Egyéb feltételek. Az Előfizető által választott fizetési ütem kizárólag az adott féléves vagy egy éves fizetési időszakra érvényes, azaz a Szolgáltató automatikusan nem biztosítja, hogy a következő félévre vagy a következő évre is ugyanazon fizetési ütem alapján történjen a számla kiegyenlítése. Minden esetben az Előfizetőnek kell jeleznie az újabb féléves vagy egy éves időszakra vonatkozófizetési igényét a kifizetett időszak lejártát megelőző 30 napon belül. Amennyiben az Előfizető a kapcsolattartásra olyan adatokat ad meg, amelyek között szerepel a kifizetett időszak lejártát megelőző időszakban is érvényes mobiltelefonszám, úgy a Szolgáltató jogosult a fizetési ciklus lejárta előtti hónapban sms-ben értesíteni Előfizetőt ennek tényéről. Amennyiben az Előfizető bármilyen oknál fogva nem érhető el, számára előzetes tájékoztatás nem nyújtható, így az ebből eredő felelősséget a Szolgáltató kizárja. Amennyiben Xxxxxxxxx nem jelzi újabb szándékát arra vonatkozóan, hogy a következő időszakra is fenti ütemezés szerint megfizetni az előfizetési díjakat, úgy a fizetési ütem automatikusan visszaáll havi ütemezésre.
Appears in 10 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Egyéb feltételek. Az Előfizető által választott fizetési ütem kizárólag az adott féléves vagy egy éves fizetési időszakra érvényes, azaz a Szolgáltató automatikusan nem biztosítja, hogy a következő félévre vagy a következő évre is ugyanazon fizetési ütem alapján történjen a számla kiegyenlítése. Minden esetben az Előfizetőnek kell jeleznie az újabb féléves vagy egy éves időszakra vonatkozófizetési igényét a kifizetett időszak lejártát megelőző 30 napon belül. Amennyiben az Előfizető a kapcsolattartásra olyan adatokat ad meg, amelyek között szerepel a kifizetett időszak lejártát megelőző időszakban is érvényes mobiltelefonszám, úgy a Szolgáltató jogosult a fizetési ciklus lejárta előtti hónapban sms-ben értesíteni Előfizetőt ennek tényéről. Amennyiben az Előfizető bármilyen oknál fogva nem érhető el, számára előzetes tájékoztatás nem nyújtható, így az ebből eredő felelősséget a Szolgáltató kizárja. Amennyiben Xxxxxxxxx Előfizető nem jelzi újabb szándékát arra vonatkozóan, hogy a következő időszakra is fenti ütemezés szerint megfizetni az előfizetési díjakat, úgy a fizetési ütem automatikusan visszaáll havi ütemezésre.
Appears in 6 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek
Egyéb feltételek. Az Előfizető által választott fizetési ütem kizárólag az adott féléves vagy egy éves fizetési időszakra érvényes, azaz a Szolgáltató automatikusan nem biztosítja, hogy a következő félévre vagy a következő évre is ugyanazon fizetési ütem alapján történjen a számla kiegyenlítése. Minden esetben az Előfizetőnek kell jeleznie az újabb féléves vagy egy éves időszakra vonatkozófizetési igényét a kifizetett időszak lejártát megelőző 30 napon belül. Amennyiben az Előfizető a kapcsolattartásra olyan adatokat ad meg, amelyek között szerepel a kifizetett időszak lejártát megelőző időszakban is érvényes mobiltelefonszám, úgy a Szolgáltató jogosult a fizetési ciklus lejárta előtti hónapban sms-ben értesíteni Előfizetőt ennek tényéről. Amennyiben az Előfizető bármilyen oknál fogva nem érhető el, számára előzetes tájékoztatás nem nyújtható, így az ebből eredő felelősséget a Szolgáltató kizárja. Amennyiben Xxxxxxxxx Előfizető nem jelzi újabb szándékát arra vonatkozóan, hogy a következő időszakra is fenti ütemezés szerint megfizetni az előfizetési díjakat, úgy a fizetési ütem automatikusan visszaáll havi ütemezésre.
II.4. Akciós feltételrendszer TV+NET meglévő előfizetők 2022. március
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Egyéb feltételek. Az Előfizető által választott fizetési ütem kizárólag az adott féléves vagy egy éves fizetési időszakra érvényes, azaz a Szolgáltató automatikusan nem biztosítja, hogy a következő félévre vagy a következő évre is ugyanazon fizetési ütem alapján történjen a számla kiegyenlítése. Minden esetben az Előfizetőnek kell jeleznie az újabb féléves vagy egy éves időszakra vonatkozófizetési igényét a kifizetett időszak lejártát megelőző 30 napon belül. Amennyiben az Előfizető a kapcsolattartásra olyan adatokat ad meg, amelyek között szerepel a kifizetett időszak lejártát megelőző időszakban is érvényes mobiltelefonszám, úgy a Szolgáltató jogosult a fizetési ciklus lejárta előtti hónapban sms-ben értesíteni Előfizetőt ennek tényéről. Amennyiben az Előfizető bármilyen oknál fogva nem érhető el, számára előzetes tájékoztatás nem nyújtható, így az ebből eredő felelősséget a Szolgáltató kizárja. Amennyiben Xxxxxxxxx nem jelzi újabb szándékát arra vonatkozóan, hogy a következő időszakra is fenti ütemezés szerint megfizetni az előfizetési díjakat, úgy a fizetési ütem automatikusan visszaáll havi ütemezésre.
II.2. Akciós feltételrendszer TV új előfizetőknek 2022. március
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions