Egyéb közlendők mintaszakaszok

Egyéb közlendők. Az ajánlattételi dokumentációban található anyagok, jelölések, típusok, megnevezések, márkajelölések, stb. csak hivatkozások, ezek leírása csak a tárgy vagy műszaki megoldás jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történik. Ajánlattevők jogosultak azok helyett a megadottakkal legalább egyenértékű terméket vagy műszaki megoldást megajánlani. Amennyiben ajánlattevő eltér az Ajánlattételi Felhívásban vagy az Ajánlattételi Dokumentációban meghatározott termékektől vagy műszaki megoldásoktól, akkor ajánlatához csatoljon nyilatkozatot, melyben az általa alkalmazni kívánt terméket vagy műszaki megoldást megnevezi és igazolja, hogy az a kiírt illetve támogatott feltételekkel egyenértékű, vagy jobb. Érvénytelen azaz ajánlat, mely olyan terméket vagy műszaki megoldást tartalmaz, mely nem egyenértékű az Ajánlattételi Felhívásban vagy az Ajánlattételi Dokumentációban szereplő termékkel vagy műszaki megoldással, vagy ha az ajánlat az egyenértékűségi igazolását nem (a hiánypótlást követően sem) tartalmazza. Az egyenértékűség vizsgálatára szakértő bevonható. Az ajánlatkérő nem felel semmilyen, a teljesítés alatt felhasznált termékkel, műszaki megoldással kapcsolatos szabadalmi jogok megsértéséből adódó kártérítési vagy egyéb igényért. Ajánlattevők ajánlatukban nyilatkozzanak, hogy amennyiben szabadalmi oltalom alatt álló terméket vagy műszaki megoldást a szállítás során jogosulatlanul alkalmaznak, akkor az ebből eredő kártérítési vagy egyéb igények alól ajánlatkérőt mentesítik. Ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatához nyilatkozatát, amelyben kinyilvánítja, a fenti rendeletben foglaltak elfogadását. Ajánlattevőnek összeférhetetlenségi körülményeiről nyilatkoznia kell. (1) Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. (2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. (3) A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. (4) Ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [56. §], a hiánypótlás [71. §], a felvilágosítás [71. §] és indokolás [72. §] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a (2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg. (5) Amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását [54. §] ír...

Related to Egyéb közlendők

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]

  • Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

  • Titoktartási kötelezettség 10.1. Vállalkozó köteles a Megrendelővel kötött Szerződése teljesítése során tudomására jutott mindennemű adatot időbeli korlátozás nélkül megőrizni. 10.2. Megállapodást kötő Xxxxx rögzítik, hogy Vállalkozó titoktartási kötelezettségvállalása kiterjed minden alkalmazottjára és alvállalkozójára (amelyekkel / akikkel jelen Szerződés teljesítésével összefüggésben jogviszonyt létesített, illetve kapcsolatba került). Felek megállapodnak, hogy a Megrendelőtől és/vagy az általa meghatalmazott személytől kapott információkat Vállalkozó csak a jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben használhatja fel. 10.3. Jelen Szerződésben foglaltakra vonatkozóan Vállalkozó titoktartásra kötelezett. Megrendelő írásba foglalt egyetértése nélkül nem adhat át harmadik személy részére olyan dokumentumot, adatot vagy más információt, amelyet közvetlenül, vagy közvetve kapott a Megrendelőtől a jelen Szerződéssel kapcsolatosan, akár annak megkötését megelőzően, akár a Szerződés időtartama alatt vagy megszűnése után, hacsak a jelen Szerződésben nincs máshogy meghatározva. 10.4. A Szerződő fél fent meghatározott kötelezettsége nem terjed ki azon információkra: • mely közismertté válik anélkül, hogy valamely Fél a titoktartási kötelezettségét megsértené, • amelyről bizonyítható, hogy a Szerződő Fél ismerte a titoktartási körbe vonásakor és korábban közvetlenül vagy közvetve nem a másik Féltől jutott tudomására; vagy • amely egyébként jog szerint válik elérhetővé a Szerződő Fél számára egy harmadik féltől, aki nem kötelezett titoktartásra. 10.5. A titoktartási kötelezettség nem vonatkozik továbbá arra az esetre és azon információkra, melyek kiadására jogszabály vagy kötelező hatósági döntés kötelezi valamely Felet. 10.6. A Megállapodás jelen pont szerinti követelményei érvényben maradnak a Megállapodás teljesülésekor, vagy ha az bármely okból megszűnik. 10.7. A jelen pont szerinti követelmények semmiképpen sem gátolhatják a Feleket a jelen Szerződésből eredő jogaik bíróság előtt történő érvényesítésében.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz óvadék Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az Előfizető ezen szolgáltatás megszűnése esetén a kihelyezett hírközlési eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a Szolgáltatónak visszaadni. E kötelezettség teljesítésének biztosítékául az Előfizető – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – kihelyezett hírközlési eszköz óvadékot köteles fizetni a szolgáltató részére az eszköz átadásakor. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnésekor visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizető az eszközt nem, vagy nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban szolgáltatja vissza, mely esetben az óvadék összege a kár megtérítésére felhasználható.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • A személyes adatok kezelésére vonatkozó tájékoztatás A jelen adatkezelési tájékoztató keretében, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a szemé- lyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áram- lásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: Adat- védelmi Rendelet) alapján tájékoztatjuk Önt arról, hogy az Ön személyes adatait hogyan és milyen célokkal kezeljük. 6.4.1. Ki fogja kezelni az Ön személyes adatait? Az adatok kezelője (“adatkezelő”) a Genertel Biztosító Zrt. 6.4.2. Hogyan kezeljük és használjuk az Ön személyes adatait? A biztosító az alábbi célokból kezeli az Ön személyes adatait: i) a biztosítási szerződés megkötése, módosítása, nyilvántartása, állományban tartása, ii) kockázatvállalás, kockázatelbírálás és kockázatkezelés iii) a biztosítási szerződésből származó követelések megítélése iv) a biztosító üzleti érdeke, és a biztosítási veszélyközösség megóvása érdekében a biz- tosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megelőzése és megakadályozása v) panaszok kezelése vi) pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzése és megakadályozása, adóügyi illetőség megállapítása A biztosító a személyes adatokat i) a biztosítási szerződés teljesítése, ii) a biztosítási szerződésből eredő jogi igények előterjesztése, érvényesítése, védelme iii) jogi kötelezettség teljesítése (számviteli bizonylatok kezelése és megőrzése, pénzmo- sás és terrorizmus finanszírozásának megelőzése és megakadályozása, adóügyi ille- tőség megállapítása, panaszkezelési tevékenység) iv) egészségügyi adatok kezelése esetében az Ön kifejezett hozzájárulása v) jogos érdekének érvényesítése (így különösen: teljesítménymutatók figyelése, kocká- zatelbírálási és károkkal kapcsolatos kockázatok kezelése, visszaélések megakadá- lyozása céljából) alapján kezeli.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

  • Egyéb szabályok Ha Helyhez kötött szolgáltatás esetén az Előfizető az Előfizetői Hozzáférési Pont áthelyezése mellett egyidejűleg az Előfizetői Szerződés átírását is kérte, ebben az esetben a két különböző kérés kölcsönösen kizárják egymást, ilyen speciális esetben a Szolgáltató a hamarabb benyújtott kérelmet teljesíti. Ha a kérelmek együttesen érkeztek meg a Szolgáltatóhoz, abban az esetben a Szolgáltató az átírásra irányuló kérés szerint jár el. Ha az előfizetői jogviszony az áthelyezési kérés teljesítése miatt szünetel, akkor ezen időtartam nem számít bele a határozott idejű Előfizetői Szerződés időtartamába.