Common use of EGYÉB KOCKÁZATOK Clause in Contracts

EGYÉB KOCKÁZATOK. Figyelemmel az alapvető jogintézmények közelmúltbeli újra szabályozására, különös tekintettel a Ptk. 2014. március 15-i hatálybalépésére, a kibocsátáskor hatályos jogszabályoknak a Kötvény futamideje alatti módosítása, illetve azok helyett új jogszabályok hatályba lépése nem zárható ki. Különösen igaz ez az államháztartással kapcsolatos jogszabályokra, amelyek közül – bár az alapvető rendelkezések elfogadása a 2011. év végén megtörtént, – a végrehajtást szolgáló rendeletek megalkotására illetve módosítására a Kötvények kibocsátását követően is sor kerülhet. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a jogszabályok jelentős része rövid felkészülési időt biztosítva lép hatályba, illetve a már hatályba lépett, a végrehajtást szolgáló jogszabályok időközben – adott esetben több alkalommal is – módosításra kerülhetnek.

Appears in 2 contracts

Samples: diakhitel.hu, diakhitel.hu

EGYÉB KOCKÁZATOK. Figyelemmel Mivel az Alaptörvény alapján alapvető jogintézmények közelmúltbeli újra szabályozásárakerültek és a továbbiakban is kerülhetnek módosításra, különös továbbá tekintettel a Ptk. 2014. március 15-i hatálybalépésére, a kibocsátáskor hatályos jogszabályoknak a Kötvény futamideje alatti módosítása, illetve azok helyett új jogszabályok hatályba lépése nem zárható ki. Különösen igaz ez az államháztartással kapcsolatos jogszabályokra, amelyek közül – bár az alapvető rendelkezések elfogadása a 2011. év végén megtörtént, – a végrehajtást szolgáló rendeletek megalkotására illetve módosítására módosítása a Kötvények kibocsátását követően is sor kerülhet. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a jogszabályok jelentős része rövid felkészülési időt biztosítva lép hatályba, illetve a már hatályba lépett, a végrehajtást szolgáló jogszabályok időközben – adott esetben több alkalommal is – módosításra kerülhetnek.

Appears in 1 contract

Samples: diakhitel.hu

EGYÉB KOCKÁZATOK. Figyelemmel Mivel az Alaptörvény alapján alapvető jogintézmények közelmúltbeli újra szabályozásárakerültek és a továbbiakban is kerülhetnek módosításra, különös továbbá tekintettel a az új Ptk. 2014. március 15-i hatálybalépésére, hatálybalépésére a kibocsátáskor hatályos jogszabályoknak a Kötvény futamideje alatti módosítása, illetve azok helyett új jogszabályok hatályba lépése nem zárható ki. Különösen igaz ez az államháztartással kapcsolatos jogszabályokra, amelyek közül – bár az alapvető rendelkezések elfogadása a 2011. év végén megtörtént, – a végrehajtást szolgáló rendeletek megalkotására illetve módosítására módosítása a Kötvények Kötvény kibocsátását követően is sor kerülhet. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a jogszabályok jelentős része rövid felkészülési időt biztosítva lép hatályba, illetve a már hatályba lépett, a végrehajtást szolgáló jogszabályok időközben – adott esetben több alkalommal is – módosításra kerülhetnek. A Gt. szabályainak az új Ptk.-ba illesztése okán a Társaság Alapító Okiratának módosítása is várható.

Appears in 1 contract

Samples: diakhitel.hu

EGYÉB KOCKÁZATOK. Figyelemmel Mivel az Alaptörvény alapján alapvető jogintézmények közelmúltbeli újra szabályozásárakerültek és a továbbiakban is kerülhetnek módosításra, különös továbbá tekintettel a Ptk. közelmúltbeli, 2014. március 15-i hatálybalépésére, a kibocsátáskor hatályos jogszabályoknak a Kötvény futamideje alatti módosítása, illetve azok helyett új jogszabályok hatályba lépése nem zárható ki. Különösen igaz ez az államháztartással kapcsolatos jogszabályokra, amelyek közül – bár az alapvető rendelkezések elfogadása a 2011. év végén megtörtént, – a végrehajtást szolgáló rendeletek megalkotására illetve módosítására módosítása a Kötvények kibocsátását követően is sor kerülhet. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a jogszabályok jelentős része rövid felkészülési időt biztosítva lép hatályba, illetve a már hatályba lépett, a végrehajtást szolgáló jogszabályok időközben – adott esetben több alkalommal is – módosításra kerülhetnek.

Appears in 1 contract

Samples: diakhitel.hu