Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. A szolgáltató kizárja felelősségét a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alól. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatotKISMAMATB megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A KISMAMATB a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Megrendelők tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való történő vásárlás feltételezi az Ügyfél a Megrendelő részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. • A szolgáltató kizárja felelősségét KISMAMATB nem felelős semmilyen kárért, amely a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólWeboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Szolgáltató Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag azon található adatok védelmének kötelezettsége. • A KISMAMATB a szerződés teljesítése és megrendelés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjaVásárló részére. A Szolgáltató KISMAMATB nem felelős az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és esetleges károkért az alábbi jogszabályokat esetekben: - Ha bármely működési hiba miatt a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997megrendelés nem érkezett be. évi CLV- A Megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény • A Weboldalon történő vásárlás tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. szóló 45/2014 (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
•A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. törvény A KISMAMATB bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februárweboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Egyebek. 10.1. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatotMINKE megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A MINKE a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Jelentkezők tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás történő Képzésre jelentkezés feltételezi az Ügyfél a Jelentkező részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
10.2. A szolgáltató kizárja felelősségét MINKE nem felelős semmilyen kárért, amely a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólWeboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Szolgáltató Jelentkezőt terheli a számítógépe, illetve az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjaazon található adatok védelmének kötelezettsége.
10.3. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha MINKE a szerződés teljesítésekor jelentkezés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében)Jelentkező részére. A Szolgáltató MINKE nem felelős az Ügyfelek adatainak kezelésekor esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési hiba miatt a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992jelentkezés nem érkezett be. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el- A Jelentkező számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
10.4. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő Képzésre jelentkezés tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), fogyasztó általi részvétel esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014szóló 45/2014. (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVI. törvény V. törvény, valamint a szerzői jogról 20112013. évi CXIILXXVII. Felnőttképzésről szóló törvény rendelkezései irányadóak.
10.5. A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. A MINKE bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
10.6. A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februáresetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.
Appears in 1 contract
Samples: Felnőttképzési Szerződés
Egyebek. 11.1. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatotVállalkozó megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A Vállalkozó a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Megrendelő és a képzésen részt vevő munkatársai tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL Weboldalon történő megrendelés feltételezi a Megrendelő és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél a képzésen részt vevő munkatársai részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
11.2. A szolgáltató kizárja felelősségét Vállalkozó nem felelős semmilyen kárért, amely a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólWeboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése Megrendelőt és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tároljaképzésen részt vevő munkatársait terheli a számítógépe, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjailletve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
11.3. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha Vállalkozó a szerződés teljesítésekor megrendelés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében)Megrendelő részére. A Szolgáltató Vállalkozó nem felelős az Ügyfelek adatainak kezelésekor esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési hiba miatt a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992jelentkezés nem érkezett be. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el- A Megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
11.4. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő Képzésre jelentkezés tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), fogyasztó általi részvétel esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014szóló 45/2014. (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
11.5. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. A Vállalkozó bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
11.6. évi CXII. törvény A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februáresetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot10.1. Az OMA megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. Az OMA a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Megrendelők tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való történő vásárlás feltételezi az Ügyfél a Megrendelő részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
10.2. Az OMA nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A szolgáltató kizárja felelősségét Megrendelőt terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
10.3. Az OMA a megrendelés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a Megrendelő részére. Az OMA nem felelős az esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési körén kívül esőhiba miatt a megrendelés nem érkezett be. - A Megrendelő számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólvagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
10.4. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő vásárlás tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. szóló 45/2014 (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
10.5. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. Az OMA bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
10.6. évi CXIIA szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék. törvény az információs önrendelkezési jogról Amennyiben tárgyalásos úton nem lehetséges a jogvita rendezése, a Megrendelő a felmerülő fogyasztói jogvita egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából a Budapesti Kereskedelmi és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS Iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez (EUszékhely: 1016. Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.:10.) 2018/302 RENDELETE (2018. februárfordulhat.
Appears in 1 contract
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. A szolgáltató kizárja felelősségét a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alól. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. 10.1. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatotXxxxxxxx megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A Fontanus a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Jelentkezők tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás történő Képzésre jelentkezés feltételezi az Ügyfél a Jelentkező részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
10.2. A szolgáltató kizárja felelősségét Xxxxxxxx nem felelős semmilyen kárért, amely a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólWeboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Szolgáltató Jelentkezőt terheli a számítógépe, illetve az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjaazon található adatok védelmének kötelezettsége.
10.3. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő Képzésre jelentkezés tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003CVIII. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet törvény, fogyasztó általi részvétel esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014szóló 45/2014. (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
10.4. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. A Xxxxxxxx bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februárweboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. 9.1. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatotKISMAMATB megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A KISMAMATB a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Vásárlók tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való történő vásárlás feltételezi az Ügyfél a Vásárló részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
9.2. A szolgáltató kizárja felelősségét KISMAMATB nem felelős semmilyen kárért, amely a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólWeboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Szolgáltató Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjaazon található adatok védelmének kötelezettsége.
9.3. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha KISMAMATB a szerződés teljesítésekor megrendelés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében)Vásárló részére. A Szolgáltató KISMAMATB nem felelős az Ügyfelek adatainak kezelésekor esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési hiba miatt a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992megrendelés nem érkezett be. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el- A Vásárló számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, vagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
9.4. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő vásárlás tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. szóló 45/2014 (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
9.5. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. A KISMAMATB bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
9.6. évi CXII. törvény A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februáresetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot11.1. Az OMA megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. Az OMA a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Jelentkezők tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás történő Képzésre jelentkezés feltételezi az Ügyfél a Jelentkező részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
11.2. Az OMA nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A szolgáltató kizárja felelősségét Jelentkezőt terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
11.3. Az OMA a jelentkezés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a Jelentkező részére. Az OMA nem felelős az esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési körén kívül esőhiba miatt a jelentkezés nem érkezett be. - A Jelentkező számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólvagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
11.4. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő Képzésre jelentkezés tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), fogyasztó általi részvétel esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014szóló 45/2014. (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
11.5. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. Az OMA bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
11.6. évi CXII. törvény A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februáresetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot10.1. Az OMA megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. Az OMA a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Jelentkezők tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél történő Konzultációra jelentkezés a Jelentkező részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
10.2. Az OMA nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A szolgáltató kizárja felelősségét Jelentkezőt terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
10.3. Az OMA a jelentkezés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a Jelentkező részére. Az OMA nem felelős az esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési körén kívül esőhiba miatt a jelentkezés nem érkezett be. - A Jelentkező számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólvagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
10.4. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő Konzultációra jelentkezés tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22”Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), fogyasztó általi részvétel esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. szóló 45/2014 (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
10.5. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. Az OMA bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
10.6. évi CXII. törvény A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februáresetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. 1. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, Szolgáltató által üzemeltetett xxx.xxxxxxxxxx.xx webáruház biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
2. A szolgáltató kizárja felelősségét Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a működési körén kívül esőWeboldalra való csatlakozás miatt következett be. Az Ügyfélt terheli a számítógépe, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólilletve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
3. A Szolgáltató az Ügyfelek Ügyfél által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés megrendelés teljesítése és a az esetlegesen létrejövő szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja.
4. A Szolgáltató, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kapmint adatkezelő a következő cégeknek adja tovább az adatokat adatfeldolgozás céljából: GLS Hungary Kft., Könyvelő (jogszabályi kötelezések alapján, akik a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjamegrendelt áruk kiszállítása körében működnek együtt a szolgáltatóval, valamint könyvelés okán)
5. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja kiÜgyfél adatainak kezelésekor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény mindenkor hatályos rendelkezései szerint, kivéve, ha valamint a szerződés teljesítésekor természetes személyek személyes adatai védelméről és az adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként Tanács (EU) 2016/679 rendelete alapján jár el, elsősorban .
6. Ügyfél a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató regisztrációval az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elfogadja és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár magára nézve kötelezőnek ismeri el.
7. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a Weboldalon való megjelenést követő 8. napon lép hatályba és a hatályba lépését követően adott ügyfél-megrendelések alapján létrejött jogviszonyokban alkalmazandó. Az ÁSZF módosításáról Szolgáltató regisztrált ügyfeleit a módosítás hatályba lépés előtt 8 nappal, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti módosítással érintett rendelkezések megjelölésével a regisztrált e-mail címre küldött email útján értesíti. Amennyiben Szolgáltató az Ügyfelet a jelen pont szerint az ÁSZF módosításáról tájékoztatta és az Ügyfél regisztrációját a módosítás hatályba lépéséig nem szüntette meg. A , Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltételeezt úgy tekinti, hogy az Ügyfél azt elfogadjaaz ÁSZF módosításához hozzájárult.
8. Jelen szerződés a Ptk. 6:82.§-a alapján elektronikus úton kötött szerződésnek minősül. A Szerződésre szerződés magyar nyelven jött létre.
9. Adatkezeléssel kapcsolatos észrevételeit, panaszait az Ügyfél a magyar jog előírásai az irányadóakNemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (Postacím: 1530 Budapest, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljükPf.: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások5., valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februárXxx: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 22/c, Telefon: +00(0)000-0000
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyebek. 9.1. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatotSzolgáltató megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállal a weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. A Szolgáltató a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Vásárlók tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való történő vásárlás feltételezi az Ügyfél a Vásárló részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. A szolgáltató kizárja felelősségét a működési körén kívül eső, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alól.
9.2. A Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag azon található adatok védelmének kötelezettsége.
9.3. A rendszer a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használjamegrendelés fogadása/vásárlás után Önnek visszaigazoló üzenetet küld. A Szolgáltató nem felelős az Ügyfelek adatait harmadik félnek esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési hiba miatt a megrendelés nem adja kiérkezett be. - A Vásárló számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében)vagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
9.4. A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő vásárlás tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény (”Ektv.”), illetve a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet fogyasztó és a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról vállalkozások közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendelet Korm. rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései irányadóak.
9.5. A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, másodfokon országos illetékességgel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el. Az illetékes felügyelőségek listáját a következőkép érheti el: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxx/xxx000000/xxxxxx_xxxxxxxxxxxxx_xxxxxxxx.xxx. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó és lakóhelye, a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.
9.6. A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék. Amennyiben tárgyalásos úton nem lehetséges a jogvita rendezése, a Felhasználó a felmerülő fogyasztói jogvita egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez (székhely: 1016. Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310., levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.:10.) fordulhat. (IV.29csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: 1 Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: 2 Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja: 3 A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k) címe: A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) Kelt 1 Itt, kérjük, jelölje meg a vállalkozás nevét, postai címét, telefonszámát, telefax-számát és elektronikus levelezési címét. 2 Itt, kérjük, jelölje meg a szerződés tárgyául szolgáló terméket.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Egyebek. A Xxxxxxxxx.xx online áruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot10.1. Az OMA megtesz minden ésszerű és elvárható intézkedést a Weboldal biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban javasoljukezen felül semmiféle, sem kifejezett, sem vélelmezett szavatosságot vagy garanciát nem vállalnak a Weboldal biztonságáért, számítógépes vírusoktól, valamint kém- és más kártékony programoktól való mentességéért, időszerűségéért, pontosságáért, illetve megszakítás nélküli működéséért. Az OMA a Weboldal használatával összefüggésben javasolja, hogy tegye a Felhasználók tegyék meg az alábbi a szükséges óvintézkedéseket: használjon használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A weboldalon megjelenő adatokat MSSQL és MySQL adatbázisban tároljuk. Az érzékeny adatok megfelelő erősségű titkosítással vannak tárolva, kódolásukhoz processzorba épített hardveres támogatás használt. A Weboldalon való történő vásárlás feltételezi az Ügyfél a Felhasználó részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
10.2. Az OMA nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A szolgáltató kizárja felelősségét Felhasználót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
10.3. Az OMA a megrendelés fogadása után visszaigazoló üzenetet küld a Felhasználó részére. Az OMA nem felelős az esetleges károkért az alábbi esetekben: - Ha bármely működési körén kívül esőhiba miatt a megrendelés nem érkezett be. - A Felhasználó számítógépének bármilyen hardver- vagy szoftverhibájából bekövetkező meghibásodásért, azokra visszavezethető hibák alól, így pl. a honlap tárhely szolgáltatója okán keletkező hibák alólvagy az internet csatlakozás megszakadása miatti károkért.
10.4. A Szolgáltató az Ügyfelek által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetőleg amennyiben Xxxxxx által felhatalmazást kap, a negyedévenként várhatóan egyszeri hírlevél küldéséhez használja. A Szolgáltató az Ügyfelek adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el, elsősorban a fuvarozó, postázó félnek a kézbesítés teljesíthetősége érdekében, illetve hatósági megkeresések esetén jogszabályi kötelezettség okán, továbbá a számviteli törvénynek megfelelés érdekében). A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint jár el. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani, mely jog a jövőben megkötendő szerződések esetén illeti meg. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Weboldal felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Weboldal használatának feltétele, hogy az Ügyfél azt elfogadja. A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és az alábbi jogszabályokat a relevanciájuk miatt kiemeljük: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény Weboldalon történő vásárlás tekintetében különösen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013szóló 2001. évi V. CVIII. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22„Ektv.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet ”), a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. szóló 45/2014 (IV.29ll.26.) NGM rendelet kormányrendelet, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1999Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi LXXVIV. törvény rendelkezései irányadóak.
10.5. törvény A jelen ÁSZF határozatlan időre szól, hatálybalépést követően módosításig, illetve visszavonásig hatályos. Az OMA bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a szerzői jogról 2011weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
10.6. évi CXII. törvény A szerződő Xxxxx mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. februáresetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék.
Appears in 1 contract
Samples: Online Videós Tudástár Hozzáférés Vásárlására Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek