FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS mintaszakaszok

FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 8.1 Az irányadó jogszabályok által lehetővé tett keretek között Accenture semmilyen esetben sem felelős elmaradt bevételért, elmaradt haszonért, esetleges, közvetett, következményi vagy különös károkért vagy büntető kártérítésért. Az irányadó jogszabályok keretei között Accenture felelőssége a Szállító felé valamennyi igény vonatkozásában összesen nem haladhatja meg a Megállapodás alapján Accenture által a Szállítónak fizetendő teljes vételárat.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 12.1 A Bolt, Bolt Csoport Tagvállalatai, illetve a Bolt Partnerek nem vállalnak felelősséget az Adásvételi Szerződés teljesítéséért, illetve az Adásvételi Szerződés szerint előterjesztett kárigényekért, beleértve de nem kizárólag az alkoholtartalmú italok vagy bármely törvényi szabályozás alá eső Termék eladását olyan Ügyfelek számára, akik a vonatkozó törvények szerint az előírt korhatár alatt vannak.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 10.1 Szolgáltató felelőssége a tanulók biztonságos, balesetmentes oktatása. Szolgáltató biztosítja a lovaglások alkalmával szükséges védőfelszereléseket.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 115 33. A szerződés megszűnése és a széf kinyitása 115
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. A Galen Bio Kft. a vizsgálati eredmények helytelen kezeléséből, vagy felhasználásából eredő károkért nem vállal felelősséget, beleértve a megbízó, vagy egy harmadik személy tevékenysége során történő helytelen vagy hiányos vagy hibás adatfelhasználást. A Galen Bio Kft. vizsgálati tevékenységeire és szolgáltatásaira vontatkozó általános felelősségbiztosítással rendelkezik.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 12.1 A Bolt, a Bolt Csoport vállalatai vagy a Bolt Partnerek nem felelősek az Értékesítési Megállapodás teljesítéséért, sem az Értékesítési Megállapodás alapján benyújtott követelésekért, beleértve, de nem kizárólagosan az alkoholtartalmú italok vagy más, a vonatkozó helyi törvények által ellenőrzött áruk olyan Ügyfeleknek történő értékesítését és/vagy átadását, akik nem érik el az előírt minimális életkort, és csak a vonatkozó törvények által megengedett időpontokban.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS a) Önök vállalják, hogy igény esetén a DS Xxxxx részére megfizetik azt az összeget, amely fedezi a közvetlen vagy közvetett módon az alábbi okok miatt a DS Smith-nél felmerült, a DS Smith-szel szemben követelt vagy egyéb módon keletkezett kötelezettségeket, követeléseket, igényeket, károkat, költségeket, veszteségeket, díjakat és kiadásokat (ideértve többek között teljes kártalanítás DS Xxxxx – INmTeElleRtNt aALjogi költségeket és kiadásokat): • bármely Megállapodás szerinti kötelezettség Önök által történő megsértése; • bármely olyan állítás, amely szerint az áruk/szolgáltatások biztosítása, illetve azok használta/továbbértékesítése harmadik személy jogait sérti; • az Önök, valamint az Önök munkavállalói, alvállalkozói vagy megbízottjai által végzett tevékenység, mulasztás, hanyagság vagy hiba; vagy • a Megállapodás 7. pont szerinti megszűnése,
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 12.1 A Bolt, Bolt Csoport Tagvállalatai, illetve a Bolt Partnerek nem vállalnak felelősséget az Adásvételi Szerződés teljesítéséért, illetve az Adásvételi Szerződés szerint előterjesztett kárigényekért.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS. 1. A kivitelezéssel érintett munkaterületen a Vállalkozó viseli a kárveszélyt a munkaterület átvételétől a Szerződés teljesítéséig és a karbantartási illetve szivárgásvizsgálati feladatok végzése során. A Vállalkozó az érvényben lévő jogszabályokkal összhangban felelősséget vállal a saját és az általa igénybe vett alvállalkozók, közreműködők, teljesítési segédek munkájáért és egyéb teljesítéséért. A Vállalkozó köteles helytállni minden kárért, amit saját maga vagy alvállalkozói, egyéb közreműködői okoztak a Megrendelőnek vagy harmadik személyeknek a Szerződés teljesítésével összefüggésben. A Vállalkozó köteles a tudomására jutott káreseményről a Megrendelőt haladéktalanul írásban értesíteni, különös tekintettel a személyi sérüléssel járó vagy jelentősebb vagyoni hátrányt okozó eseményekre. Az értesítésben meg kell jelölnie a káresemény körülményeit, a kár természetét és ismert mértékét.
FELELŐSSÉG ÉS BIZTOSÍTÁS