyiben fizikai lehetősége van rá, a gépjárművet bármely nyilvános helyről, parkolóházból Bérlő költségén elszállítani, elhozni. Ebben az esetben a szállítás, elhozatal költsége, valamint az esetleges parkolással kapcsolatosan felmerülő költségek mind Bérlőt terhelik és Bérbeadó jogosult azokat Bérlővel szemben érvényesíteni. Ha Bérbeadó részéről rendkívüli felmondásra kerülne sor és a Bérlő a gépjárművet nem szolgáltatja vissza, úgy a Bérlő köteles a visszaszolgáltatás elmulasztása miatt Xxxxxxxxxxx napi kötbért fizetni, amelynek mértékét az ÁSZF díjszabályzata tartalmazza. A fenti esetekben Bérbeadó jogosult 2 havi díjnak megfelelő szerződésbontási díjat felszámítani a Bérlő terhére,kivéve amennyiben a szerződés határozott időtartamú és a lejáratig hátralévő idő az 1 évet meghaladja. Ebben az esetben a 7. pontban foglaltak az irányadóak. 5. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha a Bérbeadó • a bérleti szerződés szerint a Bérleti díj megfizetése ellenében vállalt szolgáltatások nyújtásának valamelyikét szándékosan három (3) alkalomnál többször elmulasztja, a Bérlő ezirányú írásos kérése ellenére; • nem biztosítja a gépjármű zavartalan használatához szükséges és kizárólag a tulajdonos által beszerezhető okmányokat és engedélyeket; • vagyoni, gazdálkodási, jogi helyzetében olyan mértékű változás következik be, amely a bérleti szerződés teljesítését veszélyezteti (pl. csődeljárás vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az arra jogosult részéről). Bérbeadó súlyos szerződésszegése esetén a Bérlő által befizetett óvadék teljes egészébenvisszajár, kivéve, ha a Bérlőnek tartozása áll fenn a Bérbeadó felé, mely esetben a tartozás összege az óvadékból levonásra kerül és csak a maradványösszeg kerül visszafizetésre a Bérlőnek. 6. A bérleti szerződés azonnali hatályú felmondásáról az érintett Fél köteles a másik felet írásban értesíti, melynek elsődleges formája elektronikus levél (email), Amennyiben az elsődleges forma nem alkalmazható, úgy annak formája tértivevényes küldemény vagy személyes kézbesítés. A bérleti szerződés akkor szűnik meg, mikor az azonnali hatályú felmondás kézbesítettnek tekintendő. 7. Határozott idejű bérleti szerződést Bérlő jogosult írásban, 30 napos felmondási idővel, az alábbi szerződésbontási díj egyidejű megfizetése mellett felmondani: - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő kevesebb, mint 6 hónap, úgy 1 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 6 hónapnál több, de 12 hónapnál kevesebb, úgy 2 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 12 hónapnál több, de 24 hónapnál kevesebb, úgy 4 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 24 hónapnál több, de 36 hónapnál kevesebb, úgy 5 havi bérleti díj; - amennyiben a bérleti szerződés lejáratáig hátralévő futamidő 36 hónapnál több, úgy 6 havi bérleti díj. Határozott idejű szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a Bérlő nem jogosult az Első Bérleti Díjból még be nem számított rész összegére, valamint az óvadék teljes összegére sem. 8. Felek rögzítik, hogy totálkár vagy lopáskár esetén a Bérlő havi bérleti díj fizetési kötelezettsége a biztosítóval történő elszámolás napjáig áll fenn. 9. A bérleti szerződés a IX.1-4. pontokban rögzített valamely módon történő megszűnése esetén, Bérlő köteles a gépjárművet Bérbeadó részére haladéktalanul visszaszolgáltatni a Bérbeadó által meghatározott helyen és időpontban, a bérleti szerződés szerinti felszereltséggel és tartozékaival együtt, a normál elhasználódást figyelembe véve a Bérlő által történő átvételkori állapotnak (gumiabroncs, felni) megfelelően. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Bérlő a Bérbeadó által meghatározott időpontban és helyen, de legkésőbb a szerződés megszűnését követő három (3) napon belül alapos ok nélkül az általa használt gépjárművet a Bérbeadónak nem szolgáltatja vissza, a Bérbeadó jogosult választása szerint a műholdkövető rendszer segítségével a gépjárművet mozgásképtelenné tenni és azt birtokba venni, illetve a magyar jogszabályok szerint biztosított intézkedéseket megtenni az illetékes hatóságok felé (rendőrség, bíróság stb.) a gépjármű birtokának visszaszerzése érdekében, ideértve a gépjármű forgalomból történő kivonatását is. A visszavett gépjárművet Bérbeadó jogosult a Bérlő hozzájárulása nélkül, harmadik személy részére újra bérbe adni, vagy más módon hasznosítani. Bérbeadót a Szerződés megszűnésének időpontjától kezdődően – függetlenül a birtokba vétel időpontjától és helyétől - a Bérlő által a gépjárműben hagyott tárgyakért semmilyen felelősség nem terheli.

  • A szerződés megkötése A szerződés az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén köthető meg:

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • A Szolgáltatás Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az ajánlaton, illetve a biztosítási kötvényben feltüntetett Szol- gáltatási táblázatban meghatározott összeget fizeti meg, a Különös feltételekben részletezett szabályok alapján.

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem