KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ mintaszakaszok

KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. Az ingatlanhasználónak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat kell fizetnie a jogszabályokban meghatározott feltételek szerint, melyet utólagosan, a Koncessziós Társaság, vagy az általa megbízott szervezet által megküldött számla alapján, a számlán szereplő fizetési határidő szerint köteles kiegyenlíteni. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak beszedéséről és számlázásról a Koncessziós Társaság önállóan vagy megbízottja útján gondoskodik. A díj mértékét a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat meghatározó miniszteri rendelet hatálybalépéséig a Ht. 91. § határozza meg. A díj mértékét befolyásoló gyűjtőedény méretet a 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján kell megállapítani. Az aktuális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak megtalálhatóak a Területi Szolgáltató honlapján településenkénti bontásban illetve jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. Az ingatlanhasználónak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat kell fizetnie a jogszabályokban meghatározott feltételek szerint, melyet utólagosan, a Koncessziós Társaság, vagy az általa megbízott szervezet által megküldött számla alapján, a számlán szereplő fizetési határidő szerint köteles kiegyenlíteni. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak beszedéséről és számlázásról a Koncessziós Társaság önállóan vagy megbízottja útján gondoskodik. A díj mértékét a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat meghatározó miniszteri rendelet hatálybalépéséig a Ht.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. 6.1. A Közszolgáltatót a kéményseprői-ipari munkák ellenértékeként az Önkormányzati Rendeletben meghatározott összegű közszolgáltatási díj illeti meg. 6.2. A Közszolgáltató a közszolgáltatási díjat a közszolgáltatás során általa elvégzett sormunkák és műszaki vizsgálatok elvégzését követően azonnal, számla ellenében, készpénzben jogosult beszedni. 6.3. Amennyiben a Közszolgáltató a jelen szerződés tárgyát képező közszolgáltatási tevékenységen kívül egyéb tevékenységet is végez, a közszolgáltatás költségeit és bevételeit belső számláiban a többi tevékenységétől – a költségek és bevételek elkülönítésének paramétereivel együtt – elkülönítve köteles kimutatni.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. MOHU ÁSZF 5.1. pontja alapján, továbbá az alábbiak figyelembevételével: a) Az aktuális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak a Területi Szolgáltató honlapján kerülnek közzétételre az Ingatlanhasználók típusa (gazdálkodó szervezet, költségvetési szerv, természetes személy Ingatlanhasználó) és településenkénti bontásban. b) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás díja nettó egységnyi ürítési díjként kerül meghatározásra. A negyedévenként fizetendő hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj összege a szerződött szabványos méretű edények számának, valamint az egyszeri ürítési díj és az átlagos havi ürítés szám szorzataként kerül kiszámításra.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ alapdíj: … Ft/m3 + áfa. • ürítési díj: … Ft/m3 + áfa. ……….. Ft/m3 + Áfa, mely az alábbi két tényezőből áll: ahol a közszolgáltatás díja fordulónként fizetendő, mely forduló 5 m3 mennyiséget jelent.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. Az ingatlanhasználónak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásáért hulladék- gazdálkodási közszolgáltatási díjat kell fizetnie a jogszabályokban meghatározott feltételek szerint, me- lyet utólagosan, a Koncessziós Társaság, vagy az általa megbízott szervezet által megküldött számla alapján, a számlán szereplő fizetési határidő szerint köteles kiegyenlíteni. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak beszedéséről és számlázásról a Koncessziós Társaság ön- állóan vagy megbízottja útján gondoskodik. A díj mértékét a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat meghatározó miniszteri rendelet hatálybalépéséig a Ht. 91. § határozza meg. A díj mértékét befolyá- soló gyűjtőedény méretet a 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján kell megállapítani. Az aktuális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak megtalálhatóak a Területi Szolgáltató honlapján településenkénti bontásban illetve jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. 5.1.1 Az Ingatlanhasználónak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat kell fizetnie a jogszabályokban meghatározott feltételek szerint, melyet utólagosan, a MOHU által megküldött számla alapján, a számlán szereplő fizetési határidő szerint köteles kiegyenlíteni. 5.1.2 A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak beszedéséről és számlázásról a MOHU gondoskodik. A díj mértékét a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat meghatározó miniszteri rendelet hatálybalépéséig a Ht. 91. § határozza meg. 5.1.3 Az aktuális hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjak megtalálhatóak a Területi Szolgáltató honlapján településenkénti bontásban.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ. 4.8.1.Közszolgáltatási díj alkalmazása A Közszolgáltató a közszolgáltatási díjat a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályok előírásai szerinti módon és mértékben alkalmazza. A közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlanhasználó díjat köteles fizetni. A díjfizetéssel kapcsolatos jogviszony az ingatlanhasználóval jön létre. Az Ügyfélnek/ingatlanhasználónak a közszolgáltatás díját egy összegben, utólag kell a Közszolgáltató vagy megbízottja (díjbeszedő) által megküldött számla alapján, a számla kézhezvételétől számított 15 napon belül kiegyenlítenie. Közszolgáltató a számlázási gyakorlatában bekövetkező változásról az ingatlanhasználót a változás bevezetését megelőző legalább 30 nappal írásban köteles tájékoztatni és egyidejűleg ezt a honlapján közzétenni, A közszolgáltatási díj késedelmes megfizetése esetén a Közszolgáltató a Ptk. szerinti késedelmi kamatot érvényesíti. Túlszámlázás esetén a többletösszeget és annak időarányos kamatait a Közszolgáltató visszafizeti vagy az ingatlanhasználó írásbeli kérelmére azt a soron következő, esedékes díjfizetési kötelezettségébe beszámítja. Azon nem természetes személy ingatlanhasználók (nem lakossági Ügyfelek) részére, ahol a keletkezett hulladék nem tömörített mennyisége eléri a 30 m3-t évente, vagy a 2.5 m3-t havonta (vagy előtömörítetten, tömörítetten gyűjtik), illetve önállóan ennél kisebb mennyiségű, de egy nagy partneri gyűjtő csoportba tartoznak, Közszolgáltató a közszolgáltatási díjat közvetlenül számlázza ki a részükre. A Közszolgáltatónak nincs lehetősége eltekinteni a jogszerűen követelt díj megfizetésétől, jogalkalmazóként nem áll módjában a díjfizetésre vonatkozó méltányossági kérelmeket elbírálni. Az aktuális díjak megtalálhatóak a Közszolgáltató honlapján (xxx.xxx.xx). A Közszolgáltató hulladékgazdálkodási díj számlázását a Díjbeszedő Holding Zrt. végzi. A Díjbeszedő Holding Zrt. által kibocsátott számlák kiegyenlítésére az alábbiak szerint van lehetőség: • készpénz átutalási megbízással • csoportos beszedési megbízással • Díjbeszedő Holding Zrt. által meghatározott bank automatákon keresztül bármely bank által kibocsátott bankkártyával • Díjbeszedő Holding Zrt ügyfélszolgálati irodáinak pénztárában, készpénzes vagy bankkártyás befizetéssel • Díjnet rendszeren keresztül elektronikus úton illetve mobiltelefonos fizetéssel • Csekk – mobilfizetéssel A díjfizetéssel kapcsolatos részletes információk a xxx.xxxx.xx weboldalon találhatóak.
KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ alapdíj: 3.196.- Ft/m3 + áfa. • ürítési díj: 604.- Ft/m3 + áfa. 3.800.- Ft/m3 + Áfa, mely az alábbi két tényezőből áll: ahol a közszolgáltatás díja fordulónként fizetendő, mely forduló 5 m3 mennyiséget jelent.

Related to KÖZSZOLGÁLTATÁSI DÍJ

  • Szolgáltatási díj A fizetendő szolgáltatási díj a mindenkor érvényes szolgáltatás megrendelő íveken szereplő szolgáltatási ellenértéknek megfelelően kerülnek összesítésre és kiszámlázásra.

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • Egyéb szolgáltatások A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A Szolgáltatás Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az ajánlaton, illetve a biztosítási kötvényben feltüntetett Szol- gáltatási táblázatban meghatározott összeget fizeti meg, a Különös feltételekben részletezett szabályok alapján.

  • Szolgáltatás Szolgáltatási kategória

  • Karbantartási szolgáltatások A Szolgáltató - az Előfizető részére nyújtott szolgáltatás zavartalanságának és megfelelő minőségének biztosítása érdekében – az igénybe vett hírközlési hálózatot előre meghatározott időszakonként és gyakorisággal, illetve szúrópróba szerűen, mind az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés között – ideértve az előfizetőnek használatba adott berendezéseket is –, mind pedig az előfizetői átadási pont és a szolgáltató fejállomása között jogosult ellenőrizni. A Szolgáltató az előfizetői átadási pont és az előfizetői végberendezés közötti szakasz vonatkozásában a hálózat műszaki állapotáról elsősorban az Előfizető bejelentése és az Előfizetőnél telepített berendezések jelzései alapján értesül. A Szolgáltató a hálózat karbantartásáról esetenként, illetve abban az estben rendelkezik, ha az Előfizető indokolt bejelentése vagy a Szolgáltató szakembereinek jelzése alapján a hálózat valamely szakaszának vagy elemének állagára tekintettel, annak karbantartása mutatkozik szükségesnek. Amennyiben a hálózat karbantartása a szolgáltatás szünetelését vonja maga után, a Szolgáltató erről a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően értesíti az Előfizetőt.

  • Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.

  • Szolgáltatási táblázat Jelen Biztosítási feltételek melléklete, amely tartalmazza a Biztosító szolgáltatásait és ezek Biztosítási Összegeit.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint a biztosító által kérhető, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b /2. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg. Ha a biztosítási feltételekben kár- eseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövet- kezésekor érvényes káreseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részli- mitig terjed. b /3. A biztosító a biztosítási szerző- désből eredő kötelezettségével össze- függésben, a biztosítási eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szol- gáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak nincs lehetősége az általános forgalmi adó visszaigény- lésére. b /4. Ha a kár bekövetkeztében a biz- tosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b /5. A biztosító köteles a Bit. 1. számú melléklet A) rész körében bekövetke- zett károk vonatkozásában kárren- dezési tájékoztatót készíteni és azt a honlapján folyamatosan elérhetővé tenni. A kárrendezési tájékoztatónak tartal- maznia kell különösen az alábbiakat: a) a szolgáltatási igény benyújtásának lehetséges módjai,

  • Előfizetési díj (műsorjel-elosztási szolgáltatás előfizetési díja) A havi előfizetési díj olyan díj, amelyet az előfizetői szerződés alapján havonta (illetve a számlázási gyakoriságnak megfelelő gyakorisággal és arányos mértékben) számít fel a Szolgáltató a szolgáltatásnak az előfizetői hozzáférési ponton keresztül történő nyújtásáért és a rendszer üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint hibaelhárításáért. Egyéni előfizető 3 db végberendezést csatlakoztatva egy havi díjat, illetve ennél több végberendezés esetén plusz előfizetési díjat fizet. Üzleti/intézményi Előfizető a szerződött vevőkészülék darabszám után meghatározott havi előfizetési, díjat tartozik megfizetni. A havi előfizetési díj mértéke előfizetői kategóriánként (egyéni és üzleti/intézményi), fejállomási területenként, szolgáltatott műsorszerkezetenként, program-csomagonként és a hálózat műszaki állapota szerint különbözhet. A kizárólag közszolgálati műsorokat (televízió, rádió) tartalmazó műsorcsomag előfizetési díja kizárólag a hozzáférés biztosításához kapcsolódóan a hozzáférés költségeit tartalmazza. Az előfizetési, illetve jeltovábbítási díjak alapjául szolgáló programcsomag-kiosztásokat, az Előfizetők által fizetendő előfizetési, illetve jeltovábbítási díjakat a jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltatóval kötött külön megállapodás esetén soros rendszeren az egyes Előfizetők egyedi meghatalmazása alapján a szolgáltatás nyújtására Társasházzal, vagy Lakásszövetkezettel, mint az előfizetők képviseletében eljáró személlyel is köthető szerződés. Ebben az esetben a felek az előfizetési díj tekintetében külön szerződésben állapodnak meg.