Felelősségviselés, kárveszélyviselés mintaszakaszok

Felelősségviselés, kárveszélyviselés. 9.1 A szállító teljes kárfelelősséggel tartozik minden olyan kárért – annak hitelt érdemlő igazolása alapján – amelyet a szerződés teljesítésével összefüggésben, akár a szállító maga, akár alkalmazottja, illetve a teljesítésbe bevont alvállalkozó magatartása, mulasztása, illetve egyéb szerződésszegő tevékenysége következményeként a megrendelőnek okozott.
Felelősségviselés, kárveszélyviselés. A szállító teljes kárfelelősséggel tartozik minden olyan kárért – annak hitelt érdemlő igazolása alapján – amelyet a szerződés teljesítésével összefüggésben, akár a szállító maga, akár alkalmazottja, illetve a teljesítésbe bevont alvállalkozó magatartása, mulasztása, illetve egyéb szerződésszegő tevékenysége következményeként a megrendelőnek okozott. A szállító hibáján kívül bekövetkezett rendkívüli, elháríthatatlan események (pl.: természeti katasztrófák, háború, blokád, export- és importtilalom, érdekszférán kívüli sztrájk, kivéve közlekedési baleset) esetén a teljesítés elmaradása miatt a megrendelő nem jogosult a szerződésszegés esetén alkalmazható jogkövetkezmények érvényesítésére. Ennek feltétele, hogy a szállító köteles az ilyen jellegű eseményről és annak várható időtartamáról a megrendelőt a legrövidebb időn belül – az érintett hatóságok, kamarák, stb. hivatalos igazolásának csatolása mellett – írásban értesíteni. Amennyiben emiatt a szerződés részteljesítése 2 napnál hosszabb késedelmet szenved, akár a megrendelő, akár a szállító – minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül – jogosult a megrendeléstől elállni. A megrendelő szerződésszegése esetén a szállító legalább 8 napos határidő tűzésével köteles felhívni a megrendelőt a szerződésszerű teljesítésre. Amennyiben a megrendelő ennek nem tesz eleget, a szállító a megrendelő ismételt szerződésszegése esetén jogosult a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződéstől elállni, illetve azt azonnali hatállyal felmondani.

Related to Felelősségviselés, kárveszélyviselés

  • Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség 10.1. A biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni és enyhíteni. A felek megál- lapodhatnak a biztosított kármegelőzéssel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőiben. A biztosított a kármegelőzéssel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőihez tanácsokért a biztosítóhoz fordulhat.

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

  • Kármegelőzési kötelezettség 7.5.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a károk megelőzése érdekében az adott hely- zetben általában elvárható intézkedéseket megtenni. Kötelesek mindenkor betartani a hatályos jogszabályokat, szabványokat és hatósági határozatokat, valamint a telepí- tésre, üzemeltetésre, védelemre, karbantartásra, tárolásra vonatkozó szakmai előíráso- kat, illetve a gyártónak a fentiekre vonatkozó utasításait, ajánlásait, valamint a már felis- mert veszélyhelyzetben a veszélyt elhárítani és eleget tenni a biztosító által kért kárme- gelőzési intézkedéseknek. Vitás esetben felismert veszélyhelyzetnek kell tekinteni minden olyan körülményt, amely már károkozást eredményezett, továbbá amennyiben a kár bekövetkezésének a fennálló veszélyére a biztosítottat a biztosító vagy harmadik személy figyelmeztette.

  • Kárenyhítési kötelezettség 7.6.1. A szerződő fél és a biztosított – a biztosító előírásai és a káresemény bekövetke- zésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint – kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni a kár enyhítése érdekében.

  • Díjfizetési kötelezettség f /1. A szerződő díj fizetésére köteles a biztosító kockázatviselésének teljes tartamára.

  • Titoktartási kötelezettség Jelen titoktartási kötelezettség tájékoztató a jelen általános szerződési feltételek kiadáskor hatályos Bit-nek megfelelő- en került beillesztésre. A xxx.xxxxxx.xx honlapon elérhető a mindenkor aktuális Bit-nek megfelelő Titoktartási tájékoztató az irányadó.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja.

  • Kizárások a kockázatviselés köréből A biztosítási védelem nem terjed ki a jogi érdekek védelmére az alábbi esetekben:

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.