Eseti megrendelések. A Megrendelő az 1. sz. mellékletben rögzített munkák elvégzését eseti megrendelésekben rendelheti meg, melyhez mellékeli az adott munkák rövid műszaki tartalmát. A Felek szükség esetén helyszíni bejárást tartanak, pontosítják az elvégzendő feladatokat és ennek keretében Vállalkozó tájékoztatást adhat az általa reálisnak tartott teljesítési határidőről. Az egyes munkákra vonatkozó teljesítési határidőt a Megrendelő határozza meg az Eseti Megrendelésben. A Vállalkozó köteles 0-24 órában működő hibabejelentő telefonszámot és e-mail címet megadni, melyen a hibabejelentést köteles fogadni. A reakció idő a Vállalkozóhoz történt hibabejelentés időpontjától számít. A hibabejelentő telefonszámot, e-mail címet a szerződés hatályba lépésekor köteles a Vállalkozó a Megrendelő számára megadni. Vállalkozó a hibabejelentő telefonszámnak, e-mail címnek változása esetén köteles a Megrendelőt a változás időpontja előtt 48 órával írásban értesíteni. A vasút folyamatos üzeme miatt a megadott hibabejelentő telefonszámra, e-mail címre lehessen bármikor hibabejelentést tenni, melyet követően a szerződésben megadott reakció időn belül a vállalkozónak a hibaelhárítást meg kell kezdeni. (A bárki által történő hibabejelentéseket a Szegedi Kisfeszültségű Diszpécserközpont fogadja és továbbítja a Vállalkozó felé.) A hibabejelentést a vállalkozó köteles 6 órán belül visszajelezni a megrendelő részére a bejelentés tartalmával és időpontjával. A megrendelő által megadott e-mail címeket a csatolt részterületi táblázatok megfelelő oszlopai tartalmazzák. A visszajelzett hibabejelentést a megrendelőnek utólagosan írásos megrendeléssel meg kell erősíteni. Az Eseti Megrendelések legalább a következő adatokat tartalmazzák: Az Eseti Megrendelés tárgya, a konkrét feladat műszaki tartalma, mennyisége
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Eseti megrendelések. A Megrendelő az 1. sz. mellékletben rögzített a konkrét munkák elvégzését eseti az Eseti megrendelésekben rendelheti rendeli meg, melyhez mellékeli az adott munkák rövid műszaki tartalmátdokumentációját. A Megrendelő erre vonatkozó felhívása esetén az Eseti megrendelés megküldését megelőzően a Felek szükség esetén helyszíni bejárást tartanak, pontosítják az elvégzendő feladatokat és ennek keretében Vállalkozó tájékoztatást adhat az általa reálisnak tartott teljesítési határidőről. Az Megrendelő adott esetben a 4.1.. pontban meghatározott eljárást követően - az egyes munkákra vonatkozó teljesítési határidőt Eseti megrendeléseket elektronikus formában vagy faxon küldi meg a Megrendelő határozza meg Vállalkozónak, amely megrendelés-megküldéssel az Eseti Megrendelésben. A Vállalkozó köteles 0-24 órában működő hibabejelentő telefonszámot egyedi szerződés Felek között létrejön, és e-mail címet megadni, melyen a hibabejelentést köteles fogadni. A reakció idő a Vállalkozóhoz történt hibabejelentés időpontjától számít. A hibabejelentő telefonszámot, e-mail címet a szerződés hatályba lépésekor köteles egyúttal kötelezettség keletkezik a Vállalkozó a Megrendelő számára megadni. Vállalkozó a hibabejelentő telefonszámnak, e-mail címnek változása esetén köteles a Megrendelőt a változás időpontja előtt 48 órával írásban értesíteni. A vasút folyamatos üzeme miatt a megadott hibabejelentő telefonszámra, e-mail címre lehessen bármikor hibabejelentést tenni, melyet követően a szerződésben megadott reakció időn belül a vállalkozónak a hibaelhárítást meg kell kezdeni. (A bárki által történő hibabejelentéseket a Szegedi Kisfeszültségű Diszpécserközpont fogadja és továbbítja a Vállalkozó felé.) A hibabejelentést a vállalkozó köteles 6 órán belül visszajelezni a megrendelő részére a bejelentés tartalmával és időpontjával. A megrendelő által megadott e-mail címeket a csatolt részterületi táblázatok megfelelő oszlopai tartalmazzák. A visszajelzett hibabejelentést a megrendelőnek utólagosan írásos megrendeléssel meg kell erősíteniteljesítésére. Az Eseti Megrendelések megrendelések legalább a következő adatokat tartalmazzák: Jelen Szerződésre – annak iktató számával - történő hivatkozás; Az Eseti Megrendelés megrendelés tárgya, a konkrét feladat részletes műszaki tartalma, mennyisége; A teljesítés helye; Teljesítési határidő; A Megrendelő által a Szerződés 6. mellékletében szereplő egységárakkal kalkulált ellenérték; Kapcsolattartó személyek; a Teljesítést igazoló személye. Az Eseti megrendelések mintáját jelen Szerződés 1. sz. melléklete tartalmazza. Az Eseti megrendelések kiadására jogosult Megrendelői szervezeti egységek és képviselőik listáját a Szerződés 7. I. sz. melléklete tartalmazza. Az Eseti megrendelések kiadására jogosult szervezetekben és személyekben bekövetkezett változásról Megrendelő a változást követő 5 munkanapon belül köteles értesíteni a Vállalkozót. Az ilyen változások nem minősülnek a Szerződés módosításának. Az Eseti megrendelésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Eseti megrendelést a Vállalkozó köteles 10 munkanapon belül írásban visszaigazolni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Eseti megrendelések. A Megrendelő az 1. sz. mellékletben rögzített a konkrét munkák elvégzését eseti az Eseti megrendelésekben rendelheti rendeli meg, melyhez mellékeli az adott munkák rövid műszaki tartalmátdokumentációját. A Megrendelő erre vonatkozó felhívása esetén az Eseti megrendelés megküldését megelőzően a Felek szükség esetén helyszíni bejárást tartanak, pontosítják az elvégzendő feladatokat és ennek keretében Vállalkozó tájékoztatást adhat az általa reálisnak tartott teljesítési határidőről. Az Megrendelő adott esetben a 4.1. pontban meghatározott eljárást követően - az egyes munkákra vonatkozó teljesítési határidőt Eseti megrendeléseket elektronikus formában vagy faxon küldi meg a Megrendelő határozza meg Vállalkozónak., amely A megrendelés-megküldés Vállalkozó részéről elektronikus formában vagy faxon keresztül történő visszaigazolásával sel az Eseti Megrendelésben. A Vállalkozó köteles 0-24 órában működő hibabejelentő telefonszámot egyedi szerződés Felek között létrejön, és e-mail címet megadni, melyen a hibabejelentést köteles fogadni. A reakció idő a Vállalkozóhoz történt hibabejelentés időpontjától számít. A hibabejelentő telefonszámot, e-mail címet a szerződés hatályba lépésekor köteles egyúttal kötelezettség keletkezik a Vállalkozó a Megrendelő számára megadni. Vállalkozó a hibabejelentő telefonszámnak, e-mail címnek változása esetén köteles a Megrendelőt a változás időpontja előtt 48 órával írásban értesíteni. A vasút folyamatos üzeme miatt a megadott hibabejelentő telefonszámra, e-mail címre lehessen bármikor hibabejelentést tenni, melyet követően a szerződésben megadott reakció időn belül a vállalkozónak a hibaelhárítást meg kell kezdeni. (A bárki által történő hibabejelentéseket a Szegedi Kisfeszültségű Diszpécserközpont fogadja és továbbítja a Vállalkozó felé.) A hibabejelentést a vállalkozó köteles 6 órán belül visszajelezni a megrendelő részére a bejelentés tartalmával és időpontjával. A megrendelő által megadott e-mail címeket a csatolt részterületi táblázatok megfelelő oszlopai tartalmazzák. A visszajelzett hibabejelentést a megrendelőnek utólagosan írásos megrendeléssel meg kell erősíteniteljesítésére. Az Eseti Megrendelések megrendelések legalább a következő adatokat tartalmazzák: Jelen Szerződésre – annak iktató számával - történő hivatkozás; Az Eseti Megrendelés megrendelés tárgya, a konkrét feladat részletes műszaki tartalma; A teljesítés helye; Teljesítési határidő; A Megrendelő által a Szerződés 6. mellékletében szereplő egységárakkal kalkulált ellenérték; Kapcsolattartó személyek; a Teljesítést igazoló személye. Az Eseti megrendelések mintáját jelen Szerződés 1. sz. melléklete tartalmazza. Az eseti megrendeléseket a munka tervezett megkezdését megelőzően legalább három hónappal180 nappal korábban kell kell kiadni, mennyiségeAz Eseti megrendelések kiadására jogosult Megrendelői szervezeti egységek és képviselőik listáját a Szerződés 7. I. sz. melléklete tartalmazza. Az Eseti megrendelések kiadására jogosult szervezetekben és személyekben bekövetkezett változásról Megrendelő a változást követő 5 munkanapon belül köteles értesíteni a Vállalkozót. Az ilyen változások nem minősülnek a Szerződés módosításának. Az Eseti megrendelésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Eseti megrendelést a Vállalkozó köteles 10 munkanapon belül írásban visszaigazolni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Eseti megrendelések. A Megrendelő az 1. sz. mellékletben rögzített a konkrét munkák elvégzését eseti az Eseti megrendelésekben rendelheti rendeli meg, melyhez mellékeli az adott munkák rövid műszaki tartalmátdokumentációját. A Megrendelő erre vonatkozó felhívása esetén az Eseti megrendelés megküldését megelőzően a Felek szükség esetén helyszíni bejárást tartanak, pontosítják az elvégzendő feladatokat és ennek keretében Vállalkozó tájékoztatást adhat az általa reálisnak tartott teljesítési határidőről. Az Megrendelő adott esetben a 4.1. pontban meghatározott eljárást követően - az egyes munkákra vonatkozó teljesítési határidőt Eseti megrendeléseket elektronikus formában vagy faxon küldi meg a Megrendelő határozza meg Vállalkozónak, amely megrendelés-megküldéssel az Eseti Megrendelésben. A Vállalkozó köteles 0-24 órában működő hibabejelentő telefonszámot egyedi szerződés Felek között létrejön, és e-mail címet megadni, melyen a hibabejelentést köteles fogadni. A reakció idő a Vállalkozóhoz történt hibabejelentés időpontjától számít. A hibabejelentő telefonszámot, e-mail címet a szerződés hatályba lépésekor köteles egyúttal kötelezettség keletkezik a Vállalkozó a Megrendelő számára megadni. Vállalkozó a hibabejelentő telefonszámnak, e-mail címnek változása esetén köteles a Megrendelőt a változás időpontja előtt 48 órával írásban értesíteni. A vasút folyamatos üzeme miatt a megadott hibabejelentő telefonszámra, e-mail címre lehessen bármikor hibabejelentést tenni, melyet követően a szerződésben megadott reakció időn belül a vállalkozónak a hibaelhárítást meg kell kezdeni. (A bárki által történő hibabejelentéseket a Szegedi Kisfeszültségű Diszpécserközpont fogadja és továbbítja a Vállalkozó felé.) A hibabejelentést a vállalkozó köteles 6 órán belül visszajelezni a megrendelő részére a bejelentés tartalmával és időpontjával. A megrendelő által megadott e-mail címeket a csatolt részterületi táblázatok megfelelő oszlopai tartalmazzák. A visszajelzett hibabejelentést a megrendelőnek utólagosan írásos megrendeléssel meg kell erősíteniteljesítésére. Az Eseti Megrendelések megrendelések legalább a következő adatokat tartalmazzák: Jelen Szerződésre – annak iktató számával - történő hivatkozás; Az Eseti Megrendelés megrendelés tárgya, a konkrét feladat részletes műszaki tartalma, mennyisége; A teljesítés helye; Teljesítési határidő; A Megrendelő által a Szerződés 6. mellékletében szereplő egységárakkal kalkulált ellenérték; Kapcsolattartó személyek; a Teljesítést igazoló személye. Az Eseti megrendelések mintáját jelen Szerződés 1. sz. melléklete tartalmazza. Az Eseti megrendelések kiadására jogosult Megrendelői szervezeti egységek és képviselőik listáját a Szerződés 7. I. sz. melléklete tartalmazza. Az Eseti megrendelések kiadására jogosult szervezetekben és személyekben bekövetkezett változásról Megrendelő a változást követő 5 munkanapon belül köteles értesíteni a Vállalkozót. Az ilyen változások nem minősülnek a Szerződés módosításának. Az Eseti megrendelésben nem szabályozott kérdésekben a jelen Szerződés rendelkezéseit kell alkalmazni. Az Eseti megrendelést a Vállalkozó köteles 10 munkanapon belül írásban visszaigazolni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Eseti megrendelések. A Megrendelő az 1. sz. mellékletben rögzített munkák elvégzését eseti megrendelésekben rendelheti meg, melyhez mellékeli az adott munkák rövid műszaki tartalmát2.1. A Felek szükség esetén helyszíni bejárást tartanakmegállapodnak, pontosítják hogy a Vevő a szállítási feladatokat az elvégzendő feladatokat Eladóval írásban közölt eseti megrendeléssel határozza meg. A Vevő köteles írásbeli eseti megrendelést küldeni az Eladónak
2.2. A visszaigazolás Vevő általi kézhezvételével vagy a szállítási feladat megkezdésének Vevő részére történő bejelentésével az eseti megrendelés – az abban foglalt tartalommal – hatályosul.
2.3. Amennyiben Xxxxx az eseti megrendelést a 2.1. pontban meghatározott határidőben nem igazolja vissza és ennek keretében Vállalkozó tájékoztatást adhat azzal kapcsolatban kifogást nem emel, az általa reálisnak tartott teljesítési határidőrőleseti megrendelést a visszaigazolási határidő lejártát követő napon akkor is elfogadottnak és - az abban foglalt tartalommal – hatályosnak kell tekinteni. Az egyes munkákra vonatkozó teljesítési határidőt eseti megrendelés visszaigazolásának vagy a Megrendelő szállítási feladat megkezdésének elmaradása nem jelent mentesülést Xxxxx számára az eseti megrendelésben foglalt szállítási feladat elvégzésének kötelezettsége alól.
2.4. Amennyiben Xxxxx az eseti megrendelést a 2.1. pontban meghatározott határidőn belül nem igazolja vissza, az eseti megrendeléssel kapcsolatban kifogást nem emel és a szállítási feladat elvégzését sem kezdi meg, Vevő jogosult a jelen Szerződéstől elállni, vagy amennyiben az eredeti állapot már nem állítható helyre, akkor jogosult azt azonnali hatállyal felmondani. A jelen Szerződés megszűnése nem jelenti Xxxxx mentesülését a szerződésszegéssel okozott károk megtérítése, valamint a jelen Szerződésben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása alól.
2.5. Amennyiben Xxxxx a Vevő eseti megrendelését eltérő tartalommal igazolja vissza, vagy az eseti megrendeléssel kapcsolatban kifogást emel, úgy a Feleknek egyeztetésen tisztázniuk kell az eseti megrendelés pontos tartalmát. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, az eseti megrendelés nem jön létre. Eladó kifogása nem vonatkozhat a jelen Szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésére.
2.6. Az eseti megrendelésnek minden esetben tartalmaznia kell: - hivatkozást a jelen Szerződésre; - az eseti megrendelés számát; - a megrendelni kívánt Xxxxxx megjelölését és leírását; - az eseti megrendelés teljesítésének elvárt határidejét; - az eseti megrendelés tárgyát képező Termék nettó vételárát; - a visszaigazolás határidejét; - minden olyan információt, amelyet a Vevő lényegesnek tart. A teljesítés határidejét a Vevő az eseti megrendelésben határozza meg az Eseti Megrendelésben. A Vállalkozó köteles 0-24 órában működő hibabejelentő telefonszámot és e-mail címet megadniazzal, melyen hogy a hibabejelentést köteles fogadni. A reakció idő teljesítés határideje nem haladhatja meg a Vállalkozóhoz történt hibabejelentés időpontjától számít. A hibabejelentő telefonszámot, e-mail címet a szerződés hatályba lépésekor köteles a Vállalkozó a Megrendelő számára megadni. Vállalkozó a hibabejelentő telefonszámnak, e-mail címnek változása esetén köteles a Megrendelőt a változás időpontja előtt 48 órával írásban értesíteni. A vasút folyamatos üzeme miatt a megadott hibabejelentő telefonszámra, e-mail címre lehessen bármikor hibabejelentést tenni, melyet követően a szerződésben megadott reakció időn belül a vállalkozónak a hibaelhárítást meg kell kezdeni. megrendelés visszaigazolásától számított 30 (A bárki által történő hibabejelentéseket a Szegedi Kisfeszültségű Diszpécserközpont fogadja és továbbítja a Vállalkozó feléharminc) napot.) A hibabejelentést a vállalkozó köteles 6 órán belül visszajelezni a megrendelő részére a bejelentés tartalmával és időpontjával. A megrendelő által megadott e-mail címeket a csatolt részterületi táblázatok megfelelő oszlopai tartalmazzák. A visszajelzett hibabejelentést a megrendelőnek utólagosan írásos megrendeléssel meg kell erősíteni
2.7. Az Eseti Megrendelések legalább a következő adatokat tartalmazzák: Eladó jogosult az eseti megrendelések előteljesítésére. Az Eseti Megrendelés tárgya, a konkrét feladat műszaki tartalma, mennyiségeelőteljesített eseti megrendelések teljesítésének igazolására és az Eladó számlájának benyújtására csak az adott eseti megrendelésben foglaltak szerinti mennyiségű és minőségű Termék Vevő által megjelölt teljesítési helyre történő szerződésszerű leszállítását követően van lehetőség.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keretszerződés